Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-02 / 27. szám
1998. február 2., hétfő Egészségmagazin I. Rövid séták, hosszú élet A séta pihentet, s egészségmegőrző szerepe is van. A mozgás nem csak az általános közérzetnek tesz jót. Egy közelmúltban végzett amerikai vizsgálat kiderítette, hogy még a viszonylag rövid séták is, amelyek naponta összeadva másfél-három kilométert tesznek ki, évekkel hosszabbítják meg az életet. A hosszú távú vizsgálat több .mint nyolcezer, hatvan és nyolcvan év közötti férfire terjedt ki, 12 év alatt e csoportból 208 férfi halt meg. Azok közül, akik naponta három kilométernél többet sétáltak, csak minden negyedik (24 százalék) halt meg, akik napi másfél kilométernél kevesebbet tettek meg, azoknak viszont 41 százaléka. A napi séta nemcsak a szívnek vált hasznára, mint ahogy azt várni lehetett, hanem csökkentette a rák kockázatát is. Azok a férfiak, akik nem sétáltak naponta, két és félszer gyakrabban haltak meg rákban, mint azok, akik napi három kilométert tettek meg. A kutatók ezt a hatást arra vezetik vissza, hogy a könnyű mozgás az immunrendszert is erősíti és stabilizálja a hormonháztartást. Mindkettő segíthet a rák kockázatának csökkentésében. A séta a nők számára is hatásos ellenszer a betegségek ellen. Az amerikai kutatókkal párhuzamosan osztrák orvosok nők körében végeztek reprezentatív felmérést. A vizsgálatba kétezer nőt vontak be, s azt állapították meg, hogy azok a nők, akik naponta legalább másfél kilométert sétálnak, jobb általános egészségi állapotban vannak, mint azok a nők, akik naponta legfeljebb az autójukig, vagy a házuk kertjéig sétálnak el. A nők körében is csökkenti a szívinkfarktus és a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Erősíti a szervezet ellenálló képességét, s ami nagyon fontos: védelmet nyújt a depresszió, a szorongás ellen is. Amint a mondás tartja: séta közben kiszellőzik a fej. A séta azonban nem minden: az egészséges táplálkozás is fontos, valamint a káros szenvedélyekről (ital, cigaretta) való lemondás. ÖjKmdtedtbni és ó/átdbank ?At. A Kereskedelmi és Hitelbank PÁRATLAN betétszámlája párját ritkító befektetési lehetőség. A pAratlan betétszámla olyan megtakaítási forma, amely párosítja a biztonságos, biztos kamatrjt, az egyénre szabott, páratlan rugalmassággal. Számoljon atlanul! páratlan ötféle futamidő: 9, 11, 13, 15 és 17 hónap közül választhatja ki az Ön számára leginkább megfelelőt. Nem érheti semmi váratlan! Hiszen a PÁRATLAN i'.imúlótól függően kamatozású. Ezenkívül névre szól, tehát a lekötött összeghez csakis Ön férhet hozzá. A PAratlan betétszámla korántsem unalmas, hiszen páratlanul rugalmas. Bármilyen 5.000 Ft feletjti, 1.000 Ft-tal osztható összeg egyaránt leköthető. A páratlan betétszámla páratlan megoldás a befektetések területén. És PÁRATLAN ! Gyógyszerek, ételek, életek A gyógyszerek és élelmiszerek önkényes kombinált fogyasztása számos veszélyt rejteget. A gyógyszerekhez mellékelt szokásos ismertetések nem nyújtanak a fogyasztónak erre nézve semmilyen információt. Joseph Graedon vezető amerikai szakértő szerint a grapefruit és a grapefruitlé olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek különböző gyógyszerek szedése esetén súlyos reakciókat váltanak ki. Például: azok a vérnyomáscsökkentők, amelyek nifedipint vagy felodipint tartalmaznak, grapefruittal kombinálva nem kívánatos vérnyomásemelkedést okozhatnak. Szimptómák: arcpír, szédülés, rosszullét. Zöldségfélék, mint a brokkoli és a káposzta csökkentik a vérhígító szerek hatékonyságát. Ezek a főzelékfélék gazdagok K-vitaminban, amely elősegíti a véralvadást. Veszélyessé ez csak akkor válik, ha valaki hirtelen túl sok K-vitamint juttat a szervezetbe és közben vérhígító gyógyszereket szed. Ez a hibás kombináció legrosszabb esetben akár agyvérzéshez vagy szívinfarktushoz is vezethet. A zabliszt a Digoxin hatóanyagának felvételét nehezítheti meg. Ezt a gyógyszert szívritmuszavarok esetén írják fel. Zabliszttel együtt extrém esetben itt is agyvérzés vagy akár szívinfarktus következhet be. Az amerikai szakértő tanácsa: az orvostól minden esetben kérjünk felvilágosítást a gyógyszerek és az élelmiszerek együttes hatásáról. Az anyatej fontosságáról Ha beteg a gyerek A beteg gyermek is mozogjon! - tanácsolják a német orvosok. Ha szükséges, a cukorbeteg, asztmás, anyagcsere-zavaros vagy szívbeteg gyerek is meg tud bizonyos feladatokat csinálni, amiknek a végrehajtása már önmagában lelkileg is gyógyítóan hat rájuk. Még a szívműtéten átesett kisiskolás számára is kitalálhat a gyermekorvos könnyű gyakorlatokat. Ha másképp nem megy, járjon a kicsi könnyített tornára. A lényeg az, hogy a szülői féltés ne rekessze ki a diáktársadalomból ! Azok a gyermekek, akiket édesanyjuk az átlagosnál tovább szoptatott, jobb teljesítményt nyújtanak az iskolában, mint azok, akiket nem, vagy csak rövid ideig tápláltak anyatejjel. Ezt új-zélandi kutatók állapították meg. Az új-zélandiak ezer gyermek életútját vizsgálták születésüktől 18 éves korukig. A gyermekek egy részét egyáltalán nem, másik részét négy hónapig, a többieket négy-nyolc hónapig, vagy tovább szoptatta édesanyjuk. A tanulmány megállapította: az anyatejes táplálás jól érzékelhető módon kapcsolatban áll a gyermek felfogóképességének fejlődésével és tanulmányi előmenetelével. Az értelmi képességek fokozott fejlődését az anyatejben található zsírsavak jótékony hatása idézi elő. Ezek a hatások átfogóak, érzékelhetőek a legkülönbözőbb iskolai teszteken, az osztályzatokon, sőt, később, a főiskolai, egyetemi tanulmányok során elért eredményeken is. Új egészségügyi központ nyílt Baján Új egészségügyi intézmény nyílt meg a napokban Baján. A dr. Szűcs Adrienn főorvos által vezetett új egészségügyi központban - melyet a Sugó-Med Kft. hozott létre - a hat rendelőben belgyógyászati, gégészeti, szemészeti, reumatológiai és nőgyógyászati vizsgálatokat végeznek majd, mégpedig csoportpraxis keretében. Ezek a szakorvosi rendelők jelenleg még nem működhetnek a tb-finanszírozás megoldatlansága miatt. Ami azonban a legfontosabb, az a foglalkozás-egészségügyi központ, mely a vállalkozások, cégek dolgozóinak kötelező üzem-egészségügyi vizsgálatát végzi. Az új létesítményhez társul az orvosklub is, mely az orvostovábbképzésben vállal fontos szerepet. G. Z. Az első vérnyomásmérés az új rendelőben. Hipnózis akadályozta meg a szívinfarktust Nemrégiben hipnózis mentette meg egy szívrohamot kapott asszony életét a Barbadosból Londonba tartó Boeing-767-es gép fedélzetén. Amikor a 47 éves Rosalind Tye mintegy tízezer méteres magasságban hirtelen szúrást érzett a mellkasában, azonnal infarktusra gyanakodott. Az utaskísérők orvost kerestek a fedélzeten, ám csak egy angliai szívkórház műszaki asszisztense jelentkezett, aki értett a hipnózishoz. Kezét a beteg halántékára téve lassan számolni kezdett, s a szenvedő asszonyt transzba ejtette. A beteg csak akkor ébredt föl, amikor a gép leszállt az Azori-szigeteken, s őt kórházba szállították, ahol meggyógyították. Rendszeresen ellenőrzik a seregben a katonák egészségi állapotát. A bevonulás napja közeledik: február 11-én és 12-én több mint 3400 újonc vonul be az Alföldi Kiképző Központ szabadszállási és kalocsai laktanyájába. A szükséges védőoltásokat a bevonulás napján valamennyi újonc megkapja. Képünk Szabadszálláson készült. fotó: galambos Sándor