Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-09 / 33. szám
1998. február 9., hétfő 3. oldal Megyei Körkép A tábornokok szombaton otthon maradtak Befogadták az újonc katonákat A befogadó ünnepség után az újoncok természetesen hazamentek eltávozásra. Szülők és hozzátartozók jelenlétében, szombaton ünnepélyes keretek közt köszöntötték a kiskőrösi Petőfi Sándor Vegyivédelmi Ezred újoncait. A több mint száz katona közül sokan az elmúlt héten érkeztek az alakulathoz, egy részüket azonban már hetekkel ezelőtt Kiskőrösre helyezték. Ők vegyivédelmi katonák lesznek, s a kiképzésükhöz szükséges speciális feltételek még nem biztosítottak az Alföldi Kiképző Központban. Első alkalommal tartottak ilyen befogadó ünnepséget a Magyar Honvédség alakulatainál. Ez a rendezvény azon túl, hogy a katonák megismerkednek a parancsnokokkal, a katonai eskü ünnepélyességét lenne hivatva pótolni. Mert amióta az újoncok alegység kötelékben, zárt körben tesznek esküt, a szülőknek nincs lehetőségük arra, hogy fiukat egyenruhában, „igazi katonának” lássák. De ezeknek a befogadó ünnepségeknek a helye és szerepe a sereg életében egyelőre még nincs tisztázva. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy bár tábornok vendéget is vártak Kiskőrösre, nemhogy ő, de még az elöljáró képviseletében sem érkezett senki. A hozzátartozókat, a meghívott vendégeket és az újoncokat Gucsek László mérnök alezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte. Rövid ünnepi beszéde végén ismertette az ezred történetét és az ide helyezett katonákkal szembeni elvárásokat. Majd az újoncok nevében Bolla Gábor honvéd ígéretet tett arra, hogy legjobb tudásuk szerint vesznek részt a kiképzésben és sajátítják el a katonai ismereteket. - galambos -Értékesíti a megye a tüdőkórház épületét Évek óta napirenden szerepel, hogy a kecskeméti megyei kórház gazdaságosabb működésének egyik feltétele a különböző kórházi telephelyek megszüntetése. A megyei kórház tulajdonosa, a megyei önkormányzat múlt pénteki közgyűlésén pontot tett a kecskeméti, Ceglédi úti tüdő-belgyógyászati osztály ügyére. A testület ugyanis egyetértett azzal, hogy a kórház beköltöztesse a tüdőosztályt az intézmény Izsáki úti telephelyére. Ezzel együtt az idei költségvetésben rendelkezett a megyei közgyűlés arról is, hogy a Ceglédi út 4. szám alatti ingatlan eladásából származó bevétel teljes egészében a kórházé legyen, s beruházási kiadások fedezetéül szolgáljon. Az idei költségvetés múlt pénteki tárgyalásakor dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke szóbeli kiegészítőjében elmondta: az ingatlan becsült értéke 130 millió forint (plusz áfa). A közgyűlés döntése értelmében a kórháznak március elejéig kell készítenie egy anyagot arról, hogy az ingatlan eladásából származó bevételt milyen konkrét beruházási célokra kívánja fordítani. A megyei önkormányzat márciusi közgyűlésén várható a döntés, hogy a kórház előlegben - tehát még az ingatlan értékesítése előtt - hozzájuthat-e vagy sem a 130 millió forinthoz. A kecskeméti megyei kórháznak ugyanis június 30-áig meg kell teremtenie azokat a kórházi minimumfeltételeket, amelyekre népjóléti miniszteri rendelet kötelezi. Ábrahám Eszter Egészségvédelmi napok Egészségvédelmi hetet rendeznek a következő napokban a katymári általános iskolában. A ma 18 órakor kezdődő megnyitó után Illés Ferenc plébános tart előadást Egészség Isten szemével címmel, majd a tb-jogszabályok változásait ismerteti dr. Kende Ferenc háziorvos. Kedden videovetítés lesz a daganatos betegségekről, majd a témáról beszélgethetnek dr. Gyöngyösi Ilonával és dr. Kende Ferenccel. Szerdán 16 órától gyerekeknek, 18 órától szülőknek, felnőtteknek szóló előadást tart Bozóné Soós Marianna a kábítószerekről és veszélyeikről. Csütörtökön a korai szexuális élet veszélye lesz a téma dr. Murcsek Edit gyermekgyógyász tolmácsolásában, majd gyógyszerismertetőt tart Mándity Istvánná gyógyszerész. Pénteken befejezésként a fogágybetegségekről és kezelésükről tájékoztat dr. Rung Katalin fogorvos. Berki Erika Több KRESZ-tábla kellene Baja egyes városrészeiben sokan panaszkodnak a közlekedési táblák hiányára. A nagyobb forgalmú kereszteződéseknél például néha sokáig kell várakozniuk a gépkocsivezetőknek az átjutásra. A bajai rendőrkapitány, Gyurosovics József érdeklődésünkre elmondta, hogy ilyen észrevétellel a közlekedési alosztályt, vagy az önkormányzat városüzemeltetési osztályát kell felkeresni. Az utakat ugyanis - a főútvonalak kivételével - az önkormányzat látja el a szükséges KRESZ-táblákkal. Ha ilyen kéréssel fordulnak hozzájuk, akkor egy szakértőkből álló csoport dönti el, hogy szükséges-e a tábla felállítása. A rendőrkapitány elmondta, nem csak lakossági kérésre tesznek ki egy-egy táblát. Gyakran a rendőrjárőrök veszik észre a táblák rongálását, eltűnését. fa Gazdasarok A jó telelés feltételei 2. A méz mellett virágporra és vízre van szükségük a méhcsaládoknak. A virágpor anyagát a testükben raktározzák, jó előre részben a lép belső sejtjeiben. A méhek már a nyár végén sok virágport kezdenek fogyasztani. A bőrük alatt és a szerveik között raktározó sejtekben ősszel begyűjtik a virágport. A bőségesen, virágporral táplálkozó méhek jobban áttelelnek és a fiasítást is jobban táplálhatják. A mézen kívül a vizet is fogyasztó méhek jóval hosszabb ideig élnek. A vízhez úgy jutnak, hogy minden kg méz felhasználásakor 2/3 víz lesz a méhek testében, ennek egy része lélegzéssel távozik a kaptár levegőjébe. A méhek fedett méhsejtek egy részének felbontásával gyűjtik a vizet a levegőből. Alacsonyabb hőfokon kevés, magasabbon több oxigénre van szükségük. A téli fürt takaróméhei kevés oxigént, a fürt belsejében többet igényelnek. A bőséges levegőjűek jobban telelnek, éppen ezért a méhek téli levegőellátására nagyon fontos a kellő nagyságú és jó helyen lévő kijárónyílás. Fontos a nyugalom biztosítása a telelő méheknek. Kisebb zaj nem, de például a kopogtatás már zavarja a méheket. Elősegíti az áttelelést a jó lép is. A hőmérséklet hatással van a fogyasztásra. A méhek akkor fogyasztanak legkevesebbet, ha a hőmérséklet 0 fok körül csak kevéssé ingadozik és a plusz 7 fokot nem haladja meg. A fogyasztás nő, ha a hőmérséklet hirtelen és erősen ingadozik. A nyugtalan és megzavart méhcsalád is többet fogyaszt. Fontos még a hőszigetelés, ennek az a célja, hogy mérsékelje a télifürt kihűlését, a külső hidegnek és a külső hőmérséklet ingadozásának hatását a kaptár levegőjére. Haszna pedig a mézfogyasztás csökkenése. A kint telelő méhkaptárokat érdemes kátránypapírral letakarni, azt kibélelni szalmával, törekkel úgy, hogy a kijárónak hagyjunk helyet. Enyhe tél esetén a túlzott szigetelés háttérbe szorul. Dr. Kupa László Korszerűbb meteorológiai állomás A közelmúltban adták át üzemeltetésre a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred bázisán a jelentős beruházással korszerűsített meteorológiai állomást. Ennek keretében telepítésre került egy látástávolság-mérő műszer, valamint szélsebesség- és széliránymérő. A műszerkertbe beépítették a felhőalapmérőt. Az adatgyűjtő egység méri a csapadékhullást, a hőmérsékletet, a nedvességet és a napsugárzást. Az adatokat az állomás számítógépei dolgozzák fel. A gépek kapcsolódnak az országos hálózaton lévő műholdprogramhoz. A rendszer prognosztizálja a repüléshez szükséges alapadatokat 0-50 kilométer távolságig. A mért adatokat ugyanakkor továbbítani tudják a központi rendszerbe, ahonnan más meteorológiai állomások hasonló adatai igény szerint lekérhetőek. A most kiépített új rendszer megfelel a nemzetközi szabványnak, a korszerűsítés NATO-ajánlások alapján készült. Kenyeres Dénes A megye legkorszerűbb húsfeldolgozó tanüzemét adták át pénteken Kiskunfélegyházán. Az ünnepélyes avatáson a Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Szakközépiskola diákjai a képen is látható céhes iparos jelképek mellett (mesterláda, mesterlevél) vették birtokba az új létesítményt. fotó: gulyás Sándor Vittek mindent, amit csak tudtak A bajai bíróságon a napokban kezdődött meg négy, már többször büntetett fiatalember tárgyalása. A bűnlajstrom szerint rablás, garázdaság és lopások terhelik a számlájukat. Az elsőrendű vádlott, B. Endre 1996. június 22-én szabadult a börtönből, ahol 5 év 8 hónapot töltött le. Másnap már Baján, a Kossuth Lajos utcában egy arra sétáló nyakáról letépte az aranyláncot és ettől a naptól kezdve több bűncselekményt követett el társaival, D. Jánossal, R. Rolanddal és K. Attilával. A másodrendű vádlott, D. János is volt már büntetve, életveszélyt okozó testi sértés miatt 1 évet és 2 hónapot töltött a fiatalkorúak fogházában. B. Endrével a Roosevelt téren két fiatalembert raboltak ki 1996. július 2-án és ezen a napon fogták el őket a rendőrök. A közben eltelt másfél hétben órát, arany karkötőt, fülbevalókat loptak közösen. Az egyik háztartási boltba a negyedrendű vádlottat, K. Attilát küldték be lopni, aki kávéfőzőt hozott magával az üzletből. Máskor pedig egy italdiszkontba mentek vásárolni, de két esernyőt is magukkal vittek, mert időközben eleredt az eső. Dr. Csordás Pál tanácsa a tanúk meghallgatásával folytatja az ügy tárgyalását szerdán délelőtt, (páncsics) Bócsai pénzügyek Bocsa önkormányzata még az idén is elmondhatja, hogy soha nem volt mínuszos költségvetése. Február 12-én a nagy kassza mikéntjét tárgyalják majd a képviselők. A tervezet pénzügyi egyensúlya azért is figyelemreméltó, mert ebben a községben még nincs semmilyen helyi adó bevezetve. Falugyűlés Császártöltésen Császártöltésen február 16-án, azaz mához egy hétre tartja a képviselő-testület a falugyűlést. Az érdeklődő polgárokat este hat órára várják a művelődési házban. Máltaisok bálja Idén a Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja, a kecskeméti római katolikus főplébánia és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége közösen rendez jótékony célú farsangi bált. A bál február 14-én, szombaton este 19.30-kor kezdődik a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola dísztermében. Ötmillió kellene a burkolatjavításhoz Mintegy másfél kilométeres út köti össze Bocsát és a hozzá tartozó Katzenbachfalut. Ez az út nagyon rossz minőségű. A felújításra legalább ötmillió forint kellene. A szükséges pénzt pályázati úton próbálja meg összeszedni az önkormányzat. Ötszázezres szerszámlopás A kalocsai rendőrkapitányság egy nagy értékű lopás két gyanúsítottját vette őrizetbe. A két kalocsai férfi, Sz. Mihály és S. István a gyanú szerint egy autóbontó műhelybe behatolva tulajdonított el szerszámokat. A betörés során meglopott mesterek kára 500 ezer forint. A bűncselekményre, melyben ismeretlen tettesek ellen indult nyomozás, január 26-án éjszaka került sor. ATiszaalpári Takarékszövetkezet közleménye Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy takarékszövetkezetünk 1998 március hó 1-jétől az alábbi betétkamatokat alkalmazza: Évi kamat, % 1. Elszámolási betétszámla Látra szóló 6 1 hóra lekötve 11 3 hóra lekötve 14 6 hóra elkötve 15 12 hóra lekötve 15,5 2. Átutalási betétszámla Látra szóló 10 1 hóra lekötve 11 3 hóra lekötve 14 6 hóra lekötve 15 12 hóra lekötve 15,5 3. Könyves betétek Látra szóló betét 10 1 évre lekötve 15,5 2-3 évre lekötve 16 4. Takaréklevél 1 éven túli felvét esetén 15,5 2 éven túli felvét esetén 16 3 éven túli felvét esetén 16,5 5. Lakáscélú betétek 1 éven túl, 5 éven belül 16,5 5 éven túli felvétkor 17,5 Lekötési időn belül felvett 2,0 betétekre Egyéb betéteink kamatmértékeit az üzlethelyiségünkben kifüggesztett HIRDETMÉNY tartalmazza. Továbbra is várjuk tagjainkat, régi és őr ügyfeleinket pénzintézeti m szolgáltatásainkkal. ~ Takarékszövetkezet Igazgatósága