Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-10 / 8. szám
12. oldal Sport 1998. január 10., szombat Félévi mérlegen a kecskeméti Profitholding Spartacus férfi asztaliteniszezői A tabella második helyéről folytatják A Kecskeméti Profitholding férfi asztalitenisz-csapata. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Karpov a világbajnok Második helyen zárta a bajnoki pontvadászat őszi szezonját, a kecskeméti Profitholding Spartacus NB I/A csoportos asztalitenisz-csapata.- Kilenc mérkőzésünkből hatot játszottunk idegenben - mondta Újhidy Tibor, a klub szakosztályvezetője. - Mérlegünk kecsegtető, mindössze egyszer kaptunk ki, és egy alkalommal játszottunk döntetlent, így jelenleg az őszi tabella második helyét foglaljuk el, ami megfelel az előzetes elvárásoknak. A csapatban egy változás történt, Szabó Krisztián távozott, helyette Magyar Lászlót igazoltuk a Postás SE-től. Magyar remekül beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A bajnokság során a legjobb teljesítményt Demeter Lehel nyújtotta, aki már véglegesen a saját játékosunk. Kovács I. János sokadik fénykorát éli, ismét javított tavalyi teljesítményén. Ez azért is érdekes, mert jócskán túl van már a harmincadik életévén. Fia, Kovács II. János időnként jól játszik, de sajnos még nem stabil tagja a csapatnak. Viszont jó közegben van, és adott számára a fejlődés lehetősége. Továbbra is nagyon eredményes az utánpótlás-nevelésünk. Országosan a fiúkkal a negyedik, a lányokkal pedig a harmadik helyen állunk. A Kecskeméten megrendezett utánpótlás magyar bajnokságon hat bajA nők csütörtöki győztes bemutatkozását követően pénteken a férfiak is bemutatkoztak a perth-i úszó-, műugró-, műúszó-, és vízilabda-vb pólósmezőnyében. Mindkét magyar gárda nyert. A nők 11-3- ra verték a spanyolokat, a férfiak 7-5-ös diadalt arattak a jugoszlávok ellen. Időben előbb a vb-címvédő magyar nők mérkőztek. Az Eu- rópa-bajnok olasz nemzeti csapat legyőzését követően újabb sikert aratott Tóth Gyula szövetségi kapitány válogatottja, most Spanyolországot verte. Stieberék második erőpróbájuk után is pontveszteség nélküliek. Nők, B-csoport, 2. forduló: Magyarország-Spanyolország 11-3. A magyar gólszerzők: Stieber (4), Rédei (3), Tóth G., Tiborcz, Raffael, Szremkó (1- 1). Az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott első csoportmérkőzésén Jugoszláviával mérkőzött. A két gárda legutóbbi jelentős összecsapánoki érmet szereztünk. A legjobban Domokos Győző szerepelt, aki egyéniben első helyet szerzett. O időközben Békésre igazolt. Örömmel mondhatom, hogy szakmailag, játékosállomány tekintetében és anyagilag is stabilizálódott a klub helyzete. Az utánpótlás-nevelésben elért eredményeinknek köszönsát a tavalyi sevillai Eb fináléjában vívta. Akkor Kásás Tamás „mesterhármasa” 3-2-es magyar diadalt hozott. Perth-ben ismét Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata bizonyult jobbnak: a 7-5-ös győzelem kellő önbizalmat ad a folytatásra. A rangadó első helyzete a jugoszlávok előtt adódott, Kosz Zoltán kapus könnyedén hárított. Ezután emberelőnyös helyzetből Benedek Tibor vette be az ellenfél kapuját. A következő percek mindkét oldalon az elpuskázott lehetőségek jegyében teltek, majd a jugoszlávok fordítottak. Mindkét gólnál hihetően már tárgyalunk a Magyar Asztalitenisz-szövetséggel egy utánpótlásbázis kialakításának lehetőségéről. Ez még távlati terv, de egy Ceg- léd-Kiskunfélegyháza-Kecs- kemét háromszögben megfelelő összefogással, komoly realitása lenne a magasabb szintű utánpótlás-nevelésnek. Felnőtt báztak a magyar védők, Vicevic távoli lövésénél Kosz sem remekelt. A negyed befejezése előtt Kiss Gergely emberelőnyből egyenlített (2-2). A második játékrész elején két gólt láthatott a perth-i közönség. Ikodinovic emberelőnyből szerzett góljára ismét Kiss válaszolt. A következő magyar létszámfölényes hely-, zet a többszöri próbálkozás ellenére eredménytelen maradt. Egy elkapkodott jugoszláv lövést követően újra emberelőnyt harcolt ki az Európa-bajnok - Tóth Frank higgadt gólt szerzett. Ezután a „pláyjk” ismét ledolgozták hátrányukat. A necsapatunk januárban folytatja a bajnokságot. Elvárásunk az első három hely valamelyikének megszerzése, ami a rájátszásban való szereplésre jogosít. Célkitűzésünk alapján szeretnénk a bajnokságot követő rájátszásban is jól szerepelni, és a negyedik-ötödik helyet megszerezni. B. R. gyed vége előtt egy távoli lövés majdnem „mattolta” Kószt. A kiváló kapus a felső léc „segítségével” hárított. A harmadik 7 perc során egy gól esett, Ikodinovic újabb találatával ismét az EB-második jutott lépéselőnyhöz (4-5). A befejező játékrészben ügyes volt a magyar csapat. Helyenként kitűnő játékkal a maga javára fordította a mérkőzést. Tóth szerencsés egyenlítését - a lövés az egyik jugoszláv játékos fejéről pattant a hálóba - egy parádés lefordulás követte, Vincze Balázs remek átadását Benedek vágta a kapuba. A magyar csapat 6-5-ös vezetésénél új fent emberelőnyös helyzetbe került. Kemény mester időkérése után Varga Zsolt használta ki a lehetőséget (7-5). A magyar gárda az utolsó negyedben mutatott jó teljesítményének köszönhetően, megérdemelten nyert. Férfiak, B-csoport: Ma- gyarország-Jugoszlávia 7-5 (2- 2,2-2,0-1, 3-0). A magyar gólszerzők: Benedek, Kiss G„ Tóth F. (2-2), Varga Zs. Az orosz Anatolij Karpov megvédte sakkvilágbajnoki címét. A svájci Lausanne-ban megrendezett vb-döntő pénteki, rövidített játszmáiban 2-0-ra legyőzte kihívóját, az indiai Viswanathan Anandot. Karpov győzelméért 1,37 millió dollárt kapott. Anandnak 768 ezer jutott. A hat játszmából álló döntőben 3-3-ra végzett a 46 éves Karpov és 28 esztendős mad- rasi ellenfele. Ezért pénteken két rövidített, azaz 25 perces partit váltott egymással a két sakkozó. Anatolij Karpov az Kecskeméti RC-Csepel SC 3:2 (6, -6, -14,12,13) Extraliga, férfi röplabdamérkőzés. Kecskemét, 300 néző. V.: Csernák, Szabó K. Kecskeméti RC: Somodi, Kása, Tóth Á„ Szekeres, Slahti- csenko, Csala. Csere: Faíkas A„ Bemkovics. Edző: Nagy Péter. A kecskemétiek számára remekül kezdődött a találkozó. Az első játszmát a hazai együttes nyerte, sőt a második szettben is már 6:1 -re vezetett a hazai gárda. A harmadik játszma hozta a legnagyobb küzdelmet. Mindkét együttes jól védekezett, pontoA barcelonai Nou Camp-stadi- onban rendezték meg csütörtökön este az európai labdarúgó Szuperkupa első mérkőzését. A viszonylag gyér közönség előtt lebonyolított összecsapáson a KEK-győztes spanyol FC Barcelona legyőzte a BEK-címKlausz László Franciaországban folytatja pályafutását. A magyar futballválogatott támadója az osztrák CV Salzburgtól szerződött át két és fél évre a jelenleg a második ligában szereplő Sochaux-hoz. A Magyar Triatlonszövetség elnökségi ülésén eldöntötték, hogy az idei, olimpiai távú magyar bajnokságot július 18-án Kiskörén rendezik meg. A perth-i „vizes” világbajnokságon a férfi műugrók 1 méteres versenyszámának selejtezőjében Lengyel Imre az 5. legjobb eredménnyel zárt, bejutott a szombati középdöntő 12 tagú mezőnyébe. Hámori Zsuzsanna a műúszók szabadprogramjának selejtezőjében a 22. helyen végzett. első felvonásban világossal diadalmaskodott a 62. lépés megtétele után. A szakértők szerint Anand hatalmas hibát vétett. A fordulás után sötéttel is nyerni tudott. Ekkor már csak a 30. lépésig kellett várnia ahhoz, hogy megadásra késztesse ifjú kihívóját. Anatolij Karpov 1993 óta ül a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világbajnoki trónján. Az orosz nagymester 1975 és 1985 között is a FIDE világbajnoka volt, akkori uralmának honfitársa, Garri Kaszparov vetett véget. san ütött. Előbb a Kecskemét vezetett 7:3-ra, majd a Csepel 13:8- ra. A végén, 14:11-es Csepel- vezetés után Somodi három „ászt” nyitott, és egyenlített, ám a játszmát mégis a vendégek nyerték. A negyedik játszmában 8:5-ös vendég vezetésről fordított a Kecskemét 15:12-re. A döntő játszmában 8:5-ös kecskeméti vezetéssel fordultak. A hazaiak 13:8-as vezetésnél győztesnek tűntek, de a Csepel Csíkos és Rácz révén felzárkózott 14:13-ra. A győzelmet jelentő pontot Somodi bombaerős leütése jelentette. védő német Borussia Dortmunds. Európai Szuperkupa, 1. mérkőzés: FC Barcelona (spanyol )-Borussia Dortmund (német) 2-0 (1-0). Nou Camp-stadion, 30 000 néző, gólszerzők: Luis Enrique (9.), Rivaldo (62. - 1 l-esből). Pénteken Németország nyerte meg az oberhofi szánkó Eu- rópa-bajnokság csapatversenyét. A németek az 1100 méter hosszú jégteknőben az összesítésben csak néhány centiméterrel előzték meg az olaszokat. A németek ötödik alkalommal lettek csapat Eb-aranyérmesek. A Kínai Úszószövetség úgy döntött, hogy Yuan Yuan úszónő és Zhou Zhiwen edző nem vehet részt a perth-i világ- bajnokságon, miután csütörtöki megérkezésekor a vámtisztviselők 13, növekedési hormont tartalmazó ampullát találtak nála. Veszélybe került Ally McCo- ist világbajnoki szereplése. A skót labdarúgó-válogatott és a Glasgow Rangers csatára térdsérülést szenvedett. A VILÁGBAJNOKSÁG MŰSORA A perth-i úszó-, műugró-, műúszó- és vízilabda-világbajnokság kivonatos műsora, a közép-európai kezdési idő feltüntetésével: Január 10., szombat, férfi vízilabda: 3.30 ó: Olaszország-Magyarország, női vízilabda: 4.15 ó: Kazah- sztán-Magyarország, január 11., vasárnap, férfi vízilabda: 3.30 ó: Irán-Magyar- ország, női vízilabda: 4.15 ó: Hollandia - Magyarország. Magyar pólósgyőzelmek a világbajnokságon Bravúros hazai győzelem Barca-siker az első meccsen Hírek Röviden Wir sind ein modem eingerichteter Kaninohenschlachtund - Verarbeitungsbetrieb. Unsere Ware ist hauptsächlich für den Export bestimmt und weist eine hohe Qulalitat auf Eine hohe Qualität sterben wir auoh in unserer Administration an und suchen deshalb einen LEITER ADMINISTRATION Das Aufgabengebiet umfasst die Leitung des Rechnegswesens incl Zoll- und Steuerwesen, die Verantwortung über die EDV, die Ueberwachung des Zahlungsverkehrs und Planung der finanziellen Mittel, die Führung der Anlagenbuchhaltung und die Erstellung von investitionsplanen und Budgets, Sie stellen die Verbindung zwischen unserem Unternehmen und dem Mutterhaus in der Schweiz her und erarbeiten die Grundlagen für Finanzierungsplane und Konzernbilanzen, Ausserdem arbeiten Sie eng mit der Betriebsleitung zusammen. Wir erwarten von Ihnen: - höhere kaufm und adm. Ausbildung- Beherrschung der deutschen Sprache- Kenntnisse der Ungarischen Gesetze- Markwirtschaftliches Denken- EDV-Kenntnisse- Führungserfahrung- Teamfahingkelt- Flexibilität- Reiseberitschaft Wir blsten Ihnen; - Kaderstelle- Sicheren Arbeitsplatz- gute Entlöhnung- selbständiges Arbeiten- gutes Arbeitsklima- Entwicklungsmöglichkeiten Sind Sie zwischen 28 und 40 Jahre alt und interessiert an dieser Aufgabe? Sende Sie uns ihre Bewerbung an: OLIVIA KFT Meinrad Odermatt Mizse 94 6050 Lajosmizse Tel.: 76/55-66-15 (837) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Cameron Diaz Vészhelyzeten kívül Reszkettek a betörők Ally Walker a Pszichozsaru bőrébe bújt Michael J. Fox új sikersorozatban Joe Lando bogarat evett Tvr-hét - a műsorújság