Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-11 / 35. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. február 11., szerda Naptár Február 11., szerda. Névnap: Bertold. Névnapozóknak Bertold: germán eredetű név, jelentése: pompával uralkodó. Gratulálunk a névnapjukat ma ünneplő Marietta, Elek, Dezső nevű olvasóinknak is! Évforduló 1847-ben e napon született Thomas Alva Edison, amerikai feltaláló. Főbb találmányai: szénpormikrofon, fonográf, szénszálas izzólámpa, vas-nikkel akkumulátor, perforált normálfilmet alkalmazó filmfelvevő. A párizsi elektrotechnikai kiállításon mutatta be gőzgéppel közvetlenül kapcsolt áramfejlesztőjét. 1882-ben nyitotta meg a világ első közcélú villamos erőművét. Körülbelül 1200 szabadalma volt. 1931-ben hunyt el. Ökumenikus naptár A Bertoldok védőszentje az 1142-ben elhunyt Szent Berthold, Karmel-hegyi remete, a karmelita rend alapítója. A kát. lit. naptárban ma Szűz Mária 1858-as lourdes-i megjelenésére emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma délután 15 órakor kezdődik a pedagógusklub összejövetele a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. • Ma délután 16 órakor nyitják meg Bodó Gábor festészeti kiállítását a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban. • Február 12-én, este 7-kor farsangi hangversenyt ad a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a kecskeméti Kodály Iskolában. • Február 13-án, pénteken délután 14 órakor nyitják meg Réti Zoltán festőművész Madách-illusztrációkat bemutató kiállítását Kecskeméten, a Katona József Emlékházban. • Februári 4-én, 15órátólcsaládi farsang lesz a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. • Február 15- éig tekinthető meg a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey-házában a IV. Képzőművészeti Alkotótábor munkáiból rendezett tárlat. Kézművesképzés Jászszentlászlón Tartós munkanélküliek számára hirdet képzést a Jóléti Szolgálat Jászszentlászló és Móricgát Alapítványa. Az érdeklődők március végéig népi építész, fafaragó-, népi játékkészítő, fazekas-, gyékényszövő és kosárfonó-, valamint szőnyegszövőkézműves-mesterségre jelentkezhetnek személyesen az alapítvány jászszentlászlói központjában, a Kossuth utca 7. szám alatt vagy a 77/492-091-es telefonszámon. A Jóléti Szolgálat Alapítvány kézműves tanyáján jelenleg tizenheten dolgoznak. Szinte valamennyien munkanélküliként jelentkeztek. Ma már egy-egy kézművesmesterség kiváló ismerői. Markolt Endre, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly termékfejlesztési és három- szintű piacfejlesztési elképzeléssel jelentkeztek a brüsszeli Partnerség Pályázatra. Ennek eredményét a napokban várják. A brüsszeli pályázat eredményétől függetlenül tervezik, hogy jelentkeznek a Te-Győző Edit (Mélykút) a fazekasmesterséget választotta. rületfejlesztési Tanács kiírására is. Az alapítvány programjai közt a képzés mellett táboroztatás és különböző rendezvények szervezése is szerepel. A képviselő-testület legutóbbi döntése alapján pedig július elsejétől a gyermekvédelmi szolgálatot is az alapítvány látja el. Szász András Tíz év alatt jelentősen nőtt a hazai kábítószer-fogyasztás Drogfüggőség és munkamánia Drogfogyasztás szempontjából Magyarország közepesen fertőzött régiónak számít - hangzott el azon az előadáson, melyet a fiatalokat veszélyeztető káros szenvedélyekről hétfőn délután tartottak a kiskunfélegyházi városházán. A rendezvény záróelőadása volt annak a sorozatnak, melyet neves előadók közreműködésével a helyőrségi nyugállományúak klubja szervezett. Dr. Kakuszi István, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, a statisztikák szerint jelenleg Magyarországon 30-50 ezerre tehető a drogfüggő személyek száma, és mintegy 150 ezren vannak, akik már kapcsolatba kerültek valamilyen drogfajtával. Az adatokat sokan vitatják, az viszont tény, hogy az elmúlt tíz évben jelentős növekedés tapasztalható a hazai drogfogyasztás terén. Egyes adatok szerint a magyar fiatalok tíz, a honvédek öt százaléka próbált ki legalább egy fajta drogot. A helyettes államtitkár szerint a társadalom és a különböző szervezetek egységes összefogására van szükség a jelenség megfékezésére és a mostani helyzet megváltoztatására. Dr. Molnár Ilona országos tisztifőorvos szerint a drogfogyasztás csak egyike a veszélyforrásoknak. A dohányzás, alkoholfogyasztás, a játékszenvedély és a munkamánia legalább olyan káros az emberekre, mint a kábítószer. A főorvos asszony úgy vélekedett, a leszokásban, gyógyulásban és a megelőzésben a családra hárul a legnagyobb szerep. Egyedül a család tud olyan biztonságos hátteret nyújtani az egyénnek, melynek fedezékéből sikerrel felveheti a harcot a szenvedélybetegségekkel szemben. (-ász) Komfortos kis falu lett az öregedő Bácsszentgyörgy Az alig 220 lakosú Bácsszentgyörgyön ma este 18 óráról tartják az idei első falugyűlést. Itt a képviselő-testület nevében Végvári József polgármester tájékoztatja a lakosságot az elmúlt 4 évben végzett fejlesztésekről. Nagy eredménynek számít a határ menti kis faluban, hogy sikerült megoldani az egészséges ivóvíz problémáját, valamint elérték, hogy minden utcában szilárd burkolat legyen. A háztartások 90 százalékában van telefon is. Mivel munkahelyekben nem bővelkednek, a legtöbb család a mezőgazdaságból él meg. Éppen ezért Mike István gazdajegyző tájékoztatást tart az idei agrártámogatásokról, és a helyi vállalkozók adózási tanácsokat is kapnak. Végvári József polgármester idén arra szeretné megnyerni a falut, hogy a buszmegállótól a templomig újítsák fel a bekötőutat. Jelenleg nehezen járható a sok kátyú miatt. Önerőből erre képtelenek lennének, de bíznak abban, hogy pályázataikat eredményesen bírálják majd el a területfejlesztési pénzek elosztásánál. Sportruhákra fájt a foguk Az elmúlt héten egy kiskunfélegyházi lakásba törtek be, ahonnan videomagnót, vezetéket, walkmant, telefont és kulcscsomót vittek el a nem várt látogatók. A hálátlan vendégek 76 500 forint kárt okoztak a tulajdonosoknak. Kiskunfélegyházán, a Sirály sportruházati boltban nyitva tartási időben bizonyára jobban örültek volna azoknak a sportbarát „vásárlóknak”, akik az éj leple alatt több mint 500 ezer forint értékű sportfelszerelést vittek el, ám fizetni elfelejtettek. A nyomozás megindult. Nézőpont Újkori mohácsi csata Géczy Zsolt írása Kellemetlen lehet a bajai városvezetőknek, hogy minden héten más elképzelésekkel állnak elő az illetékes területfejlesztési tanácsok. Baja ugyanis következetesen kitartott azon elképzelése mellett, hogy a Duna mentén közösen kellene vállalkozási övezetet létrehozni. A határtól észak felé, minimum a vasúti közlekedést is szolgáló hídig. Logikus gondolat, hiszen a déli kapu Mohács. Megfelelő vízi határőrizeti felkészültséggel és vámhatósági jogkörrel felruházva. Baján pedig épül az országos közforgalmú ro-ro kikötő, logisztikai központtal és egyre bővülő közraktárral. Mohács vezetősége azonban alaposan beleköpött a levesbe. Már korábban is jelezték, hogy inkább egyedül pályáznának a kedvező beruházási feltételeket jelentő övezeti besorolásra. Akkor Baja úgy döntött, ha kell, megvívják külön harcukat. Sőt, örömmel nyugtázták, Kalocsa esetleg társulna a gazdasági élénkülést jelentő vállalkozáshoz. Később Baranyában is rájöttek, hogy egyedül minden nehezebben megy, így mégis összeállt a Mohács-Baja-tengely. Valami azonban történhetett a háttérben. Az országos tanács ülése előtt még azt hangoztatta az elnök: az összes pályázó közül a déli határvidék összefogása jelentheti a legtöbbet. Ebből maradt egyedüliként Mohács azzal, hogy majd kiterjesztik a területet. Igazán érdekes területi határ lesz. Például elképzelhető, hogy át sem ér majd Bács-Kiskun megyébe. Csodálkozhat nagyokat a várva várt külföldi beruházó, amikor a Dunába helyezett zöld bólya jelzi neki: vége a vállalkozási övezetnek. Új megye, új szabályok, a kikötőben már felejtse el a kedvezményeket. Bár akkor sem megy sokkal többre, ha Dunafalva még a kiemelt zónába tartozhat. Lehetséges persze pozitív vége is abajaiak által máris mohácsi csatának nevezett ügynek. Például az, hogy tényleg a Dunahíd lesz a vállalkozási övezet északi határa. Csak én ezt erősen kétlem. Mert akkor Mohács-Baj a néven futhatna továbbra is a tervezet. Úgy látom, valahol kezdenek irigykedni Bajára. Idén megkezdik a híd átépítését. Folyik a ro-ro kikötő és a logisztikai központ fejlesztése. Minden szál a közlekedési minisztérium kezében van. Lehet, hogy nekik lett elegük Bajából? Továbbtanulási tájékoztató A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola 1998/99-es tanévben az alábbi szakokon hirdet felvételt: Nappali és levelező képzésben: Közgazdász-idegenforgalmi és szálloda szak Közgazdász-gazdálkodási szak Kommunikáció (újságíró szak) Nappali képzésben: Angol nyelvtanár Német nyelvtanár Francia nyelvtanár Információ a nappali képzésről telefonon: Tanulmányi Osztály 06-22/328-441,312-152/133 Információ a levelező képzésről, a Kodolányi János Szakközépiskolában folyó alapozó képzésről: Továbbképzési Iroda: 06-22/348-911, 312-152/136 Az Interneten sokkal részletesebben tájékozódhatnak az érdeklődők: www.kodolanyi.hu Figyelem: a jelentkezési határidő 1998. március 1. Balesetek, Bűnügyek Gyalogost gázoltak Félegyházán Elütött egy személygépkocsi egy gyalogost tegnap, a reggeli órákban Kiskunfélegyházán, a Liget és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében. A baleset követkézéiben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett. A szerencsétlenségben valószínűleg a gépkocsivezetője volt a hibás. Halálos balesetek Hétfőn este fél nyolckor halálos közúti baleset történt az 54- es út 9-es km-énél, a Törökfái vasútállomás közelében. Egy egyelőre ismeretlen férfi kismotorán közlekedve ismeretlen okból tért át az úttest bal oldalára, ahol összeütközött egy szemből érkező kamionnal. Az ütközés következtében a kamion a kisnyomtávú sínpár melletti árokba borult, s maga alá temette a motorkerékpárost. A férfi a helyszínen életét veszítette. Személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, mivel iratok nem voltak nála, arcát pedig a baleset öszszeroncsolta. Tegnap Kecelen is halálos baleset történt. Nem sokkal dél előtt a Vasút és a Dénes utca kereszteződésében egy Mercedes kisteherautó elütött egy kerékpározó nőt. Egyelőre feltételezik, hogy az életét vesztett nő a stoptábla ellenére kihajtott az útra, s ez okozta a balesetet. Megrongált járművek A bugaci Aranykalász Szövetkezet dolgozói a napokban meglepődve tapasztalták, hogy valaki az éj leple alatt a bekerített parkolóban pihenő munkagépekről és tehergépkocsikról 15 darab kereket lopott le. A kár 525 ezer forint. Ellopott kabát Pénteken éjszaka a bajai Főnix klubban szórakozott az a siófoki sértett, aki végül kabát nélkül volt kénytelen hazamenni. Ugyanis a diszkó egyik helyiségéből ismeretlen tolvaj elemelte a 13 ezer forint értékű télikabátját. Üdülőfeltörés A tiszaalpári MMG-üdülő faházát törte fel a napokban egy lakitelki férfi. Onnan egy 15 ezer forint értékű rádiót lopott el. A tettest a rendőrség őrizetbe vette. Kávéfőző és tyúkok Vasárnap reggel vette észre a tulajdonos, hogy Baján, a Népfront utcai házában tolvajok jártak. Ellopták a parabola beltéri egységet és a kávéfőzőt. A kár közel 40 ezer forint. Szombatra virradóra az egyik V. kerületi bajai tanyán jártak eddig ismeretlen tolvajok. Nem kevesebb, mint 26 tyúkot loptak el. A baromfi összértéke közel 8 ezer forint. Orgoványi eset Őrizetbe vettek egy orgoványi férfit, aki ellen alapos a gyanú, hogy két társával behatolt egy orgoványi lakásba, s onnan 30 ezer forint értékű berendezési tárgyat vittek el. A két bűntárs egyelőre még nincs rendőrkézen, de már keresik őket is. , A 6 ÉVES (jtóAR# ( /PUCHARDT-SAT születésnapi akciót tart februári 0-11-12-én! Műholdvevő szett, 200 csatornás-28-90^ 22.900 Műholdvevő szett, 500 csatornás JJOrSOtT 25.900 Forgatómotor, 6 műholdra-45ri30iT 8.500 THOMSON tévék, videók és audioberendezések ~ nagykereskedelmi áron! | Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/486-770; 76/481-326 Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0) 06-90-330 443 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pí. 591. Hívás dija:88 Ft+Áfa-perc