Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-09 / 287. szám

1997. december 9., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC 13. oldal Európai szintű szaktudást Ha december első hétvégéje, akkor Kecelen virágfesztivál. A kötők és a termelők éppúgy várják a Flóra elnevezésű rendezvényt, mint a látoga­tók. A háromnapos program­ról Schindler János polgár- mesterrel beszélgettünk.- Dél-Magyarország egyet­len rangos és látványos bemuta­tójaként tartják számon a keceli rendezvényt. A folyamatos, színvonalbeli fejlődést nem le­het nem észrevenni.- Ennyien - ötvenhármán mint az idén, még soha nem je­lentkeztek a kötészeti ver­senyre. Olyan iskolákból is jöt­tek, ahonnan még nem voltak Kecelen. Talán 70 százalékuk már járt nálunk, a többiek újak voltak. Azért is volt az idei megmérettetés vonzóbb a diá­kok körében, mert az összetett verseny első három helyezettje a szakirányú felsőfokú felvéte­lire innen plusz öt pontot visz magával. Ez a gyakorlat Szom­bathelyen is. A szakmai egye­sület titkárával éppen arról be­szélgettünk, hogy a tizenegy Flóra-rendezvényről már több híres kötőmester került ki, sőt európai és világbajnokságon is sikerrel szerepeltek. Pedig ná­lunk kezdték. A virágtermelők közül is sok a visszajáró - mondta Schindler János.- A bemutatón látott örök­zöldek, virágzó növények leg­többje visszaköszön Kecelen.- Olyan élményben van itt részük a látogatóknak, amit soha nem lehet elfelejteni. A szép emléket pedig szívesen idézi fel minden ember, kötőd­jön az bármihez. így természe­tes, hogy mindenki igyekszik a környezetét örökzöldekkel, vi­rágokkal díszíteni. Ha csak azt nézem, mennyi dísznövényt vesznek ilyenkor! Egyébként városunk lakóterületének leg­alább harminc százaléka zöld­övezet. Talán több is lesz. Ön- kormányzatunknak van faisko­lája, sőt újabb területet jelöl­tünk ki erre a célra, ahol sza- badgyökerűeket nevelünk. Az utcákat szegélyező meggyfák is kiöregedőben, azokat ki kell váltani, s nem mindegy, hogy mennyiért lehet a csemetéket megvenni.- Az idei rendezvény mér­lege?- Az eladott belépő-, a kiosz­tott tiszteletjegyek, a verseny­zők, kiállítók és hozzátartozóik, valamint a vendégek számát nézve legalább húszezren lehet­tek részesei az idei Flórának. A finis - az egyik kiállító, a helyi Téglás András kezdeményezé­sére - árverés volt, amelyhez többen csatlakoztak. Például 11 ezer forintot adtak egy gerbera- csokorért. Összesen 130 ezer forint jött össze, amelyet a Ke­cel Fejlődéséért Alapítványnak ajánlottak fel. Köszönet ezért a város nevében - fejezte be a polgármester. Pulai Sára Mintegy 10 ezer tagja van a Bács-Kiskun Megyei Kézmű­veskamarának. Ok ötezernyi alkalmazottat foglalkoztatnak s jelentős a tanulóik száma. A megélhetés szempontjából (a családtagokkal) a Duna-Tisza közének körülbelül 50 ezer la­kosa kötődik a kézművesek köztestületéhez. A nemrégi­ben lezajlott választások ide­jén a megyei kézműveskama­rák közül az országban az it­teni tudta a legtöbb embert részvételre mozgósítani. 48 küldöttet választottak. A ka­mara elnöke ismét Abonyi Géza lett.- Az első három év legna­gyobb eredményének azt tar­tom, hogy sikerült a kamarai szervezetet kiépítenünk s létre­hozni a megyében 11 informá­ciós irodát - tekint vissza az el­nök. - Tekintettel arra, hogy az ígért kormányzati támogatás elmaradt. És az emberek több­sége ellenszenvvel fogadta a kamarát, merthogy - szintén az ígérettel szemben - már az első évben tagdíjat kellett fizetni és kötelező a tagság. A PM-től az induláshoz kapott rövid lejáratú 16 milliós hitelt visszafizettük, tagdíjemelés nélkül. Azt is ki- gazdálkodtuk, hogy a tagok ja­vára baleseti biztosítást köthes­sünk a Signalnál. S megfelelő tartalékunk van a folytatáshoz.- Milyen a tagság összetétele?- Körülbelül 300-féle tevé­kenységet folytatnak, a többsé­gük egyéni vállalkozó. Negyed­részük az építőiparban dolgozik, húsz-húsz százalékot képvisel­nek a személyi szolgáltatók és az árutermelők.- Milyen új feladatokra kell felkészülni? Abonyi Géza- A legfontosabb a vállalko­zói engedélyek kiadása illetve a visszavonás joga. Ezt a hatósági jogkört előreláthatólag a jövő nyártól gyakorolhatjuk. Nagy felelősséget jelent számunkra, hiszencsaknem százhúsz telepü­lés önkormányzatától kell át­vennünk az eddigi nyilvántartá­sokat. Ügyelnünk kell rá, hogy a folyamatban lévő ügyek zökke­nőmentesen kerüljenek át a ka­marához. Egyébként a vállalko­zói engedélyeket a megyében 10-15 információs irodánkban fogjuk kiadni. Húsz kilométeres körzeteket alakítunk ki és egy ab­lakos rendszert alkalmazunk. Vagyis az adószámot, a tb-szá- mot, a KSH-számot ugyanott meg lehet kapni, ahol a vállalko­zói engedélyt kiállítják. Tehát ezekért nem kell senkinek Kecs­kemétre utaznia.- Szigorítják-e a követelmé­nyeket az új vállalkozókkal szemben?- Egyelőre csak azt tervezzük, hogy a szükséges dokumentu­mokat, például a szakképzettsé­get igazolót, előre kérjük. Az en­nek meglétéről való nyilatkoza­tot, amivel az önkormányzatok­nál megelégedtek, mi nem tart­juk elegendőnek. A kamara arra törekszik majd, hogy a működés egyéb feltételeinek meglétéről is meggyőződjön.- Korábban célul tűzték ki, hogy a mestervizsgáztatást a nyugat-európai szintre emelik. Történik valami ennek érdeké­ben?- Ehhez a szakmák még széle­sebb köréhez meg kell határozni a követelményszintet és össze kell állítani a tananyagot. Egyébként egy tucatnyi szakma esetében ez megtörtént és ebben az évben már eredményes vizs­gákat tartottunk. Ahogyan a Magyar Kézműveskamara anyagi helyzete engedi, bővítjük azoknak a szakmáknak a körét, amelyekből nyugati szintű mes­tervizsgát lehet tenni. A szak­képzést rendkívül fontos felada­tunknak tartjuk, hiszen szoros kapcsolatban áll a magyar mes­terek szaktudása a piaci esé­lyükkel.-Mit vár az elkövetkező öt év­től?- Hogy a kamara még köze­lebb jut a teljes elismertséghez. Ehhez ki kell szűrnünk az álvál­lalkozókat, szélhámosokat, ten­nünk kell a feketegazdaság el­len, s elő kell segítenünk a tagság felkészülését a majdani európai uniós viszonyokra. Pivon József alelnök úrral és Tóthné dr. Nyíri Katalin kamarai titkárral, az új vezetőséggel ezen fogunk dol­gozni - ígéri Abonyi Géza, a megyei kézműveskamara el­nöke. A. T. S. EU műszaki szeminárium Az Európai Unióban alkalma­zottműszaki előírások szélesebb körű megismertetése érdekében szervez az Unió műszaki szemi­náriumot Budapesten december 8. és 10. között. A háromnapos szakmai tanácskozás hétfői megnyitóján Nyíri Lajos, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság (OMFB) ügyvezető el­nöke azt emelte ki, hogy erősí­teni kell az információcserét a kormányok, a vállalkozók és az úgynevezett akkreditációt - azaz minősítést - végző intézmények között. A szakmai szemináriu­mon az EU-ban alkalmazott gé­pek biztonságáról, az úgyneve­zett elektromágneses kompatibi­litásról, továbbá a kisfeszültségű berendezések termékfelelősségi és termékbiztonsági irányelvei­ről hallgathatnak előadásokat a 13 résztvevő ország szakembe­rei. Űjabb 180 embert vesz fel a kiskunfélegyházi vágóhíd Minden EU-államba exportálhatnak A gépsor és a technológia egyaránt megfelel az Európai Unió követelményeinek. A kiskunfélegyházi Hungary Meat vágóhíd az elmúlt héten megkapta a Közös Piac pe­csétjét, ami azt jelenti, a jö­vőben az Európai Unió vala­mennyi tagállamába akadály­talanul exportálhatja termé­keit. A kétmilliárd forintos be­ruházással felépített, Közép- Európa legnagyobb húsfel­dolgozójának számító vágó­híd többségi tulajdonosa az olasz Pini-csoport. A húsfel­dolgozó évi egymillió sertés feldolgozására képes, ennek hetven százaléka félsertés, szárazáru és sonka formájá­ban exportra kerül. Piero Pini, a vállalatcsoport elnöke elmondta, a kiskunfél­egyházi vágóhidat eleve úgy tervezték, hogy minden tekin­tetben megfeleljen az Európai Unió elvárásainak. A korsze­rűség nemcsak az épületekre és a gépsorokra, hanem az alkal­mazott feldolgozási technoló­giákra is érvényes. Ugyanak­kor hozzáfűzte, nem kívánnak visszaélni előnyös helyzetük­kel, és nem szorítják le felvá­sárlási áraikat. Ezt már csak azért sem tehetnék, mivel a pi­acot mindenkor a kereslet-kí­nálat szabályozza. A Hungary Meat Kft. hosszú távra tervez, ennek pedig a régió sertéstartó­ival kialakított jó kapcsolat az alapja. Egyébként a kiskunfélegy­házi vágóhíd december 15-étől újabb száznyolcvan fővel gya­rapítja létszámát. Az új alkal­mazottak közül harmincat a közelmúltban bezárt szek­szárdi húsüzemtől vettek át. Szász András A Flóra fesztiválok virágvárosi rangot hoztak Kecelnek Gerberacsokor kalapács alatt Hol épít a GM motorgyárat? Az amerikai General Motors bejelentette, hogy Csehor­szágot kizárta azon államok köréből, amelyeket esélyes­nek tartott új európai motor­gyára helyszínének. A mint­egy 400 millió dolláros beru­házásért így már csak Ma­gyarország és Németország maradt versenyben - írta hét­fői számában a Hospodárské Noviny című prágai gazda­sági és politikai napilap. A döntés oka az, hogy Magyarország és Németor­szág jóval nagyobb beruhá­zási kedvezményeket haj­landó adni a General Mo­torsnak, mint a cseh kor­mány. - Főleg átmeneti adómentességről és hason­lókról van szó - mondta a lapnak Josef Lébl, a Csehor­szágba irányuló külföldi be­ruházásokat elősegítő Cze­chinvest cég vezető tanács­adója. Csehországot a General Motors annak ellenére is el­utasította, hogy a cseh kor­mány rendkívüli engedmé­nyeket ajánlott fel, legalábbis eddigi szokásához képest rendkívülieket. A lap úgy tudja: Prága 2005-ig adóked­vezményt kínált a General Motorsnak, továbbá 40 millió koronát az infrastrukturális beruházásokra és 140 millió koronát a szakemberképzés támogatására. Lébl szerint ez kevés volt a General Motorsnak, sőt, az amerikai cég általában is fi­gyelmeztette a cseh kormányt, hogy a külföldi beruházók el­veszíthetik érdeklődésüket Csehország iránt, ha ezentúl sem látnak több jóindulatot a cseh kormány részéről. Mélyponton a jen Díjazott kötők és kiállítók Több mint ötéves mélypontra zuhant hétfőn Tokióban a jen a dollárhoz képest, ami annak a jele, hogy az üzleti körök ború­san ítélik meg a japán gazdaság kilátásait. A jen átlépte a dollár­hoz viszonyított 130 jenes ha­tárt, amire 1992 májusa óta nem volt példa. Micudzuka Hirosi pénzügyminiszter ugyan beje­lentette, hogy a japán kormány megteszi a „szükséges intézke­déseket”, vagy dolláreladások­kal interveniál, ám a piac e beje­lentést figyelmen kívül hagyta: folytatódtak a jeneladások. Az üzleti világ nem bízik abban, hogy a japán kormány képes lesz megnyugtató megoldást találni az adósságokat felhalmozó pénzintézetek gondjaira - mond­ják szakértők, hozzátéve azt is, hogy a dollárkeresletet növelték az amerikai gazdaság jó telje­sítményéről közzétett legújabb jelentések is. A három napon át tartó keceli Flóra '91 virágkötészeti ver­seny és kiállítás Bács-Kiskun megyei díjazottjai: Ifjúsági kategória, adventi koszorú: I. Czirják Edit, III. Torgyik Andrea. Ajándékcso­kor: I. Torgyik Andrea, II. Mol­nár Mónika. Karácsonyi gömb: II. Torgyik Andrea, III. Czirják Edit. Ugyanezt a helyezést érték el az egyéni összetett verseny­ben is. Valamennyien a kiskő­rösi Petőfi Sándor Kertészeti Szakközépiskola színeiben in­dultak, s a csapatversenyben megelőzték a III. egri és a II. fő­városi szakközépiskolát. Felnőtt kategóriában nem volt megyei első három helye­zett. A termékbemutató nagydíja­sai: Magyar Károlyné, Kecs­kemét (ötletes elrendezésért és a kiváló minőségű szárazvirág­anyagért), Téglás László, Kecel (jó minőségű és széles fajtavá­lasztékú gerberákért), Gyenes Ferenc, Kecskemét (kiváló mi­nőségű ciklámenekért). A termékbemutató különdí­jasai: Szálkái Virágkötészeti Kft., Kecskemét (kévecsokro­kért, szárazvirágért), dr. Faragó Károly és Társai Kft., Kecske­mét (szárazkötészeti anyagok), Téglás András, Kecel (szövet- tenyésztéses növényszaporí­tás). I. díjat kapott: Rideg Gábor, Kecel (hajtatott rózsákért), Gyenes László, Kecskemét (Yucca-méretválasztékáért), Pataki Sándomé, Kecskemét (nigellafajokért). II. díjat kapott: Márfai Má­ria, Kalocsa (szárazkötészeti növényanyagokért), Seedex Kft., Kiskunhalas (különleges szaporítóanyagokért). Mg.i gépkereskedelmi és szolgáltató KFT ISEW HOLLAND Rendkívüli akció a gépértékesítésben! 190, 210, 240 LE New Holland Ford traktorok nagy árengedménnyel, azonnal! Cím: Gépker Kft. Baja, Nagy István u. (a nagyhűtőház mögött) Tel./fax: 79/323-962, 79/321-603

Next

/
Thumbnails
Contents