Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-12 / 60. szám
Ki kaphat rendkívüli segélyt? A Bács-Kiskun Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak lehetősége van arra, hogy a leginkább rászorulókat - kérelmük alapján - rendkívüli segélyben részesítse. Tavaly Bács-Kiskun megyéből 2695- en folyamodtak rendkívüli segélyért, s 1134-en kaptak is. A segély minimális összege 4 000 forint. Diószegi Dezsőné, a megyei nyugdíjbiztosítási pénztár igazgatója kérdésünkre elmondta: a rendkívüli segélyezésre 1998- ban havonta 866 ezer 600 forint áll az igazgatóság rendelkezéAz éppen virágzó növények virágporszemei közül egyedül a nyárfák kevésbé allergén pollenjeinek mennyisége ért el igen nagy értékeket az elmúlt hét közepére. Más növényeké alacsony értéken maradt. A ránk törő hideg, viharos szél és a csapadék megtisztította a levegőt a sére. A megítélt segély összege lehet 4000 forintnál több is, a kérelmező nyugdíjas élethelyzetétől függően. Elsődlegesen azok részesülhetnek egyszeri segélyben, akik váratlanul kerültek rendkívül nehéz élethelyzetbe. Ilyen eset lehet a kérelem benyújtását közvetlenül megelőző kórházi vagy a kórházit követő hosszan tartó otthoni gyógykezelés, a kérelmező nyugdíjas családtagjának (férj, feleség) elhalálozása. Rendkívüli segélyt csak az kérhet és kaphat, aki saját jogú nyugdíjjal rendelkezik. (A járadékban részesülők, illetve hét végén, és jelenleg nagyon csekély számú pollen található környezetünkben. Ennek ellenére a már virágzó éger, fűz, tiszafa és a már ébredező nyír pollenjei kellemetlen napokat okozhatnak a rájuk érzékenyeknek, amint az időjárás szárazabbra és derűsebbre fordul. az elő- vagy korengedményes nyugdíjban részesülők tehát nem kaphatnak rendkívüli segélyt.) Mivel a keretösszeg véges, a kérelmezőknek csupán egynegyede kaphat segélyt. 1998 januárjában például a 827 igénylő közűi százhatan, februárban az 500 igénylő közül százöten részesültek 4000-től 10 ezer forintig terjedő ösz- szegű, egyszeri segélyben. A segély kérelmezéséhez szükséges formanyomtatványhoz a nyugdíjbiztosítási pénztár Kecskemét, Deák Ferenc téri épületének ügyfélszolgálatánál lehet hozzájutni. Ábrahám E. Véradások Ma délután 13 órától 17 óráig a kecskeméti Mátyás Király Általános Iskolában lesz önkéntes véradás. Március 17-én, 18-án és 19-én a szabadszállási Alföldi Kiképző Központban rendez a megyei véradóállomás véradást. Az önkéntes véradókat hétfőtől péntekig, reggel 8- tól 13 óráig fogadják a kecskeméti, Koháry körút 4. szám alatti véradó állomáson is. Kiviteli engedélyt kérnek a határon, ha nem a tulajdonos vezet Már megkérdezik, hogy kié a kocsi Március elseje óta kizárólag a tulajdonos vagy az üzemben tartó írásos hozzájárulásával vihető ki hazánkból a kölcsönkapott gépkocsi - erősítette meg lapunk érdeklődésére Kri- sán Attila, a határőrség szóvivője. Hangsúlyozta: az említett közlemény alapja egy 1998. január elsején életbe lépett belügyminiszteri rendelet. Megszokására azonban az autósoknak két hónap türelmi időt adtak. Elseje óta viszont kizárólag a fenti írásos nyilatkozat birtokában léptetnek ki a határon olyan járművet, amelyet nem a tulajdonos és nem is az üzemben tartó vezet. A jogszabály a magán- és a bérautókra egyaránt vonatkozik. Noha a paragrafus a kötelező okmányra vonatkozóan nem tartalmaz formai megkötést, a szóvivő szerint ajánlatos azt magánokiratsze- rűen, azaz két tanúval hitelesítve elkészíttetni. így az átkelőknél az esetleges aggályok gyorsabban tisztázhatók. Lapunk úgy tudja, hogy januárban és februárban senkit sem küldtek vissza a fenti okirat hiánya miatt. Vagyis elegendő volt, ha a vezető felmutatta az autó forgalmi engedélyét, és a kocsi nem szerepelt a körözöttek listáján. Mostantól azonban szigorodik az ellenőrzés, épp a tulajdonosok régóta sürgetett, jogos óhajára. Rutinvizsgálat vagy bármilyen gyanú esetén a „forgalmiban” szereplő alvázszám ellenőrzésén kívül az engedélyt hitelesítő tanúk személyazonosságának valódiságát is pillanatok alatt telefonon kontrollálhatja a hatóság. A határőrök remélik, hogy az intézkedéssel csökkenthető a kocsilopások száma. Pollenjelentés Állásajánlatok a megyében A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségein regisztrált állásajánlatok listája az 1998. március 9-15. közötti időszakban. Bácsalmás (Szent J. u. 13., tel.: 79/343-794): 18 varró szakmunkás (Bácsalmás, Mélykút. Jánoshalma. Kunbaja), 20 textilkonfekcionáló (Madaras, Tataháza), 1 erdész, vadász (csak pályakezdő), 1 társadalombizt. ügyintéző, 2 könyvelő, 1 villanyszerelő. Baja (Czirfusz F. u. 13., tel.: 79/324-940): 104 varrónő, 5 betanított táskavarró, 1 élelmiszerbolti pénztáros, 10 gyűrűsfonó, 2 általános asztalos, 2 melegkonyhás felszolgáló, 2 felszolgáló, 2 ápoló, 1 bútorasztalos, 6 élelmiszerbolti eladó, 1 útépítő segédmunkás. 1 hegesztő-lángvágó, 1 WC-felügyelő, 1 személy- és vagyonőr, 1 bőripari szalagvezető, 3 húsipari munkás, 2 gépjármű-villamossági szerelő, 2 gépjárműszerelő, 1 kéményseprő, 1 targoncavezető, 10 betanított tejipari munkás, 5 betanított gépkezelő, 1 hírlapkézbesítő, 2 traktor- vezető, 2 esztergályos, 1 energetikus, 1 vas-műszaki bolt vezető, 1 munkaügyi előadó, tb-ügyintéző, 1 gépjárműalkatrész értékesítő. Kalocsa (Szent István kir. u. 72., tel.: 78/462-148): 1 tehergépkocsi-vezető (szerb, angol nyelvtudás szükséges), 1 egyéb bolti eladó, 10 varrónő, 8 felszolgáló, 9 villanyszerelő, 5 betanított kötészeti dolgozó, 3 szakács, 1 főgyártásvezető, 1 technológiai szerelő, 1 karosszérialakatos, 1 autószerelő, 1 traktoros, 1 csomagoló-sorjázó, 1 bolti eladó, 2 asztalos, 1 festő-má- zoló, 12 segédmunkás, 5 lakatos, 5 hegesztő, 1 gépészmérnök, házaspárnak mezőgazdasági munka (férj: traktoros, feleség: állattenyésztő). Kiskőrös (Kossuth L. u. 40., tel.: 78/311-181): 45 szabó-varrónő, 25 betanított varrónő, 5 szociális otthoni ápoló, 1 állattenyésztő, 4 temetkezési alkalmazott, 4 hegesztő-lángvágó, 2 vadgondozó, 2 fényező, 3 asztalos, 1 állatorvos, 1 mezőgazdasági gépszerelő, 13 segédmunkás, I gépészmérnök, 1 biztonságiberende- zés-szerelő, 10 üzletkötő, területi képviselő, 1 biológus, 1 betanított szakács, 1 vegyiárubolti eladó, 35 baromfi- és tojásfeldolgozó, 1 cukrász. Kiskunhalas (Bokányi D. u. 7., tel.: 77/421-554): 1 asztalos, 1 gyártósori karbantartó, 1 villany- szerelő, 1 betanított faipari gépkezelő-karbantartó, 2 elektroműszerész, 1 karosszérialakatos, 4 felszolgáló, 2 szakács, 1 autószerelő, 6 festő, 10 varrónő, 8 betanított varrónő, 6 gépi varró-vasaló, 3 élelmiszerbolti eladó, 3 takarítónő, 8 bankbiztosítási tanácsadó, 5 pénzügyi tanácsadó, 100 baromfi- feldolgozó, 3 sütő munkás, 2 cukrász, 1 élelmiszerbolti eladó. Kiskunmajsa (Félegyházi u. 5., tel.: 77/381-548): 1 baromfitelepi telepvezető, 10 baromfifeldolgozó, 1 baromfigondozó, 4 betonozó, 30 cipőfelsőrész-készítő, 2 esztergályos, 3 marós, 4 libatömő, 1 minőségellenőr, 2 szerszámkészítő, 10 műanyagfeldolgozó, 3 tartósítóipari munkás, 10 üzemi kinderjá- ték-csomagoló, 2 varrónő, 1 építőipari gépésztechnikus, 5 faipari betanított munkás, 6 festő, 10 hentes, 4 szárítóüzemi betanított munkás. Kecskemét (Klapka u. 34., tel.: 76/486-588): 1 controller, 1 logisztikai vezető, 1 karosszérialakatos, 1 CNC-marós, 1 köszörűs, 2 gondozónő, 2 kőműves, 1 varrónő, 1 eladó-adminisztrátor, 1 számlázópénztáros, 5 felszolgáló-pultos, 1 vendéglátó-eladó, 4 takarító, 2 mezőgazdasági munkás, 3 kárpitvarró, 2 szakács, 1 mechanikai műszerész. Kunszentmiklós (Rákóczi u. 7., tel.: 76/351-393): 10 gyógynövénygyűjtő, 5 hegesztő, 5 lakatos, 3 szikraforgácsoló, 6 villanyszerelő, 70 baromfifeldolgozó, 10 cipőfelsőrész-készítő, 65 varrónő, 4 asztalos, 6 ipari gépkezelő, 3 szerszámkészítő, 2 minőségi ellenőr, 1 titkárnő, 5 gyógytornász, 5 fizikoterápiás, 8 ápoló, 1 bőrszabász és oktató, 5 nővér, 5 mentálhigiénés nővér, 5 diabetikus nővér, 3 juhász. Tiszakécske (Bajcsy-Zsi- linszky u. 3., tel.: 76/441-286): 15 asztalos, 1 burkoló, 9 kőműves, 2 bútorasztalos, 30 hentes, 1 telepőr, 2 élelmiszerbolti eladó, 1 vegyesbolti eladó, 1 könyvelő, 1 irodai alkalmazott (olasz vagy angol nyelvtudással), 1 szakács, 1 felszolgáló, 1 üzletvezető. Tanácsok hobbikertészeknek A hobbikertészek, akik alig várták, hogy a hosszú tél után végre kiszabadulhassanak a négy fal közül, gyakorta már az első néhány órányi szorgos ásás után kórházban kötnek ki. Miként kerülhető ez el? 1. A kerti munkának nem szabad minden fizikai előkészület nélkül nekiesni. Ne feledjék a többségében nyugdíjas korú természetkedvelők, hogy általában kevés fizikai munkát végeznek. Mielőtt tehát nagyobb terhelést okozó ásásba vagy ültetésbe kezdenek, sétáljanak jó nagyot a kertben, az utcán, biciklizzenek egy kicsit! Jó alaposan nyújtóztas- sák meg elgémberedett karjukat, lábukat! 2. Tisztítsák meg beporosodott szerszámaikat! Csak olyan méretű kerti géppel és szerszámmal dolgozzanak, ami megfelel teherbíró képességüknek és adottságuknak. Kis termetű ember ne akarjon ötméteres létrával végigvonulni a telken. A kéziszerszámok nyele ne okozzon szálkát, és ne törje fel a tenyerét. Ezen házilag smirglivel is lehet segíteni. Az ásó, kapa, kalapács nyele illeszkedjék szorosan a szerszám fejére, nehogy a lendülettől lerepülve sérülést okozzon. 3. Igyekezzék egész testével dolgozni! Ne terhelje meg magát féloldalasán, és ne csak egyik kezével vessen, locsoljon. Akkor végezzen el bizonyos munkákat, ha az időjárás is megengedi. 4. Szélben ne permetezzen, és ne fúrjon kutat! A szembe és a bőrre kerülő permedé már sok kertészt juttatott a bőrgyógyászatra, a szélben elszabaduló fúrószár pedig már sajnos többeknek kiverte a szemét. 5. Váltogassa testhelyzetét munka közben! Váltva támaszkodjon a különböző végtagjaira. Ne legyen sokat görnyedt testtartásban, hanem egyenesedjen ki, és mozgassa meg tagjait, esetleg végezzen másfajta munkát pihentetőleg! Ha sokat állt, miközben visszavágta a rózsáit, időnként guggolótámaszokat is közbeiktathat. 6. Ne akarjon minden mulasztást egyszerre behozni ! Aki egyszerre nekiesik a földmunkáknak, legalábbis hosszasan elhúzódó izomlázra vagy ficamokra számítson. A kismérvű izomláz ellen remek gyógyír a munkát követően a meleg fürdő és egy kis napozás a teraszon... A kerti munkára is áll: lassan járj, tovább érsz! ^PIONEER A Pioneer az Ön igényeit tartja szem előtt. Ezért hozta létre korszerű vetőmagüzemét Szarvason. A Pioneer gondoskodik róla, hogy a hazai termelők a saját termőföldjükön a legtöbbet nyújtó, kiváló minőségű hibridekkel gazdálkodhassanak. Ha Ön a Pioneert választja, a saját szemével tapasztalja meg a Pioneer hibridkukoricák rátermettségét itt a Duna-Tisza közén is. A magas termésátlagot. A fokozott ellenállóképességet a betegségekkel és szárazsággal szemben. Az alacsony betakarítási víztartalmat. A megbízható hozamot. Ezen Pioneer tulajdonságok az Ön személyes sikerét garantálják. A Duna-Tisza köze vidékének gazdálkodói számára a Pioneer különböző éréscsoportú hibridkukoricáit ajánlja szarvasi üzeméből. FAO 200 - Marietta, Felicia, Monessa, Helga FAO 300 - Clarica, Claruia, Monalua, Evelina, Stira FAO 400 - Navtia, Colomba, Dani a, Maruta FAO 500 - 3515, Florencia Válasszon a Pioneer napraforgóhibridjeiből. Korai - Natil, Kamii Középérésű - Lympil, Ketil cfo PIONEER Technológia, mellyel sikert arat KITE Rt. (Baja) tel. 79/427-895, 30/528-341, 30/387-915 Aranymag Kit. Kecskemét - tel. 76/484-284, Baja - tel. 30/382-363, Városföld - tel. 76/474-575 Grain Kft. (Páhi) tel. 79/326-804 Agrárkonzult Bt. (Hercegszántó) tel. 79/354-123 Intercooperation Rt. (Kecskemét) tel 76/417-024 GITR Rt. (Kecskemét) tel. 76/481-726 Agroker Kft. (Kecskemét) tel. 76/516-197 További információkért forduljanak munkatásain) Kara Béla (Tel: 30/326-244, 76/411-001) Dr.Piukovics László (Tel: 30/439-508, 79/343-529)