Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06 / 285. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1997. december 6., szombat Elkelt Napóleon szerelmes levele Nyolcvan éve hadban állnak A kikiáltási ár több mint háromszorosáért, 650 ezer francia frankért (112 ezer dollárért) kelt el a napokban Napóleon Bonaparte egy Joséphine-hez írt levele. Az 1796. március 30-i keltezésű levelet a fiatal, nagy reményű tábornok Nizzából küldte, úton az Olaszországban harcoló csapatokhoz. Ez volt az ötödik levél, amelyet Napóleon ifjú feleségéhez, Joséphine-hez írt, akit március 9-én vett feleségül. Két nap múlva azonban már ott kellett hagynia Párizst és hitvesét. Ez a felkavaró levél arról tanúskodik, hogy a fiatal, akkor 26 éves Bonaparténak milyen fájdalmas volt megválnia Joséphine-től. „Nem telik el egy éjszaka se, hogy ne zárnálak a karomba. ... Az ügyek közepette, a csapatok élén, a táborokat járva az én imádott Joséphinem van egyedül a szívemben, tölti be a lel- kemet, szövi át a gondolataimat” - írta egykor Napóleon. Többek között méltatlankodott amiatt, hogy Joséphine előző levelében magázta őt. A szenvedélyes levélben a féltékenység is megnyilatkozik. Az előzetes becslésekben csak 180-200 ezer frankra tették a levél valószínű vételi árát. Végül is egy telefonon jelentkező amerikai vevő ígért érte a vártnál jóval többet, és vitte el. Félelemoldal az Interneten Az Egyesült Államok polgárainak lelki egészségén őrködő állami intézet is megjelent az Interneten. Jó néhány oldalt foglalt le a „félelem” témaköre számára. A < http://www.- nimh.nih.gov/ anxiety > címen föllelhető, a maga nemében alighanem egyedülálló program részletes tájékoztatást ad a félelmek különféle formáiról. Ilyen az általános félelmi állapot, a páni félelem, a megrázkódtatás utáni félelem, az iszony, a kényszeres félelem a kényszerképzetektől stb. A megalapozott vagy alaptalan, ám mindenképpen beteges félelmeiktől szenvedők és családtagjaik felvilágosítását szolgálják az új Internet-oldalak. Törökország és San Marino 81 éve hadiállapotban áll egymással - de erről a két országban ma már senki sem tud. A történelmi kuriózumot Christoforo Buscanini professzor, a San Marino-i állami levéltár igazgatója fedezte fel. Mint a történész professzor kiderítette, az első világháborúban 60 San Marino-i önkéntes harcolt az Antant oldalán. Közülük 14-en 1916-ban fogságba estek, mégpedig a központi hatalmak szövetségese, az Oszmán Birodalom, azaz a mai Törökország területén. Szerencsére amerikai közvetítés segítségével egy év múlva valamennyien hazatérhettek. A történelem szempontjából parányi incidenst szemmel láthatóan senki sem vette észre, a világháborút lezáró békeszerződések aláírói között San Marino nem szerepel. A törpeállam 1934-ben békemegállapodást kötött Németországgal, 3 évvel később Magyarországgal, majd végül 1986-ban Ausztriával - Törökország azóta sem jutott eszébe senkinek. A felfedezésről értesülve a Hürriyet című török lap a török külügyminisztériumnál próbált érdeklődni az „ellenségről”. Ott azonban nem tudtak felvilágosítást adni, nyoma sem volt e történelmi viszálynak, ezért az eredeti forráshoz, Buscanini professzorhoz irányították az újságírót. A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA 1997. DECEMBER 8-14-ig Herezeg Kata értelmezi a csillagok állását KOS (111. 21.-IV. 20.) OROSZLÁN (VII. 22.-VIII. 22.) NYILAS (XI.23.-XII.21.) Szerelem: Szivét több részre osztotta, s ez most némi bonyodalommal jár. Ugyanis nem tud választani. S most, az ünnepek előtt döntenie kell, melyikükkel legyen. Hivatás: Hosszú idő után most először igazán formában érzi magát. Ötleteit mások is értékelik. Feltétlenül fogadja el a segítségüket, de ügyeljen arra, hogy ne használja ki őket. Szeretem: Azért, mert a dolgok nem feltétlenül úgy alakulnak, ahogyan eltervezte, még nem kell rosszkedvűnek lennie. Partnere most alighanem fáradtabb a szokásosnál, ezért mond ellent. Hivatás: Az év végére összezsúfolódott munka, a szorító határidők miatt egyre nehezebben viseli a kritikát. Pedig a nagy kapkodásban itt-ott becsúszik hiba is. Szerelem: A tornyosuló viharfelhők láttán megretten, és inkább szakít újdonsült partnerével, vagy bele sem bonyolódik a kezdődő kapcsolatba. Hivatás: A munkahelyi pletyka elől csukja be jól a fülét, de még inkább a száját, mert abból csak baj lehet, ha továbbadja, amit hall! Félreérthetik, amit mond, és végül még az állása is veszélybe kerülhet. BIKA (IV. 21.-V. 20.) SZŰZ (VIII. 22.-IX. 23.) BAK (XII. 22.-1.20.) Szerelem: Amennyiben megbántotta a partnerét az elmúlt napokban, most mindent jóvá tehet. Elég néhány kedves szó, és a harag már a múlté. Hivatás: Feletteseivel már nem boldogul ilyen könnyen. Bár elismerik a munkáját, makacsságával kihozta őket a sodrukból. Szerelem: Ha egyedülálló, most „teljes gőzzel” rákapcsol, hogy az ünnepeket ne kelljen magányosan töltenie. Legjobb lenne, ha elutazna. Hivatás: Jobb lenne, ha már nem kezdene semmi újba, inkább rendezze eddigi elmaradásait. Az idei jó mérleg lehet az alapja jövendő sikerének. Szerelem: Bár túl sokat hangoztatta, hogy függetlenségét nem adja fel, ezt nem gondolja olyan komolyan. Boldog, ha megértő társra talál, vagy ha már meglelte, szívesen horgonyoz le mellette. Hivatás: Kevesen engedhetik meg maguknak, amit ön, hogy akár már most szabadságra megy. IKREK (V. 21.-VI. 21.) MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) VÍZÖNTŐ (I- 21.-n. 20.) Szerelem: Önnek nem áll jól a duzzo- gás, sértődősdi. És ha lehet, ne hangoztassa, hogy mennyi áldozatot hozott érte, mert azzal csak a haragját vívja ki. A szeretet ünnepére gondoljon! Hivatás: Olyan emberekkel találkozik, akik a hivatásában sokat segíthetnek. A pénzt inkább gyűjtse, mint költse. Ezúttal sok olyasmit vásárol, amire semmi szüksége! Szerelem: Ha túl önző, akkor nem tud mit kezdeni a közelgő ünnepekkel. Ön inkább kapni szeret, mint adni. Bár drága ajándékain nehéz túltenni, nem okoznak meglepetést, mert az ajándékozottal együtt vásárolja meg (talán éppen ezen a héten). Hivatás: Valami olyan történik munkahelyén, ami alaposan feldühfti. Szerelem: Tanácstalan, mert nem tudja eldönteni, hogy szerelemből-e vagy megszokásból ragaszkodik partneréhez, aki szeretne új életet kezdeni. Hogy ezt mással teszi-e, az jelentősen függ az ön mostani reakciójától. Hivatás: Pénzügyeibe ne avasson be senkit, mert irigyei alaposan kiforgathatják, bár állítólag a javát akarják. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) +4 HALAK (II. 21.-III. 20.) Szeretem: Ahogy közelednek az ünnepek, úgy keríti hatalmába az adakozási vágy. Állandóan az az érzése, hogy ha nem ad drága ajándékot, nem tudja kifejezni szeretetét. Ezt minden évben végigéli, mégsem tanul belőle. Hivatás: Szeretne változtatni a jelenlegi helyzetén? Hát ne most, az ünnepek előtti felfordulásban tegye meg a kezdő lépést. Szerelem: Partnere külön utakon jár, ami rendkívül idegesíti. Ha szá- monkémé, merre jár, alighanem azzal vágna vissza, hogy önnek is vannak titkai! Hivatás: A munkahelyi gondokat boldogan hagyja maga mögött, de sok feladat foglalkoztatja még a szabadnapokon is. Azok közé tartozik, akik félnek a hosszú ünnepektől. Szerelem: Bár újra meg újra az az érzése, hogy a partnere kihasználja az ön segítőkészségét, mégsincs szíve nemet mondani, hiszen szereti! Hivatás: A vállalkozó vagy felelősségteljes beosztásban lévő Halak-szülött ne menjen hosszú, az év végi ünnepekkel hetekre „bővített” szabadságra, mert úgyis félbe kell szakítania azt. E Subámnak az Elten keresztnevet adták tervezői. Jellegzetessége, hogy napelemeket építettek a tetejébe, valamint energiatakarékos benzinmotorral, plusz egy tartalék elektromos motorral szerelték fel. fotó: feb-reuters Csökkenő spermaállomány Amerikai kutatások szerint a modern életkörülményeknek köszönhetően világszerte rohamosan csökken a férfiak spermaállománya. Az adatok különösen Európában és az Egyesült Államokban riasztóak. Az egyik kutató szerint a mindenütt - talajban, vízben és élelemben egyaránt - megtalálható vegyi hatóanyagok hormonokként hatnak a férfiak szervezetére, előidézve a női jellegzetességek felerősödését, vagy legalábbis a férfi hormonok ellen dolgozva. Shanna Swan hangsúlyozta, hogy az ondóállomány csökkenése elsősorban nem a megtermékenyítő képesség szempontjából lényeges, hiszen gyermekek folyamatosan születnek, hanem a jelenség fontos figyelmeztető jel lehet a hererák terjedésére. Szerv rendelésre Háborog a világ és vitáznak a szakemberek: óriási előrelépés az emberi tudomány történetében, avagy maga a színtiszta borzalom? Ezt mindenki döntse el maga, aki tudja, milyen elképesztő kísérletet hajtott végre Jonathan Slack brit professzor: fej nélküli békákat hozott létre, illetve - mások megfogalmazásában - tenyésztett ki. Ä kutatás célja úgynevezett „szervzsák” létrehozása. Vagyis: csak azoknak a szerveknek a tenyésztése szükséges, amelyeket az átültetések során fel lehet használni. A háborgások és viták lényege: mi jót és mi rosszat hozhatnak ilyen kísérletek az emberiség számára? Milyen élőlényeket fog gyártani a tudomány a harmadik évezredben? Lesznek-e korlátái a jó és rossz értelemben vett tudományos gépmanipulációknak? Szóval: most örüljünk vagy féljünk? a december 20-áig megrendelt bútoraira * lakás —» iroda —► konyha —* stb. Karácsonyi akció a Fagépszer Kft.-nél 10% kedvezmény! FAGÉPSZER Kft. 6000 Kecskemét, Katonatelep. Orrét 78. •1VI /far: 76/481-759,471-600