Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06 / 285. szám
A bajai árvíz elől Kecskemétre került egy kislány A kölcsönadott gyermek visszatér Az embertől mindent elvehetnek, csak az emlékeit nem. Ez a történet egy olyan asszonyról szól, akinek azonban az emlékeit rabolta el a történelem. Számára a gyér mekkor nem több, mint homályos kép a múltból, nevek, fogódzók nélkül. A sors úgy hozta, hogy elszakították azoktól, akik éveken át otthont adtak neki. Távoli országba került, ahol családot alapított, saját otthont teremtett; de soha nem felejtette el azokat az esztendőket, melyek élete talán legboldogabb Időszakát Jelentették. Negyven évvel később elhatározta, hogy fényt derít gyermekkora titkaira. A Zsombok családot a II. világháború után telepítették ki a Felvidékről a szlovákok. Bajára kerültek, ahol az idegen környezetben is megpróbáltak új életet kezdeni. Történetünk hőse, Zsombok Erzsébet 1951- ben született. A sors azonban mintha üldözte volna a menekültfamíliát; 54 nyarán otthonuk a bajai nagy árvízzel elpusztult. Erzsébet ezeket a vészterhes napokat kisgyermekként élte át. Gyermek a buszon Az emberi segítőkészség szép példájaként akkoriban a kecskemétiek közül sokan felajánlották, hogy az árvízkárosult bajai családok gyermekei közül vendégül látnak néhányat otthonaikban. Erzsikét a bajai Béke téren tette fel édesanyja a buszra. Csak Kecskeméten derült ki, hogy a kislány neve nem szerepel az előre egyeztetett névsorban. így őt nem is várta senki. Ott állt egyedül, kétségbeesve a buszon. Szerencsére a sofőrön kívül utazott ott még egy férfi. Erzsiké csak arra emlékszik, hogy Lajos bácsinak hívták. Ez az ember végül hazavitte magukhoz a kislányt, ő és felesége, Erzsiké néni fogadták be. A házaspárnak volt egy kislánya, aki azonban meghalt. Éppen ezért érthető, mennyire örültek, hogy ideiglenesen pótolhatják elveszett gyermeküket. ’56-ig élt velük. Erzsiké ma Franciaországban él. 46 éves. Nagyon szeretett volna - így, évtizedek után - megtudni néhány fontos dolgot erről a két emberről, akiktől annyi szerete- tet kapott. Levelet írt hát egy kecskeméti ismerősének, aki a Petőfi Népéhez fordult. Hátha valaki tudja, ki lehetett Lajos bácsi, Erzsiké néni? 1956-ig maga is úgy érezte, mintha örökbe fogadták volna. Ekkor azonban édesanyja kinyomozta, hol lehet az öt éve „kölcsönadott” gyermek. Lajos bácsi ezek után visszavitte Bajára, bár a kis Erzsiké nem akart menni. A mama elárulta: külföldön szeretnének új életet kezdeni, s természetesen a kislányt is magukkal vinnék. Mit tehetett Lajos bácsi? Szomorúan elbúcsúzott az örökbefogadott gyermektől. A család aztán előbb Jugoszláviába, majd Frc»nr*iíirvrcvncrha mpnt ma ott él, férjével, két lányával, és unokáival, eljött Magyarországra, s természetesen Kecskemétre is. Azt remélte, hogy emlékei nyomán megtalálja azt a házat, ahol békében élt, s ahol annyi szerete- tet kapott a két embertől. A város azonban megváltozott. Nem találta meg egyiküket sem, de olyanokat sem, akik emlékeztek volna rájuk. A Petőfi Népe október 1-jei számában megjelent írás azon ban sokak figyelmét felkeltette. Például a kecskeméti Czakó Ferenc helytörténeti kutatóét, őt - mint elmondta - megragadta Erzsiké története. Vette hát a fáradtságot, hogy szabadidejében valóságos magánnyomozást folytasson, s megkeresse a múlt emlékeit. Erzsiké kecskeméti ismerősétől, Eőry Kálmánnétól megtudta, hogy Lajos bácsi a városházán dolgozott, meg egy öregeket gondozó intézet vezetője volt. A mai idősek otthonában akadt még valaki, aki emlékezett egy bizonyos Lajos bácsira. Lajos bácsi és Erzsi néni esküvői képe. A házaspár kislánya korán meghalt, ezért örültek a „kölcsöngyermek- nek”. Csak miután Erzsikét elvitték tőlük, gondoltak egy újabb saját gyermekre. Magánnyomozás egy ismeretlenért A leírás többé-kevésbé illett a keresett férfire. A megadott címen azonban már senki sem emlékezett ezekre a nevekre. Bármennyire is összeillettek volna a részletek, Czakó úrnak be kellett látnia, hogy rossz nvomon iár. A Platán otthon irattárában azonban hosszas keresgélés után megtalálta az akkori gondnok aláírását egy levélen. Az illetőt Vecsei Lajosnak hívták. A nyomozás továbbra is számtalan adat áttekintésével folytatódott; meg kellett ugyanis keresni a korabeli kecskeméti címtárakban Lajos bácsi házának címét. Csak egy 1922-es címtárat sikerült Czakó úrnak átböngészni. Ebben talált is egy özv. Vecsei Lajosnét, aki a Széchenyi krt. 7. számú házban lakott. Ám hogy milyen nehéz a kutató sorsa! Az 1944- es címjegyzék szerint akkor már más lakott ebben az épületben! Czakó úr - elmondása szerint - bár elkeseredett, semmiképpen sem adni a kutatást. akarta felBal szélen az Idős Erzsiké néni, mellette unokái, fia és menye. A kis képen a kislány elvitele után született gyermekkel látható Erzsiké néni. A nyomra vezető telefonszám Végül, szinte az utolsó pillanatban fontos nyom került elő. Volt ugyanis a Rigó utcában egy ház, a közszolgálati és egyéb altisztek háza. A levéltár adatai szerint Vecsei Lajos irodai altiszt eredeti foglalkozása szerint földműves volt. 1918-ban született Kecskeméten, anyja Almási Erzsébet volt. Kisfáiban laktak sokáig, 1951-től volt a szegényház gondnoka, majd vezetője. 1956-ban otthagyta munkahelyét, s egészségellenőr lett. A kutató következő útja a postahivatalba vezetett, hogy az ösz- szes Vecsei nevű előfizetőt kiírja. A levéltár anyakönyveinek áttekintése következett. Itt talált adatot arra, hogy Vecsei Lajos feleségét Hegedűs Erzsébetnek hívták. Lajos bácsi azonban 1974. december 30-án meghalt. Címük a bejegyzés szerint Rózsa Ferenc utca volt. Csakhogy ilyen nevű utca nincs a várostérképeken! A megyei könyvtár régi térképén azonban sikerült azonosítani az utcát. A mostani Márkus Géza utca lehetett az, a Hunyadi városban. Csakhogy! Onnan semmiképpen sem láthatta a gyermek Erzsiké a bevonuló orosz tankokat! Czakó úr elhatározta, hogy megkeresi a postán felírt telefonszámok alapján azt a Vecsei Lajosnét, aki a Tinódi utcában lakik. Ez az aprócska nyom vezetett eredményre. Kiderült: az elvált férje, Vecsei Lajos, Erzsiké Lajos bácsijának a fia. Az asszonytól megtudta, hogy anyósa és apósa gyakran emlegették a bajai Erzsikét, akit évekig nevelgettek. A család csak 1962-ben költözött a Rózsa Ferenc utcába. Időközben Lajos bácsi felesége is meghalt, a kecskeméti Köztemetőben nyugszik. A Rózsa Ferenc utcában Czakó úr megtalálta az ifjabb Vecsei Lajost. Nála sok fotó volt, melyeken szülei az elveszett Erzsikével fényképeztették le magukat. A megsárgult fotókról lerí: féltő szeretettel fogadták maguk közé a bajai árvíz elől menekített kislányt. Erzsiké néni, miután a kislányt elvitték külföldre, még sokáig kerestette őt a Vöröskereszt útján, de soha többé nem akadtak a nyomára. A gyermeket messzire vitték valódi szülei, s ők azt sem tudhatták meg életük hátralévő részében, merre sodorta a sors a kölcsönadott kislányt. Az ifjabb Vecsei Lajos nem mulasztotta el üzenni Franciaországba: ha Erzsiké újra hazalátogat, nagyon szívesen látná vendégül. Azt már csak úgy huncut- kodva tette hozzá, hogy talán az Erzsiké utáni vágyódás eredményeként születhetett meg ő maga is, nem sokkal az 56-os események után. Erzsikét úgy emlegették, mint elveszett testvérét. Virág a sírra Erzsiké jövőre hazajön megint. Nemrég operálták, s minden esélye megvan a teljes gyógyulásra. S ha hazajön, feltétlenül meglátogatja jótevői gyermekeit és unokáit, mint ahogy a Köztemetőbe is biztosan kimegy néhány szál virággal, annak a két, egyszerű embernek a sírjához, akik önzetlenül magukhoz vették, sajátjukként szerették, s akiknek élete talán legboldogabb éveit köszönheti. Bán János
