Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-13 / 37. szám

1998. február 13., péntek Megyei Körkép 3. oldal A kisebbség rontja a majsai városképet? Tizenegy aláírója van annak a tiltakozó levélnek, amelyet a majsai önkormányzat szerdai ülésén olvasott fel dr. Miskéri János képviselő. A polgárok a Fő utca 130. szám alatt készülő cigány kisebbségi ház megépí­tése ellen tiltakoznak. A levél­írók azt kérik, hogy az épület átadását ne engedélyezze a képviselő-testület. A nyílt levél írói egy január 22-én kelt ké­relmükben azzal is érveltek, hogy: „nem a közösségi ház megteremtésének gondolata rossz, hanem a hely kiválasz­tása nem szerencsés, tekintettel kell lenni az ott lakók nyugal­mára, biztonságára és nem utol­sósorban a város arculatára is idegenforgalmi szempontokat figyelembe véve, rontaná a vá­ros arculatát, összképét”. A Fő utcai helyiségeket a képviselő-testület tudtával vá­sárolta meg a kisebbségi ön­­kormányzat, amely hozzájárult a kisebbségi közösségi ház fel­építéséhez is. Az átépítési munkák már a befejezéshez kö­zelednek. A környék lakói, il­letve az említett ingatlan társtu­lajdonosai csak most jelezték aggályaikat. A levélírók, a­­mennyiben a város vezetése nem hoz számukra elfogadható döntést, kártérítési igényt nyúj­tanak be a települési önkor­mányzatnak, beleértve az ingat­lanok érmékének csökkenését is. Kolompár Orbán, a majsai kisebbségi önkormányzat veze­tője kérte, hogy az ügyről az egyéb interpellációk között tár­gyaljanak, de az elhúzódó ta­nácskozás miatt erre nem került sor. A város közgyűlése java­solta, hogy az ügyet a gazda­sági és idegenforgalmi bizott­sága vizsgálja meg. T. K. Mégis lesznek vásárok Dunavecsén Új háziorvos a községben Háziorvosi pályázatok ügyé­ben döntött legutóbbi ülésén a dunavecsei képviselő-testület. A dr. Kollányi Miklós házior­vos nyugdíjba menetele miatt megüresedett állásra hatan ad­ták be pályázatukat. A vecsei képviselők közülük dr. Her­nádi Károly jelentkezését fo­gadták el. Dr. Hernádi Károly harmincöt éves, sebész és há­ziorvosi szakvizsgája van. Hódmezővásárhelyről pá­lyázta meg a vecsei állást. A nagyközség képviselő­testülete határozatot hozott a vásártér régóta húzódó ügyé­ben is. Sokáig úgy tűnt, nem ta­lálnak bérlőt, így elmaradnak a vásárok Dunavecsén. A szer­dai ülésen azonban döntés szü­letett arról, hogy egy - közel­múltban jelentkezett - helyi vállalkozónak bérbe adja az önkormányzat a vásártartást. W. K. E. Megszűnik a kutyamenhely? Júliusig meg kell szüntetni a monostori úton lévő kutyamen­­helyet. Néhány héttel ezelőtt 130 kutya volt a telepen, amely nem az állatok érdekében működik - jelentette ki tegnap Bátor Fe­renc, a városüzemeltetési osz­tály vezetője egy bajai fórumon. Gaál György, a Hesser Gyula Al­­latmentő Misszió elnöke szerint a kutyák azért éhezhetnek, mert a telep gazdája nem szállítja el a Délhústól a táplálékot. Az állat­mentők viszonya megromlott a telep tulajdonosával, de szeret­nének együttműködni a város­házával, mert az állatok érdekeit tekintik a legfontosabbnak. Bátor Ferenc ma terjeszti a vá­rosüzemeltetési bizottság elé ja­vaslatát, amely a misszió ku­­tyamenhelyének felépüléséig helyet adhatna a felszámolandó telepen lévő négylábúaknak. A volt lokátorállomás 21 hektáros területe kínálhat megoldást, ám erről a Honvédelmi Minisztéri­ummal kell egyeztetni. Az állatvédők egyetértettek abban, hogy Wandorfemé ma­gatartása nehezíti az ügy meg­nyugtató rendezését. Szerintük ugyanis a telepen lévő kutyák ivartalanítására lenne szükség, ám ő ettől elzárkózik. Nyilatko­zataival pedig félrevezeti az ál­latszerető, de a valódi viszonyo­kat nem ismerő embereket. Gazdasarok Állattenyésztők támogatása A Földművelésügyi Miniszté­rium ebben az évben mintegy kétmilliárd forintot különített el az állattenyésztés támoga­tására. Hazai tenyésztésű, elismert fajtájú tenyészbika saját te­nyészetből történő beállítását, illetve értékesítését egyeden­ként 50 000 forinttal támo­gatja a tárca, melyet az adóha­tóság fizet ki. Ugyanilyen el­vek alapján támogatják a te­nyészkan-beállítást is az ér­vényes tenyészsüldő-index­­nek megfelelően 10-25 000 forintig. Tenyészkos és kecs­kebak esetében az index alap­ján 10-20 000 forint lehet a támogatás. Nőivarú tenyész­állatok esetében állomány­fenntartás, állománynövelés, illetve minőségi tenyészcsere céljából adható támogatás úgy, hogy tehén-, kecske- és kocatartásnál legalább 5, ju­­hoknál pedig legalább 100 egyedre fejlesztendő föl az ál­lomány. Vemhes üsző után egyedenként 40 000, hús- és kettőshasznú tehén esetén te­henenként 15 000 forint tá­mogatás igényelhető. A te­­nyészkocasüldő-állomány fej­lesztéséhez indexpontok alap­ján 8-15 000 forintig terjedő összeg, tenyészellenőrzés alatt álló jerke- és gödölyeál­lományra egyedenként 8000 forint, szaporító tenyészetek­nél pedig állatonként 6000 fo­rint adható. Újdonság a húshasznú kan­caállomány fejlesztésének támogatása. Itt 15 000 forin­tot adnak minden megszüle­tett, megjelölt és nyilvántar­tásba vett csikóval rendelkező kanca után. A támogatások odaítéléséről a megyei föld­művelésügyi hivatalnál bi­zottság dönt. A kérelmek elbí­rálása a keretössszeg mérté­kéig folyamatos. T. Zs. Új számítástechnikai szaktantermet adtak át tegnap a kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskolában. Az Internet használatára is alkalmas laboratórium átadásán jelen volt Magyar Bálint művelődésügyi és közoktatási miniszter. fotó: gulyás Sándor Gyereket gázoltak Gátéron Személygépkocsi gyereket gá­zolt tegnap délben, fél egykor Gátéron. A személygépkocsi Pálmonostora irányából (a Pe­tőfi utcán) érkezett a gátéri nagy kanyarba, ahol figyelmen kívül hagyva a kötelező elsőbb­ségadást jelző táblát, ráhajtott a 451-es főútra, és elütötte a ke­rékpárjával szabályosan közle­kedő kisfiút. A gyereket súlyos sérülésekkel szállították a kis­kunfélegyházi kórházba. A vét­kes gépkocsivezető ellen rend­őrségi eljárást indítottak. Veszélyeshulladék-temetőMóricgáton? (Folytatás az 1. oldalról) Sisák Tibomé, a szövetkezet el­nöke elmondta: tisztában van­nak azzal, hogy a nagy mennyi­ségű galvániszapot előbb-utóbb el kell szállítani. Jelenleg azon­ban a szövetkezetnek nincs 10- 11 millió forintja. Ennyibe ke­rülne ugyanis a konténerekben, műanyag edényekben, fürdő­­medencében tárolt, több tonná­nyi iszap elszállítása Galgamá­­csára. Egyébként is, a veszélyes hulladék elszállítását már évek­kel ezelőtt meg kellett volna ol­dani. A szövetkezet mint a ko­rábbi téesz jogutódja nem oko-A 220 lakosú Bácsszentgyörgy szinte minden háztartása kép­viseltette magát a szerda esti falugyűlésen. Ezen Mike Ist­ván gazdajegyző adott tájékoz­tatást az idei agrártámogatá­sokról. A hozzászólásokból ki­derült, hogy a maximális ter­méseredmények mellett tavaly nem sok hasznot hozott a me­zőgazdaság. Nagyon sok ter­melő még ma sem kapta meg a beszállított búzájáért a pénzt. Erősebb érdekképviseletet sür­gettek. Felvetődött: értékesítési A közbeszerzési eljárások le­zártával a bajai Homokváros­ban 2,7 kilométer, a Katona­városban 0,8 kilométer, a Jó­zsefvárosban pedig 0,5 kilo­méter szennyvízcsatorna-háló­zat épül a közeljövőben. A beruházást közösen való­sítja meg a Józsefvárosi Tár­sulat és az önkormányzat. 1 Tíz év alatt a lakosság in­gatlanonként 60 ezer forint ér­dekeltségi hozzájárulást fizet a társulat számlájára. A kivite­leztetek a polgárok részére zója, csupán örököse a problé­mának. Az elnök asszony szerint a galvániszap nem jelent közvet­len veszélyt Móricgátra és kör­nyékére. A környezetvédelmi hatóság ugyanis rendszeres el­lenőrzéseket tart a telepen. Leg­utóbb január 15-én vizsgálták a Kelőéri-csatoma vizét. Ennek az eredménye azonban még nem ismert. Mindezek mellett - szakértők bevonásával - jelen­leg is keresik a megoldást a ve­szélyes hulladék elszállítására. A galvánüzem - önmagát megnevezni nem kívánó - ille­tékese elmondta: a Pemor Kft. szövetkezetét kellene alakíta­niuk a faluban. Végvári József polgármester arról beszélt, hogy az idén mind­össze 11 milliós lesz a költségve­tésük. Ebből 1,5 milliót tartalékba kívánnak rakni, hogy a pályázati pénzekkel együtt megvalósulhas­son a tervezett útfelújítás. A szo­­cális alap 3,5 milliós lesz. Az idén mindenképpen meg kell javítani a Kígyós-csatornán átívelő hidat, hogy a tehéntartó gazdák ki tudják hajtani állataikat a legelőre, és a gyalogosforgalom is biztonságo­az összeg megelőlegezéseként kedvezményes hitelt vesznek fel idén. A Homokvárosban 187 érdekelt után 11 millió 220 ezer forintot, a Katonavá­rosban 53 lakos után számolt 3 millió 180 ezer forintot, a Józsefvárosban pedig 46 pol­gárral számolva 2 millió 760 ezer forintot. A képviselő-testület vala­mennyi esetben készfizető ke­zességet vállal a bankhitel­tőke és járulékainak visszafi­zetésére. nem jogutódja, csupán bérlője az üzem épületének és eszközei­nek. A technológia során kelet­kezett vizet korszerű taka­réköblítőkbe vezetik, vegyi úton közömbösítik, az iszapot keretes szűrőprésen víztelenítik, majd konténerekben tárolják. A szá­raz galvániszapot pedig rendsze­resen Galgamácsára szállítják. Az udvaron felgyülemlett hulla­dék elszállítása a szövetkezet mint tulajdonos feladata. Egyébként az üzemet hama­rosan korszerűsítik. A rekonst­rukciót valószínűleg még idén be is fejezik. Szász András sabb legyen. Felvetődött, hogy a volt határőr-laktanyát mielőbb hasznosítani kellene, főleg mun­kahelyteremtés céljából. A határ­őrség nem nyilatkozott még az ob­jektum sorsáról. A polgármester arról is szólt: annak ellenére, hogy ősszel is csak 5 óvodás lesz, fenntartják az intézményt, mert ez nélkü­lözhetetlen a lakosság komfort­­érzetéhez. Egyébként a jelen­legi 7 óvodás műsorral köszön­tötte a falugyűlést, mindenki tetszésére. Papp Zoltán Jár a fajszi komp Tegnaptól ismét jár a Fájsz és Fadd közötti komp a Dunán. Nem a jégzajlás miatt állt le tíz napra az utas- és jármű­­szállítás, hiszen a folyam alsó szakaszán az idén jég még nem volt. Az ok: javításra szorult a komp. Sorstárak fóruma < A jánoshalmi Mozgáskorláto­zottak Egyesülete érdekvé­delmi fórumot tart február 13- án 17 órától a helyi Honvéd Kaszinóban. Rendbe teszik a temetőt A nagyközség önkormányzata üzemelteti Sükösdön a temetőt. A tavaszias időjárás lehetővé teszi, hogy kikeletre rendbe te­gyék a sírkertet. Naponta 10 közmunkás szorgoskodik, főleg a régi szárnyban, hogy megtisz­títsák a terepet a feltörő sövé­nyektől, és hozzáférhetők le­gyenek a látogatók számára a régi sírok is. A számítógéppark fejlesztése a cél Holnap este 18 órai kezdettel jótékonysági bált rendez a Ti­­szaalpári Árpád Fejedelem Ál­talános Iskola vezetősége és a szülői munkaközösség. Az in­tézmény tornacsarnokában tar­tandó vigalom bevételét teljes egészében a számítógéppark fejlesztésére költik. Közéleti Hírek • • Ma 17 órai kezdettel előadást tart Schuster Loránd, a P-Mobil együttes vezetője, Rozgonyi Ernő közgazdász és Lakatos Pál újságíró a MIÉP kecske­méti szervezete rendezésében. Az előadás helye: Tudomány és Technika Háza. • Csernus Fe­renc országgyűlési képviselő (MSZP) fogadóórát tart ma 14- től 15 óráig Városföldön, 15-től 16 óráig Kunszálláson. SZÍNVONALAS TANFOLYAMOK KEDVEZŐ ÁRON!- munkaidő után szeretne tanulni?- részletfizetéssel szeretne fizetni?- alcsony létszámú csoportokba szeretne járni? A KARRIER IRODA ezt nyújtja Önnek!- 32 órás, számítógépes alapismeretek, szövegszerkesztő ismeretek tanfolyam. Ára: 11.900 Ft (2 részletben).- 230 órás, középfokú szakképesítést nyújtó, számítógépes operátor tanfolyam. Ára: 69.900 Ft (7.000 Ft/hó).-160 órás, nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok (német, angol nyelven), kezdőknek, haladóknak. Ára: 29.900 Ft (5.000 Ft/hó). vm KARRIER IRODA Kecskemét, Deák tér 2. III. em. Tel.: 76/321-319, 12-16 óráig (hétfő szünnap) Aki megtalálja a fénykép másik felét a február 15-ei Vasárnapi Petőfi Népében, és a teljes képet egy levelezőlapra felragasztva beküldi a szerkesztőség címére, megnyerheti a fényképen látható ajándékcsomagot Beküldendő: 1998. február 18-áig, címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Szövetkezni kell Bácsszentgyörgyön Szennyvízcsatorna-hálózat épül Baján, társulással

Next

/
Thumbnails
Contents