Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-17 / 64. szám

1998. március 17., kedd Megyei Körkép 3. oldal Bácsalmás költségvetése A bácsalmási képviselők leg­utóbbi ülésükön egyhangúlag megszavazták a város negyedik fordulóban tárgyalt költségve­tését. A város idén 53 i millió 475 ezer forintból gazdálkodik. A horvát és a német kisebbségi önkormányzatok működését az állami normatíván felül egyen­ként 100 ezer forinttal támogat­ják. A szavazást megelőzően néhány képviselő felvetette, hogy a Dobokai út felületi zá­rása helyett ugyanakkora ösz­szeggel (5,6 millió forint) in­kább egy belterületi utat újítsa­nak fel. Tóth Árpád polgármes­ter elmondta, hogy a város útja­inak fele javításra szorul, és a Dobokai dűlőben sok olyan ta­nyasi ember él, akiknek rendkí­vül nagy szükségük van a jó megközelíthetőségre. A kérdé­ses útszakaszt a Bács-Agro Rt. is naponta használja, így az út­burkolati munkálatok előtt tár­gyalnak majd a társasággal egy részvállalási lehetőségről. Pályázatokkal próbálnak pénzt szerezni Kelebián A kelebiai képviselők a napok­ban döntöttek arról, hogy kor­szerűsítik az egészségház fűtés- rendszerét. Az eddigi villanyfű­tést - takarékossági okokból - gázra szeretnék átalakíttatni. Az ehhez szükséges anyagi fe­dezetet a Népjóléti Miniszté­rium erre kiírt pályázatára való jelentkezéssel és az ehhez tar­tozó önrésszel biztosítják. Ez megközelítőleg összesen 300 ezer forint - mondta el Maczkó József polgármester. Ha a pá­lyázatot pozitívan bírálják el, a munkálatokat azonnal megkez­dik. Ugyancsak a Népjóléti Mi­nisztériumhoz adnak be pályá­zatot a falugondnoki rendszer működési feltételeinek javítá­sára. Ennek megnyerése esetén a jelenleginél nagyobb utánfu­tót és három pár téli gumigarni­túrát tervez vásárolni az ön- kormányzat a hivatali jármű­höz. Berki Erika Több tucat facsemetét ültettek el szombaton a halesziak az iskola és a benzinkút környékén. A faültetési akcióhoz a facsemetéket a félegyházi önkormányzat biztosította. te. Gazdasarok A vegyes ültetés előnyei (2) Áprilisban (gyors felmelege­dés esetén esetleg már márci­usban is) a kertekben megje­lennek a földibolhák. Általá­ban a káposzta, illetve a kara­lábé leveleit lyuggatják ros­tásra. Ezeket az apró, kelle­metlen rovarokat távol tart­hatjuk, ha a sorok közé fejes salátát ültetünk. A salátafejek közé ugyanígy folyamatosan vethetünk hónapos retket is, melynek levélzetét ugyancsak szívesen kikezdik a földibol­hák. A legtöbb bab is védel­met nyújt ezek ellen a betola­kodók ellen, ám a babot álta­lában később vetik, mint a retket. Régi paraszti mondás szerint ha áprilisban táncol már a lepke, vígan vethetsz, ültethetsz a kertbe. Ezért jobb a karalábé, a káposzta és a sa­láta vetését a fagyosszentek (Pongrác, Szervác, Bonifác) utáni időszakra tenni. Ritkán látni manapság a vetemé­nyesben a lóbabot (más nevén a disznóbabot). A karós- és a bokorbab szinte teljesen ki­szorította ezt az igen hasznos növényt, melynek egyik leg­nagyobb előnye az, hogy márciusban vethető. A tapasz­talatok szerint a kései vetésű lóbabot a tetű könnyebben el­éri. Hát ez történik az április­ban elvetett kései babfélékkel. A lóbab különösen jól érzi magát a parajosok között. Fészkenként három-három szemet kell helyre vetni. A fészkek közötti távolság le­gyen 15-20 centiméter. Nem­csak a lóbabot, de más babfé­lét is megvéd a tetvesedés el­len a sorok közé vetett sarkan­tyúka. Mivel azonban ez a vi­rág érzékeny a hidegre, cse­répben kell nevelni, és csak Bonifác után lehet kiültetni a szabadba. Gyermekláncfűvel ered­ményesen küzdhetünk a le- vélsárgulás ellen. Az alma- és a körtefa azonban meghálálja, ha a fák tányérjában megha­gyunk néhány tucat pitypan­got. Ennél a két gyümölcsnél ugyanis gyakran fellép a vas­hiány, ami levélsárgulást (klorózist) okoz. A gyermek­láncfű mélyen lenyúló gyöke­rei feltárják a talajban a vasat, és eddig megmagyarázatlan, sajátos módon a gyümölcsfa számára is hozzáférhetővé (kötésbe) hozzák. Bár az idei első környezetvédelmi és köztisztasági napot Dusnokon április első szom­batján tartják, a falu központjában most is példás rend uralkodik. Felvételünk az iskolával szembeni bevásárlóközpont előtt készült, ahol szemétnek nyoma sincs. Kevesebb bűncselekmény Félegyházán Kiskunfélegyházán nem emelkedett a bűncselekmé­nyek száma, sőt csökkent. Annak ellenére, hogy a me­gyében 23 százalékkal több bűneset történt az elmúlt esz­tendőben. Erről dr. Kristóf András rendőrkapitány be­szélt a tegnapi állománygyű­lésen. A kapitány elmondta: nagy segítséget jelent a rendőrség munkájában, hogy elkészült a kapitányság új épületszámya, de a felújítási munkálatokat fel­tétlenül folytatni kell. Tervezik egy panaszfelvelő helyiség ki­alakítását is. Komoly gondot okoz a fél­Tájékoztatók és döntések Ma délután két órától ülésezik a bácsalmási képviselő-testület. A napirendi pontok között sze­repel a Kiskunhalasi Határőr­igazgatóság, valamint a vám- és pénzügyőrség képviselőinek tá­jékoztatója. Ezeket követi az iparterület kialakításával kap­csolatos előterjesztés megvita­tása. A testület pályázatot ír ki a bácsalmási szennyvíz szállítá­sára és ártalmatlanítására, ci­gány családsegítőt választanak és döntenek a strandfürdő üze­meltetéséről is. egyházi rendőröknek a tanyás területek ellenőrzése - hangzott el a gyűlésen. A bűncselekmé­nyek zöme ezeken a területeken történik, de nincs elegendő em­ber és jármű a tanyán élők vé­delmének biztosítására. Továbbra is problémát jelent a városon áthaladó E75-ÖS fő­úthoz kapcsolódó bűnözés és prostitúció. A legnagyobb ne­hézséget azonban a személyi ál­lomány cserélődése jelenti - hangsúlyozta dr. Kristóf And­rás. A héten megkezdődik az au­tópálya-rendőrség szervezése is. A kapitány beszámolójában korrektnek ítélte meg a rendőr­Érdemes felvilágosítást kérni az idei évre kiírt környezetvé­delmi pályázatokról az Alsó- Duna-völgyi Környezetvé­delmi Felügyelőség bajai köz­pontjában. Annál is inkább, mert magánszemélyek, isko­lák, pedagógusok és társa­dalmi szervezetek egyaránt pá­lyázhatnak egy-egy témakör­ben. Mondhatni, minden közös­ség számára - a természet és a környezet iránti érdeklődés a ség, a bíróság és az ügyészség közötti kapcsolatot. Az ítélke­zést viszont lassúnak találta. Dr. Pál Elemér ezredes szerint a kiskunfélegyházi rendőrkapi­tányság kiemelkedően jó mun­kát végzett az elmúlt esztendő­ben. A megyei főkapitány he­lyettese elmondta: a félegyházi rendőrök eredményességi mu­tatója messze meghaladja a megyei átlagot. Ficsór József polgármester az állománygyűlés zárásaként kiemelkedő munkájáért pénzju­talmat adott Kovács Péter, Nagy György László és Vízhá­nyó László főtörzsőrmesterek­nek. Vajda Piroska döntő - akad olyan téma, mellyel foglalkozhat. íme né­hány téma a viszonylag közeli beadási határidejű pályázatok­ból: óvodai környezetvédelmi nevelés, felsőoktatási terep- gyakorlatok, a NAT-ban meg­fogalmazott műveltségi terüle­tek környezeti vonatkozásai­hoz módszertan kidolgozása, a település jeles napjai vagy például a nem védett térségek természeti értékeinek tudomá­nyos igényű feltárása. Pályázati lehetőségek környezetvédelmi témákban A víz világnapja Kecskeméten tartja ünnepi közgyűlését a Víz- és Csator­naművek Országos Szakmai Szövetsége. A rendezvényre a víz világnapja alkalmából már­cius 17-én kerül sor a Tó Ho­telben. Az eseményhez kapcso­lódik, hogy március 20-án a Bácsvíz Rt. az érdeklődők ré­szére nyílt napot rendez az Izsáki úti szivattyútelepen. Háziorvosok továbbképzése . A kecskeméti egészségügyi alapellátási intézmények igaz­gatósága március 24-én és 25- én délután 13 órától ismét szer­vez ingyenes továbbképzést a kecskeméti háziorvosoknak. A továbbképzés ezúttal is az alap­ellátás Szécshenyi körút 12. szám alatti épületében lesz. Bemutatkozik a megyei kórház II. számú belgyógyászati osztá­lya, majd dr. Kellermann Péter tart tájékoztatót aktuális kérdé­sekről. Polgárok lesznek Végéhez ér ezen a héten a Kecskemét polgára leszek el­nevezésű többfordulós város- ismereti vetélkedő. A ver­senyre, melyet idén is a kecs­keméti Béke Általános Iskola hirdetett meg, 45 csapat neve­zett be. A legjobb eredményt elért hat csapat március 20-án, reggel 9-től méri össze tudását az iskolában. Aznap eredményt is hirdetnek, s rajzkiállítást is nyitnak. Közéleti Hírek • • A bajai Kertbarátok Egyesü­leténél tesz látogatást dr. Bálint György (Bálint gazda), az SZDSZ országgyűlési képvise­lője március 21-én, délután fél 4-kor. A fórum a Bereczki- szakközépiskolában lesz. • A bajai térség országgyűlési kép­viselője, dr. Kristóf István fo­gadóórát tart március 20-án, pénteken 9 és 13 óra között Ba­ján, a Vörösmarty u. 14. szám alatti képviselői irodában. MINDEN SZERDÁN AKCIÓ A $3íÍI-C«M5»p BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Akciós árak 1998. március 18-án: Sertéscomb Sertéstarja Marha szegy-oldalas Csirkecomb Egész csirke Hekkfilé Hekktörzs (sütőhal) Narancs Trappista sajt Csokoládépuding tejszínhabbal, 200 g Tejszínhab spray, eperízű, 250 ml Túró, 250 g Dobozos sajt, 8 cikkes Kávétejszín, 10 db-os Delikát, 450 g Mazsola, 250 g Zöldborsó, P3, 450 g Meggybefőtt, 440 g Pur mosogató utántöltő, 250 ml Elseve samponok, 250 ml Papír zsebkendő, 100 db-os 829 Ft/kg helyett 789 Ft/kg helyett 489 Ft/kg helyett 471 Ft/kg helyett 399 Ft/kg helyett 659 Ft/kg helyett 529 Ft/kg helyett 139 Ft/kg helyett 820 Ft/kg helyett 67 Ft/db helyett 310 Ft/db helyett 118 Ft/db helyett 145 Ft/dob. helyett 69 Ft/cs. helyett 398 Ft/db helyett 148 Ft/db helyett 134 Ft/üv. helyett 241 Ft/üv. helyett 112 Ft/db helyett 437 Ft/db helyett 76 Ft/cs. helyett 769 Ft/kg 699 Ft/kg 455 Ft/kg 399 Ft/kg 329 Ft/kg 619 Ft/kg 478 Ft/kg 119 Ft/kg 749 Ft/kg 55 Ft/db 199 Ft/db 105 Ft/db 129 Ft/dob. 55 Ft/cs. 324 Ft/db 118 Ft/db 122 Ft/üv. 220 Ft/üv. 98 Ft/db 398 Ft/db 69 Ft/cs. Akciós áraink érvényesek:- SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2.- SZIL-COOP Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros) - SZIL-COOP Áruház Kerekegyháza, Fő út 68.- SZIL-COOP Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1.- SZIL-COOP Áruház Hetényegyháza, Kossuth L. u. 150. Figyelje minden hétfőn, kedden és szombaton megjelenő akciós hirdetéseinket! FIGYELEM! A SZIL-COOP parkoló mögötti piacán, ahol a zoknitól a kabátig minden megtalálható, állunk rendelkezésére minden régi és új vevőnknek. Nyitva tartás: keddtől vasárnapig. (A volt Zöldfa utcai piac árusai.) Pályázati felhívás! A Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság pályázatot hirdet a Bács-Kiskun megyei sorkötelesek gépjármű-vezetői szakelőképzésének végrehajtására. Pályázati feltételek: □ a képzés biztosítása 80 fő részére: 24 fő ”C" és 56 fő "BC" kategóriás jogosítvány határidős megszerzését a parancsnokságon átvehető részletes pályázati felhívásban foglalat feltételek szerint. □ a képző szerv az alábbi településekre és vonzáskörzetükre kiterjedően rendelkezzen kiképző alközpontokkal:- Kalocsa- Baja- Kiskunfélegyháza- Kiskunhalas- Kiskőrös- Kecskemét A képzés időtartama: 1998. év április 06. napjától 1998. év december hó 15. napjáig. A pályázat benyújtásának formai és tartalmi követelményeit, valamint a részletes szerződési feltételeket tartalmazó pályázati felhívás a Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon (6000 Kecskemét, Lunkányi J. u. 1) vehető át munkanapokon, a hivatali időben (hétfőn, 8.00-14.00 óráig; keddtől péntekig, 8.00 órától 16.00 óráig). A pályázat benyújtásának határideje: 1998. év április hó 03. napja, 12.00 óra. A határidő után érkezett pályázatok visszautasításának jogát a parancsnokság fenntartja. A borítékon tüntessék fel a "Pályázat gépjárművezető szakelőképzésre" megjelölést. (11400)

Next

/
Thumbnails
Contents