Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-22 / 298. szám
ut KÜLÖNLEGES KÖKÉNY Árpád fejedelem egy nap előrement néhány harcossal, hogy felderítsék az elfoglalandó területet. Miután felmérte a helyzetet, meg kellett üzennie a törzsfőknek, hogy milyen hadrendben jöjjenek utána. Ezt egy rejtjelezett üzenettel oldotta meg. A következő szöveget bízta a futárra: MA JÓ A KÖKÉNYETEK. KÜLÖNLEGES KÉKET KERESSETEK! A törzsfők elcsodálkoztak az üzeneten, de reggel már az Árpád által kívánt sorrendben indultak vezérük után. A./ írdd le, milyen sorrendben indultak a törzsek! A megoldáshoz ismerni kell a törzsek nevét. 1 ..............2...............3...............4............... 5...............6............... 7................ B ./ Honnan tudták a törzsfők, hogy Árpád milyen hadrendben akarja felvonultatni harcosait? C./ Miért volt két mondat az üzenet? D./ A magyar nép vándorlásának melyik két állomása között történhetett ez az eset? Mi bizonyítja állításodat? FEJTÖRI-MINDENKINEK Találd ki, hányas számú kocka van kiterítve? VADEMECUM- szokatlan szavak gyűjteménye Húzd alá a helyes választ, és ha plusz pontot is akarsz, írdd a szó mellé annak valódi értelmét: Melyik nem krumpli? pityóka, kolompér, krampampuli Melyik nem kukorica? kurkuma, tengeri, törökbúza Melyik nem spenót? paraj, laboda, spinét Melyik nem pálinka? papramorgó, cujka, papsajt Melyik nem bab? póré, fuszulyka, paszuly Melyik nem lépcső? grádics, hágcsó, pantonett Melyik nem tető? eszterhéj, fedél, pulya Melyik nem fekhely? nyoszolya, dikó, ciha Pótkérdés: mit jelent a vademecum? SULI-PÁROK A régi nebulók és a mai kisdiákok - ugyanazokra a dolgokra- más-más sulikifejezéseket használtak, amelyekkel gyakran találkozhatsz kedvenc olvasmányaidban is. Rakd egymás mellé az összeillő szópárokat: irka elégtelen lénia tinta szekunda radír penna füzet plajbász ceruza krispin toll szépia vonalzó gumigutti köpeny A megfejtéseket 1998. január 5-ig add postára: SZERVUSZ 1368 Bp. Pf. 165. A legjobb megfejtők között 3-3 kazettát és CD-t sorsolunk ki a „legújabb termésből"! MOSSAK KEZEIKET Ó, boldog idők, hová lettetek, amikor mindnyájan bambán bámultuk a sanyarú rabszolgasorsos Ízaura (manapság ismét Kisasszonyként ismert höl- gyemény) két kancsi szemét, közös erővel utáltuk - de azért valljuk be: a lelkünk mélyén csodáltuk, sőt, kellően irigyeltük is - az ősgonosz Dzsokit, majd a titkot lesegettük a homokon, miképpen bűvészkednek a filmesek, hogy a szép Rútot meg az utálatos Rákelt a képen ügyesen össze is hozzák meg nem is, mint ahogyan azt az okos asszony csinálja a Mátyás király mesében, aki hoz is meg nem is... Na, ennek örökre vége! Az ugyan még megy valahogy, ha másért nem, a frizurájuk miatt, hogy Mágenheim dokit ne kutyuljuk össze a „hősies” vadnyugati Quinn dokinővel, de a többi szupi orvossorozat fehérköpenyesei magukra vessenek, ha nem kerestek valami izgisebb „folyós szappant”. Ki- tehetik a lelkűket, mégsem telik ki tőlük egy fia vészhelyzet se! Csak Onedin kapitány hajókázik rendületlenül... Heten - vagyis Ilen - se volt már a régi! Látni már megint látott, de va: kabb tyúkot még nem hordott hátán az a megperzselt sziget. Persze, nekünk nem volt szükségünk arra, hogy a jach- tos Frederik-Dominik ikerpár idézze elénk Rákelt és Rútot: kaptunk a brazil hölgyből rogyásig egy pillogó kosztümösben meg egy másik pampásban, még óriásplakáton is. Kicsit sok lett a jóból, mint ahogyan a jelek szerint az indiánok is belevethették magukat a médiaháborúba, olyan magabiztosan ül a lován az a nyalka Gojkó-gyerek meg a többi „eredeti” sprechen sie deutsch rézbőrű. Csak Onedin kapitány hajókázik rendületlenül... Ha van pampa, legyen szavanna - így igazságos! Hát van is, benne a három nő(vér): a szőke bamba, a bodros balek meg az a fogcsikorgatóan csini, aki éppen olyan veszélyes, mintha maga Dzsoki született volna újjá benne. Ebben is, a másik „dinasztikus” műben is, nem beszélve a báj-öbölről, van aztán minden, ami szem-szájnak ingere: hosszú hajak és pillák, szivárványos színű koktélok és hangfogó szőnyegek meg pisztolyok, emelet magas tengerhullámok és feszített víztükrű medencék, ármány és szerelem (bocsánat, Schiller mester!), és eközben bejárhatjuk a Milka-bőgéses lankákat egy újabb szimpi dokival vagy azzal az őrült hegylakóval... Huh! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ebbe lassan belezavarodok! Nyomkodom a távirányító gombjait és csak úgy ömlik a „szappan” mindenhonnan, mintha az egymással és a nézők kegyeiért harcoló csatornák folyvást a kezüket mosnák, hogy sorry, ez van... Eligazgathatna valaki, hogy a sorozatokban végtére ki kicsoda? Mert nekem már csak egyetlen biztos kapaszkodóm van, bár félek a tengeri betegségtől: az az áldott jó lélek, Onedin kapitány, aki rendületlenül rója a tengereket. - jé - A csellengők mindig visszariadnak, ha az élő adás nézése közben erőt vesznek magukon, és jelentkeznek?- Sokszor megtörténik, hogy leteszik a kagylót, de néha szerencsénk van... Beát szintén a mamája kereste, nekem pedig két perccel az adás vége előtt jelezték kollégáim: a lány van a vonalban. Beadtuk a hangját, ő pedig elmondta: a XIII. kerületben bújt meg, az egyik barátnőjénél, és addig nem megy haza, amíg szülei nem rendezik egymás között zűrös életüket, mert ő ezt tovább már nem bírja. A nézők füle hallatára megbeszéltük, mikor tudnak találkozni a Jászai Mari téri nagy óránál... Rejtekhely a padláson A műsor készítőinek az a tapasztalata, hogy igen gyakran segítenek a bujkálóknak a barátok és barátnők.- Ez félre értelmezett szolidaritás, önbecsapás, álnok struccpolitika, amiből senkinek se származik haszna. Kerestük például Gábort, akinek a mamája Németországba ment, örökre itthagyva férjét és fiát. Mellettem ült a stúdióban a képzőművész apa, akivel előzőleg ri- port is készült, de ő az élő adás jjj előtti percekben jelezte, hogy az- “ nap éjjel, igen kalandos körűimé- J nyék között, rátalált a fiára. A laká- j§ suktól két háztömbnyire, egy pad- £ láson rejtegették a haverok, kaját is ők hordtak neki. Aztán az egyik srác, mikor a papa gyanút fogott, leállította az utcán és faggatni kezdte, nem volt képes tovább hazudoz- ni... Gábor tehát már otthon nézhette végig az édesapjával készült riportot, majd felhívtuk, de a srác alig tudott kinyögni valamit... Na, ez volt az az adás, amikor a lekeverés után képtelen voltam felállni a székből, csak ömlött a könnyem, ráborultam Gábor apukájának vállára, és ami a legkomikusabb: ő csitított, és próbált vigasztalni, hogy nyuginyugi, már nincsen semmi baj. Nem elée sejteni!- Ha már Gábor megkerült, miért kellett leadni azt a riportot?- Nem kellett... - ingatta a fejét Zsuzsa. - Csak szükséges volt, hogy mások okulására is szolgáljon! Ilyenkor derül fény arra, hogy a család mit nem mondott ki, mit nem jól vagy nem jókor. Amit a végsőkig elkeseredett, megrémült szülők, testvérek, rokonok vagy osztálytársak a riportokban megfogalmaznak, annak már régen el kellett volna hangoznia. A szeretet, éppen úgy, mint a szerelem, állandó bizonyságra szorul... Tudni keli adni, és tudni kell fogadni is! Ezeknek a gyerekeknek nem elég halványan megsejteniük, hogy szeretik őket, helyük van a családban, a sulikörnyezetben, figyelnek rájuk, és segítik őket, ha kell. Bizonyságot akarnak, mint mi, felnőttek is, valamennyien! Egy-egy eset feldolgozásakor megrázó történetek részese a stáb. Zsuzsa sokszor nehezen bírja cérnával; nehéz is volna ezt három esztendeje másként csinálni, mint egy olyan összeszokott csapattal, mint Rudas Gábor rendező, vagy Horváth Tamás operatőr, és természetesen a többiek.- A fiúk szipoghatnak a kamera mögött, nekem bezzeg tartanom kell magamat! Ki látott már bőgő riportert?- Ilyenkor gyakran goßdol a saját gyerekeire?- Hát persze! Zsoltra, tizennyolc éves nagyfiamra, Andira, tizenöt éves lányomra és hétéves kisfiámra, Mikkára. A rendezővel meg az operatőrrel együttvéve nyolc gyerekünk van. És mert én is anya vagyok, bevallom, adódnak nekem is napi problémáim a gyerekeimmel, de a bonyolult, és sajnos néha tragikusan végződő esetek kapcsán hálát adok az égnek, hogy ezek nem is olyan vészes gondok, remélem... A Csellengők három éve alatt megmutatkozott: van, aki jó dolgában megy világgá, és persze van, aki megelégeli a nélkülözést, vagy az otthoni zaklatást. Akadt, hogy Zsuzsa a tévé nyilvánossága előtt ki merte mondani: az elkóborolt gyereknek volt igaza, amikor elment hazulról. Egyik-másik esetben ugyanis - jobban megismerve a gyerek körülményeit - helyénvaló volt a kérdés: ugyan, mire is menjen haza? Elmenni egyszerű...- Csapot-papot otthagyva elmenni a legegyszerűbb. Visszatérni és belátni a saját butaságunkat, netán hibánkat, ez már sokkal nehezebb... Bár a Csellengők nem a rendőrség műsora, gyakran dolgozunk együtt rendőrökkel, de soha nem az a célunk, hogy ők to- loncolják haza az eltévedteket. Inkább hitet szeretnénk adni, hogy legyen erejük hazatérni! Csak annyiban szoktam „kozmetikázni” a riportokat, hogy az olyan mondatokat rendre kihagyom, amelyekben a magából kifordult szülő így kiált fel: „Csak jöjjön haza, mérgemben majd jól felpofozom!” Nem szabad a bizonytalankodó, gyökértelenné vált gyerekeket ilyen végig sem gondolt kijelentésekkel elriasztani. Akadnak az alanyaik között „visszaesők”, akiket már többször a helyükre kellett tenni, és voltak halottaik is, akiket már soha nem kérdezhetnek meg a „miértekről”.- A megtalált gyerekek többnyire nem haragszanak ránk, utólag is sokuk vállalja a beszélgetést. Mintha a tévé nyilvánossága kellene, hogy kibeszéljenek magukból mindent, amit eddig nem mondtak vagy nem mondhattak el, és így talán könnyebben lezárhatják kisiklásaik történetét. Havonta egyszer, vasárnap délután. Felhangzik a jól ismert szignál, és a képernyőn jellegzetes képsorok tűnnek egymásba. A harsogó színű építőkockák a gyerekkort idézik, mögöttük és alattuk fekete, mélybarna táj, elmosódott képek, fenyegetően összeboruló fák, kanyarogva elsuhanó, szinte a menekülők alól kiszaladó útszalag, majd az egyszerű rajzok: kábszeres fecskendő, nyíllal átszúrt szív - a „Csellengők”. Somos Ágnes üzenetrögzítős seaéluuonaluk száma: (06-1) 269-5550
