Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-18 / 295. szám

1997. december 18., csütörtök Sport hl A finn Hanna Männinen győzött az Északi összetett versenyben miután az utolsó 7.5 km-es számot még a nyol­cadik helyről kezdte, és ledolgozta 45 mp-es hátrányát. Jó formában várhatja a téli olimpiát. fotó: feb-reuters Szavazás után: az év legjobbjai Az MTI Sportszerkesztősége 1964 óta évente fölkéri a hazai sportági szövetségeket: jelez­zék, saját sportágukban kik vol­tak a sportesztendő legjobb­jai. „Az év sportolója” szavazá­son a hírügynökség ezúttal harmincnegyedik „gyűjtőmun­kája” eredményét tette közzé. A megyebeli sportolók ez­úttal is helyet kaptak a legjobbak között, három sportág képvise­lőit minősítették az év legjobb­jának. Autósport: Bakos And­rás (Quaestormási Motorsport Egyesület, hatodik alkalommal első) - gokart, Csúszókorong­sport: Szabó Ferenc (Kiskun­sági Csúszókorong Klub, Kecs­kemét, másodszor), Szkander­sport: Molnár Erzsébet (Kiskő­rösi Erőemelő Club, először). Az 1997-es érdekességek kö­zül kiemelendő az, hogy Sza­bolcsi Szilvia a pályakerékpáro­zásban és a rövid pályás gyor- korcsolyázásban egyaránt a leg­jobb volt. A labdarúgásban az MLSZ az 1996/97-es bajnok­ságban nyújtott formája alapján Illés Bélát javasolta. A kék-fe­hérek középpályása 1994 után másodszor az esztendő honi leg­jobb futballistája. A legendás ökölvívó, Kovács István úgy búcsúzott az amatőr ringtől, és lépett a hivatásosak táborába, hogy szövetsége most hatodik alkalommal jelölte meg az ama­tőr bokszolok legjobbjának. Felmentések a Selma-perben Felkészülési torna Az Európa-bajnokság után, ja­nuár 8—18. között újabb kie­melkedő eseményen szerepel a magyar férfi vízilabda-váloga­tott. Az ausztráliai Perthben rendezendő világbajnokságra a szlovák és a kazah válogatott elleni ráhangolós meccsel ké­szülnek a mieink csütörtökön. Kemény Dénes szövetségi kapitány játékosai számára egy hazai torna, a soproni Hungu- est-kupa lesz a vb-re való fel­készülés utolsó állomása. A csütörtöktől vasárnapig tartó viadalon hat válogatott vesz részt: a magyarok mellett a nagy rivális orosz, a sevillai kontinensviadal döntőjében Kásás Tamás három góljával legyőzött jugoszláv, valamint az említett két csapatnál gyen­gébb játékerőt képviselő ro­mán, kazahsztán és szlovák nemzeti együttes vendégeske­dik Sopronban.- Az elsődleges cél az, hogy játékosaim megfelelő formába lendüljenek a világbajnokságig. Erre mindenképpen alkalmas a soproni torna. Természetesen, a jó játék és a megfelelő ered­mény elérése is fontos, hiszen szeretnénk kiszolgálni szurko­lóinkat és támogatóinkat - mondta Kemény Dénes, aki a Hunguest-kupán jelöli ki világ- bajnoki keretét. TATÓ-1% TANÁCSADÓ Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése BUNDESLIGA I. TIPP 1. Bielefeld (16.)-Karlsruhe (9.) .......2 2 . Duisburg (7.)-Bochum (17.)......1, x 3 . Kaiserslautern (l.)-l. FC Köln (18.) .1 4. Leverkusen (4.)-VfB Stuttgart (3.I....1 5.1861) München (14.)-Bremen (11.) ....1 6. Wolfsburg (8,)-B. München (2.)....x, 2 OLASZ A-OSZTÁLY 7. Bari (16.)-Piacenza (14.).........x, 2 8 . Brescia (ll.)-Roma (3.)............x 9 . Fiorentina (lO.)-Atalanta (12.)...2, x 1 0. Juventus (2.)-Empoü (13.).........1 1 1. Lazio (9,)-Vicenza (6.).............2 1 2. Parma (5.)-Lecce (15.)..............1 13. Sampdoria (8.)-Napoli (18.)........1 + 1 MÉRKŐZÉS: 14. Udinese (4. t-Internazionale (1.)....2 V alasek Tibor PALACKOZOTT ITALOK ÉS VEGYES-KISKERESKEDÉS nyílt Kecskemét, Énekes u. 104. sz. alatt. Akciós áron kapható:- palackozott italok,- dohány, édesség,- kávé, fűszer,- vegyi áru. Nyitva: H-P: 6-12,13-20; Szó: 6-15; Vas: 7-13 óráig. Várom kedves vásárlóimat. Kellemes ünnepeket! Európa-szerte elismert egészségügyi és higiéniai termékeket gyártó nemzetközi vállalat magyarországi képviselete keres bolti cs patikai üzletkötőket. Elvárásaink:- min. középfokú végzettség- 25-40 éves életkor- dinamikus, sikerorientált személyiség- szervezőképesség- tárgyalóképesség- lakástelefon- üzletkötői gyakorlat- saját személygépkocsi- 6-10 nm-es raktározási lehetőség Ajánlatunk:- kiemelt fizetés, jutalék- szakmai fejlődési lehetőség- dinamikus munkatársak között kiváló munkahelyi légkör- próbaidő után szolgálati gépkocsi Előny:- saját mobiltelefon A fényképes önéletrajzokat a bella Hungária Kft. 3301 Eger, Pf. 342 címre, az iskolai bizonyítványok fénymásolataival csatolva, kérjük a hirdetés megjelenését követően 1 héten belül postázni. (48951) Felmentették a Senna-perben érintett hat vádlottat. A Forma- 1-es autós gyorsasági világbaj­nokság 1994. május 1-jén, Imo­lában megrendezett San Ma- rino-i Nagydíján halálos bale­setet szenvedett brazil Ayrton Senna halálának okát kutató bí­rósági vizsgálat során gondat­lanságból elkövetett ember­öléssel vádolták őket. Az imo­lai bíróság ítélethirdetésén egyik vádlott - azaz Frank Wil­liams, a Williams istálló csa­patfőnöke, Patrick Head tech­nikai igazgató, Adrian Newey volt főkonstruktőr, Roland Bruynseraede versenyigazgató, Federico Bendinelli, az imolai pálya igazgatója, valamint Gi­orgio Poggi, a pálya mene­dzsere - sem jelent meg. Egy legenda életre kel A legendás „Aranycsapat” egyik legjobb, ha nem a leg­jobb labdarúgója Puskás Fe­renc volt, aki ebben az esz­tendőben ünnepelte 70. szüle­tésnapját. Ez alkalomból film készült „Öcsi” életéről. Pus­kás életéről már számos siker­könyvet írtak Magyarorszá­gon és a nagyvilágban, vi­szont filmen még nem rögzí­tették sportpályafutása legap­róbb részleteit. Erre a nehéz feladatra vállalkozott a Go- Film Kft., továbbá a Puskás Marketing és Tanácsadó Kft. A 2x45 perces filmben a HM Honvéd Filmstúdiója archí­vumának eddig még nem publikált részei is láthatók. A forgatócsoport elkísérte Pus­kás Ferencet a januári mün­cheni Világ Futballgálára, ahol a kiváló sportembert az „Évszázad Gólkirálya” cím­mel tüntették ki. Az életmű­film videováltozatának hiva­talos forgalmazása csütörtö­kön kezdődik az MTV Rt. Televideo Kiadó által. Az al­kotás címe: „Egy legenda életre kel”. Az alkotás már nemzetközi díjakat is nyert. November 10. és 14. között rendezték meg a XIX. palermói nemzet­közi sportfilmfesztivált, ame­lyen a „Paladino d,Oro” el­nevezésű életműdíjat kapta Puskás Ferenc. A film el­nyerte Palermo város különdí- ját, amelyet sajtótájékoztató keretében adtak át a film ké­szítőinek és magának a fősze­replőnek. Az „Aranycsapat” élő le­gendáját december 10-én a Parlamentben Horn Gyula miniszterelnök a „Magyarság Hírnevéért Díjjal” tüntette ki. A naganói téli olimpiára készülnek a világ havas-jeges sportolói Tizennégy magyar sportoló indul Ülésezett a naganói téli olimpia magyar előkészítő bizottsága. Studniczky Ferenc csapatve­zető az eseményre tervezett magyar együttes személyi ösz- szetételéről szólt, adott tájékoz­tatót. Mint ismert, a Magyar Olimpiai Bizottság november végén lebonyolított közgyűlé­sének időpontjáig kilenc ma­gyar versenyző (Czakó Krisz­tina, Vidrai Szabolcs, Egyed Krisztina, Kovács Mónika, Pa- nyik János és a nó'i biatlonváltó négy sportembere) teljesítette a megkívánt, előírt részvételi szintet. A múlt héten azután a bobnégyes - egy tartalékkal - szintén kivívta a naganói start­jogot. A női műkorcsolyázásban egy további magyar sportember indulhat. Hogy ki? Ez eldől a hétvégi hazai bajnokság után. A Nemzetközi Korcsolyázó Szö­vetség (ISU) közlése szerint jégtáncban - egy kivételtől el­tekintve - valamennyi jogosult páros benevezett, így a magyar duó csak a harmadik naganói tartalék. A rövid pályás gyorskorcso­lyázásban nem sok a remény a magyar részvételre - hangzott el. A gyorskorcsolyázó Baló Zsolt viszont teljesítette a szin­tet. Az indulásához szükséges nemzetközi engedélyek azon­ban még hiányoznak, továbbá magyar állampolgársági kérel­mének elintézése is várat ma­gára. A sísportban, az alpesiek szakágában november végén lezárult a kvalifikációs sorozat. Labancz Mária - ő francia szí­nekben próbálkozott - teljesí­tette a szintet, majd később je­lezte: a magyar válogatottban kíván versengeni. Kvalifikációs pontjainak jóváírása folyamat­ban van. A sífutásban a FIS- szintek (a Nemzetközi Sí Szö­vetség határozta meg azokat - a szerk.) elérése nélkül, bizonyos további feltételek teljesítése esetén egy magyar versenyző indulhat. Úgy tűnik, Latrom- pette Balázs reménykedhet a naganói kiküldetésben. A hó- deszkasportban (snow board) egyelőre tisztázatlan a helyzet a magyar rajtjog tekintetében. Studniczky Ferenc azt re­méli, hogy a csapatösszeállítási kérdések a MOB-közgyűlés ha­tározatának megfelelően január elsejéig végleg tisztázódnak. A dolgok jelenlegi állása szerint 14 magyar sportember vete­kedhet jövő februárban Naga- nóban. Részvételi csúcs születhet Emlékversenyen sakkoztak Véget ért a Tákisz SE által szervezett Balázs Imre emlék- verseny. A versenyen 24 részt­vevő 1-1 órás játékidővel, 9 fordulós svájci rendszerű for­mában vett részt. Díjazottak: 1. Krizsány László (Széchenyi SE 8 pont, 2. Csabai Imre (Sped Kft.) 7,5 pont, 3. Kovács Gábor (Tákisz SE) 7 pont. A legjobb serdülő: Keresztes Richárt (Tá­kisz SE) 6 pont, a legjobb női versenyző: Bottá Judit (Tákisz SE) 5,5 pont, a legidősebb ver­senyző: dr. Huri Dezső (Tákisz SE) 4 pont, a legjobb kerek­egyházi versenyző: Nagy Zol­tán 4 pont, a legjobb nem díja­zott TÁKISZ-versenyző: Gö- möri Mihály 5,5 pont. Jövő februárban a naganói téli olimpián részvételi csúcs szü­lethet. A japán házigazdák 2593 sportember rajtjával számolnak. A legnépesebb küldöttséggel várhatóan az Egyesült Államok képviselteti magát a havas-jeges eseményen, az amerikaiak a ter­vek szerint 207 sportolót külde­nek a szigetországba. Tsunekazu Takeda, a naganói szervezőbizottság (NAOC) sportigazgatója elmondta, hogy az eddigi sportolói részvételi re­kordot Albertville (1992: 1801 résztvevő) tartja, majd Lille- hammer (1994/1739 résztvevő) következik a sorban. Takeda szerint 67 nemzet indulása bizo­nyos, de meglehet, hogy hetven ország verseng majd Naganó­ban. A végleges, név szerinti nevezési határidő 1998. január huszonhatodika. Az egyesült ál­lamokbeli sportküldöttséget Ja­pán (166) és Svájc (163) követi. Megjegyzendő, hogy a Koreai Köztársaság ismert gazdasági nehézségei okán mindössze 47 olimpiást kíván indítani. Hírlik, hogy Bermuda, Brazília, Irán, Luxemburg és Uruguay egy-egy sportolót nevez. Azerbajdzsán, Uruguay és Macedónia minden idők történetében most tervezi az első téli olimpiai startot. Ta­keda hozzáfűzte: a női jégko­rong, a curling és a snowboard ötkarikás műsorba való felvéte­lével 372 sportolóval többet várnak Naganóba, mint a ko­rábbi téli eseményekre. A használtnak is van hitele! Az OK H-MODELL kereskedésekben értékesített hasz­nált gépkocsik kifogástalan minőségéhez nem fér két­ség. Ezt az Opel Bank is elismeri, ezért a piacon egyedülál­ló módon, az új gépkocsikra vonatkozó hitelfeltételekkel teljesen megegyező lehetőségeket kínál az OK H-MODELL vásárlói számára. Ha OK H-Modell kereskedésben vásárol gépkocsit, az a fentieken túl­menően, a következő előnyökkel jár Önnek: több mint 100 pontot érin­tő átvizsgálási bizonyítvány, kilométer teljesítmény igazolás, 12 hónap garancia és európai Assistance, cserelehetőség. http://www.opel.hu I 321-OPEL 321-6735 INFO | OPEL BANK

Next

/
Thumbnails
Contents