Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
1998. március 14., szombat Megyei Körkép 3. oldal E jéggé dermedt kajszibarackfa nem bírta a mínusz tíz fokot. Gazdája, a keceli Rácz Ferenc víz rávitelével vékonyjégrétegbe akarta burkolni, hogy mentse a menthetőt. Csakhogy túl hideg lett, s így is odaveszett az ígéretes termés. FOTÓ: PULAI SÁRA Mi lesz a határőr lovasokkal? A halasi lovasiskolát is érzékenyen érinti a határőrség szervezeti átalakítása. Az új működési feltételeknek megfelelően új gondolkodási módra és több áldozatvállalásra lesz szükség, hogy fennmaradhasson a lovasbázis -jelentette ki Fráter Sándor elnök, a Határőr Dózsa Sportegyesület éves közgyűlésén. Az alezredes elmondta, hogy továbbra is a Belügyminisztérium és a Határőrség országos parancsnoksága biztosítja a lovasiskola működéséhez szükséges anyagi feltételeket. Egyre nagyobb bizonytalanságot szül, hogy továbbra sem tudni, hogy a vezetésnek mi a szándéka a jövőben a halasi lovassporttal. A határőrségnél még nem készültek el a tervek, hogy miként tudják sportbázisként működtetni a lovasiskolát. A dokumentum részleteiről az elnökségnek semmilyen információja nincs. Szeretnék, ha a határőrség továbbra is felvállalná ennek a sportágnak a működtetését. A közgyűlésen felszólaló tagok jó része a lovasiskola vezetőit tette felelőssé a kialakult helyzetért. Véleményük szerint későn reagáltak a várható változásokra, és nem tudták meggyőzni a minisztériumot és az országos parancsnokságot, hogy miért fontos a határőrségnek a lovassport támogatása és a járőrlovak biztosítása. Fráter Sándor úgy vélte, hogy a sportegyesület jövőjét illetően nincsenek döntési helyzetben. Tudomásul kell venni, hogy a Határőr Dózsa Sport Egyesületet a Határőrség tartja fenn saját pénzén, s csak javaslatot tehet az országos parancsnokságnak. Visszalopta a sertések árát Csütörtökön érkezett a feljelentés a bajai rendőrségre, hogy egy férfi visszalopta a kifizetett malacok árát a gazdától. A sértett elmondása szerint, kedden a lakásán fizette ki vásárlója a sertések árát. Valószínűleg megfigyelte, hogy hová tette pénzét a gazda. Később visszament a vevő, betört a lakásba, és visszavette a kifizetett 70 ezer forintot. Az ügyben folyik a nyomozás. / " \ Ismét egy újabb Óriási lépést tettünk Önök felé. Bács-Kiskun megyében egyedül KÜLÖNLEGES MODELLEK ERTEKESITESEVEL március 16-ától INTERAKTÍV MUNKAFELVÉTELLEL kibővített bemutatóteremmel és nyitva tartással várjuk Önöket. MOST ON JON! Nyitva tartás: H-P: 8-18; Szo-Vas: 8.00-12.30 óráig. Jövőbe vezet A város tízmillió forintot remél a peren kívüli megállapodástól Majsa megegyezik az állammal? (Folytatás az 1. oldalról) A megindított per felfüggesztése után a vitás ügyet vizsgálta az Alkotmánybíróság is, amely megállapította a törvény vonatkozó részének alkotmányellenességét. így a város jogalapot kapott a per folytatásához, ami révén tízmillió forintot remélnek. A Pénzügyminisztérium elismerte a város igényének jogosságát arra az időszakra, amíg a jogszabályi ellentmondás fennállt, és ajánlatot tett peren kívüli egyezségre. A majsa- iak azonban kevesellték az alperes által ajánlott összeget. A majsai önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén ismét napirenden volt az ügy, ahol a képviselő-testület felhatalmazta a város jegyzőjét, hogy keresse a mielőbbi megállapodás lehetőségét a Pénzügyminisztériummal. Csávolszki László jegyző szerint reális a város esélye arra, hogy az igazolt és indokolt költségeket megtérítse az állam, azaz Majsa visszakapja a tízmillió forintját. Előléptették munkatársunkat A honvédelem érdekében huzamosabb időn keresztül végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök a magyar sajtó napja alkalmából 1998. március 15-i hatállyal előléptette tartalékos őrnaggyá Galambos Sándor tartalékos századost. A honvédelmi miniszter Kovács Klárát, a Magyar Távirati Iroda megyei munkatársát II. osztályú Honvédelemért ezüstkereszttel tüntette ki. Hegyközségi közgyűlés Kurucz Pál elnök nyitja meg március 16-án, délután 4-kor a hegyközségi közgyűlést Kiskőrösön. Ezután a hegybíró beszámol az elmúlt évben végzett munkáról, majd az ellenőrző bizottság elnöke is ismerteti tavalyi tevékenységüket. Szó lesz az alapszabály módosításáról is. Kitüntetések március 15-e alkalmából Hazánk nemzeti ünnepe, március 15-e alkalmából a Magyar Köztársaság Elnöke kitüntette a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozatával Czakó Istvánt, Kerekegyháza polgármesterét, Csekei Sándort, a Bács-Kiskun Megyei Ön- kormányzat osztályvezetőjét, Füri Bálintot, Dunaszentbene- dek polgármesterét, dr. P. Kovács Istvánt, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége igazgatóját és Wiedner Istvánt, Császártöltés polgár- mesterét. A Magyar Köztársasági Ezüst Erdemkereszt polgári tagozatával Ájpli Lászlót, Szalkszentmárton jegyzőjét, Fiar Lászlót, a Du- napataji Polgármesteri Hivatal adócsoportvezetőjét, Fol- lárdt Andrást, az ÉPKSZI Kft. ügyvezetőjét, dr. Gömöriné Iványi Margitot, a Bács-Kiskun Megyei Gyámhivatal osztályvezetőjét, Huszár Mihályt, a Kalocsai Városi Önkormányzat városfejlesztési és üzemeltetési osztályvezetőjét, Kovács Istvánt, Jászszent- lászló-Móricgát körjegyzőjét. A Magyar Köztársasági Bronz Erdemkereszt polgári tagozatával Légrádi Lász- lónét, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal ügykezelőjét. A kitüntetéseket a Belügyminisztériumban megtartott központi ünnepségen, március 13-án adta át Kuncze Gábor belügyminiszter. Dr. Annus Rózsa, a BácsKiskun Megyei Önkormányzat osztályvezetője miniszteri dicséretben részesült, amelyet a megyei közgyűlés kiskunfélegyházi ülésén vehetett át. Dr. Iván János, a Bács- Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője szintén miniszteri dicséretben részesült, számára az elismerést a központi ünnepségen nyújtották át. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatával tüntették ki dr. Metzinger Évát, a Bács- Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, akinek az elismerést vasárnap, 1998. március 15-én az Országházban megrendezésre kerülő központi ünnepségen Göncz Árpád elnök nyújtja át. A legjobb falufejlesztés a népesség növelése Aranyékszer, rádiótelefonok Kiskunfélegyházán először egy Balassa utcai lakásba hatolt be ismeretlen tettes, és onnan elvitt egy CD-s rádiós magnót, mobiltelefont, hozzávaló töltőt, rádiókészüléket, valamint 27 ezer forint készpénzt. A lopással 100 ezer, a rongálással 2 ezer forint kár keletkezett. Egy másik lakásba is betörtek ismeretlenek a napokban. Innen 35 ezer forint készpénzzel, rádiótelefonnal, aranynyaklánccal, videokazettákkal, számológéppel és különféle szerszámokkal távoztak. Az okozott kár 85 ezer forint. Bizonyára élénk vitát vált ki a hétfő este 7 órakor kezdődő, nemesnádudvari falugyűlésen az az önkormányzati megállapítás, hogy ma a falu fejlesztéséhez a legnagyobb reményt a népesség növekedése adja. Hidasi Antal polgármester kiszámolta, hogy 100 fős népességnövekedés esetén 3,65 millió forint többlet állami támogatáshoz juthat egy település. Nemesnádudvaron úgy gondolják: ehhez helyben kell tartani a fiatalokat, és amennyiben lehet, az elszármazottakat legalább részben visszaköltöztetni. Valamennyi családnak adatlapot küldött a polgár- mester. Véleményüket kéri a fontosabb kérdésekben. Megkérdezi például: részt vállalnának-e egy helyi tűzoltó egyesület munkájában, vagy van-e igényük vállalkozói telekhelyre, építési telekre. Központi kérdés lehet még a helyi szennyvízrendszer kiépítése és az ehhez való lakossági csatlakozás. A falu több portájáról hiányzik a házszámtábla. Ezt sürgősen pótolni kell a tulajdonosoknak. Szóba kerül a gyűlésen a község pénzügyi helyzete, és az ez évre tervezett fejlesztési program is. P. Z. Közéleti Hírek • • A MIÉP tart választási fórumot hétfőn, 16 órától Mat- kón, a tsz-ebédlőben, majd 18 órától Kecskeméten, a rendőr- falusi általános iskolában. • A METÉSZ ünnepi megemlékezést tart 15-én 10 órától Kiskőrösön, a művelődési házban. Beszédet mond G. Nagyné Maczó Ágnes, az Új Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő. 0 Választási fórumot tart kedden, 16 órától az SZDSZ a halasi Szilády-gimnáziumban. Este 18 órától Kiskunmajsán, a művelődési központban lesz politikai rendezvénye az SZDSZ- nek. Mindkét fórum vendége dr. Kis Zoltán, az FM államtitkára, aki a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről tart előadást. A FORD HOVÁNY AZ EURÓPAI MESTERCSAPATBAN! Kecses és gyors: jön a Puma A Ford magyarország márkakereskedői hálózatának oszlopos tagja a Hovány Márton vezette kecskeméti csapat. 1997 különösen sikeres év volt a Ford Hovány számára, hiszen több mint háromszáz elégedett ügyfél vásárolt autót az elegánsan korszerű szalonban. 1998 tavaszán az a legfrissebb hír, hogy a Ford Hovány a márkakereskedők Európa- bajnokságának döntőjében vehet részt.- Nem FORDult meg a trend: a Ford továbbra is a legnépszerűbb márkák közé tartozik - újságolta lapunknak Hovány Márton, aki immáron hét éve jegyezte el magát az autókkal, és 1994 óta a Ford márkakereskedője.- Melyik típus a legkapósabb?- Szerencsére, mindenkinek tudunk ajánlani olyant, amelyik a legjobban megfelel az igényeinek. Igazán extravagáns a KA, kitűnő városi autó a Fiesta, mindennapi használatra gazdaságos az Escort, és a legkényesebb igényeket is kielégíti a Mon- deo, a haszonjárművek közül pedig továbbra is a legnépszerűbb a sokoldalú Transit. Egy év alatt ötven százalékkal tudtuk növelni eladásainkat: a Ford Hovány egyhar- maddal többet értékesít, mint bármely más márkakereskedő a régióban. A Ford Hovány szép sikereinek autós szakértők szerint több összetevője van. A legfontosabb talán a vevők igényeihez való gyors és rugalmas alkalmazkodás. Ezt honorálta az 1996-ban átvett Ford Elnöki Dija - ezt a színvonalas kitüntetést akkor szakmai testület ítélte oda; ma ugyanilyen néven a vásárlói visszajelzések alapján adnak elismerést ezt bizonyítja az ötállásos szerviz, ahol 1998-ban bevezették az interaktív munkafelvételt. Az idei év fontos állomás lesz azért is, mert a Szent László körúti létesítményben bevezetik az ISO 9002 minőségbiztosítási szabvány ösz- szes előírásait, a „Mindent a vevőért!” alapelv jegyében.- Mi a legfrissebb Ford- hír? Hovány Márton:- A már hagyományossá vált tavaszi fesztiválon bemutatjuk a Ford Pumát, a Fiesta-alvázra épített, igazi ragadozót, amely nevéhez méltón - kecses és gyors autó; azoknak, akik végre szeretnének egy egyéniségükhöz tökéletesen illő járművet.- Látni itt egy meghívót is a Kanári-szigetekre. Kirándulnak?- Büszkén mondhatom: dolgozni megyünk! A Ford - nemzeti selejtezők után - Te- neriffén megrendezi európai márkakereskedői között a mesterek bajnokságát (MASTERCLASS). Komoly nemzetközi szakmai versenyről van szó, Magyarországról tizenegyen utazunk. Hatan különböző képviseletektől, öten pedig ugyanattól a márkakereskedőtől: a Ford Hovány csoporttól.- Jó utat, sok sikert - és várjuk a beszámolót!