Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-19 / 66. szám

V*- 'V rfí m //• /I mindem k, tanácsok napokra Zöld számon kérhető tanács a munkaügyi központoknál Zöld számon, vagyis ingyene­sen hívhatják a megyei mun­kaügyi központokat azok, akik munkát vagy közvetítést hirdető cégről akarnak infor­mációkat és tanácsot kérni - tájékoztatta a Munkaügyi Mi­nisztérium az MTI-t. A tárca célja az, hogy ki­szűrje a munkavállalásra je­lentkezőket félrevezető, be­csapó cégeket a munkaközve­títésből. Többek között ugyanezt a törekvést szolgálja egyébként a március 1-jével hatályba lépett, a magán­munkaközvetítésről szóló kormányrendelet is. Érdeklődni lehet majd a zöld számon például arról is, hogy a magát hirdető cég sze­repel-e a nyilvántartásban, megfelel-e a vonatkozó ren­deleteknek. A munkavállalók a számon ellenőrizhetik, hogy a közvetítő cég bejelentette-e tevékenységét és sérelem ese­tén káraik enyhítésére milyen lehetőség nyílik. A MŰM azzal is igyekszik csökkenteni az állampolgárok kiszolgáltatottságát, hogy fo­kozza a munkaügyi ellenőrzé­seket a magán-munkaközvetí­tőknél. A minisztérium főként a külföldre irányuló magán­munkaközvetítés ellenőrzésé­nek szigorítását tervezi. Kézikönyv fogyasztóknak Fogyasztóvédelmi kézi­könyvet jelentetett meg az Aula Kiadó Kft., a Buda­pesti Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem kiadója. A kézikönyv egyebek között bemutatja az Európai Unió fogyasztóvédelmi politiká­ját, a jogharmonizáció irányelveit, intézményrend­szerét, a hatályos szabályo­zást. A kiadvány mellékleté­ben szerepel a fogyasztó- védelmi törvény hatályos szövege és az Európai Unió fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogharmonizá­ciós irányelveinek átfogó programja. Meghosszabbított postai nyitva tartás Meghosszabbított nyitva tartás­sal várja az szja-bevallásaikat postára adó ügyfeleit pénteken a Keleti és a Nyugati pályaudva­ron üzemelő postahivatal. A 72­es és 62-es számú budapesti postahivatalok az szja-bevallá- sok feladásának határidején - március 20-án - 24 óráig fogad­ják el az adóbevallást tartal­mazó küldeményeket és az adó- befizetéseket. A többi postahi­vatal az országban a szokásos pénteki nyitvatartási rend sze­rint üzemel. Állásajánlatok Bács megyében A Bács-Kiskun Megyei Munka­ügyi Központ kirendeltségein re­gisztrált állásajánlatok listája 1998. március 16-22. közötti idő­szakban. Bácsalmás (Szent J. u. 13., tel.: 79/343-794): 25 varró szakmunkás (Bácsalmás, Mélykút. Jánoshalma, Kunbaja), 20 textilkonfekcionáló (Madaras, Tataháza), 1 erdész, va­dász (csak pályakezdő), 1 főköny­velő, 1 villanyszerelő, 2 hegesztő, 2 asztalos, 40 faipari gépmunkás, 1 konfekcióipari szalagvezető, 5 ba­romfigondozó, 5 fonó. Baja (Czirfusz F. u. 13., tel.: 79/324-940): 74 varrónő, 5 betaní­tott táskavarró, 1 élelmiszerbolti pénztáros, 10 gyűrűsfonó, 2 általá­nos asztalos, 2 melegkonyhás fel­szolgáló, 2 felszolgáló, 2 ápoló, 7 élelmiszerbolti eladó, 1 hegesztő­lángvágó, 1 személy- és vagyonőr, 7 húsipari segédmunkás, 2 gépjármű­villamossági szerelő, 2 gépjármű­szerelő, 1 targoncavezető, 1 hírlap­kézbesítő, 5 betanított faipari mun­kás, 2 traktorvezető, 2 esztergályos, 1 nyomdai gépkezelő, 1 udvaros, 1 hivatásos tűzoltó, 1 mezőgazdasági mérnök, 1 pénzügyi vezető, 1 ener­getikus, 1 vas-műszaki boltvezető. 1 gépjárműalkatrész értékesítő, 1 könyvelő, 1 gazdasági és ügyviteli csoportvezető. Kalocsa (Szent István kir. u. 72., tel.: 78/462-148): 1 bolti üzletve­zető, 8 felszolgáló, 9 villanyszerelő, 5 betanított kötészeti dolgozó, 2 sza­kács, 2 hegesztő, 2 gépjárműlakatos, 1 tb-ügyintéző (Kalocsa), 1 főgyár­tásvezető, 1 technológiai szerelő (Érsekhalma), 1 traktoros (Harta), 1 csomagoló-sorjázó (Dunapataj), 2 szakács, 1 bolti eladó, 1 asztalos, 1 festő-mázoló (Solt), 2 állatgondozó (Dunatetétlen), 5 lakatos, 5 hegesztő (Dunavecse), 1 házaspár részére mezőgazdasági munka: traktoros-ál­lattenyésztő (Császártöltés). Kiskőrös (Kossuth L. u. 40., tel.: 78/311-181): 35 szabó-varrónő, 5 ápoló, 1 állattenyésztő, 4 felszol­gáló, 2 vadgondozó, 1 stíl- és műbú­torasztalos, 1 állatorvos, 5 kisállat­gondozó, 1 mezőgazdasági gépsze­relő, 1 gépjárműlakatos, 1 vegyiáru- bolti eladó, 1 tehergépkocsi-vezető (B, C, E, útlevél), 5 segédmunkás, 3 kőműves, 2 ács-állványozó, 10 üz­letkötő, területi képviselő, 1 faipari mérnök. 2 mezőgazdasági segéd­munkás, 1 segédmunkás, 1 szakács. Kiskunhalas (Bokányi D. u. 7., tel.: 77/421-554): 1 autószerelő, 1 gyártósori karbantartó, 2 hentes, 2 kőműves, 2 elektroműszerész, 2 fel­szolgáló, 1 szakács, 6 festő, 2 teher­gépkocsi-vezető, 13 varrónő, 8 be­tanított varrónő, 6 gépi varró-vasaló, 1 kötőipari konfekciós, 3 élelmi­szerbolti eladó, 3 takarítónő, 1 bolti pénztáros, 5 pénzügyi tanácsadó, 100 baromfi-feldolgozó, 3 élelmi­szerbolti eladó. Kiskunmajsa (Félegyházi u. 5., tel.: 77/381-548): 1 baromfitelepi telepvezető, 7 baromfi-feldolgozó, 3 baromfigondozó, 28 cipőfelsőrész­készítő, 2 esztergályos, 3 marós, 4 li­batömő, 1 minőségellenőr, 2 szer­számkészítő, 10 műanyagfeldolgozó, 3 tartósítóipari munkás, 10 üzemi kindeijáték-csomagoló, 2 varrónő, 1 építőipari gépésztechnikus, 5 festő, 10 hentes, 4 szárítóüzemi betanított munkás, 5 kőműves, 1 reklámszer­vező, 1 szobaasszony. Kecskemét (Klapka u. 34., tel.: 76/486-588): 4 gépjárműszerelő, 4 festő-mázoló, 1 fogászati asszisztens, 1 gipszkartonszerelő, 1 női fodrász, 1 gépkocsivezető, 1 vendéglátó-ipari eladó, 2 sörfőzdéi kisegítő, 2 tojás­csomagoló, 3 adminisztrátor-tit­kárnő, 1 könyvelő, 1 szakács, 1 kony­hai kisegítő, 4 nővér, 2 parkkertépítő, 4 portás, 2 takarító. Kunszentmiklós (Rákóczi u. 7., tel.: 76/351-393): 10 gyógynö­vénygyűjtő, 5 hegesztő, 5 lakatos, 3 szikraforgácsoló, 6 villanyszerelő, 70 baromfifeldolgozó, 10 cipőfel­sőrész-készítő, 65 varrónő, 4 aszta­los, 6 ipari gépkezelő, 3 szerszám- készítő, 2 minőségi ellenőr, 5 gyógytornász, 5 fizikoterápiás, 8 ápoló, 1 bőrszabász és oktató, 5 nő­vér, 5 mentálhigiénés nővér, 5 dia­betikus nővér, 3 juhász. Tiszakécske (Bajcsy-Zsi- linszky u. 3., tel.: 76/441-286): 11 kőműves, 6 lakatos, 2 betanított la­katos, 2 bútorasztalos, 3 villanysze­relő, 1 burkoló, 30 hentes, 15 aszta­los, 1 tehergépkocsi-vezető (C kát.), 4 mezőgazdasági munkás, 2 felszolgáló, 1 vegyesbolti eladó, 1 könyvelő, 1 irodai alkalmazott (olasz- vagy angolnyelv-tudással), 4 betanított munkás, 1 felszolgáló, 1 szakács, 3 betanított vulkanizáló, 30 betanított szőlőtermesztő. Ne a lábtörlő alá tegyük a kulcsot! Ha alkonyatkor, sötétedéskor még nincs otthon a lakó, a lakásban itt-ott eleve hagyja égve a világítást. Nem szükséges a több száz wattot fogyasztó csillárokat fölkapcsolni, elég, ha kis lámpákkal világít, és emellett, mondjuk, a konyhai rádió is be van kapcsolva. Kulcs a lábtörlő alatt? A kezdő betörőnek is első dolga, hogy ott, vagy az ajtóhoz közeli virágcserépben keresse a lakáskulcsot. Ügyeljen postaládájának rendszeres ürítésére. A szomszédok szívességből megtehetik ezt az apróságot egymásnak. A tömött postaláda jelzés lehet a betörőnek. Lakás- és házbetörés, szükségszerűen? Aligha! Nem csupán bonyolult és drága ajtó- és zárvasalásokkal, furfangos riasztókészülékkel, hanem némi körültekintéssel is megelőzhető, csökkenthető a kár. Viszonylag olcsón beszerezhetők például időkapcsoló órák is, amelyekkel akár egész hétre szabályozható a világítás, a rádió be- és kikapcsolása. Csöpögő orral Igyunk sok meleg folyadékot, de ne csak teát! Egy idő múlva a legbékésebb páciens is meg­csömörlik tőlük. A meleg kakaó, egy pohár meleg csipkeszörp, könnyű leves és forró kávé is jót tesz. Ha van infralámpája, süt- tesse vele az arcát, nehogy a nátha az arcüregére húzódjon. Hiába varázslatosan kék az ég és ragyog kápráztatóan a nap. A növények fagyoktól dermedten várják, hogy visszatérjen a télen a csapodár tavasz és langyos le­heletével újra virágokat bontson az ágakon. Jelenleg nagyon ke­vés pollen vergődik a gyakran viharos, hideg szélben, s léguta- ink védekezőképességét virág­porszemek helyett vírusok és baktériumok teszik próbára. Jövedelemnyilatkozat határideje: péntek Az idén változott a családi pótlék igényléséhez szükséges jöve­delemnyilatkozat formája. Feltehetően ezzel magyarázható, hogy az eddig beérkezett mintegy 90 ezer ív jelentős részét hi­básan töltötték ki. Az igénylés határideje vészesen közeleg: az egy- és kétgyerme­kes szülőknek - ha nem nevel­nek tartósan beteg gyermeket - március 20-ig kell benyújtaniuk a kérvényt. Csak így garantál­ható, hogy május elseje után is folyamatosan kapják a pótlékot.- Számítások szerint mint­egy 980 ezer családtól várunk jövedelemnyilatkozatot - mondja dr. Kiss Lenke, az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője. - Úgy látszik azonban, hogy a nagy többség csak az utolsó napokban készíti el azokat. Az igényléshez szükséges nyomtatványokat már minden érintettnek kézhez kellett kap­nia. Ha ez mégsem történt meg, a megyei egészségbiztosítási pénztáraktól beszerezhetők a blanketták. S noha a nyilatkozat hátoldalán részletes útmutató található, akinek gondot okoz a kitöltése, a területileg illetékes pénztárak, illetve a kirendeltsé­gek ügyfélszolgálatán segítsé­get kaphat hozzá. Érdemes minél előbb elkül­deni a kitöltött űrlapokat, mert a rosszul vagy hiányosan kitöl­tött papírokat a pénztárak - a szükséges pótlás, javítás elvég­zését kérve - postafordultával visszaküldik, s ez is időt vesz igénybe. Akik betartják a határidőt, azoknak azonban ilyen esetben sem kell tartaniuk attól, hogy elesnek a családi pótlék folya­matos folyósításától. Májustól egyébként erre a támogatásra az 1-2 gyermekes családok közül azok jogosultak, amelyekben tavaly az egy főre jutó nettó jövedelem nem ha­ladta meg a 26 ezer forintot. Egyedülálló szülők esetében ez a jövedelemhatár 31 200 fo­rintra növekedett. A három és annál több gye­reket nevelő családoknak ezen­túl is alanyi jogon jár a családi pótlék. A szabályok szerint te­hát nekik jövedelemnyilatkoza­tot sem kell kitölteniük. (németh) lehet még héngelmeselhen ? Önnek nem kell lemaradnia semmiről, sőt egy lépést sem kell tennie, és otthonában olvashatja a —■—H vasárnap! Petőfi Népe minden számát! Lehet kényelmesebben! Ha előfizeti, egy hónapra mindössze 200 Ft-ért, fél évre pedig 1200 Ft-ért, a vasárnapi lapot a hétfői Petőfi Népével együtt kézbesítjük Önnek. Rendelje meg kézbesítőinknél, a terjesztési ügynökségeken vagy még kényelmesebben: a 06-80/480-756-os ingyen hívható telefonszámon! Orgovány Község Képviseló'-testülete pályázatot hirdet körzeti háziorvosi feladatkör vállalkozásban történő ellátására, 1998. szeptember 1-jétől kezdődően. Szakmai feltétel: az idevonatkozó NM-rendeletben meghatározott képesítés és szakmai gyakorlat. Pályázatbenyújtási határidő: 998. május 31. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a 76/376-251 telefonszámon. Az ország legjobb tehenészetéből vásárolt 10 db Holstein-Fríz tehén és 20 db 8-18 hónapos üszóliorjií eladó. ___ É rdeklődni: Kécske Agrár Kft. Tiszakécske, Dózsa-telep 65-67. £ Telefon: 76/441-317 1 LÉGKONDICIONÁLT KONCERTTEREM. HIDEGEN HAGYJA? A zenekar csodálatosan játszik. Az idő is kellemes: huszonkét fok van. És Ön a legjobb helyen ül. Egy Volvo-ban. Az élmény tökéletes. Mindez nem a képzelet szüleménye, ha Ön április 30-ig audio csomaggal rendeli meg új Volvo gépkocsiját. Így ugyanis egy légkondicionálót kap ajándékba. Ezzel az Ön árelőnye a 630 000 forintot* is elérheti. Sőt, egy 30 000 Ft értékű CD-vásárlási utalványt is ajándékozunk Önnek, hogy kedvenceit hallgat­hassa.. Méghozzá a legjobb helyen. Jöjjön el egy próbaútra! Az Ön árelőnye akár 630 000 Ft.* Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 3. km, Tel.: 76 498 555, Telefax: 76 498 554 *Az S70/V70/C70 típusokra vonatkozik, az S40/V40 típusoknál akár 412000 Ft az Ön árelőnye, 112,5 HUF/DEM árfolyamon. VOLVO VEZETÉSRE SZÜLETETT

Next

/
Thumbnails
Contents