Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-25 / 71. szám
EPITSEN VELÜNK! Hamarosan elkezdik a Pólus King építését A Pólus Ring Kecskeméten a kadafalvi háromszögben, az autópálya mellett fog felépülni. Ünnepélyes külsőségek között már letették a kecskeméti Pólus Ring bevásárló- és szórakoztatóközpont alapkövét. A kivitelező cégről a döntést ezekben a napokban hozzák nyilvánosságra. A nyolchektáros telken rekordgyorsasággal, már az idei karácsonyi bevásárlási időszakra át kívánják adni a bruttó 17 ezer négyzetméteres épületet, ami mellett 600 ingyenesen használható parkoló lesz. A beruházás 3,8 milliárd forintba kerül. Ebből a Pólus Holding Rt. több mint 1 milliárd forintot finanszíroz, a többire hitelt vesznek fel. A budapesti tapasztalatok alapján a kecskeméti Pólusban csak bérelni lehet az üzleteket, tulajdonba nem adnak helyiségeket. Az alapterületek a következőképpen oszlanak meg. Nagyáruházak: 6127 négyzetméter. Kis üzletek: 4442 m2. Mozi: 1296 m:. Jégpálya: 416 m2. Étterem: 745 m2. Folyosók: 2433 m2. Egyéb: 1296 m2. A hírős városi bevásárlóközpont első ütemének átadása után további bővítéseket is terveznek. Az elképzelések szerint a teljes befejezés után több mint 30 ezer négyzetméter alapterületű lesz a kecskeméti Pólus. M. Gy. Szigorodott a tervezés Az_jdén életbe légett építési törvény 27 új jogszabályt tar-' tplraaz. A decembfijág érvény-« ben volt Országos Építési Szabályzatot felváltotta az Országos Területrendezési és Építési követelmény (OTÉK), amely szigorúbb követelményeket támaszt a tervezővel szemben. Az új szabályok elsősorban az építtető érdekeit védik. Kimondják, hogy a megrendelőt pontosan tájékoztatni kell arról, milyen háztervet várhat el a pénzéért a tervezőtől. Utóbbi számára pedig újdonság, hogy a kiviteli terveket 10 évig köteles megőrizni. (Ez összefügg az fépííési,,Anyagok és szerkezetek, szavatossági idejével.) Ugyanakkor korlátok közé is szorítják a jogszabályok az építtetőt, mert mindenhez, például egy kerítés utcai frontjának építéséhez is engedélyt kell kérni. A technikusok a korábban szerzett tervezői jogosultságukat csak akkor tarthatják meg, ha jogszabályban meghatározott szakvizsgát tesznek, vagy ha rendelkeznek vezető tervezői minősítéssel. Megnyílt Kecskemét legújabb bútorboltja! Az üzlet profiljába tartozik:- kárpitozott bútorok, szekrények forgalmazása,- bútortervezés és -készítés,- lakberendezés és lakberendezési tanácsadás,- belsőépítészeti munkák tervezése és kivitelezése. Cím: Kecskemét, Petőfi u. 11. (a volt szalagházi gyógyszertár helyén) Nyitva tartás: hétköznap: 8-tól 18-ig: szombaton: 9-től 13-ig. Tel.: 76/418-468 Forma + minőség = DESIGN BÚTORSTÚDIÓ | MMHHHHHBIIIIIIIIIIIilljj ■ BayWa Építőanyagok A készlet erejéig az alábbi termékek akciósán kaphatók: ■ Kludi standard csaptelepek ■ Schiedel kéményrendszer- Mosdó 2.825 Ft/db Gyári ár „15o/o engedménnyel- Kád 4.671 Ft/db- Zuhany 2.269 Ft/db B Erdélyi cserépkályhák- Mosogató 2.957 Ft/db ■ LB-Knauf- Beltéri csemperagasztó 3.960 Ft/q- Fagyálló csemperagasztó 4.950 Ft/q- Önterülő padlókiegyenlítő 9.180 Ft/q Az árak az áfát tartalmazzák. Itt mindent megtalál, ami egy ház építéséhez, felújításához kell! i nagy választék I teljes rendszerek I szaktanácsadás i kedvező árak i gyors, pontos szállítás Nyitva tartás: hétköznap, 8.00-16.30; szombaton is, 8-12 óráig. A BayWa-telepekre tett út mindig kifizetődik! BayWa Építőanyagok Kft. Kecskemét, Wéber Ede u. 7. Telefon: 76/486-552 Telefax 76/493-903 BayVlfa az építő kapcsolat jjimtiiiiHiH] Építészbál a múzeumban Ismét bálra készülnek az építészek és az építési vállalkozók. Az ARCHI "98-nak az Iparművészeti Múzeum ad otthont szombaton - tájékoztatta a sajtót Tasi László, az a.b Marketing Bt. vezetője. A társasági összejövetellel a szervezők a szakmai ösz- szetartozást, az építészet társadalmi megbecsülését szeretnék hangsúlyozni. Ezért a kétszáz meghívott vendég között Baja Ferenc, Fazakas Szabolcs, Kiss Péter, Kuncze Gábor és Lotz Károly miniszterek nevei is megtalálhatók. A bál védnökei: az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Építőanyagipari Szövetség és az Építőipari Tudományos Égyesület. Az ARCHI "98 bál házigazdája Kautzky Armand színművész lesz. Az est műsorán - többek közt - fellép Inotai Csaba többszörös társastáncbajnok, a Take Four együttes, valamint Jordán Tamás és Sebő Ferenc egy verses-zenés összeállítással. A tánczenét a Holiday Star együttes szolgáltatja. Fellendülőben van Baján az ingatlankereskedelem. Ez a gazdasági élénkülés jele. Nemcsak a kikötő (illetve logisztikai központ) és az idei felújítások között országosan is kiemelkedő Durta-híd, hanem a belvárosi építkezések is pezsdülést jeleznek. A Kossuth utcán újabb építkezések kezdődtek: üzletekre és irodaházakra egyre inkább szükség van a városban, hiszen mind több társaság szeretne képviseletet nyitni Baján. fotö: lőrinczi csaba aMsSi " ' O. P n #»*•:* fii ik.Ni. r* y r> fi r> * tr> tó» #ai f 0 G A a r> n /j ta ä ' • am /■■■* <' ■ iteMi 1 H ? v %íy*ii»M> rv£>ici».r«. a ßi r v *íí.*i >4» " km’m STf» £ C ű ü FÉpíT ß n f> * r i ß . íSsBa^ * 7Ä.Fr.... A r n r 1 Í> «*•**>!* yémM ü »InAgi Hm í f)' r y#ta are X M * Sí fjtoJ m ,o: a at i M ' *>«’ ' m' df ft) ft í H :.s -v, SfiKTOT muß fima « a Élvezze 5 napon át az 1994-es belföldi percdíjainkat! A Pannon GSM szeretné megköszönni az elmúlt négy évben iránta tanúsított bizalmat. Negyedik születésnapunkra egy különleges meglepetést készítettünk Önnek. 1998. március 23. órától 1998. március 27. 24:00 óráig minden előfizetőnk az 1994-es belföldi percdíjakért telefonálhat. Hálózaton belüli hívások*: Csúcsidőben: 21 Ft/perc. Csúcsidőn kívül: 11 Ft/perc. Egyéb belföldi hívások: Csúcsidőben: 27 Ft/perc. Csúcsidőn kívül: 17 Ft/perc. Csúcsidő: 8:00 órától 20:00 óráig. Csúcsidőn kívül: 20:00 órától 08:00 óráig. "Hálózaton belüli hívásnak minősül a Pannon GSM-rendszerű készülékek közötti kommunikáció és a hangposta használata. A kedvezmény a havi díjakra és a nemzetközi valamint a roaming hívásokra nem vonatkozik. A díjak alkalmazása a jelenlegi díjszabás szerint történik.További információért kérjük, hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 20 200 200-as vagy mobiltelefonjáról díjtalanul a 143-as telefonszámon. Az árak ÁFA nélkül értendők! PANNON GSM ▼▼▼▼▼ Az élvonal.