Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-16 / 89. szám

Lv. fci L>l_JLl IVilS/ Mr hétről hétre Csinos dán mazsorettek masíroztak végig Kecskemét főterén a napokban. A turistaként érkezett csoport a városnézés után kilátogatott a pusztába is. fotó: banczik Róbert Megszaporodtak a trükkös lopások az autópályán Szúrós bakancsban stoppolnak Újra megszaporodtak az úgy­nevezett trükkös lopások az M5-ÖS autópályán. Legutóbb a kecskeméti elkerülőszaka­szon 2 millió forintnyi értéket emeltek el ismeretlenek egy német kocsijából. A sértettek rendőrségi kihallga­tása alapján a trükkös lopás forgatókönyve a következők szerint néz ki. Először is leintik a közeledő autót. Mikor megáll, az integető belerúg az autó gu­mijába, ami kilukad. A „stop­pos” speciálisan kialakított ba­kancsának orra ugyanis egy he­gyes, tőrszerű tárgyban végző­dik. Valószínűleg ez valami­lyen módszerrel kipattintható és behúzható. A leintett autó vezetőjével közli, hogy lukas a gumija. Sok külföldi előtt azonban már ismert, hogy ilyenkor segítséget ajánlanak fel nekik a kerékcseréhez, mely végén kiderül, hogy az utastér­ből komoly értékek tűntek el. Ezért újabban sokan továbbhaj­tanak, hiszen ekkor még nem eresztett le különösebben a gumi. Tíz-tizenöt kilométer után azonban kénytelenek megállni. Ilyenkor az autópálya másik oldalán megáll egy szemből érkező autó, melynek utasaival a bakancsos szurkáló nyilván mobiltelefonon már közölte a tudnivalókat a kisze­melt kocsi márkájáról, színéről és rendszámáról. A bűnözők azzal mennek oda a defektes külföldi autóhoz, hogy miben tudnak segíteni. A legújabb „szöveg” az, hogy: Merre van Szeged? Amíg a külföldi ma­gyaráz, addig az őt szóval tartó jómadár cimborája a kocsiból kikapja a táskát, majd mindket­ten átfutnak az autópálya túlol­dalán parkoló autójukhoz és szélsebesen elhajtanak a másik irányba. A külföldinek így esé­lye sincs a nyomukba szegődni, arról nem beszélve, hogy ko­csija defektes. Az elmúlt napokban persze hagyományosnak nevezhető lopások is történtek Kecskemét környékén. A hírős város és La- josmizse között a parkolóban egy német házaspár pihent. Reggelre a kocsijukból 150 ezer forintnyi érték tűnt el. Vá­rosföldnél pedig a sofőr csak a benzinkút mellékhelyiségébe ment be és mire kijött, a táská­jával és 200 ezer forinttal lett szegényebb. M. Gy. Kistermelői borverseny Kistermelői borversenyt hir­detett a kecskeméti önkor­mányzat a Mathiász János Hegyközséggel karöltve. A versenyen 63 résztvevő 128 bormintája vett részt. A jános­halmi Szili Antal két bora is aranyérmes lett. A további aranyérmesek: Hetényi József (Ballószög), Oresko Imre (Izsák), Halasi Sándomé (La- josmizse), Keresztesné Endre Judit (Kecskemét), Vörös Já­nos (Kecskemét), Farkas Jó­zsef (Szabadszállás), Helvin Kft. (Helvécia), Bakó János (Kecskemét), Juhász János (Jánoshalma), Tóth József (Városföld). Ezüst- és bronz­érmet 15-15 bor kapott. Különdíjban részesült Szili Antal, akinek Muscat Otonel bora a legmagasabb pontszá­mot kapta a verseny során. A legeredményesebb versenyző Hetényi József lett, borai egy arany- és két ezüstérmet nyer­tek. A legeredményesebb kecskeméti versenyző elisme­résben Keresztesné Endre Ju­dit részesült. A Kecskeméti Mathiász János Hegyközség különdíját Vörös János érde­melte ki. Az eredményhirde­tés április 24-én, 10 órakor lesz Kecskeméten a Szövetség téri Kiskunsági Mezőgazda- sági Szövetség székházában. A díjakat Katona László pol­gármester adja át. Milliárdos beruházás Biztosi vizsgálat az esődíjról Díjbeszedés helyett számla A kecskeméti Termostar Kft. a jelenlegi díjbeszedési rendszert számlázási formával váltja fel. - tájékoztatta lapunkat Márton János igazgató. A nyomtatvány valószínűleg két részből, egy csekkből, illetve a kimutatásból áll majd. A csekken szereplő összeget a postahivatalokban kell majd befizetni, ugyanúgy, mint például a telefonszámlát. Az igazgató szerint ez nem je­lent többletkiadásokat a cég­nek. A nyomtatványokat a kft. alkalmazottai vinnék a házak­hoz, megspórolva a postai költ­ségeket. A változtatás követ­keztében kevesebb díjbesze­dőre lesz a cégnek szüksége. Gyermekkori kriminalitás Április 20-án, hétfőn 10 óra 30 perckor kezdődik Kecskeméten a Tudomány és Technika Házá­ban a Gyermekkori és ifjúkori kriminalitás című előadói kon­ferencia. A Magyar Természet- tudományi Társulat egészség- ügyi szakosztálya, a Mentálhi­giénés Programiroda és a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesü­lete által rendezett konferencián Szabó Zsolt főhadnagy (ORFK) tartja az első előadást. A fel­nőtté válás nehézségeiről pedig dr. Popper Péter, a pszichológia­tudomány doktora, egyetemi tanár tart előadást. Milliárdos nagyságrendű be­ruházásra készül a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnoksága Kecskeméten. Mindez a város képviselő-testü­letének legutóbbi ülésén derült ki. Egy úgynevezett EU-kon- form vámközpont létesítéséről van szó. A beruházás a közbe­szerzési törvény szerint törté­nik. A kecskeméti önkormány­zatot is felkérték, hogy adjon ajánlatot olyan ingatlan eladá­sára, ahol felépíthető a vám­központ. Kecskemét képviselői a Habselyem mögötti ipari park területéből ajánlanak egy 6,4 hektáros részt megvételre. A beruházás során egy többszin­tes, 3000-4000 négyzetméter alapterületű irodaépületet e- melnek. Ötven férőhelyes ka­mionparkolót és raktárbázist is terveznek kialakítani. A város­atyák úgy vélik, hogy ha az ön- kormányzat nyer, és az ipari parkban épül meg a vámköz­pont, annak jótékony hatása lesz más befektetőkre is. Annak érdekében, hogy az ipari parkot válasszák a beruházók, a kecs­keméti szenátorok a területet önköltségi áron is odaadják. Mi több, még maximum 10 száza­lék engedményt is adhat majd az április 20-i tárgyalásos eljá­ráson a város képviselője. Gönczöl Katalin, az állampol­gári jogok országgyűlési bizto­sának általános helyettese vizs­gálatot rendelt el a több kecske­méti vállalkozóra kivetett eső­víz-elvezetési díj miatt. Állás­pontja szerint Kecskeméten a szennyvíz-elvezetőtői függet­len esőcsatorna nem minősül Megkerült A felavatását követő tizedik napon ismeretlen tolvajok el­lopták a kecskeméti II. Rákó­czi Ferenc Általános Iskola előtt felavatott Rákóczi-mell- szobrot. Valószínűleg nagyon sokáig fog „élni” az alkotás, A húsvét utáni két nap igencsak mozgalmas volt a kecskeméti rendőrkapitányságon. Csalás miatt indítottak eljárást egy kécskei férfi ellen, aki egymil­lió forintot kért kölcsön, ám adósságát nem fizette vissza. A rendőrségi adatok alapján ala­pos a gyanú, hogy a férfi már a kölcsön felvételekor tisztában volt azzal, hogy nem tudja majd a pénzt visszafizetni. Egy kecskeméti férfi tett fel­jelentést a városi rendőrkapi­tányságon eltűnt birkái miatt. Elmondta, hogy Szentkirályon lévő birkáit rábízta egy ugyan­közüzemi szolgáltatásnak, ezért az állampolgárokkal és vállal­kozókkal nem köthet szerző­dést a Bácsvíz Rt. A vállalko­zókkal tervezett szerződéskötést egyébként diszkriminatívnak tartja. A Bácsvíz ezzel szemben teljesen jogszerűnek véli a díjat. A jogvita lezárulásáig a Bács­mert többen a „halálhírét” köl­tötték. Vagyis tudni vélték, hogy színesfémtől vaj ok lopták el, és már be is olvasztották. Tegnap kaptuk a rendőrség által megerősített hírt, hogy megkerült a szobor; három csak kecskeméti férfira, ám az sajátjaként rendelkezett az álla­tokkal és ismeretlen személy­nek eladta őket. A birkák valódi tulajdonosát százhúszezer fo­rint kár érte. A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették F. La­jos lajosmizsei lakost. A har­mincegy éves férfit azzal gya­núsítják, hogy március 16-án kibontotta a lajosmizsei köz­ponti ABC tetejét és onnan ital­féleségeket és cigarettát lopott el. Az elvitt áru értéke négy- százezer forint. Egy harminchat éves kecs­keméti nőt orgazdaság alapos vízben 60 százalékos tulajdon­nal rendelkező kecskeméti ön- kormányzat nevében Katona László polgármester a díj beve­zetésének felfüggesztését kérte a Bácsvíztől. Jelenleg a felmé­rések és a szerződéskötések folynak, a helyzet tisztázásáig a Bácsvíz nem fog számlázni. gyerek egy zsákban vitte vissza az iskolába. Azt mondták, hogy találták. A három gyerek kilétét homály fedi. A rendőr­ség - függetlenül attól, hogy előkerült az alkotás - továbbra is keresi a lopás tetteseit. gyanújával vett őrizetbe a rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy egy március végén történt autófeltörés során ellopott rá­diós magnót orgazdaként meg­vásárolt. A kocsifeltörésnél egy Seat Ibizából emelték ki a Da­ewoo rádiós magnót. Egy tizennyolc éves kecs­keméti fiatalembert sikkasztás alapos gyanújával vett őrizetbe a kecskeméti kapitányság. A gyanú szerint a fiatalember feb­ruárban egy rábízott rádiótele­fonnal sajátjaként rendelkezett, valódi tulajdonosának nem tu­dott elszámolni vele. Birkák tűntek el Szentkirályról a Rákóczi-mellszobor Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Csillag Laura (anyja neve: Barta Terézia), Biczok Do- rina (Borbély Krisztina), Nagy Vik­tória (Tasi Judit) Lajosmizse, Papdi Attila (Háry Szilvia), Molnár Zol­tán (Baracskai Eszter) Fülöpháza, Kovács Bettina (Bodor Zsuzsanna), Kürtösi Dorina Liza (Gyulai Tünde), Danis Debóra Ágnes (Hoppál Júlia), Hegedűs Vivien (Gyenes Szilvia), Gyertyános Nóra (Hegedűs Helga) Csépa, Bartók Alex (Horvát Ildikó), Györgye Oszkár (Jakab Olga) Szalkszent- márton, Ácsai Bianka (Tar Klára), Mezei Máté Attila (Hegyi Tünde), Balázs Kata (Szabó Katalin) Balló­szög, Ruzsinkó Emese (Turcsán Éva) Kalocsa, Kanizsai Enikő (Kecskés Erika) Orgovány, Sere- csek Cintia (Kanyik Sára Zita) Tá­borfalva, Kovács Kornél (Peiner Aranka Csilla) Fülöpszállás, Ko­vács Kristóf (Peiner Aranka Csilla) Fülöpszállás, Fodor Norbert (Fe­kete Hajnalka Ibolya), Börzsei Mir- till (Sandra Jacqueline Mónika), Eszik Zsuzsanna (Benda Zsu­zsanna) Izsák. Házasságot kötöttek: Gudricza András és Terecskei Edit, Weissle- der Henrik és Müller Mandy. Meghaltak: Parlagh Károly Fe­renc, Klátik Gyula, Gáspár Mi- hályné Szűcs Mária (Lajosmizse), Szabó Sándor, Szántói István (Izsák), Martony Mihályné Pulai Etelka, Tóth István Sándor, Tóth Gábomé Szabó Mária (Kunszent- miklós), Kalmár Ferenc (Kerek­egyháza), Jovanov István (Kis- kunmajsa), Bihal Tamás (Kiskun­félegyháza), Bodacz Istvánná Ko­vács Rozália, Puporka Rudolf, Vi­rág Julianna, Dragos László, Farkas Ferencné Bonus Ilona, Mihók Ist­ván (Soltvadkert), Herédi György (Kiskunfélegyháza), Kósa József (Lajosmizse), Lökös Lajosné Ká­posztás Rozália Erzsébet, Révész Gyuláné Varga Jolán, Szalai István, Karazsia Antal (Lakitelek), dr. Horváth István Antal (Budapest), Holló Józsefné Karancsov Mária Magdolna (Helvécia), Tőzsér Jó­zsef (Kerekegyháza), Kelemen La­josné Nagy Julianna (Orgovány), Nyúl Pál Jánosné Vetró Erzsébet, Puskás Lászlóné Kripóczki Ilona, Kovács Lászlóné Deák Rozália Ilona, Horváth István, Walter Lajos Imre, Kardos Sándor, Farkas János Zoltán, Kelemen János (Ballószög), Bőszén István (Tiszakécske), Kapi­tány Ferencné Tamási Mária, Sánta Béláné Megyesi Katalin, Szabó Jó­zsef, Benedek Tibor, Warga László (Kunszentmiklós), Szabó Ferenc (Kunszentmiklós), Berán Endre Gyula (Úszód), Hévízi Mihály, Si­mon József, Vas Sándor (Lajosmi­zse), Molnár László (Lajosmizse), Farkas János Imre (Lajosmizse), Tót Pálné Virágh Terézia, Sánta Sándor József, Sándor Lászlóné Lantos Veronika (Szentkirály), Pet- róczki István. Május 9-én adják át a Grabo 2000 áruházat (a kép bal oldalán) Kecskeméten, a Halasi úton. A Graboparkett Kft. irodaháza mellett épülő, több mint 400 négyzetméteres áruház­ban a Graboplast Rt. teljes kínálata kapható lesz majd. A beruházás száztízmillió forintjába kerül a cégnek, mely során felújítják a régi irodaházat is.

Next

/
Thumbnails
Contents