Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-26 / 72. szám
kl i Kl?; ar lüfölvö. PETŐFI NÉPE 1998. március 26., csütörtök • A Duna-Tisza köze napilapja • 53. évf., 72. szám / 39 Ft A rendőrség szinte lefejezte a kiskőrösi vámhivatalt Nyolc vámos bukott le korrupció gyanújával Olajvonattól a porszívókig — Több száz millió forint kárt okoztak az államnak Nyolc pénzügyőr ellen indítottak büntetőeljárást Kecskeméten hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények gyanúja miatt. Közülük hatot hétfőn délután rendőrségi őrizetbe is vettek - jelentették be tegnap a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott rendkívüli sajtótájékoztatón. Gergényi Péter dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány kijelentette: Magyarországon még nem volt rá példa, hogy egy felderítés kapcsán egyszerre ennyi vámosra esett gyanú, méghozzá a nyomozás eddigi eredménye szerint bizonyíthatóan. A „kör” még nem zárult be, a vesztegetési ügyben további vámosok és civil személyek kerültek a rendőrség látókörébe, s minden bizonnyal „újabb fejek fognak hullani”. Az őrizetbe vett gyanúsítottak között van a kiskőrösi vámhivatal volt parancsnoka, akit egy korábbi, akkor még nem bizonyítható vétsége miatt időközben Kiskőrösről Bajára helyeztek át. A további gyanúsítottak a kiskőrösi vámhivatal különböző rendfokozatú dolgozói. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztálya, a belbiztonsági védelmi szolgálat, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Bács-Kiskun megyei munkatársai együttesen tárták fel az államnak az eddigi becslések szerint legalább 200 millió forintos kárt okozó bűncselekményeket. A sorozatos szabálytalanság szálai 1996 januárjáig nyúlnak vissza, amikor is tíz vagon (405 tonna) import olajszállítmányt hozott be egy, a megye déli részén működő kft. A kiskőrösi vámhivatal a kötelezően beszerzendő szakminisztériumi engedély, valamint a szükséges mintavétel hiányában adta ki az olajat a kft.-nek. Tették ezt annak ellenére, hogy éppen az engedélyek hiánya miatt feljelentést kellett volna tenniük. Pár nappal később a kft. újabb olaj- szállítmányt hozott be, ugyancsak tízvagonnyi kőolajszármazékot. Ezt is jogtalanul adták át a megrendelőnek, noha tudtak róla, hogy az okmányoktól eltérő minőségű olajszállítMinden év egymilliárd forint veszteség Ultimátum a főiskolának Előbb integrálódik a kecskeméti tanítóképző és a műszaki főiskola, az év végéig pedig kormányzati vagy parlamenti döntéssel beiktatódik ebbe a szövetségbe a kecskeméti kertészeti főiskola is - mondta tegnap Kecskeméten dr. Di- nya László, a művelődési minisztérium helyettes államtitkára. Az Afeosz-iskolában tartott előadásában hangsúlyozta: a tárca álláspontja - amelyet a napokban terjeszt a kormány elé - változatlan. A három főiskolának együtt kell létrehoznia a kecskeméti főiskolai szövetséget. Minden elvesztegetett év egymilliárd forint veszteséget jelent, amit nem lehet felvállalni - mondta Dinya László. Utalva arra, hogy a világbanki 3,5 milliárd forintos támogatást csak akkor kapja meg Kecskemét, ha mindhárom főiskola tagja a szövetségnek. Mint ismert, a kertészeti főiskola korábbi szándéka ellenére úgy döntött, hogy nem a kecskeméti, hanem a budapesti Universitas- hoz kíván csatlakozni. Ezzel viszont veszélyezteti a világbanki támogatást. Befektetői Tanács alakult Tegnap a Parlament épületében megalakult a Befektetői Tanács, amelynek tagjai a magyar kormány képviselői, valamint a magyarországi multinacionális cégek vezetői. Mint azt a miniszterelnök a megbeszélés után elmondta: a Befektetői Tanács mindenkor két társelnök vezetésével fog működni. A kormány Medgyessy Péter pénzügyminisztert, míg a multik Mosonyi Györgyöt, a Shell Hungary elnök-vezérigazgatóját delegálták 1998-ra erre a posztra. A Befektetői Tanács tagja a hazánkban jelen levő 28 nemzetközi nagy- vállalat vezetője, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyar- országi Tagozatának és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarának egy-egy képviselője, illetőleg a magyar miniszterelnök, a pénzügy-, az ipari, kereskedelmi és idegen- forgalmi, és a külügyminiszter. Több száz tonna olaj szabálytalan vámkezeléséről, s más árucikkekről szól az ügy. mány vámkezelését visszautasító határozat született. A szabálytalanságokat azzal tetézték, hogy az előző szállítmány vámkezelésének hiányosságait az utóbbiból történt kétszeres mintavétellel próbálták kendőzni. Amikor ebben az ügyben vizsgálódtak a megyei főkapitányság nyomozói, megdöbbenve tapasztalták, hogy a vámosok irattárából valaki eltüntette az ide vonatkozó okmányokat. Ezért kénytelenek voltak más forrásokból beszerezni a szükséges dokumentumokat. Mekkora szeméthegy lesz Izsákon? Hány méter magas lesz a szeméthegy Izsákon, ha megépül a regionális lerakó? Többek között ez a kérdés is felmerült kedden abban a vitában, amelyet a helyi képviselők a regionális hulladéklerakó megvalósításáról folytattak. A közelmúltban megváltozott pályázati feltételek szerint legalább tizenegy településen élő ötvenezer polgár szemetének elhelyezését kellene megoldani ahhoz, hogy támogatásért pályázhassanak a környezetvédelmi alaphoz. Az izsáki regionális lerakót eredetileg öt településen élő húszezer főre tervezték. Volt olyan képviselő, aki határozottan kijelentette: nem adja szavazatát ahhoz, hogy Izsák városa húsz évre ötvenezer ember szemétdombjává váljon. (Folytatás a 3. oldalon.) Végre kellő mennyiségű vizet tudtak szivattyúzni a hildi halastavakba, melyekbe a napokban több mint 100 mázsa pontyot telepített a tulajdonos. A hét végén már megkezdődhetett a horgászat a kitűnő vizeken. Felvételünk a haltelepítéskor készült, amikor a telelőkből a horgásztóba került a sok hal, köztük kapitális méretű amurok is. fotó: papp Zoltán j Sftb-xtí, s/uásÁa* X/t. rA Ford of Europe Elnöki Díjával^? kétszeresen kitfloteíett “ CMA márkakereskedése Keresse a ponttal jelzett kocsikat! " Márkakereskedés és Márkaszerviz Cm: Baja, Szegedi ül 11-13 Tel.: W3»626: Kiskőrös. Dózsa Gy u. 67. Tel: 78/413*363 Az olajszállítmányok azonban a leleplezett korrupciónak csak egyik szeletét tették ki. Egyéb árucikkekkel kapcsolatos ügyek is vannak a társaság számláján. (Folytatás a 3. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon. Gyorshírek Tiszakécskei lövöldöző Négy személyt bűncselekmény, hármat pedig bűnelkövetés gyanúja miatt állítottak elő annak a nagyszabású akciónak a során, melyet a tisza- ?! kécskei rendőrőrs a megyei fő- \ kapitányság közrendvédelmi | | osztályával szervezett a Tisza- j kécske, Szentkirály, Nyárlő- ; rinc és Lakitelek alkotta négy- , szögben. A környék tanyavi- \ lágát átfogó szűrőakció során Nyárlőrinc határában egy ittas vadászt is lefüleltek, aki 22-es kaliberű kispuskájával váloga- I tás nélkül lövöldözött minden felbukkanó állatra. A vadász engedélyét azonnal bevonták, otthon tárolt fegyvereit pedig | lefoglalták. Békétlen ebtenyésztők Megosztotta a magyar ebtenyésztőket az, hogy egy kis csoport - a Magyarországi Németjuhász Kutyaklub (MNJ K) - vitatja a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) törvényes műkö- I dését. Csiky Ottó, a MEOE ügyvédje szerint a MNJK tagjai szeretnék irányításuk alá vonni az országos ebte-1 nyésztő-egyesületet. Ezért évek óta perek sorozatával próbálják lehetetlenné tenni annak működését. Lelőtte a kezelőorvosát Egy szál virággal érkezett, majd öt lövéssel végzett egykori kezelőorvosával egy 23 éves kaposvári fiatalember. Az áldozat és gyilkosa között körülbelül három méter lehetett a távolság. A lövések mindegyike önmagában is halált okozott volna. A Kaposi Mór megyei kórház 35 éves doktornője két kisgyermeket hagyott hátra. A gyilkos korábban a doktornő pszichiátriai betege volt. Gyertyás tüntetés Pozsonyban Harminc, más becslések szerint negyvenezer ember vett részt szerdán este Pozsonyban az ellenzék „gyertyás tüntetésén”, amelyen az emberek egyrészt a tíz évvel ezelőtt víz- ágyúkkal szétoszlatott demonstrációra emlékeztek. is 8 másrészt a jelenlegi szlovák kormány politikája ellen emelték fel a szavukat. Ismét egy- párti uralom, ezúttal a HZDS . fenyegeti az országot - mondta a kereszténydemokrata Ján Camogursky. Bemutatjuk Betyárt, a Vasárnapi Petőfi Népe kabalapuliját! Miért őt választottuk? Mert megbízható, hűséges és remek társ! VASÁRNAPI Petőfi Nepe legfrissebb számát is megkapja! A HÉT UTOLSÓ NAPJÁN