Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-15 / 292. szám

1997. december 15., hétfő Sport 11. oldal Az NB I-es női meccsen sem termett babér a Tarjánnak A legjobb nyolc között a tűzoltók tos játékkal győzte le NB I-es ellenfelét, és ezzel bejutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé, ahol ismét rangos ellenfe­let kaphat. Kitűnt: a tűzoltók egész csapata, illetve Kiss. Kecskeméti RC- Salgótarján 3:0 (5,9,9) NB I-es női mérkőzés. Kecs­kemét, 100 néző. Vezette: Hu- rák, Jäger. Kecskeméti RC: Kormos, Czéh, Körmendi, Terjéki, Dunszt, Héjjas. Csere: Szabó, Martinovics. Edző: Szappanos Tibor. Gligorovics betegsége miatt nem léphetett pályára. A ven­dégcsapat nagyon bizonytala­nul fogadta a nyitásokat, s bár a hazaiak sok (7) nyitást rontot­tak, mégis 10:0 után szerzett először pontokat - igaz mind­járt ötöt - a Salgótarján. Az első játszma így is 12 perc alatt a kecskemétieké lett. A második és harmadik játszma elején 6:0-ra, illetve 5:1-re a vendégek vezettek. A kecskeméti csapat mindkétszer fordítani tudott Körmendi és Héjjas kemény leütéseivel, va­lamint Dunszt bombaerős nyi­tásaival. A Salgótarján lelkesen küzdött, és néhány látványos labdamenet végén pontokat is szereztek, de a játszmák máso­dik felében mindig a rutinosabb kecskemétiek voltak fölény­ben. Végül 62 perc alatt nyerte biztosan a találkozót a kecske­méti csapat. Kitűnt: Körmendi, Dunszt, Héjjas, illetve Szabó, Győriné. Nyúl Attila üti át a labdát a sáncon. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Tűzoltó SC-Keszthely 3-0 (12,7,4) Magyar kupa férfi röp­labdamérkőzés a legjobb 8 közé jutásért. Kecskemét, Kocsis Pál mg. szakközépis­kola sportcsarnoka, vezette: Kovács, Beregszászi. Tűzoltó SC: Nusser, Jantovics, Nyűi, Melkvi, Börcsök, Sándor. Csere: Nagy L., Bende, Bol­gár, Karagics, Pácsa, Nagy A. Edző: Karagics Mátyás. A tűzoltók csapata magabiz­Pontot mentett a Delfin a kézilabda NB I/B kecskeméti rangadóján Továbbra is menetel a Kőrös Kiskörös-Békés 30:28 (15:13) NB I/B-s férfi kézilabda-mér­kőzés, Kiskőrös, 900 néző, ve­zette: Abrus, Hummel. Kiskőrös: Nagy P.- Szabó L. (5), Juhász G., Juhász I. (3), Vereskovács (6), Csermák (5), Farkas R. (5). Csere: Farkas J., Pulai, Csiszár (1), Romhocz, Kispál. Edző: Imre Vilmos. Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 3/2. A Békés szerezte meg a rangadón a vezetést, de rövid idő múlva egyenlített a hazai csapat. Az első félidőben nem tudott egyik csapat sem jelentős előnyre szert tenni, hol az egyik, hol a másik csapat veze­tett. De a félidő hajrájára a ha­zaiaknak sikerült Farkas Ro­land két egymás után lőtt remek góljával két gólos előnyre szert tenni. A második félidő első támadásánál Csermák Gábor lőtt hatalmas gólt, s így 3 gólra nőtt a hazaiak előnye. Nemso­káig örülhettek azonban a biz­tos vezetésnek a hazaiak, mert rendre felzárkózott a vendég csapat. Volt a mérkőzés máso­dik félidejében egy kritikus pont, amikor a vendégek átvet­ték egy góllal a vezetést. De nagyon gyorsan sikerült a hazai csapatnak rendezni a sorait. A huszadik és huszonharmadik perc között a nagyszerűen ját­szó Szabó, Juhász István és Csermák lőtt egymásután há­rom gólt, és biztossá tették a hazaiak vezetését. A mérkőzés hátralévő részében egy-egy gól esett mindkét oldalon. Végül is Vereskovács állította be a má­sodik félidő 30-dik percében a 30:28-as végeredményt. A vasárnap délelőtti rang­adóra zsúfolásig megtelt a kis­kőrösi sportcsarnok, még a lép­csőkön és a kapuk mögött is nézők helyezkedtek el. Ke­mény, szikrázó mérkőzésen Molnár Csaba megérdemelt hazai siker szüle­tett. így a Kiskőrös továbbra is veretlenül, 6 pont előnnyel ve­zeti az NB I/B-s tabellát. Kitűnt: Vereskovács, Szabó, Csermák, Farkas Roland és Ju­hász István. A vendégek leg­jobbjai: Moldován (6), Gávai (5), Polgár Zoltán (5) és Polgár Tibor (5). Delfin KC-Csömör KSK 27-27(15-15) NB I/B-s férfi kézilabda-mér­kőzés. Kecskemét, 300 néző. Vezette: Dobrovics, Kerek. Delfin KC: Ihász, Szerény (5), Szerencsi (1), Magyar (1), Dusjak (1), Balogh (4/2), Mol­nár (11/5). Csere: Szabó (k.), Orova (2), Viski, Demeter, Fel­földi, Korsós. Edző: Korsós Miklós. Kiállítások: 12/1, illetve 10/2. Hétméteresek: 8/7, illetve 5/4. Az őszi forduló utolsó mér­kőzését a hazai pályán játszotta a Delfin csapata. Az első gólt a vendégek lőtték, de a hamaro­san 3-2-es kecskeméti vezetést jelzett a tábla. Sajnos a továb­biakban a kihagyott helyzete­ket, a technikai hibákat, az el­adott labdákat az ellenfél érté­kesíteni tudta. 27-dik perc: 12-15. A félidő végjátékában a sorozatban lőtt 3 góllal sikerült a felzárkózás a hazaiaknak 15-15. A második félidőben is akadozott a Delfin gépezete, és csak a 22-dik percben sikerült először egyenlíteni (24—24). Két- gólos hazai ■ vezetésnél (26-24) hét- méterest hibáztak a fiúk, és ezzel ismét felhozták a Csömör csapatát. Sőt a veze­tést is átengedték (26-27). Az utolsó 10 másodpercben kettős emberhátrányból Berényi bra­vúros góljával sikerült itthon tartani az egyik pontot. Kitűnt: Orova, illetve Fekete (kapus), Bagyánszki (9), Ker­tész (7). Ifjúsági eredmény: Delfin KT-Csömör 29-23. Gy ömrő-F ortunátó Mizse KC 32:29 (14:14) NB I/B-s férfi kézilabda-mér­kőzés, Gyömrő, 200 néző. Ve­zette: Simon, Szabó. Fortunató: Rapi, Tigliczki (1), Meleg (7), Vizsnyicai (9/3), Józsa (5), Horváth (1), Telek (3), Csere: Simó (k), Bo­rús (102), Brukner (1), Farkas, Koller, Szekeres. A tartalékosán felálló vendég mizsei csapat 45 percen át szo­rossá tudta tenni a mérkőzést, ám a hazaiak fokozatosan el­húztak 5 góllal, s végül bizto­san nyerték a mérkőzést. Kitűnt: Vizsnyicai, Meleg, illetve Varga 12, Odi 7. Kíméletes volt a bajnokjelölt GYSEV Ringa-Cofinec Petőfi Nyomda KKC 86-72(49-33) Sopron, 1200 néző. Vezette: Nagy J., Zsigmond. Kecskemét: Paradiz (16/6), Kovács (13), Veres (11), Sza- vercsenko (14), Gerencsér (8). Csere: Vida (2), Fück (5/3), Harmati (-), Elek (3), Dali (-). Edző: ifj. Tóth Viktor. Az eredmény alakulása: 2 p.: 4-4. 5. p.: 16-8. 10. p.: 26-10. 17. p.: 42-28. 22. p.: 53-33. 28. p.: 63-47. 35. p.: 72-60. Kipontozódott: Gerencsér (24. p.), Kovács (30. p.). Az első tíz percben a GYSEV-Ringa gyors és szel­lemes játékot nyújtott a sérülé­sektől és betegségektől sújtott kecskemétiek ellen. A második félidőre teljesen visszaesett a vasutasok játéka, helyzeteket hibáztak, és egymás után adták el a labdákat. A Paradiz által nagyon jól összefogott vendé­gek a második húsz percben a kipontozódások és Szaver- csenko súlyosnak tűnő sérülése ellenére tartani tudták a lépést a soproniakkal, de egyenlíteni nem tudtak. Saeed Armaghani: - Nem erre számítottam. A legna­gyobb gond az volt, hogy nem tudtunk kellően agresszív vé­dekezést nyújtani, és mivel nem szereztünk labdákat, így indí­tani sem lehetett. Ifj. Tóth Viktor: - A be­tegség- és sérüléshullám elle­nére tisztességesen helytálltunk a bajnokaspiráns otthonában. Fontos lenne, hogy a Baja el­leni mérkőzésig Szavercsenko térdsérülése rendbe jöjjön. Virágot bontott a Dália a Tanítóképzőben Bajai TK-PVSK-Dália 51-97(26-38) NB I. A-csoportos női kosár­labda-mérkőzés: Baja, dr. Posta Sándor sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Simó, Földházi. Bajai TK: Horváth 8, Sitkéi 2, Orbán 14/12, Nedilia 11/9, Mázsár 5/3. Csere: Sibalin 9, Trapl 1, Devecseri 1. Edző: Pump Gábor. Az első perc elején Horváth kosarával először és egyben utoljára vezetett a Baja. Innen­től kezdve 39 és fél percen ke­resztül csak az eredmény után futottak a tanítóképzősök. Az első félidőben főleg Orbán és Nedilia tripláinak köszönhe­tően még jól tartották magukat, de ehhez a pécsiek gyenge tá­madójátéka is kellett. A Rátgé- ber-lányok kifogástalanul vé­dekeztek, az ellenfél palánkja alatt viszont sokat hibáztak. így történhetett, hogy a 9. percben egy ponttal vezettek a dáliák (13—14), akik csak Sitkéi kipon­tozódása után tudták picit nö­velni előnyüket. A bajaiak egyetlen magas játékosának ugyanis mindössze 13 (!) perc kellett ahhoz, hogy össze­gyűjtse a pihenéshez szükséges öt személyi hibát. Szünet után elkezdődött a tanítóképzősök oktatása a Rátgéber-egyete- men. Vilutyte és társai villog­tak, közben a bajaiak is betalál­tak néha a kosárba. Donkóék - annak ellenére, hogy csak fél­gőzzel játszottak - főleg véde­kezésben és letámadásban mu­tatták be, hogy magasabb szin­ten mik az elvárások. Kitűnt: a bajai csapatból senki, illetve Vilutyte 26, Sztojkovics 19, Rátvay 17. Csak tisztelgett a Honvéd a Tarjánnak Bajai Honvéd KK- Salgótarján 63-79(30-36) NB I. B-csoportos férfi kosár­labda-mérkőzés: Baja, Német Nevelési Központ, 300 néző. Vezette: Vasvári, Reisz. Bajai Honvéd KK: Kovács 12, Cservék 24/15, Makk, Né­meth, Szabó N. Csere: Szőke 4, Bánáti, Pálkerti N., Virág 11. Edző: Ágfalvi György, itj. Vé­tek Frigyes. A gyenge kezdés után a csa­patok erősen visszaestek, és küzdelmes, de ritkán látható alacsony színvonalú játékkal untatták a nagyérdemű közön­séget. Az első félidő feléig - fő­leg Kovács kosarainak köszön­hetően - a hazaiak vezettek (10. perc: 15-14), ekkor azonban fordított a Salgótarján, és a szünetig hatpontos előnyt szer­zett. A bajaiak nagyon sokszor próbálkoztak a távoli dobások­kal, de ebben a játékrészben há­rompontos kísérleteik egy kivé­telével rendre eltévesztették a vendégek gyűrűjét. Szünet után sem lett élveze­tesebb a játék. Cservék vezérle­tével futott az eredmény után a Baja, de a fordítás nem, csak a felzárkózás sikerült (25. perc: 42^48). A vendégeknél Tursics és Radenkovics megállíthatat­lanul szórta a kosarakat, így a 30. percben már 60-47-re veze­tett a Salgótarján. A fiatal Virág Zoltán beállítása nagyot lendí­tett a Honvéd szekerén (36. perc: 61-66), de a hajrá a ven­dégeké volt. Az élvezhetetlen, rengeteg hibával tarkított mérkőzésen egy nagyon gyenge Salgótar­jánnal szemben saját magukat verték meg a bajai kosarasok. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, mert az éllovas MAFC elleni összecsapáson dől el, hogy bejutnak-e a legjobb négy közé, vagy a kiesés ellen kell küzdeniük a rájátszásban. A vállsérülése miatt hiányzó vete­rán csapatkapitány, Hosszú Ist­ván nélkül sajnos csak ilyen tel­jesítményre képesek a Sugo- vica-parti játékosok. Kitűnt: a bajai csapatból senki, illetve Tursics 26, Ra­denkovics 20. A világhírű olasz vívómesterre emlékeztek a magyar tanítványok Sákovics és Kamuti Jenő jutalma Budapesten ünnepelt és emlé­kezett a magyar vívósport. Italo Santellinek, a fél évszá­zadon át Magyarországon te­vékenykedett világhírű olasz vívómesternek nevét viselő alapítvány kuratóriumának képviseletében Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai bajnok, a „Maestro” egyik kiváló, utolsó élő tanítványa aranygyűrűt nyújtott át Sákovics Józsefnek és dr. Kamuti Jenőnek. A párbajtőrvívás első ma­gyar világbajnoka, aki 1953- ban Brüsszelben győzött, va­lamint az ugyancsak világbaj­nok tőrvívó kiváló eredménye­iért és a vívósport érdekében kifejtett tevékenységéért ka­pott elismerést. Az utánpótlás­nevelés terén példamutató munkát végző négy fiatal ví­vómester, Bemáth Zoltán (Bp. Honvéd), Bodóki Ákos (Új­pesti TE), Somlai Béla (Va­sas) és Udvarhelyi Kornél (MTK) pénzjutalomban része­sült. Az alapítvány kuratóriuma emellett tíz, elsősorban vidéki szakosztálynak szavazott meg anyagi támogatást. Veszélyben a kapu. A New Jersey-i játékosok (világos mezben) igyekeznek megállítani a Shayne Corson akcióját. A meccset a New Jersey nyerte 5-2-re. fotó: feb-reuters

Next

/
Thumbnails
Contents