Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-06 / 285. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. december 6., szombat Naptár December 6., szombat. Névnap: Miklós. Névnapozóknak Miklós: görög ere­detű név, jelentése: győzelem és nép. Köszöntjük a név­napjukat ma tartó Gyopárka, Leontina nevű olvasóinkat is! Évforduló 1840-ben született, és 1926-ban e napon hunyt el Claude Os­car Monet francia festő', az impresszionizmus vezető egyénisége. Az irányzat követői nevüket Monet Impresszió, a fel­kelő nap (1872) című ké­péről kapták. A természet változékonyságát örökí­tette meg, gyakran festve sorozatot ugyanarról a témáról más-más évszak­ban, eltérő fényviszonyok között (pl. A roueni kated- rális, 40 képből álló soro­zata, illetve Temze-képek). Ökumenikus naptár A Miklósok védő­szentje a 350-ben elhunyt Szent Mik­lós, a kisázsiai Myra városának püspöke. Szám­talan jótéteményéről maradt fenn híradás. Emlékére ajándékozzák meg az ő ne­vében ma is a gyerekeket. Mi, Hol, Mikor? A kecskeméti Bolyai-gimnázium tehetséges diákjainak alkotásaiból rendeztek új idő­szaki kiállítást tegnap délután a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. A tárlatot, mely december 23-áig látható, Mészáros Marianna, a Bolyai János Gimnázium művésztanára nyitotta meg. fotó: banczik Róbert Kifizeti a megyei kórház az elmaradt ügyeleti díjakat? Az orvoskamara nem akar pereskedni A héten parázs hangulatú or­vosfórum volt a kecskeméti megyei kórházban. A városi orvoskamara kezdeményezte fórum fő témája az volt, mit te­gyenek, mit tehetnek az orvo­sok azért, hogy a kórház visz- szamenőleg kifizesse az elma­radt ügyeleti díjakat? Mint is­mert, több per indult már az or­szágban az ügyeleti díjak kifi­zetéséért, s e pereket megnyer­ték a bírósághoz forduló orvo­sok. Az orvoskamara nem akar pereskedni - nyilatkozta kérdé­sünkre dr. Hajnal Lajos főor­vos, a kecskeméti kamara el­nökhelyettese. Tárgyalni sze­retnénk a kórházvezetéssel ar­ról, hogy milyen módon lehet­ne három évre visszamenőleg rendezni, tehát az orvosoknak kifizetni az ügyeleti díjakat. Ehhez azonban a kórházi do­kumentációkból vissza kell ke­resni, hogy ki mikor és hány­szor ügyelt. ígéretet kaptunk a kórházvezetéstől - mondta dr. Hajnal Lajos -, hogy minden szükséges dokumentumot a kamara rendelkezésére bocsát a kórház. Kérdésünkre Nemes János, a kórház főigazgatója elmondta: készek a tárgyalásokra. Meg­ajánlották a kamarának, hogy számításokat végeznek arra vo­natkozóan, milyen összeget tesznek ki három évre vissza­menőleg a ki nem fizetett ügye­leti díjak. De nemcsak az orvo­sok, hanem az ügyeletet szintén ellátó egészségügyi dolgozók vonatkozásában is. A tárgyalások elején tartunk, de ígéretet tettem arra - mondta Nemes János -, hogy legkésőbb 1998. március 31-éig rendez­zük visszamenőleg az ügyeleti díjakat. A. E. Adventi családi hétvége Baján Zöld Mikulás Nézőpont Kis település, nagy siker Géczy Zsolt írása Ha nem is példanélküli, de mindenképpen ritka esemény, ha egy kistelepülés igaza bebizonyosodhat az egyszerű ember számára elérhetelen hatalmasságnak tűnő megyei vezetéssel szemben. Nekem abban a szerencsés helyzetben volt ré­szem, hogy többször is élvezhettem Veránka szigetének vendégszeretetét. Mondhatom, szinte páratlan élmény. Megértem azoknak az érsekcsanádi polgároknak a keserű­ségét, akik nap mint nap láthatják a Duna partjára kisétálva a közeli, ám számukra elérhetetlen szigetet. A tanácsrendszer idején csak nagy autókkal és testőrökkel érkező elvtársakat szállíthatott a révhajó. De a rendszerváltással sem jártak jobban a község lakosai. Bár nyitottabbá vált az idegenfor­galmi hasznosítás, történt egy apró baki. Óvatosan fogal­mazva: adminisztratív hiba folytán kimaradt az üdülő és a mellettes vitatott terület a védetté nyilvánítási procedúrából. A polgármester persze részben kényszerhelyzetbe került, hi­szen a vagyongyarapítás minden településnek kiemelt fel­adata. Szerencséjére mindkét ciklus testületé támogatta a pereskedést. Úgy tűnik, eredménnyel, hiszen a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint ki kell javítani azt a kis „adminisztra­tív” hibát. Ezután a többszáz hektáros terület mellett a vita­tott ingatlanok védetté nyilvánítása is elérhető közelségbe kerül. Akkor pedig azokat is Érsekcsanád hasznosíthatja. Nagy gondot jelent ez - a siker mellett - a település első emberének. Már mondogatják páran, hogy ha birtokba veszi az önkormányzat Veránkát, az több költséggel és vesződ- séggel jár, mint a község irányítása. Pénz pedig másra is kel­lene jócskán. Szóval ellentétek vannak, de a választások évében sem hátrálhat meg immár a képviselő-testület. A legnehezebb feladat minden bizonnyal az, hogy a polgár- mester által páratlan gyöngyszemnek nevezett sziget hasz­nosítása megfelelő legyen. Tehát látogathassák, ám a vé­dettségi korlátozások se sérüljenek. Befektetőkben nem lesz hiány, az szinte biztos. Csakhogy a sziget jövőjét sokkal inkább természetvédelmi szempontok­nak kell meghatározni. Remélhetőleg sikerül összeegyez­tetni az idegenforgalmi és természeti érdekeket. Mozgássérültek hajósi évzárója • Az éremgyűjtők ma reggel 8- kor, az ifjúsági bélyeggyűjtők reggel 8.30-kor találkoznak a kecskeméti Táncsics Művelő­dési Házban. • Vasárnap dél­előtt 10-kor avatják fel a kun- szentmiklósi katolikus temp­lomban a toronygalériát. Ma és holnap adventi hétvége lesz a bajai Posta Sándor Sport­csarnokban. A vásár reggel 9 órakor nyit. Ma délelőtt 10-kor a kicsinyek nézhetik meg a Jön a Mikulás címűmesejátékot, majd játszóház lesz. Délután 2-kor az Udvardi Vizuális Iskola képár­veréssel egybekötött kiállítást nyit. A nap aló órakor kezdődő divatbemutatóval zárul. Vasár­nap délelőtt 10 órakor az Újvá­rosi AMK szervezi meg a játszó­házat, majd fél 11-kor a Change együttes ad koncertet. Délben ismét kóstolók és termékbemu­tatók lesznek. A divatbemutató 15 órakor kezdődik. A lajosmizsei általános iskolá­ban a Zöld Mikulás-program keretében rendez környezetvé­delmi és helytörténeti vetélke­dőt december 8-án 14.30-kor a környezetvédelmi minisztérium „Környezet és Fejlődés” mun­kacsoportja. Akkor mutatják be az iskola felújított könyvtárát is. Vezetőségi értekezlettel kez­dődik december 12-én Hajóson a mozgáskorlátozottak bajai e- gyesületének (20 helyi csoport) évzáró rendezvénye. A művelő­dési házban délután 3 órakor a mozgássérültek 450 tagot szám­láló helyi csoportja rövid érte­kezleten megvitatja az ez évi be­számolót és a jövő évi tervet. Majd a Hajósi Gyermek Népi- tánccsoport lép fel. Az ünnepi vacsora után Mikulás-napi aján­dékozás és zenés est lesz. Balesetek, Bűnügyek Motortolvajok rendőrkézen A kiskunhalasi rendőrkapitány­ság őrizetbe vett két helybeli fiatalembert. A fiatalok alapo­san gyanúsíthatok azzal, hogy még szeptember 7-én elloptak egy háromszázezer forint ér­tékű motorkerékpárt. Eltűnt lovaskocsi Izsákon, a Gedeon-dűlőben egy tanyából ismeretlen tolvaj egy lovaskocsit lopott el. A gazda kára 100 ezer forint. Esti rablás Bácsalmáson, a Kossuth utcá­ban kiraboltak egy 31 éves fér­fit szerdán este. A helyi rend­őrőrsön 10 óra után pár perccel tette meg a feljelentést az áldo­zat. Elmondta a rendőröknek, hogy az ismeretlen támadói először falhoz lökték, majd a földre teperték. Kabátja zsebé­ből kivették 10 ezer forintját, és eltűntek a helyszínről. A ba­jai rendőrkapitányságon nagy erőkkel megindult a nyomozás az ismeretlen rablók után. A német ruhái Szerdán egy német állampolgár kisbuszát törték fel Jakabszál- lás mellett, az Erdei csárdánál. A kocsiból közel kilencszáze- zer forint értékű ruhaneműt vitt el a tolvaj. Ellopott utánfutó Egy élénksárga, hátul magasí­tott utánfutót loptak el Kisun- félegyháza határában. Az u- tánfutót a kunszállási úton hagyták, ugyanis kilyukadt a kereke. Amíg a sofőr elment a szerszámokért, addig valaki meglovasította a szerelvényt. A kár 100 ezer forint. Ablakon át Betörtek a napokban az alsó­monostori Aranykalász Terme­lőszövetkezet raktárába. A tol­vajok az ablakon keresztül ju­tottak be az épületbe, ahonnan villanyvezetékeket, dugókat és más villanyszerlési dolgokat vittek el 100 ezer forint érték­ben. Akáctolvaj Százhatvan darab 15-20 centi tőátmérőjű akácfát vágott ki és szállított el a tolvaj a Kiskun­sági Öntöző Főcsatorna melletti területről. A fa nyolcvanezer / Újság a hét 7. napjára! VASÁRNAPI Petőfi Népe megvásárolható 1997. december 7-étöl, vasárnaponként, a következő üzletekben is forintot ér. Szabadszállás-Alsó­szőlők egyik tanyájában is tol­vaj járt. Használati tárgyakat vitt el 3 ezer forint értékben. Tassi ház Ajtóbefeszítés módszerével tör­tek be egy tassi családi házba. Használati tárgyakat vittek el az ismeretlen tolvajok, a kár huszonötezer forint. Üzemanyagszívók Szabadszálláson egy kft. telep­helyéről rézkábelt és gépfelsze­relést vittek el. A tolvaj a kerí­tést átmászva jutott be a telepre. A kár negyvenezer forint. Kun- szentmiklóson egy Vásártéren parkoló autó tanksapkáját feszí­tették le. Ötven liter üzemanya­got szívtak ki a tankból. A kár hatezerötszáz forint. BETÉT HITEL Kecskemét, Dobó krt. 3. (Tel.: 76/484-977) ALFÖLD ÁRUHÁZZAL SZEMBEN, A RÉGI HELYÜNKÖN! (volt "Aranypók") KÖZLtMÉNY: « JÓ6AZDA NEM AZONOS « Silntvár i« VIDÉKE Tak»rtk»riiv»tk»i«tt8ll RENDKÍVÜLI AJÁNLATUNK! 1997. december 6-án A JOGAZDA télapója Önt és gyermekét (külön) MEGLEPETÉSSEL VÁRJA! * * * JÓGAZDA "prémiumbetét" Fix: 18,5% kamat, 2 millió Ft felett + prémium! * * * JÓGAZDA SZELVÉNY (sávos kamatozás) 3 hó, fix kamat (17%) 6 hó változó kamat (18%) 1. hónapban .... 10,0%/év 2 . hónapban.... 16,0%/év 3 . hónapban.... 25,0%/év L átra szóló betét - egyéni: 14,5%/év Látra szóló betét - céges: 8,0%/év 1. hónapban.... 9,0%/év 2. hónapban ... 14,0%/év 3. hónapban ... 18,0%/év 4. hónapban ... 19,0%/év 5. hónapban... 22,0%/év 6. hónapban... 26,0%/év Ismerje meg szolgáltatásainkat, személyesen várjuk Önt hétköznap: 8.00-17.00 óráig; szombaton: 8.30-12.00 óráig. Szövetkezeti Takarékpénztárunkkal révbe ér! Szabadszállás-Solt-Kunszentmiklós régió SZABADSZÁLLÁS: Vasúti vendéglő, Kossuth L. u. Kenyérbolt, Kossuth L. u. ABC-áruház, Kálvin tér 4. Margaréta presszó, Dózsa Gy. u. Élelmiszerbolt (Aranyné), József A. u. Presszó, Mátyás kir. tér KUNSZENTMIKLÓS: Vendéglő, Petőfi-lakótelep Rózsa presszó, Kálvin tér 7. Élelmiszer (Szekeresné), Kálvin tér Korona presszó Központi vendéglő Kisboltár vendéglő, Kossuth L. u. Presszó, Taskertes, Szabadaság út Utasellátó, vasútállomás SOLT: Príma Kis ABC, Kecskeméti út Faház vendéglő, Aranykulcs tér Bableves csárda, Kecskeméti út Zöld Ász söröző Mini presszó (Kissolt), Nagymajoji út KUNADACS: Bíró István Kunszentmiklósi út Napsugár presszó TASS: Mikromarkett, Dózsa Gy. u. SZALKSZENTMÁRTON: Szalki fogadó, Hősök tere 1 HMH DUNAVECSE: Mini ABC Rózsa ABC Sarki csárda, Fő út 116. APOSTAG: Tasker élelmiszer FÜLÖPSZÁLLÁS: Földes Gyuláné, Rákóczi 33. 52. FŐÚT: Balázspuszta, élelmiszerbolt

Next

/
Thumbnails
Contents