Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-07 / 5. szám
1998. január 7., szerda Megyei Körkép 3. oldal A szerb autócsempészek fennakadtak a határzáron Az autója miatt rabolták el Baján hétfőn este nem mindennapi történet szereplője volt egy húszéves helybéli hölgy. Este nyolc óra tájékán éppen a barátnőjéhez indult volna Volkswagen személy- gépkocsijával, amikor két ismeretlen férfi állt kocsija mellé. Tört magyarsággal az iránt érdeklődtek, hogy merre van az autóbusz-pályaudvar, ám eközben egyikük már be is szállt az anyósülésre, s magához húzta a lányt. A sértett korábbi vallomásában még az szerepelt, hogy úgy taszították be a kocsiba, ezt azonban még tegnap módosította. Mint Ferenczi László, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta, a két ismeretlen nem bántotta a lányt, egyikük elfoglalta a vezetőülést, a másikuk pedig lefogta, s ölébe ültette a megrémült tulajdonost. Gara közelében aztán, egy bokros területnél váratlanul megálltak a járművel az ember- és autórablók. Az egyik támadó - feltehetően szerb nyelven - valakivel hosszasan beszélgetett mobiltelefonján. A tereferét követően udvariasan közölték a hölggyel, hogy nem akarják bántani, voltaképpen csak a kocsijára vetették ki hálójukat. Ezek után hármasban folytatták az utat Bácsszentgyörgy irányába. A település határában a nőt kirakták az autóból, aki a falubeliektől kért segítséget. Az első házban, ahová betért, egy határőr lakott, neki mondta el mindazt, ami vele történt. A határőr értesítette zöld sapkás társait, akik elindultak a feltételezett helyszínre. A helyszínre érkezőjárőr még látta azt az - állítólag 6-8 személyre bővült társaságot - amely az autó átvontatásával próbálkozott. A sérült gépkocsi előtt kidöntött betonoszlopokat, a műszaki árkon átfektetett ajtólapokat, s körülötte vér- cseppeket találtak. A kocsi még magyar területen fennakadt a műszaki árkon. Karosszériáján kisebb-nagyobb sérülések maradtak. Az autócsempészeknek azonban sikerült átszökniük Jugoszláviába. A jugoszláv fél a területsértés tényét elismerte. A helyi vegyes bizottság magyar elnöke újabb kétoldalú kivizsgálást kezdeményezett. Díjemelések Hercegszántón A legutóbbi testületi ülésen, Hercegszántón módosították a gépjármű-súlyadó mértékét. Idén minden megkezdett száz kilogramm után 600 forint a tarifa. A lakókocsik, lakóautók és sátras utánfutók éves adója egységesen 2500 forint lett. Ugyancsak drágult a szemét- szállítás, lakásonként 44 forint az alapdíj, amihez még személyenként 14 forintot, valamint az áfát kell hozzáadni. A vállalkozóknak és az intézményeknek 1500 forintot kell fizetniük a szeméttelep használatáért. Igazolványkiadás júliustól A gazdasági kamarák feladatkörének újévi változásait ismertető tegnapi cikkünkben (6. oldal) a többi közt arról írtunk, hogy ez évtől ők adják ki a vállalkozói igazolványokat. Ezt pontosítandó: az igazolványok kiadásának hatásköre 1998. július 1-jével kerül a kamarákhoz. Tehát addig a vállalkozói igazolványok kiadásával, visszaadásával, módosításával kapcsolatos valamennyi intézkedés változatlanul a települési polgármesteri hivatalok feladat- és hatáskörébe tartozik. A vállalkozói igazolványok kiadásának változására vonatkozó jogi szabályozás megtalálható a Magyar Közlöny 1997. évi 112-es számában (1997. évi CXXXVII. tv. az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. tv. módosításáról). Gazdasarok Bogyósok a biokertben (3.) Friss fogyasztásra, mélyhűtésre, lekvárnak, szörpnek egyformán kedvelt növényünk a málna és a szeder. Házikertekben a legjobban a Nagymarosi málnafajta vált be. Gyümölcse közepes nagyságú, világos színű, rendkívül zamatos és illatos. Június közepétől július végéig érik. Töve erős, vesszői erőteljesen fejlődőek, közepesen saijadzik. Kedveli a déli fekvésű, szélvédett, nedves, tápanyagokban gazdag talajt. A letermett vesszők visszavágása után (augusztusban) érett istállótrágyát kell a bokrok tövébe szórni. Közvetlenül a virágzás után, azután pedig amíg a málna zöld, öntözzük meg a bokrokat mezei zsurló főzetéből és csalánléből készített permet- szerrel. Ezzel jelentősen növeljük a termés zamatanyagmennyiségét, és megelőzzük a szürkerothadást. A Fertődi zamatos ízanyagában nem marad el a Nagymarositól. Gyümölcse azonban valamivel keményebb, tehát jól szállítható, és bővebben is terem, mint hazai társa. Bokra is edzettebb, ellenállóbb a betegségekkel szemben. A későn (július elejétől) érő, sötétvörös külföldi fajták közül a biokertészek leginkább a Mailing Exploit és a Mailing Promise fajtákat részesítik előnyben. Ezeknek a nemes málnáknak a zamata elmarad a hazaiaktól, azonban a bogyók jóval nagyobbak, a bokrok bőven termők. Hátránya mindkettőnek az, hogy fogékony a szürkerothadásra és a lisztharmatra. A nemes szeder augusztustól az első fagyokig hozza bogyóit. A legellenállóbb a Thomfree (tüskétlen). Hajtásai erős növekedésűek, bokrát 2,5 méteres támrendszerre szokták felfuttatni. Gyümölcse különösen nagy, kemény húsú, fényes fekete színű, lédús, aromás. A málnánál jobban viseli el a szárazságot, és a szőlőhöz hasonlóan fagyálló. A biogazdák kedvelik még a Fertődi bőtermő málnaszedert. Június közepétől érik, bőven terem, jól termékenyül, fagytűrő. Bogyója hosszú, kúp alakú, sötétvörös színű. Fűszeres za- matú, savas, jól szállítható. Király László A bajai mentőállomás a második legnagyobb Bács-Kiskun megyében. Hatóköre a régi bajai járáson kívül - ilyenkor, télvíz idején, ha a Dunán nem tud átkelni a komp - kiterjed a Mohácsi-sziget Baranyához tartozó falvaira is. Mintegy százezer embernek sietnek segítségére, ha azonnali orvosi ellátásra van szükség. Felvételünk a délelőtti eligazítás után készült, amikor már útra készen álltak a mentősök. fotó: Gál Zoltán Egyoldalúan mondta fel a szerződést a kécskei kábelhálózat üzemeltetője (Folytatás az első oldalról) Krajnyák László, a kécskei kábeltelevíziós hálózatot üzemeltető Point Line Bt. ügyvezető igazgatója elmondta, a szerződésfelmondásról december 27-i taggyűlésén határozott a betéti társaság. Véleményük szerint ugyanis a megállapodás szinte kizárólag az önkormányzat érdekeit szolgálta. Ezért a felmondással egy időben kérték az illetékeseket, módosítsák úgy a szerződést, hogy az mindkét fél számára kedvező legyen. Az igazgató szerint, tavaly többször kérték az önkormányzatot, hogy hozzon létre egy bizottságot a szerződés felülvizsgálatára. Kérésükre azonban máig nem reagáltak. Krajnyák László elismerte, hogy a bt. több mint 300 ezer forinttal tartozik az Arany János Művelődési Központnak, de mint mondta, az intézmény ennek kétszeresével tartozik nekik. Cáfolta ugyanakkor, hogy a megrendelőktől előre felvették volna a rendszerbekötésért járó teljes összeget. Az ügyfelektől csak előleget kértek, a teljes összeget bekötéskor vették fel. Dr. Csölle Kálmán jegyző szerint a szerződésfelbontásnak feltételei és határidői vannak. Nem lehet egy hosszú távú megállapodást egyetlen felmondással semmissé tenni. Az sem eldöntött, hogy a felmondással egyáltalán megszűnik a szerződés. Egyébként, ha a felek bármelyike megszegi a szerződésben vállaltakat, az jogsértést követ el. Az eset kivizsgálására a hivatal megbízta ügyvédeit, akik szakvéleményben tájékoztatják majd az illetékeseket. A szerződés megkötésekor mindkét fél megfogalmazta azokat az elvárásokat, amelyek betartását vállalta, és a másik féltől elvárta. Az önkormányzat és a polgár- mesteri hivatal maximálisan betartotta a szerződésben vállaltakat, természetesen az érvényben lévő törvények és rendeletek betartása mellett - mondotta a jegyző. Ezért elvárják, hogy a Point Line Bt. is teljesítse a rá eső részt. Mivel a szerződést a képviselő-testület kötötte, annak esetleges felbontásáról a január 15-i közgyűlés dönthet. Addig is a Point Line Bt. köteles eleget tenni a megállapodásban vállaltaknak. Szász András Támogatás az egyházi óvodának A kiskunfélegyházi önkormányzat a közeljövőben úgynevezett közoktatási megállapodást köt a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata által működtetett Constantinum óvodával. Erről a legutóbbi közgyűlésen döntött a város képviselő-testülete. A határozat értelmében az önkormányzat éves költségvetéséből minden esztendőben kiegészítő támogatást nyújt az intézménynek, a ténylegesen felvett gyermeklétszám arányában, azzal a feltétellel, ha az egyházi óvoda fenntartója saját bevételeiből és pénzügyi forrásaiból biztosítja az óvodai foglalkozás ingyenessé tételét teljes egészében. A közoktatási megállapodás értelmében ezután egyes fenntartási jogokat az önkormányzat gyakorol. Lugosi Lászlóné, az intézmény vezetője elmondta: egyre többen szeretnék gyermeküket az intézménybe íratni, ezért vált szükségessé az önkormányzati a támogatás. Száz gyermek hatékony foglalkoztatását ugyanis csak így tudják biztosítani. Kontra György A soltvadkerti közösségi nagyterem belső munkálatait végzik, hogy a 230 négyzetméteres létesítmény február végére kulcsátadásra kész legyen. A nyolcmilliós beruházáshoz sok társadalmimunka-felajánlást és pénzbem segítséget adnak a helyi polgárok is. fotó: p. s. Platánfa dőlt a lakóházra Tegnap délután nagy erejű vihar vonult át Lajosmizse fölött. Az erős szél a Dózsa György úton kidöntött egy öreg platánfát, amely rádőlt a 8. szám alatti lakóházra. Szerencsére az épületben senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt. A lajosmizsei városi tűzoltóság ügyeletese érdéklő- désünkre elmondta, az esetről lakossági bejelentés nyomán szereztek tudomást. Azonnal a helyszínre vonultak, ahol megállapították, hogy a kidőlt fa a tetőszerkezet közel negyven százalékát tönkretette , egyik vastag ága pedig áttörte a ház mennyezetét is. A mentőakcióban részt vevő négy tűzoltó eltávolította a házra zuhant fatörzset és ágakat, majd felszabadították a járdát és a kerékpárutat. Közéleti Hírek • Az FKgP lakossági fórumot tart Kecskeméten pénteken 17 órától a megyei székházban - Bánk Bán u 9. - , melyen dr. Boros Imre párt-szaktanácsadó tájékoztatja az érdeklődőket gazdasági kérdésekről. A kisgazdák halasi szervezete taggyűlést tart vasárnap 15 órától a Közösségek Házában. • A társasházi törvénymódosításról tartanak ismertetőt holnap 16 órától az MSZP Kőhíd utcai irodáján. A fórumon - melyet a Társasházklub szervez - dr. Pesta János minisztériumi főtanácsos, illetve dr. Brúszel László válaszol a kérdésekre. • Dr. Kristóf István országgyűlési képviselő január 9-én, pénteken fogadóórát tart Baján. Az érdeklődő polgárok a képviselői irodában (Vörösmarty utca 14.) kereshetik fel kérdéseikkel 10-14 óra között. MÉLYKÚT TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfelinket, hogy 1998. jan. 22-étől takarékszövetkezetünk az alábbi betétkamatokat alkalmazza: Könyves betétek: Éves 17 kamatozó takarékbetét kamat % Látra szóló betét 5- 3 hóra lekötött 13- 6 hóra lekötött 13.5-1-3 évre lekötött betétnél 14 takaréklevél betét 1 éven túli felvét esetén 15.25 Számlabetétek 17 átutalási betét - lekötés nélkül 6-1 hónapra lekötött 12- 3 hónapra lekötött 13- 6 hónapra lekötött 13.5-1 évre lekötött 14 27 Folyószámla betét - lekötés nélkül 4- 3 hónapra lekötött 14.25- 6 hónapra lekötött 14.5-1 évre lekötött 14.75 lakáscélú betétek lakáscélú felhasználás esetén: 1 éven túli 5 éven belül 15 5 éven túli felvét esetén 15.5 lekötési idő előtt felvett betétekre 0.5 % kamat jár! Egyéb betétek: 17 takarékszelvény (lejárata 3 hónap)- az első hónapban 13- a második hónapban 14- a harmadik hónapban 15 lejáratkor kamatos kamattal (éves hozam) 14.16 27 kamatjegy lejárat 1 év - az 1 hónapra 12- a 2 hónapra 12- a 3 hónapra 12"- a 4 hónapra 13.5.- az 5 hónapra 13.5- a 6 hónapra 13.5- a 7 hónapra 14.5- a 8 hónapra 14.5-a 9 hónapra 14.5- a 10 hónapra 16- a 11 hónapra 16- a 12 hónapra 16 Éves prémium együtt 15.75 TOVÁBBRA IS VÁRJUK ÚJ ÉS RÉGI ÜG YFELEINKET PÉNZINTÉZETI TÁSA (561) SZOLGÁLTATÁSAINKKAL! MÉLYKÚTI TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA