Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-07 / 5. szám
1998. január 7., szerda 5. oldal Hazai Tükör Intézmények, fejlesztések, koordináció, regionális és nemzetközi kapcsolatok A megye az együttműködés színtere Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke. Az önkormányzatok rendre elkészítik év végi számvetésüket. Sorra veszik, hogy mi valósult meg elképzeléseikből, s mi az, aminek a véghezvitele erre az esztendőre maradt, esetleg hosszabb időre lekerült a napirendről. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat elmúlt esztendei munkáját dr. Balogh Lászlóval, a megyei közgyűlés elnökével összegezzük.- Az önkormányzati törvénynek megfelelően a legfontosabb feladatunk a megyei intézmények kiegyensúlyozott működtetése volt, s ennek sikerült is eleget tenni - mondja dr. Balogh László. - A működési biztonság záloga a megalapozott költségvetés volt, de emö- gött az egyszerű kijelentés mögött sok és nehéz munka áll. A színvonalas működtetéshez ugyanis a normatív állami támogatáson felül jelentős önkormányzati anyagi hozzájárulás szükséges, melynek előteremtése folyamatos erőfeszítéseket kíván. Az intézmények költségeinek 25 százalékát a megyei önkormányzati hozzájárulás adta.- Honnan sikerült ezt az ősz- szeget előteremteni 1997-ben?- Több kisebb tétel mellett a legjelentősebb forrás a privatizációs többletbevétel. A tervezett 40 millióval szemben 358 millió forintra tettünk így szert. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok részére kiírt pályázatokon pedig 50 millióhoz jutottunk.- Jelentős létesítményekkel is gazdagodott az elmúlt évben Bács-Kiskun megye.- Másfél milliárd forintba került a megyei kórház mellett megépült onkoradiológiai központ, amely az ország legmodernebb ilyen gyógyító egysége. Megyénkban sajnos sok a daganatos beteg, akiknek nagy szükségük van az új központra. A veszélyes hulladékokat megsemmisítő üzem átadás előtt áll, s befejeződött a halasi pszichiátriai központ bővítése. Sajnos az utóbbira is nagy szükség van.- Az intézményfenntartáson és fejlesztésen kívül milyen egyéb feladatok álltak tavaly a középpontban ?- Bács-Kiskunra régóta jellemző, hogy a közgyűlés, illetve a megyei önkormányzat hivatalának tevékenysége nem korlátozódik az intézményekre, hanem igyekszünk elősegíteni, olykor szervezni is a települések együttműködését. Koordináltuk a települések tulajdonában lévő Dégáz- és Démász- részvények értékesítését, amivel sikerült igen jó árfolyamot elérni. A kistérségek együttműködését is segítjük. Jelesül például azzal, hogy a kistérségi hulladékelhelyezőkhöz a megye vásárol területet, és állja a tervezés költségeit.- A megyei önkormányzat elnöke egyben elnöke a területfejlesztési tanácsnak is.- A területfejlesztés szintén erősíti a települési önkormányzatok együttműködését. A megelőző évben 700 millió, tavaly pedig 1,3 milliárd forintot oszthattunk szét a pályázók között. Erősödik az a szemlélet, hogy együtt könnyebben megy az infrastruktúra fejlesztése, de még a munkahelyteremtés is.- Bács-Kiskun megye kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.- Megrendeztük az európai partnerhálózatok konferenciáját, amelyen 18 régió képviseltette magát. Öt éve tart a kapcsolatunk a dániai Viborg megyével, s tanulságos látogatást tettünk a németországi Schwarzwald Baarban. Megalakult a Duna-Maros-Tisza Eurorégió, amelyben aktív szerepet kívánunk játszani.- Milyen más területei vannak a közéletnek, amelyeken a megyei önkormányzat jelentős tevékeny séget fejtett ki?- Élenjárunk az ország megyéi között a nemzetiségekkel való együttműködésben. 20-24 milliót költünk évente nemzetiségi programokra, táborokra, kisebbségi önkormányzati képviselők továbbképzésére. A megyék között tavaly egyedül tűztük a közgyűlés napirendjére a cigányság helyzetének megvitatását. Fontosnak tartjuk a jó kapcsolatot az egyházakkal, sok jelentős rendezvényt tartunk velük közösen. Emlékművet állítottunk a szülőföldjükről elűzöt- teknek, 10 millió forinttal támogattuk a közbiztonság javítását, 5 millióval pedig a Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány átmeneti finanszírozási gondjait enyhítettük. Arra is büszke vagyok, hogy az országban a legtöbb lovas versenyt - melyekhez szintén segítséget adunk - Bács-Kiskun megye rendezi. B. F. I. Ismét kiírják a pályázatot az MTV-elnöki posztra Leváltották Peták Istvánt A Magyar Televízió köz- alapítvány kuratóriuma keddi ülésén Horváth Lóránt alelnököt bízta meg az ideiglenes ügyvivő alelnöki feladatok ellátásával. A hírt Kovács András, a kuratórium elnöke közölte, amikor bejelentette a tévéelnök leváltását. Kovács elmondta: a 27 kurátor közül 22-en Peták István felmentése mellett, négyen a kezdeményezés ellen szavaztak. Egy kurátor tartózkodott a szavazástól. A kuratórium elnökségének 15 napon belül ki kell írnia a pályázatot az rt. elnöki tisztségére. Mint ismeretes, az MTV Rt. kuratóriumának elnöksége az utóbbi néhány hónapban többször is kísérletet tett Peták leváltására, ám ez eddig nem sikerült. Most először állt a döntés mellé a teljes kuratórium kétharmada. A tévéelnök leváltására reagálva az MSZP és az SZDSZ politikusai, Kósáné Kovács Magda, illetve Fodor Gábor aláhúzták: a politikától független, ám régóta a levegőben lógó döntés született. A fideszes Deutsch Tamás szerint az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a tévéelnök kinevezése óta egyértelmű és közös politikai akarata volt Peták eltávolítása. Ennek sikerét csak elősegítette a leváltott elnök számos súlyos mulasztása és nyilvánvalóan hibás döntése. Az MDF-es Csapody Miklós szerint a tévéelnök felmentése az MSZP és a kormány tájékoztatási egyeduralmához vezethet, s „nem erősíti a magyar köz- szolgálatiságot”. Peták István is nyilatkozott. Szerinte sikeres évet zárt a Magyar Televízió 1997-ben, ennek ellenére hadjárat folyt ellene, s leváltása várható volt. Régi ügynök - jó ügynök Mint tegnap már jelentettük, a New York Times elemzése szerint a három NATO-csat- lakozásra váró ország titok- védelmi szempontból megfelel a szövetség' elvárásainak, de mivel Magyarország és Lengyelország nem cserélte le kémeit, a bizalom csak fokozatosan alakulhat ki irántuk. A lap megjegyezte: Csehországban felfrissítették az ügynökkört, ám látványos a szakmai visszaesés. Garamvölgyi* Lászlót, a polgári titkosszolgálatokért felelős miniszter sajtófőnökét arról kérdeztük, mit is jelent ez hazánk szempontjából, s helytállóak-e a megállapítások.-Tény, hogy hazánkban nem cserélték ki a titkosszolgálati szakembereket. Ugyanakkor 1995 óta új miniszter, s három új főigazgató irányítja a szervezetet. A politikai pártatlanságot pedig egy mindenkori ellenzéki parlamenti bizottsági elnök szavatolja.-Még a tengerentúli kritika is a szakmai leértékelődést tartja nagyobb hibának. Önnek mi erről a véleménye?- Ha végigtekintünk a CIA elmúlt 50 éves történetén, láthatjuk, hogy a vezetők a kormányokkal együtt cserélődtek, de a műveleti igazgató 30 évig ugyanaz maradt. Ennek az az oka, hogy ő értett ehhez a szakmához. Hogy hazánkban az elmúlt rendszerben melyik ügynök milyen feladatot kapott, nem rajta múlott. Ma már nem „rendszerellenes elemeket” figyelnek a kémek, hanem van sok, az 1995. évi törvényben felsorolt egyéb feladatuk. Csak azért kicserélni valakit, mert valaha figyelt valakit, óriási szakmai és politikai hiba lenne. S ezt a NATO-tagországok sem várják el tőlünk. (szalóky) Friss honatya. Az SZDSZ Ügyvivői Testületé Kocsis Imre Antalt, Szekszárd polgármesterét javasolja Soós Károly Attila megüresedett országgyűlési képviselői helyére - közölte Horn Gábor ügyvivő. Mint ismeretes: a hétfőn hivatalosan is lemondott Soós Károly Attila január 1-jétől az EBRD ügyvezető igazgató-helyettese. Az MB.\P panasza. Kónya Imre a Magyar Demokrata Néppárt képviselőcsoportjának egyetértésével az Alkotmány- bíróságtól annak a rendelkezésnek a megsemmisítését kérte, amely három hónappal megrövidítené az 1994 decemberében megválasztott önkormányzati képviselők megbízatását. Kárpótlás Erdélyben. Február 2-án jár le a határideje annak, hogy az egykori tulajdonosok vagy utódaik benyújtsák kárpótlási igényüket a Romániában 1945 után kisajátított földek után - közölte a Magyar Érdekvédelmi szövetség. A kéréseket Romániában ahhoz a polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani, amelynek területén fekszik az egykor elkobzott föld. Kisgazda óvás. Az FKgP országgyűlési képviselőcsoportjának nevében Torgyán József frakcióvezető felkérte a legfőbb ügyészt, hogy jogkörében óvja meg a művelődési miniszter döntését, amellyel 1999 nyarától új igazgatót nevezett ki a Nemzeti Színház élére. Legújabb Tükör? A művelődési tárca hozzájárulása esetén akár január végén, február elején újraindulhat az Új Tükör című hetilap. Erről Magyar György, a magazin kiadását tervező Együtt Magyarországért Unió elnöke nyilatkozott. A lapot szerkesztőbizottság vezetné, amelyben több régi munkatárs is helyet kapna. Szoboriolvajok. Ismeretlen tettesek ellopták Nepomuki Szent János 80 centiméteres faszobrát a balatonendrédi katolikus templom kertjéből. A múlt századi, 3 millióra becsült műkincs eltűnését hétfőn jelentették a rendőrségnek. A Fidesz már választott A Fidesz-Magyar Polgári Párt már valamennyi lehetséges partnerével kialakította azt az együttműködést, amely alkalmas arra, hogy a májusi parlamenti választásokon polgári kormány váltsa fel a szocialista-szabaddemokrata koalíciót - nyilatkozta tegnap Deutsch Tamás, a párt al- elnöke. A fideszes politikus Torgyán Józsefnek arra a hétfői kezdeményezésére reagált, hogy a nemzeti elkötelezettségű ellenzéki pártok működjenek együtt a Független Kisgazdapárttal a választások második fordulójában. A kiállítást dr. Bayer József, az AS-M Kiadó ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Kettős fotókiállítás a Vaszary-képtárban Egy év „objektívan” Hatodik alkalommal nyitották meg tegnap A Somogyi Hírlap jelenti című kiállítást Kaposváron, a Vaszary-képtárban. A kiállítást levélben köszöntötte Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke: Kedves Barátaim! Köszöntőm Somogy megye napján a hatodik alkalommal megrendezett „A Somogyi Hírlap jelenti” fotókiállítást. A napilapban megjelenő fotó már akkor is jó, ha szolgálja a hírt, az eseményt. Ha égy szerkesztőség megtiszteli munkatársait, és keresi az év fotói közül azokat, amelyek sűríteni tudták az egyszerinek és egyedinek vélt gondolatban a távlatot, az általánosabb üzenetet, és kiállításba foglalja ezeket a munkákat: dicséretes. Somogyország megyenapján helyet kapnak még hét megyei lap fotópályázatának sikeres alkotásai is. így Somogy megye és egy kis Magyarország találkozása képekben bizonyára izgalmas és gondolatébresztő - sok érdeklődő látogatót kívánok. Göncz Árpád A kiállításon az idén első alkalommal bemutatják annak a fotópályázatnak a nyertes képeit is, amelyet az Axel Springer Magyarország Kiadó hirdetett meg. Kilenc megyei lapnál dolgozó fotóriporterek közül 23- an vettek részt a pályázaton. A díjazott képek készítői emléklapot és a megyecímer adományozásának 500. évfordulójára emlékeztetve egy ezüstözött érmét kaptak. | OcIIIOII IRODASZEREK ÉS IRODATECHNIKA, ÚJ ÉV, TAVALYI ÁR! I SZALON Keresse akciós termékeinket!