Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-28 / 23. szám

1998. január 28., szerda Megyei Körkép 3. oldal Idén szerényebben gazdálkodhat Jászszentlászló és Móricgát Nem kell sorban állni az egészségbiztosítási pénztárnál Kipostázzák a bejelentőlapokat Idén az elmúlt évinél jóval sze­rényebb anyagi körülmények között gazdálkodhat Jászszent­lászló és Móricgát - fogalma­zódott meg a két település teg­napi közös képviselő-testületi ülésén. Míg tavaly az óvoda összköltségvetéséhez mindösz- sze fél, az iskoláéhoz másfél millióval kellett hozzájárulni, idén az óvoda esetében négy, az iskoláéban hatmillió forintra rúg a hozzájárulás. A szűkö­sebb anyagi lehetőségek elle­nére mindkét önkormányzat ebben az évben is támogatja a gyerekek tízóraiztatását: Mó- ricgáton a költségek 100, Jász- szentlászlón ötven százalékát fedezi az önkormányzat. A költségvetési vita során a két háziorvos kérte, tekintettel tevékenységükre, kapjanak a tervezettnél nagyobb önkor­A soltszentimrei művelődési házban január 29-én, csütörtö­kön délután 15 órakor tartja éves rendes közgyűlését a hegyköz­mányzati támogatást. Papp Jó­zsef, Jászszentlászló polgár- mestere elismerte felvetésük jogosságát, de javasolta, hogy kérésüket a tavalyi pénzmarad­ványok sorsának tárgyalásakor tűzzék napirendre. Az iskolaszék vezetője ne­hezményezte, hogy a kölségve- tés összeállításakor nem kérték ki véleményüket, holott erre törvény bizosít lehetőséget. A közös képviselő-testület végül is elfogadta a két telepü­lés idei költségvetését. Döntöt­tek továbbá a körjegyzőség és az intézményfenntartó társulás idei költségvetéséről. Elfogad­ták az intézményfenntartó tár­sulás létrehozásáról szóló ren­delet módosítását és megalkot­ták a gyermekvédelmi támoga­tásról szóló helyi rendeletet. Szász András zás érdekében feltétlen szüksé­ges. Bátor Ferenc, a városüzemel­tetési osztály vezetője elmondta, hogy a költségvetésben erre a feladatra nincs pénzügyi fede­zet. Viszont a közterület-fel­ügyelők folyamatosan lent lesz­nek a Sugovica-parton, és fi­gyelmeztetik a jégre merészke- dőket, hogy milyen veszélyes még a folyó jege. Tóth Péter őrnagy, a bajai vízi rendészet parancsnoka aggódik, mert szerinte csak a feltört jég tartja vissza az embereket attól, hogy a vékony jégpályákra rá­menjenek. Ezért majd megpró­bálják rávenni a hajósokat, hogy szívességből kerüljenek egyet, mielőtt a téli kikötőbe beállnak. Csak remélni tudja: az idén senki sem kerül a jeges Sugovi- cába. Papp Zoltán rendre vigyázó csoportot, mely a nagybaracskai rendőrőrs se­gítségével dolgozik. Az ön- kormányzat a tűzoltószertár ok­tatótermében adott nekik he­lyet, és 50 ezer forint rendkívüli támogatást utalt át a műkö­désre. Rövidesen mobiltelefont is kapnak munkájukhoz a pol­gárőrök. ség. Az összejövetelre meghív­ták a térség országgyűlési képvi­selőjét is, aki az őstermeléssel kapcsolatosan tart előadást. Január elseje óta a munkálta­tóknak kötelező három munka­napon belül bejelenteni az ille­tékes megyei egészségbiztosí­tási pénztárnál az általuk fog­lalkoztatott munkavállalókat. Aggodalomra azonban nincs ok, a megyei egészségbiztosí­tási pénztár szerint a bejelentési kötelezettséggel még senki nem késett el. A MEP igazgatója, Hideg József kérdésünkre el­mondta: a tíz főnél több alkal­mazottat foglalkoztató cégek­Az ország minden részéről érkeznek majd az újoncok az Alföldi Kiképző Központ szabadszállási és kalocsai lak­tanyájába. Február 11-én és 12-én mintegy 3500 sorköte­les ölti magára az egyenruhát. Közülük négyszázhatvanan Bács-Kiskunban laknak. Na­pokkal ezelőtt már vala­mennyien kézhez kapták a behívójukat. Az érintettek a törvény szerint a katonai esküig dönthetik el, hogy lelkiismeretükkel össze­Újonc sofőrök Lassan haladó katonai gépko­csioszlopokkal találkozhatnak a járművezetők január 30-áig Szabadszállás - Kunszentmik- lós - Kunadacs - Fülöpháza, valamint Kalocsa - Hajós - Öregcsertő-Csomapuszta tér­ségében. A gépkocsikat újonc sofőrök vezetik, az oszlop ha­ladását rendőrök és katonai forgalomirányítók biztosítják. Az Alföldi Kiképző Központ parancsnoka kéri a járműveze­tők türelmét és megértését, mert az oszlopmenet gyakor­lása az úgynevezett távvezetés szerves részét képezi. A kunszentmiklósi képviselők csütörtökön délután kezdődő ülésükön tárgyalják első olva­satban az önkormányzat idei költségvetésének alapszámait. Bár a napirendi pont az 1998. évi költségvetési adatok egyez­tetése címen fut, az már a most előterjesztett számokból is lát­szik, hogy komoly pénzügyi gondokkal kell az idén is meg­küzdenie a miklósi polgármes­teri hivatalnak. A már tavaly is tízmilliós nagyságrendű hiány­nyal számoló költségvetés után az idén is komoly összeg hi­ányzik a zavartalan városmű­nek a napokban küldték el, il­letve postázzák azt a mágneses lemezt, amelyen bejelentési kö­telezettségüknek eleget tehet­nek. A MEP lehetővé teszi a tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeknek is, hogy floppy-lemezen küldjék be az adatokat, ezt azonban írásban kérelmezni kell a MEP-nél. Elkerülendő a sorban állást, a várakozást, tehát az ügyfelek érdekét szem előtt tartva a tíz­nél kevesebb főt foglalkoztató egyeztethető-e a fegyveres szol­gálat. Ha nem, úgy választhatják a 9 hónapos fegyver nélküli, vagy a 15 hónap időtartamú pol­gári szolgálatot. Sajner Gyula ezredes, a Ma­gyar Honvédség szóvivője el­mondta: az utóbbi időben a be­vonulás és az eskü közt az újon­cok közül egyre többen jelent­keztek polgári szolgálatra. Ez viszont nagyon megnehezítette a parancsnokok munkáját, mert ezáltal létszámhiány keletke­zett. Ezeket a fiatalembereket ködtetéshez. Az előzetesen kal­kulált adatok szerint közel öt­venmillió forint működési hi­ánnyal számolnak. Az előző évi bevételekhez képest a bevételek idén várható összege csekély, 7,3 százalékos növekedést mutat. Ezzel szem­ben a polgármesteri hivatal működési költségeinek emel­kedése 22,6 százalékot, az in­tézmények (iskola, sportcsar­nok, szociális otthon stb.) mű­ködési kiadásai pedig 32 száza­lékos növekedést mutatnak a múlt évihez képest. Az úgynevezett felhalmozási cégeknek, illetve minden járu­lékfizetésre kötelezett ügyfelé­nek postai úton küld a megyei egészségbiztosítási pénztár két hónapra elegendő formanyom­tatványt. A formanyomtatvány mellé csekket is mellékelnek, amelyen utólag befizethető a két nyomtatvány ára. Mindad­dig tehát nem késnek el beje­lentési kötelezettségük teljesí­tésével a munkáltatók, amíg postán a nyomtatványokat meg nem kapják. Á. E. ugyanis azonnal le kellett sze­relni, helyettük viszont mást már nem lehetett behívni. A problé­mát csupán egyféleképpen lehet megoldani: a lehető legrövi­debbre kell csökkenteni a „gon­dolkodási időt”. Ezért február­ban rögtön a bevonulás napján leteszik a katonai esküt az újon­cok. Az eskütétel a századok körleteiben történik majd meg, és - csakúgy mint legutóbb - zártkörű lesz. A szülők és a hoz­zátartozók nem vehetnek rajta részt. - galambos ­kiadásokra (felújítások, beru­házások, új gépek és eszközök vásárlása stb.) közel hetvenmil- lió forint kellene, ám ebből több mint ötvenhatmillió hi­ányzik. A felhalmozási hiány oka, hogy az előző évben min­den - viszonylag könnyen - ér­tékesíthető önkormányzati va­gyontárgy, értékpapír eladásra került. így ebben az évben a minimális mértékű kommunális adó és személyi jövedelemadó bevétele mellett már csak ingat­lanok eladására van lehetőség, ha pluszpénzt akarnak sze­rezni. W. Király Ernő Adófórum Kalocsán APEH-fórumot tartanak csütör­tökön délelőtt fél 10-től Kalo­csán. A művelődési ház kama­ratermébe várják a térség könyvelő cégeinek és vállalko­zásainak képviselőit, akiket az idei adózás változásai érdekel­hetnek. A fórumra a Kereske­delmi és Iparkamara kalocsai képviseletének szervezésében az APEH részéről többek közt dr. Király László György me­gyei igazgatót hívták meg. Pedagógiai program Lajosmizsén A helyi általános iskola és az ál­talános iskolai kollégium peda­gógiai programjáról is tárgyal ma délután két órakor kezdődő ülésén a lajosmizsei képviselő- testület. Egyéb ügyek mellett szó lesz még a város Felsőla- jossal és Ladánybenével közö­sen tervezett szennyvízberuhá­zásáról, a volt Vízgép vállalat épületének és területének hasz­nosításáról. Bibliaórák Jánoshalmán hagyományosan szerdán esténként van bibliaóra a plébánia hittantermében. A ma 18 órakor kezdődő órán Rónaszéki Gábor esperes elő­adását hallgathatják meg az ér­deklődők a bűnről. Polgárőrök gyűlése A Jánoshalmán működő két polgárőr-egyesület közül az Éberség elnevezésű január 31- én, a Honvéd Kaszinóban tartja közgyűlését. A 18 órakor kez­dődő rendezvényen Ódor Ist­ván elnök számol be az egyesü­let múlt évéről. Vitte a gázpalackot Szabadszálláson egy lakásba törtek be. A tolvaj egy órát, egy gázpalackot és százhetvenki­lencezer forintot zsákmányolt. Egy ház melletti garázst is fel­törtek Szabadszálláson. He­gesztőberendezést, motoros fű­részt loptak el. Ajtón, ablakon át Ajtóbetörés módszerével jutott be a tolvaj Szalkszentmárton- ban egy Hunyadi úti lakásba. Zsákmánya egy harmincezer forint értékű televíziókészülék volt. Kunszentmiklóson egy Kurucz utcai házba az ablakot betörve jutott be a tolvaj. Való­színűleg nem talált kedvére va­lót, mert semmit sem vitt el. A rongálással ötezer forint kárt okozott. Minden rendben Hiezl és Társa Kft. 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422-422 f Vegyszerek tárolása Lehetetlen pontosan annyi növényvédő szert vásárolni, amennyi a kártevők, a be­tegségek, a gyomnövények elleni védekezéshez éppen kell, ezért általában marad néhány liter vagy kiló, amit a következő évre el kell tenni. De hogyan? A tárolásnak vannak arany- szabályai, amelyeket a ker- tészkedőknek tanácsos meg­tartani. Ilyen előírás, hogy a növényvédő szereket jól zár­ható, külön helyiségben tart­suk. A raktár hűvös, száraz legyen, fagypont feletti hő­mérséklettel. A vegyszereket tilos együtt tárolni élelmisze­rekkel és takarmányokkal. Gondoskodjunk a helyiség rendszeres szellőztetéséről is. Tilos a vegyszereket átön- tögetni, átcsomagolni; ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor hiteles, új címkével lássuk el. A polcokon tároljuk külön a rovar-, a gomba- és a gyom­irtó szereket, mert a kevere­désnek beláthatatlan követ­kezményei lehetnek. A rak­tárban tartsunk rendet és pati­katisztaságot; vonatkozik ez a permetezések során használt mérőeszközökre és védőfel­szerelésekre, valamint a fa­lakra és a padozatra is. Érdemes a tanácsokat meg­fogadni, mivel a vegyszerek helytelen tárolása már számos tragédiát okozott. U. G. Kell-e tömi a jeget naponta a Sugovicán? Egy emlékezetes téli baleset után Baján olyan megállapodás született a vízügyi igazgatóság és a városvezetés között, hogy a további tragédiák elkerülése ér­dekében naponta feltörik a fa­gyos időszakokban a Sugovica jegét. Tegnap mínusz 11 fokot mértek Baján és a folyón a város alatti szakaszon összefüggőjég- réteg alakult ki. Természetesen még nem olyan vastag, hogy sportolásra alkalmas legyen. Éppen ezért félő, hogy az isko­lából hazamenet a gyerekek jégre mennek és könnyen be­szakadnak. Megkérdeztük a vízügyi igazgatóságot, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az idén nem keresték meg őket a polgármesteri hivatalból. így csak akkor kerülhet sor a jégtö­résre, amennyiben a téli kikötő­nek is használt részeken a hajó­Polgárőrség vigyázza a rendet Jelenleg nem teljesít szolgálatot körzeti megbízott Garán, így az utóbbi időben - főleg éjszaka - egyre több bűncselekmény tör­ténik a faluban és környékén. Tényi Antal polgármester ezért javasolta, hogy polgárőrség alakuljon. A felhívásra 12 garai és 4 bácsszentgyörgyi lakos je­lentkezett, és megalakították a Hegyközségi közgyűlés Soltszentimrén A bevonulás napján lesz az eskü Sikeres borverseny Kunbaján Idén harmadik alkalommal rendezték meg az immár ha­gyományos borversenyt Kun­baján. Az ünnepi köszöntőt dr. Ádám Pál, a megyei közgyűlés alelnöke mondta, majd a szőlő- termesztésről és borgazdálko­dásról szóló törvényről tartott szakmai tájékoztatót Varga József, a hegyközség elnöke. Halász István polgármester az idei szőlőtermesztéssel kap­csolatos tervekről beszélt, majd Ádám Gyula, a kéles- halmi Kunvin Borászai Kft. vezetője a felvásárlás kilátásait elemezte. Az igazi látványos­ság a szakmai fórum után a borkóstolás volt. A versenyre több mint 200 bortermelő ne­vezett. A szakmai zsűri és a kö­zönség szavazatai alapján asz­tali fehérbor kategóriában Saj­tos János nyert vegyes fehér­borával. Minőségi fehérbor ka­tegóriában ifj. Kocsi István Cserszegi fűszeresével lett első. A vörösborok közül is ez utóbbi nevező vitte a legjobb bort, Kékfrankossal nyert. Pénzügyi gondok elé néz Kunszentmiklós?

Next

/
Thumbnails
Contents