Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. december 22., hétfő Naptár December 22., hétfő. Névnap: Zénó. Névnapozóknak Zénó: görög ere­detű név, jelentése: Zeusztól való. Kö­szöntjük a névnap­jukat ma tartó Anikó, Judit nevű olvasóinkat is! Évforduló 1639-ben e napon született Jean Racine francia író, dráma­író. A janzenistáknál nevelkedett. Első két da­rabját Moliére színháza mutatta be. Az Androma- ché premierje után (1667) a francia színházi élet ün­nepelt mestere lett. Köny- nyedén, hitelesen alkal­mazta a francia hármas egység szabályát. Témáit többnyire az ókori görög mitológiából és a római korból merítette. Bibliai tárgyú tragédiáiban a zsarnokság elleni harcot jelenítette meg. Főbb mű­vei: Phaedra, Britannicus, Berenice. 1699-ben hunyt el. Ökumenikus naptár A Zénók védő­szentje a 304-ben elhunyt Szent Zénón római katona, akit keresztény hite miatt meg­kínoztak, majd kivégeztek. A rászoruló gyermekek számára rendezett karácsonyi ünnepséget, és osztott ajándéko­kat a minap a United Way Alapítvány kiskunfélegyházi csoportja. Az ünnepi műsor végén a gyermekek kellemes ünnepeket kívántak a résztvevőkek. fotó: gulyás Sándor A tiltakozás ellenére két iskola egyesül A következő tanévtől a halasi Kézműves Szakiskola a Gar- bai Sándor Szakképző Isko­lában működik tovább. A szakképző teljes szakmai függetlenséget ígér. Ezt a kéz­műves iskola tanárai, s a diákok szülei kétkedve fogadják. Attól tartanak, hogy iskolájuk elve­szítheti speciális oktatási formá­ját. A diákok és a szülők emiatt aláírásokat gyűjtöttek, hogy a kézműves iskola továbbra is ön­állóan működhessen. A több mint félezer aláírást tartalmazó jegyzéket azonban a képviselő- testület a döntésénél nem vette figyelembe. Annak a tiltako­zásnak sem lett eredménye, melynek során a kézműves is­kola vezetője és a tanárok fel­mondásukat helyezték kilátásba arra az esetre, ha iskolájukat a Garbaihoz csatolják. Az ügy azért került ismét na­pirendre, mert a kézművesek­nek egy év múlva valószínűleg költözniük kell a jelenlegi épü­letből. Ez ugyanis a református egyház tulajdona, s lejár a bér­leti szerződésük. A probléma megoldására persze több alter­natíva is kínálkozott. Az ön- kormányzat azért döntött mégis a szakképzőbe való integrálás mellett, mert nem látják biztosí­tottnak a kézműves szakiskola alapítványi formában való mű­ködtetését. A városnak pedig nincs pénze egy újabb iskola alapítására. A következő tanévtől a Gar- bai Sándor Szakképző Iskola most épülő tanműhelyében kap helyet a kézműves szakiskola, a kilencedik és a tizedik osztályos képzés keretén belül. Bállá Ti­bor, a Garbai-szakképző igazga­tója elmondta, hogy a kézműves iskola valamennyi oktatóját, il­letve óraadóját átveszik, és vál­toztatás nélkül biztosítják szá­mukra azokat a nevelési formá­kat, amelyeket eddig kialakítot­tak. Pozsgai Ákos Mi, Hol, Mikor? • • Petri Ildikó grafikusművész gyűjteményes kiállítása tekint­hető meg Kiskunhalason, a Végh-kúriában. • Fitos Lász­ló akvarelljeiből látható kiállí­tás Halason, a Közösségek Házában. • December 27-én, szombaton délelőtt 10-től 12 óráig kézműves foglalkozás lesz gyerekeknek a kecske­méti Szórakaténusz Játékház­ban. Az aprók tánca délután 15.30-kor kezdődik. Igehirdetés Jakabszálláson A jakabszállási általános is­kolában ma befejeződnek az adventi hetek. A diákokhoz már ellátogatott a szentki­rályi katolikus plébános, és az ottani ifjúsági csoport, majd az orgoványi Öröm Alapítvány képviselői adtak műsort. Legutóbb a szegedi görög katolikus lelkipásztor előadását hallhatták, és köz­reműködtek az egyetemista fiatalok is. Bár tegnap volt advent utolsó napja, a tervek szerint ma még lesz program Jakabszálláson. Az iskolásokhoz ma a kecskeméti Ablonczy Margit református hitoktató lelkész látogat el, aki diaporáma- bemutatóval egybekötött ige­hirdetést tart. Alapítványi pénzek Mivel önálló alapítványt hozott létre a bajai Időskorúak Szociális Otthona, változott a Pszichiátri­ai Betegek Otthonában működő Segítő Kéz Alapítvány feladata. Most a képviselő-testület úgy döntött, hogy az alapítvány fo­lyószámláján lévő 232 ezer fo­rintot lakóarányosan felosztja, így a Segítő Kéz Alapítvány 154 876 forintban, míg az Idős­korúak Szociális Otthona 77 438 forintban részesedik. Nézőpont Alföldi pacsirtaleves Bálái F. István írása Az olasz vadászok már megint védett madarakat akartak ki­csempészni Magyarországról. Évente többször ismétlődik ez a hír. Most Somogybán rakták a kamionba azokat a fa­gyasztott gyurgyalagokat, bíbiceket, tövisszúró gébicseket, rigókat, pacsirtákat és gerléket, amelyeket valahol az Alföl­dön lőttek. Ezúttal lebuktak, de ha nem a sikeres akciójuk lenne a több, akkor nyilván nem próbálkoznának annyiszor. Előszeretettel vadásznak a taljánok madarakra Bács-Kis- kunban is. Négy évvel ezelőtt Kalocsa környéki vendéglátó­ipari vállalkozások irányából nehezedett erős nyomás a me­gyei természetvédelmi hatóságra (Kiskunsági Nemzeti Park), hogy ne korlátozza a gerlék kilövését. A magyar - és balkáni - madarakból főtt leves állítólag drága és keresett csemege az exkluzív olasz éttermekben. Én még nem kóstoltam sem a rigó-, sem a bíbiclevest. Talán igaz lehet, hogy jobban csúszik rá a makaróni. ízlés dolga. Az biztos, hogy jó üzlet a madárcsempészet, s őszutó táján tele van az ország olasz vadászokkal. Egy egri szállodában is találkoztam velük, vadászcsizmában jöttek reggelizni. A lakásunk ablakához közel van néhány öreg, terebélyes fa. Átéltem már, s tudom, hogy városi embernek mekkora él­mény tavasszal madárfüttyre ébredni. Ha derűs a reggel, könnyebb aznap minden. Gazdagok nem vagyunk, de a ma­dárfüttyöt még el lehet tőlünk venni. A dolog azért is érdekes, mert - ad abszurdum - még az is elképzelhető, hogy erre az Európai Unió támogatásával ke­rül majd sor. A hátrányos helyzetű, iparilag fejletlen telepü­léseken ugyanis nagy divat mostanában kiépíteni és támo­gatni az idegenforgalmat, a falusi turizmust. A területfej­lesztési elképzelések között is - egyéb lehetőség hiányában - rendre ott szerepel ez a változat. Ott is, ahol nincs Árpád­kori templomrom vagy más különleges látnivaló, csak mező és madárfütty. Annyira szegények azonban nem lehetünk, hogy a pacsirtákat bocsássuk áruba... A kécskei szemétszállításról Továbbra is a városgondnok­ság szállítja el a háztartásokból származó szemetet Tiszakécs- kén, miután eredménytelenül zárult a szolgáltatásra legutóbb kiírt pályázat. Erre négy cég, illetve vállalkozó jelentkezett. Egyikük hulladéktároló kialakí­tását is vállalta. A legutóbbi közgyűlésen a pályázatok elbí­rálásakor a városatyák azonban mégis úgy határoztak, januárra halasztják a döntést. A testület a településfejlesztési bizottságot bízta meg, hogy a jövő hónapra megfelelő javaslatot dolgozzon ki a város szilárd hulladékának szállítására, gyűjtésére és elhe­lyezésére. Képviselői kérdésre válaszolva Nagy István, a város- gondnokság vezetője elmondta: az intézmény járműveinek több­sége tizenhét éves elmúlt, és gyenge műszaki állapotban van. Ennek ellenére a januári dönté­sig igyekeznek megfelelően el­látni feladatukat. Szász András Balesetek, Bűnügyek Baleset a zebrán Közlekedési balesetnél hely­színeltek szombaton, kora dél­után a rendőrök Kecskemét belvárosában. Egy 18 éves lány akart áthaladni a piros lámpa ellenére a HBH söröző és a buszállomás közötti átjá­rónál, amikor egy autó elütötte. A lányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Pénzbehajtás? Önbíráskodás alapos gyanúja miatt indult eljárás egy duna­újvárosi férfi ellen. A feljelen­tés szerint, az illető felkeresett a napokban egy öregcsertői férfit. Annak lakásán életve­szélyesen megfenyegette őt és családját, arra az esetre, ha nem fizet ki bizonyos nagy összegű tartozást. Á megfe­nyegetett férfi a rendőrséghez fordult, a behajtót pedig rövi­desen őrizetbe vették. Lángolt a kolbász Különös eset történt pár napja Tajón. Az egyik háznál a hús­füstölő kapott lángra. A kolbá­szokat előző este tették a füst fölé, de hajnalra kigyulladt az egy négyzetméteres füstölő. A tűzben mintegy 30 ezer forint értékű töltelékáru égett el. Rókakaland A bácsalmási őrs rendőrei kü­lönös duóra figyeltek fel a na­pokban. Két fiatalember egy lelőtt rókát cipelt kifelé az er­dőből. Fegyver viszont nem volt náluk. Mint kiderült, az ál­latot ők lőtték egy kölcsönkért puskával, amit az erdőben hagytak, valószínűleg azért, mert megpillantották a rend­őröket. Arany ékszerek Soltvadkertről, egy lakásból 300 ezer forint értékű arany ékszert loptak el a napokban. Kalocsán két férfit vettek őri­zetbe. Azzal gyanúsítják őket, hogy ők hatoltak be december 13-án egy homokmégyi la­kásba, ahonnan 275 ezer forint értékű arany ékszert és kész­pénzt loptak el. Eltolta a bicajt Kiskunfélegyházán, a MÁV ál­lomás elől loptak el egy kerék­párt a napokban. A 18 éves hely­béli tettest azonban hamar elfog­ták. Mint megtudtuk, őt egyéb, hasonló lopásokkal is gyanúsít­ják. Kecelről egy Stihl-fűrészt loptak el nemrégiben egy ház udvaráról. E lopás tettesét is őri­zetbe vette a rendőrség. Elvitték a páncélt a Nimródból December 19-re virradóra isme­retlen tettesek behatoltak egy szabadszállási vendéglőbe. El­vittek egy páncéldobozt, 600 ezer forinttal, valamint a Nim- ród-lánc 2. számú bélyegzőjét, aminek használatát letiltották. Lépcsőházi rablás Dunaújvárosban, az egyik la­kóház lépcsőházában pénteken délután két álarcos férfi megtá­madta K. Lefterisz 52 éves la­kót. Pisztollyal (vagy annak lát­szó tárggyal) több mint egymil­lió forintjának átadására kény­szerítették. 1 hónap alatt (akár) 100 ezerforint megtakarítás? Igen! December 31-éig várjuk Önt is! Biztonság: 100% Adóhaszon: 50% Kamat: 30% a holnap nyugalma ... Kecskemét, Dobó krt. 3. (JÓGAZDA) Telefon: 76/48-33-00, 48-48-76 Bízza ránk a részleteket! Az új autó nálunk nem részletkérdés! • Már 65% befizetésétől kamatmentes hitellel vásárolhat! • Sőt! 50%-os befizetéstől akár 13 havi törlesztést is átválla­lunk Öntől! • A türelem hasznot terem! Most csak a 7. hónaptól kezdve kell törlesztenie a rész­leteket, de lehetőség van arra is, hogy hiteltartozását az első részlet esedékessége előtt - kamatok nélkül - visszafizesse. Szeretettel várja Önt és családját az Opel Tormási márkakereskedés! OPEL©­OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT, Jász u. 24. Tel.: 76/482-208, Fax: 76/482-201

Next

/
Thumbnails
Contents