Petőfi Népe, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-17 / 14. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998.'január 17., szombat Naptár Január 17., szombat. Névnap: Antal. Névnapozóknak Antal: latin eredetű név, jelentése: fe­jedelem. Köszönt­jük a névnapjukat ma tartó Antónia, Aszter nevű olvasóinkat is! Évforduló 1894-ben e napon született Szőnyi Ist­ván Kossuth-díjas festő- és grafikus- művész. A Képzőművé­szeti Főiskola tanára, a posztnagybányai iskola egyik vezető mestere volt. Az 1920-as évek végétől jórészt Zebegényben dol­gozott, ott alakította ki sa­játos lírai stílusát. Áttet­sző, fénnyel átitatott pan- teisztikus képei a létezés, a természet nagyszerűségét hirdetik. Rézkarcai is re­mekművek, elméleti mun­kái jelentősek. 1960-ban hunyt el, zebegényi háza ma emlékmúzeum. Ökumenikus naptár A római katolikus, az ortodox és a gö­rög katolikus nap­tárban ma a 356-ban elhunyt Szent Antal apátra emlékeznek, aki vagyonát szétosztotta a szegények között, majd elvonult a vi­lágtól, s remeteként élt. Mi, Hol, Mikor? • Ma délután 16 órától ismét lesz ingyenes sahaja jóga és meditációs gyakorlat a kecs­keméti Hosszú utcai óvodában. • A bajai cserkészet története című állandó kiállítás - Cserba György gyűjteménye - Baján, a ferences rendházban vasárnap és ünnepnapokon reggel 9-től délig tekinthető meg. • A bajai Szent Antal Plébánián ma este 19 órakor kezdődik az ifjúsági hittan. • A kézfogás napját rendezik meg január 19-én, hét­főn délelőtt 9.30-tól a Kecske­méti Ifjúsági Otthonban. Előt­te, reggel 9-kor gyermekalkotá­sokból rendezett kiállítást nyit­nak a kecskeméti Dán Kultu­rális Intézetben. • Ezoterikus nap lesz január 20-án, kedden délelőtt 11 órától a kiskunmaj- sai művelődési központban. A sorselemzést Princz Péter ve­zeti. Baján, a JAMK kiállítótermében csütörtökön délután Kézimunka és barkácsolás az óvodában címmel, színvonalas tárlat nyüt. Az agyagból, hullámkartonból, fából, selyemből különböző technikákkal készített maszkokat, bábokat, ünnepi díszeket a bajai keresztény óvoda növendékei készítették el. A kiállítás több száz darabból álló, a béke és a szeretet han­gulatát árasztó anyagát Merk Zsuzsa múzeumigazgató méltatta. Felvételünk a megnyitón készült. A tárlat a hónap végéig tekinthető meg. fotó: király László Tegnap kapták meg 13. havi bérüket az egészségügyi dolgozók Félegyházán Közel egy hónapos csúszással, tegnap kapták meg tizenharma­dik havi fizetésüket a kiskun­félegyházi egészségügyi dolgo­zók. A pénzt saját pénzügyi ke­retéből előlegezte meg a városi kórház. Az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár ugyanis csak január végéig utalja át a dolgozók járandóságát. A csütörtöki képviselő-testü­leti ülésen Endre Sándor képvi­selő elmondta, nem tartja kor­rektnek, hogy a közalkalmazot­tak nagy része már karácsony előtt megkapta a tizenharmadik havi fizetését, míg a többiek még mindig sorban állnak já­randóságukért. Az eljárás feles­Kevesebb az Az országos tendenciától elté­rően Bács-Kiskun megyében nem emelkedett, hanem kissé csökkent a regisztrált munka- nélküliek száma. A térségi mun­kaügyi központ adatai szerint decemberben 24 711 volt az ál­lásnélküliek száma. Az előző hónaphoz viszonyítva ez egy Szalagot kapnak Szombaton tartják a halasi Szi- lády Áron Gimnázium végzős diákjainak szalagavató bálját. A református gimnázium végzőse­inek bálja 19 órakor kezdődik az ÁMK sportcsarnokában. leges feszültséget teremt a köz- alkalmazottak között. Idén úgy tűnik, megismétlődik a tavalyi kifizetési probléma, vagyis a közalkalmazotti státuszban dolgozó egészségügyiek pénze elvész a kormány, az egészség­ügy és az önkormányzat Ber- muda-háromszögében. A felvetésre reagálva Ficsór József polgármester elmondta, 1990 óta a közalkalmazottak minden évben időben megkap­ták a járandóságukat. Kivétel az 1997-es esztendő volt, mikor az OEP törvényességi okokra hi­vatkozva nem utalta át a tizen­harmadik havi fizetést. Akkor a város a dolgozók érdekeit szem százalékos mérséklődést jelent. A Duna-Tisza köze tíz mun­kaerőpiaci körzete közül kettő­ben a helyzet változatlan, ötben csökkent az arány. A legsúlyo­sabb foglalkoztatási gondok to­vábbra is Bácsalmás és Kun- szentmiklós térségét jellemzik. A munkanélküliség időtartamát Mensáros László: A XX. szá­zad című, 1969-ben elhangzott előadóestjéből hangzanak el részletek azon az irodalmi es­ten, melyet a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár előtt tartva megelőlegezte az összeget, melyet aztán a kórház októberben visszafizetett. Te­kintettel arra, hogy idén is ha­sonló problémával küszködik az egészségügy, a polgármester személyesen kezdett tárgyalá­sokat dr. Tóth Sándorral, a vá­rosi kórház igazgató főorvosá­val. Jogi feltételek hiányában azonban nem sikerült megálla­podniuk. Miután a napokban az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár bejelentette, hogy január végéig átutalja az egészségügyi dolgo­zók tizenharmadik havi fizeté­sét, a kórház megelőlegezte a béreket. Gulyás Sándor tekintve a korábbiakhoz ha­sonló a kép. Az összes állásta­lan 74,5 százaléka - 18 404 személy - több mint egy éve nem talált folyamatos munkát. Közhasznú munkán 1870-en dolgoztak, mind az előző havi­nál, mind az egy évvel koráb­binál 190-nel többen. és, az Emberközpontú, Fenn­tartható Társadalomért Alapít­vány tart a könyvtár olvasóter­mében Cselekedjünk! - de ho­gyan? címmel január 26-án, hétfőn délután fél hatkor. állástalan Bács-Kiskunban Emlékezés Mensáros Lászlóra Balesetek, Bűnügyek Video és gázpalack Elfogták azt a tolvajt, aki január 12-én, este tíz órakor betört egy keceli lakásba, és onnan vi­deomagnót és gázpalackot lo­pott el, 50 ezer forint értékben. A kiskőrösi kapitányság elfogta a keceli Gy. Józsefet, valamint a dunaszentgyörgyi Gy. Gá­bort, és őrizetbe vette őket. Autós károk Baján A napokban Baján két sze­mélygépkocsit fosztottak meg rádiós magnóktól. A Duna ut­cában feltört autóban 100 ezer forint kárt okozott a tolvaj. On­nan nem messze, a Vásárhelyi Pál utcában is erre a sorsra ju­tott egy kocsi, itt 15 ezer forint a kár. Egy Mercedes típusú kamion üzemanyagtartályát pedig megcsapolták a tolvajok. Összesen 400 liter gázolajat szívtak le, 60 ezer forint kárt okozva az éppen hosszabb útra készülő tulajdonosnak. Tolvaj őrizetben A halasi rendőrség vett őrizetbe egy fiatalembert, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy tavaly december 25-én ajtókifeszítés módszerével betört egy alsóö- regszőlőki tanyába, ahonnan szerszámokat lopott el. Ezen túl még hét lopás elkövetésével gyanúsítják. Holttest az árokban Egy nő holttestére találtak rá Dunaföldváron, egy füves-bok­ros területen lévő vizesárokban, január 15-én délután. A rendőr­ségi vizsgálat során megállapí­tották, hogy az elmúlt év au­gusztusában eltűnt idős asszony földi maradványait lelték meg. Hozzátartozói azonosítani tud­ták a ruházata és egyéb jegyek alapján. Az orvosszakértői vizsgálat szerint a holttesten nincs olyan elváltozás, ami bűncselekményre utalna, de a vizsgálatot folytatják a halál okának kiderítésére. Lőtt a vadász Tragédiával végződött egy orv­horgászat január 14-én a tu- nyogmatolcsi Holt-Számos partján. A tetten ért B. Á. 33 éves helyi lakost a vadőr, K. P. 27 éves, ugyancsak tunyogma- tolcsi lakos szolgálati fegyve­rével agyonlőtte. A 12-es kali­berű, sörétes vadászfegyverből leadott lövés a mellkasán érte az engedély nélkül horgászó férfit, aki sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. A hivatásos va­dászt emberölési bűntett elkö­vetésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. Sísapkás rablók Sísapkaálarcos férfi pisztollyal támadta meg csütörtökön este Budapesten, a Vámház körút 8. szám alatti Sony Axon üzletben az alkalmazottat. Fegyverével táskájának átadására kényszerí­tette, amellyel együtt 620 ezer forint értékű zsákmányhoz ju­tott. A VI. kerületi Aradi utca egyik üzletében ugyancsak két sísapkaálarcos huszonéves férfi támadt az alkalmazottra csütör­tökön kora délután. A rablók késsel fenyegetőzve elvitték a mintegy 100 ezer forintnyi be­vételt és 40 karton cigarettát. A riasztott rendőr- járőrök azon­ban elfogták őket. Nézőpont A csengőszó áruló jel Ökrös Csaba írása Most már áramot sem lehet lopni békében, nyugalomban. Ül otthon az ember, nézi a televíziót, csöngetnek, ajtót nyit a gyanútlan. Ez az a pillanat, amikor megdöbbent emberek pillantása találkozik. Az áramszolgáltató alkalmazottja cso­dálkozik, hogy a lekapcsolt villanyórának fittyet hányva megszólalt a csengő, az áramtolvaj pedig rájön, hogy lebu­kott. Úgy tűnik, a Démász nem rest, és összefogva a hatóságok­kal igyekszik utánajárni annak, hogy hová tűnnek a ki nem fizetett amperok, voltok. Keserű tapasztalatai alapján az áramszolgáltató már azt is tudja, hogy kétféle ember lopja az áramot: az, akinek nem telik rá másként, meg az, akinek nem gond kifizetni a büntetést. Kiskunhalason a minap az előbbi kategóriába tartozó családot talált meg az „áram­kommandó”. Egy tavalyi beszélgetésünk alkalmával a halasi Démász ki­rendeltség-vezetőjétől tudtam meg, hogy előfordult már az is, hogy egy-egy vállalkozás csapolta meg a villamos háló­zatot több millió forint kárt okozva. A vállalkozások lebu­kásuk után a zsebükbe nyúltak, és fizettek. Általában azon­ban nem tudnak fizetni az áramtolvajok. Az áramot lopó nyilván közkincsnek tekinti az elektromos áramot. Hisz a vezeték olyan, mint egy folyó: ha egy kicsit iszunk belőle, meg sem látszik rajta. A vezeték mindig áram alatt van. Hogy ne potyára legyen feszültség alatt, önhatal­múlag energiát szolgáltathatunk családunknak. A másik megoldás az, hogy este sötétben ülünk otthon, míg meg nem emelik a segély összegét, mely most éppen az éhenhaláshoz elég. Aki nem tud fizetni az áramért, kétségbeesve veszi tudomá­sul, hogy emelkedik az ára. Aki lopja az áramot, az egyre drágább áramot lop. Ennek következtében, minél drágább a villamos energia, annál többe kerül a lopás az áramszolgál­tatónak, s ebből eredően megint csak az ár emelkedik. Ördögi áramkör ez. A téli Alföldet örökítik meg Alkotótábor Lakiteleken Tegnap indult el az a képző- művészeti alkotótábor, melyet a Művészetbarátok Egyesülete szervezett negyedik alkalom­mal a Lakiteleld Népfőiskolán. A táborba a történelmi Ma­gyarország területéről érkeztek festők, grafikusok, hogy ezút­tal a téli Alföldet örökítsék meg. Az elkészült képek a népfő­iskola Kölcsey-házában tekint- hetők meg január 23-tól. A kiállítás megnyitóján Dévai Nagy Kamilla előadóművész is közreműködik. Karambolozott Michael Jackson magyarországi hasonmása Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett a megasztár magyarorszá­gi hasonmása, amikor egy fellépésére igyeke­zett Pécsre. A 6-os úton egy sze­mélygépkocsi előzte meg a művész gépkocsiját, de a szembejövő forgalom miatt a manővert nem tudta befejezni és bele­szaladt a fiatalembert szállító Mercedesbe. Személyi sérülés nem történt, viszont a kár je­lentős ‘mindkét gépko­csiban.- Azt hiszem, újra szü­lettem - mondta a hason­más, amikor az esetet elmesélte munkatár­sunknak. Nincs semmi bajom és egészen biztosan ott le­szek január 31-én Kecs­keméten, a megyei új­ságíróbálon. (2269) Felvételi tájékoztató A kecskeméti ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (Kecskemét, Bibó István u. 1. Tel.: 76/323-130) 1998. február 14-én előzetes felvételi vizsgát tart. A kereskedelmi-marketing és a közgazdasági szakmacsoportra az általános iskoláktól a jelentkezési lapokat 1998. február 10-éig várjuk, I

Next

/
Thumbnails
Contents