Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-27 / 73. szám
1998. március 27., péntek 3. oldal Megyei Körkép Csak ősszel kerülhet szóba a 13. havi fizetés Versenyképesebbé szeretnék tenni a bajai szolgáltató céget Óvatosan tervezték a Kommunális és Szolgálató Kft. idei üzleti tervét, amely közel 460 milliós bevételből 10 millió forintos eredményt tartalmaz. A cég fejlesztési terve később kerül a bajai képviselők elé. A társaságnál a 13. havi fizetésről csak a harmadik negyedévi adatok ismeretében születhet döntés. Eltérően a tavalyi gyakorlattól, ez a kiadás nem került bele az idei tervbe. A cég megítélése szerint az önkormányzati lakások száma 200 körül stabilizálódik, ami 15-20 lakás értékesítését jelenti. Előre jelzi a szolgáltató, hogy az energiaárak emelkedésével a kezdeményezni fogja a hődíjak módosítását. Jelentősen változik a temetkezési üzletág helyzete, ami márciustól elvesztette önállóságát, és a városüzemeltetési részleghez tartozik. Ettől azt várják, hogy javuljon a temetők rendje, és a temetkezési piacon ne gyengüljön tovább pozíciójuk. Leginkább az építési üzletágnál tartják szükségesnek az átszervezést, mert a 8 milliós veszteséget produkáló egység létszáma magasabb a szükségesnél. Jelenleg a 25 fizikai dolgozóra öt irányító jut. Ebből a létszámból 9 fő elbocsátását tervezi a Kommunális és Szolgálató Kft. vezetése. Leszerelték a kunbajai tűzoltókocsi rendszámát A* utolsó aszfaltréteg terítését végzik az épülő M5-ös autópálya Kecskemét-Kiskunfélegyháza közti szakaszán, a kunszállási fizetőkapu szomszédságában. Az új szakasz átadását május végére tervezik. fotó: szász andrás Ma falugyűlés Tázláron A tázlári képviselő-testület ma a helyi kultúrházban falugyűlésre várja a polgárokat. Az este hat órakor kezdődő program egyúttal közmeghallgatás is. Szó lesz az önkormányzat múlt évi gazdálkodásáról és az idei tervekről is. Ezután az érdeklődők elmondhatják a falu életével kapcsolatos, közérdekű javaslataikat, illetve az észrevételeiket. Szoboravatás Milyen fát telepítsen a gazda? A létezés és megszűnés határán vegetáló kunbajai Önkéntes Tűzoltó Egyesület legutóbb arra kényszerült, hogy egyetlen tűzoltóautójukról levegyék a rendszámot. Tették ezt azért, mert a járgány egész éves biztosítása s műszaki vizsgáztatása a lánglovagok egész esztendei pénzkeretét emésztette volna fel. Ha számba vesszük, hogy tavaly mindössze egy alkalommal vonult ki tűzesethez eme gépjármű, akkor talán jogos a feltételezés, hogy idén sem kell ennek a sokkal többszörösével számolni. (Titokban sóhajtson fel Ön is, kedves olvasó: így legyen!) Meg aztán, valljuk meg, vajon akad-e olyan rendőr, aki egy siető tűzoltókocsit megállítana amiatt, mert nincs rajta rendszám? Félretéve a tréfát: a kunbajaiaknak segítség kell. Legutóbb szóba került, hogy a német testvértelepülés ajándékozna egy másik piros járművet az itteni tűzoltóknak. Ha azt elfogadnák, akkor meg azért kellene több pénz, mert a német kocsinak saját víztartálya van, és csak fűtött garázsban tartható. A megoldáson egyelőre még gondolkodnak a kunbajaiak. Berki A szakemberek szerint egy régió területén az lenne a helyes, ha az erdők nagysága elérné a terület 25 százalékát. Szerencsére a mostani erdősítési program találkozik ezzel a szándékkal. Ráadásul a földrendezés során szerzett ingatlanokon a gazdák, - a nagyobb haszon reményében - belefognak az erdőtelepítésbe. Nem árt azonban, ha mindenki megfelelő szaktanácsadást vesz igénybe, ugyanis a talaj szerkezete meghatározza, hogy milyen fafajta telepítése kívánatos. Ez ügyben az erdőfelügyelőség ad segítséget, de amint megtudtuk, a bajai Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Részvénytársaság is foglalkozik a tervezéssel. Tízmillió forint a felújításokra Kiskunmajsa önkormányzata tízmillió forintot különített el a város költségvetésében az intézmények felújítására. Hogy mire futja majd a keretből, arról ma a 14 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésen határoznak a szenátorok. Az Arany János Általános Iskola például tervezi a tornaterem mennyezeti világításának korszerűsítését, a művelődési központhoz tartozó Konecsni-múzeumban pedig statikai vizsgálatokat kell végezni a tervezett felújításokhoz. A világhírű Eötvös Cirkusz! Április 3-13. naponta előadások Kecskeméten,a szabadidőközpont területén. Ilyen még nem volt, ezt látni kell! Információ: 06-60/325-939. Rádi József, a részvénytársaság igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy jó lenne ismerni a régió jövőbeni erdőtelepítési igényeit, ugyanis a csemeteneveléshez ezekre a számokra szükség van. Amint elmondta, jelenleg mindenhol felesleg van csemetéből. Igaz, az őshonos fajtákat - mint a tölgy vagy a hazai nyár - jobban támogatják. De a Bácskában érdemes telepíteni nemes nyárt, akácot és fehér nyárfát is, bár vannak olyan területek, ahová csak a fenyő illik. A leendő erdőtulajdonosok jó ha számolnak a birtokosság előnyei mellett a kötelezettségekkel is. Papp Zoltán A megyehatártól nem messze, Pest megye területén szenvedett könnyebb balesetet Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke a napokban. A dabasi helyszínelők híreink szerint megállapították, hogy a kocca-' nást nem az ő kocsijuk, hanem egy - a helyszínről utóbb eltűnt Vaskúton ellenőrzéseket tartottak a héten a bajai jyámosok. Ennek során P. Antal lakásán 15 liter házi főzésű pálinkát találtak és foglaltak le. Valószínűleg jövedéki bírságot szabnak ki ellene. Ez történt ugyanis a szintén vaskúti H. Ferenc esetében is. Nála januárban leltek komplex szeszfőző berendezést, 50 liter cefrét és Jól dolgoznak a polgárőrök A legutóbbi kunbajai képviselő-testületi ülésen számolt be Kovács Mihály, a helyi Polgárőr Egyesület elnöke az egyesület tavalyi munkájáról. A polgárőrök havonta 10 szolgálatot látnak el a község fontosabb épületei körül, valamint éjszakai járőrözéssel az összes utcát ellenőrzik. Sikerült visz- szaszorítani az éjjeli köztéri randalírozásokat, rongálásokat. Az elhangzott beszámoló kapcsán több képviselő kérte, hogy ha diszkó van, a polgárőrök hosszabbítsák meg szolgálati idejüket. A hazatartó fiatalok ekkor okozzák ugyanis a legtöbb kárt.- bordó Lada okozta, amikor leszorította a közgyűlés elnökét szállító kocsit. A sofőr megpróbálta korrigálni az útirányt, s eközben ütköztek egy szemből jövő kocsival. Személyi sérülés nem történt, a szolgálati kocsi azonban alaposan megrongálódott. 5 liter kész pálinkát. A férfi részére 36 ezer 442 forint jövedéki bírságot szabtak ki. Az összeget már be is fizette. Gyuris József főhadnagy, a bajai vámhivatal parancsnokhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy a pálinka jövedéki termék, házi előállítása tilos. Egy személy maximum 10 liternyit tarthat otthonában. : Lr«* Gazdasarok K3EL Szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma 3. Szarvasmarháknál a betegség előfordulása igen rövid múltra tekint vissza, hiszen mint az előzőekben említettem, először 1987-ben állapították meg. A betegre igen jellemző a hosszú lappangási idő, míg juhoknál a súrlókór esetén 2^4 év, szarvasmarháknál 4 év, de teheneknél több mint 4 év is lehet. A betegség diagnosztizálása ezért is volt olyan nehéz, hiszen a szivacsos agyvelőbántalom- hoz hasonló tüneteket (mozgászavar, elbutulás) más vírus és baktérium okozta idegrendszeri megbetegedésnél is lehet észlelni. Ezért is volt szükség rengeteg vizsgálatra, hogy ki merjék mondani, hogy a prionprotein okozta megbetegedésről van szó. Angliában pl. 1995-ben összesen 14 876 szivacsos agyvelőbántalomra irányuló vizsgálatot végeztek, ami 39,6%-kal, illetve 57,6%- kal volt kevesebb, mint 1994- ben és 1995-ben. A vizsgálatokat egereken végezték el, s az agy és gerincvelő kivételével semmilyen más szervvel vagy váladékkal nem tudták tovább oltani, illetve megbe- tegíteni ezeket. Ez is azt bizonyítja, hogy a prionprotein fehérjerészecske csak az agyvelőben és a gerincvelőben van jelen. A szarvasmarha szivacsos agyvelőbántalmával (BSE) kapcsolatban néhány kérdés még mindig nyitott: pl. hogy hogyan képes a már említett prionprotein a maga képére formálni a fehéijerészecske „normál” változatát „kóros” formává. Hogy Angliában olyan nagy gondot okozott a betegség, azzal magyarázható, hogy az intenzív marhatartás miatt fokozott mértékben etettek olyan takarmányt, melyben olyan állati fehérje is volt, mely a prionproteint is tartalmazta. Lezárva a betegséget, kimondható, hogy a megtámadott szervezet elveszti védekezőképességét, és hogy a betegség a mai tudomány szerint gyógyíthatatlan. Az embereknél is előfordul hasonló tünetekben megnyilvánuló betegség, a Creutz- feldt-Jakob szindróma és az Új-Guineában megállapított „Kuru” megbetegedés, amely egy olyan embertörzsnél került megállapításra, mely vitális meggondolásból emberi agyvelőt fogyasztott. (Folytatjuk) dr. Kupa László Eladó K z Csáktorn __________ÍD9< e cskeméten, yai u. 69. szám alatti itlan (545 m!), >lt műhelyei, iroda, raktár. a Tormásiék Ive Érdeklődni: Opel Tormási. Telefon: 76/482-208; Kecskemét, Jász u. 24. 10050 Lefoglalták a házi pálinkát Vaskúton a vámosok Baleset a megyehatárnál 1676-ban e napon született II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a Habsburg-ellenes szabadság- harc vezetője. Emlékére ma a nevét viselő, kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában ünnepséget tartanak. Délelőtt 10-kor felavatják a fejedelem mellszobrát, majd ünnepi műsor lesz, amelyben a diákok működnek közre. Délelőtt 11 -kor képzőművészeti kiállítást is nyitnak. A rendezvényen fellép az iskola Tarkacsikó Táncegylete, a Family Brass és a Hegedűs Együttes. Közéleti Hírek • Választási fórumokat tart az FKgP a következő napokban. Ma 18 órától a kalocsai múzeumban dr. Pokol Béla egyetemi tanár lesz a helyi jelölt vendége. Bócsán 15 órakor, az általános iskolában várják az érdeklődő polgárokat a helyi kisgazdák. • Választási fórumot tart a MIÉP szombaton 16 órakor a katonatelepi iskolában. • Csernus Ferenc országgyűlési képviselő (MSZP) ma délután 2 és 3 óra között Bugacon, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. Bács-Kiskun megye I. számú választókörzet DR. B0DA ILONA Kecskeméten születtem, kecskeméti lakos vagyok. Hosszú ideje ismert szereplője Kecskemét közéletének. Évtizedes jogászi, bírói múlt áll mögöttem, nagy elismertséggel. A kisgazdák nagy hangsúlyt helyeznek a szakértelemre, s ezért kértek fel ^országgyűlési képviselőjelöltnek^ (Fizetett politikai hirdetés) ...ha a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz ellátogat, mivel a szalonban kiállított autók áraira nem rászámolnak, hanem ameddig a készlet tart a kipontozott Fordokat kedvezőbb áron megvásárolhatja. Jövőbe vezet Pontozással Ön nyer... Keresse a ponttal jelölt Fordokat, és az ár Önnel szemben alul marad!