Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-20 / 297. szám

11 1 ^ o in r* 1 i h 1 r* ‘ 1' J ^ J. V, 7 J y JLV 1_ J ál­kultúra, közélet, hétvégi programok Lefülelt kábelgubancoló Szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt a kecskeméti rendőrkapitányság őrizetbe vett egy helybéli férfit. Alaposan gyanúsítható azzal ugyanis, hogy május óta több - a Tele- mozi Kft. tulajdonában lévő - csatlakozószekrényt felnyitott és a kábeleket átkötötte. Az elő­fizetőknek így olyan program- csomagot állított össze, amilyet azok kértek. Elsősorban a HBO vételére és az alapcsomagot fi­zetők részéről az extracsomag bekötésére volt igény. Az önje­lölt kábeltévés természetesen nem ingyen szerelte át a csatla­kozókat; kétezer forintot kért egy-egy bekötésért. Több lép­Bombariadó Kecskeméten a városi bíróság gondnoki irodájába telefonáltak tegnap 10 óra 30 perckor. A női hang közölte, hogy az irodában bomba van elhelyezve. Azonnal riasztották a rendőrségi kutatób­rigádot. Mire kiértek, addigra már a bíróság biztonsági őrei kiürítették az épületet. Az épü­let átkutatása 10 óra 50 perckor kezdődött meg, ami negyven percig tartott. Robbanóanyagot, csőházban szerelt, összesen mintegy ötven lakásban bőví­tette a vehető csatornák számát. A Telemozi Kft. szakembe­rei közel egy hónapja jöttek rá, hogy valami nincs rendben a kábelrendszer körül néhány lépcsőházban. Azóta figyelték és figyeltették a csatlakozó- szekrényeket. Információink szerint a ká- belgubancolónak egy Telemo- zinál dolgozó ember elveszett kulcsa adta az ötletet és a lehe­tőséget. Az általa megtalált, csatlakozószekrényhez való kulcs ugyanis nyitotta a többi szekrényt is, de ezt azóta már megszüntették. W. K. E. a bíróságon robbanószerkezetet azonban nem találtak, így a bíróság élete visszazökkenhetett a szokott ke­rékvágásba. A telefonáló hölgy a bombarobbanás időpontját nem közölte, ezért a rendőrök felhívták a biztonsági őrök fi­gyelmét a ki- és beléptetés szi­gorúbb ellenőrzésére. Ez volt az oka a tegnapi, a szokásosnál szigorúbb személyi ellenőrzés­nek a városi bíróságon. A kecskeméti református általános Iskola diákjai adtak tegnap karácsonyi műsort szüleiknek. \A nagysikerű rendezvényt az Űjkollégium felújított dísztermében tartották. Új helyszínen lesz az újévi koncert A nagy érdeklődésre tekintettel a kecskeméti újévi hangverseny nem a Tudomány és Technika Házában lesz január 2-án, ha­nem a Piarista Gimnázium na­gyobb befogadóképességű dísz­termében, változatlan időpont­ban, este fél nyolckor. Az eddig kiadott ingyenes belépőkártyák érvényesek! A koncert résztve­vőit Katona László polgármes­ter köszönti; a Szózatot ebben az évben is Láczay András sza­valja el a rendezvény végén. A kecskeméti szimfonikus zene­kar másfél órás hangversenyét Dóbiás Péter és Gerhát László karmesterek vezénylik. A ren­dező TIT és a kecskeméti ön- kormányzat szeretettel hív és vár minden érdeklődőt. Ingye­nes belépők korlátozott szám­ban munkanapokon a TIT-nél igényelhetők személyesen. Összefogás a gyerekfociért Vacsihegyi gyújtogatás Csütörtökön este riasztották a kecskeméti tűzoltókat egy va­csihegyi tanya udvarán kelet­kezett tűzhöz. A lánglovagok öt daráb égő körbálás szalmát találtak. Mivel a tűz három kü­lönböző helyen keletkezett, valamint olajkannát is találtak a helyszínen, minden bizony­nyal szándékos gyújtogatás történt. A kár szerencsére cse­kély, mindössze 8 ezer forint. Kicserélik az úrréti trafót A Kecskemét-Katonatelep kö­zelében lévő megszűnt úrréti tsz-major területén a túlterhelt transzformátort ki kell cserélni nagyobb teljesítményűre. En­nek, valamint a szükséges háló­zatkiépítésnek a becsült költ­sége 16 millió forintra rúg, amiből a Démász Rt. 30 száza­lékot átvállal. A túlterheltsége miatt gya­kori áramszünetet okozó trafó cseréje 68 ingatlant érint, ezek tulajdonosainak kellene kifi­zetni a fennmaradó összeget. A kecskeméti képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy az önkormányzat jövőre 5 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A lakosságra eső terhek további csökkentése ér­dekében a város támogatásért pályázni fog a megyei terület- fejlesztési tanácsnál is. A Démász Rt. a hálózat át­építéséig nem fogja megszün­tetni a jelenlegi hálózaton az áramszolgáltatást. Kecskemét labdarúgást szerető polgárait manapság az új egye­sület, a KFC megalakulása fog­lalkoztatja a legjobban. A helyi foci körül tevékenykedők a fel­nőttek mellett a város utánpótlá­sát is szeretnék átszervezni a fej­lődés érdekében. A megbeszé­lések alapján a fiatalok képzé­sének irányítását, összefogását Török Tibor venné át, aki húsz éve tevékenykedik a labdarúgó­utánpótlásnál. Az edző nemré­giben az olaszországi Berga- móban ötven magyar utánpót- lás-szakágvezetővel együtt ta­nulmányozta az ottani módsze­reket.- Nem láttam különösebb szakmai csodát külföldön sem - mondja Török Tibor. Egysze­rűen törődnek a fiatalokkal, nagyfokú a szervezettség, job­bak a feltételek, látnak jövőjük­kel kapcsolatban perspektívát a gyerekek. Az Atalanta felnőtt­csapatában - ahová a bergamói utánpótlás tartozik - hat saját nevelésű játékos kap szerepet. Nálunk is hasonló körülménye­ket kellene teremtenünk. Kecs­keméten aránylag sok gyerek focizik, hiszen nyolc városi csapat szerepel a serdülő és ifjú­sági bajnokságokban. Még sincs igazán egység, összetartás és az eredmények is szétforgá- csolódnak. Jelenleg a KTE NB=I-es utánpótláscsapatai a kieső helyen állnak, a KSC NB- I/B-sei Stadler néven szerepel­nek. A városnak van elég pá­lyája, öltözője, felszerelése a fiatalok számára. Ha létrejön a Kecskeméti Futball Club, akkor önálló költségvetéssel, városi támogatásai az utánpótlást is felvállalja. A jelenleg önállóan tevékenykedő, 6-11 éves korú gyerekfocival foglalkozó UFC- t, KLC-t, Plan FC-t és a hetény- egyházi egyesületet is be kell vonni az együttműködésbe. Az eddiginél nagyobb odafi­gyelést szeretnék a város iskolá­iban folyó labdarúgás-oktatásra is. Jelenleg a sulikban a röp­labda a legnépszerűbb, hiszen sok, testnevelő volt röpis, jó lenne a focit is nagyobb rangra emelni. A Czollner téri Tóth László Általános Iskolában fo­lyik kiemelkedő labdarúgás-ok­tatás, ezért ez az iskola lenne a testnevelésben focira speciali­zálódott intézményünk. A város utánpótláscsapatainál szükség van a szakmai stáb megerősíté­sére, ezért terveim szerint a nyolc gárda közül kettőnél új edzőkollégát szeretnék látni a jövőben. Sz. B. Programajánló Szórakaténusz Ma délelőtt 10-től délután 17 óráig karácsonyi készülődés, gyertyaöntés, mézeskalács-ké­szítés, délután 15.30-tól pedig babaklub lesz a kecskeméti Szórakaténusz Játékházban. Vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig várják a gyerekeket, csa­ládokat karácsonyi ajándékké­szítésre. Ifjúsági otthon A Kecskeméti Ifjúsági Otthon­ban ma délután 14 órától kará­csonyi játszóház lesz. A gyere­kek ajándékokat, fenyődíszeket készíthetnek, majd 16 órakor gyertyagyújtás kezdődik közös énekkel, mesével, játékkal és ünnepi műsorral. Planetárium Ma délután 15 órától a téli nap­fordulóról tartanak ismeretter­jesztő előadást a kecskeméti planetáriumban. Vasárnap dél­előtt 10-kor Csillagos évszakok címmel lesz előadás. Bábelőadás A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban vasár­nap délelőtt 10 órakor a Piróka Bábszínház tart előadást Kará­csonyi mesék címmel. A társ­keresők klubja összejövetele pedig vasárnap este 18 órakor kezdődik. A közművelődésért A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ ha­gyományainak megfelelően ez évben is átadta az intéz­mény által alapított Közmű­velődésért Emlékplakettet, mellyel azok munkáját isme­rik el, akik több éven át kie­melkedő színvonalú mun­kát végeztek a művelődési központban. Ebben az évben Bánné Simigla Mária, a bábművészet terén végzett tevékenységéért, s Frigyesi Tünde, a mozgásművészet területén végzett kiemelkedő munkájáért részesült ezen el­ismerésben. Ajándékcsomagokat adtak át a napokban a kecskeméti városháza dísztermében. A Vá­rosi Szociális Alapítvány kétszáznegyven gyermeknek és hatvan idős embernek adott aján­dékot. A karácsonyi meglepetés költségét a „Gyermekek a gyermekekért” jótékonysági gála­est bevétele fedezte. fotó: banczik Róbert Családi zenekar a televízióban Az elmúlt időkben több vá­rosi rendezvényen is fellé­pett a kecskeméti Kuna csa­lád zenekara, a Family Brass. Legközelebb a városföldi klubkönyvtár karácsonyi mű­során muzsikál a családi zene­kar december 22-én, hétfőn délután 16 órától. A zenekar a televízióban is látható lesz, december 24-én, délután az MTV 1 karácsonyi gyermek- műsorában. S ezzel még nem értek vé­get a fellépések, Kuna Lajos, a zenekar vezetője ezúttal is szervez újévi hangversenyt Kecskeméten. Ő vezeti ugyanis a Kecskeméti Ifjúsági és Tűzoltó Fúvószenekart. Az újévi koncert ezúttal a kecs­keméti Katona József Szín­házban lesz 1998. január else­jén, délután 17 órakor. A kon­certen a tűzoltózenekar mellett fellép a Family Brass, a világ­bajnok táncospár, Varga Attila és Huszár Ildikó és a Grape­vine Táncklub. Az esten Jo­A kecskeméti Kuna család zenekara, a Family Brass. hann Strauss művei és más csendülnek fel. Vezényel népszerű, klasszikus melódiák Kuna Lajos és Földi János.

Next

/
Thumbnails
Contents