Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-05 / 258. szám
1997. november 5., szerda Sport 13. oldal Új edző Akasztón Eddig 14 fordulót játszottak le a labdarúgó NB I-es bajnokságból. Az Ecker Stadler FC csapata megszerzett 8 pontjával (8-28) az utolsó helyen áll a táblázaton. Szombaton igazi „hatpontos” meccset vesztettek el Siófokon. A sikertelen szereplés után hétfőn Sándor István helyett már Bozai Gyula ült az akasztói csapat kispadján. Stadler József klubtulajdonos: - Már a rajtunk sem sikerült jól. Az osztályozó után az MLSZ fellebviteli bizottsága előtt is „ki kellett harcolni” az élvonalban maradást. Közben folytak az átigazolások, és mire mi is erősíthettünk volna, már kevés labdarúgó maradt szabadon. Bár a kupában még versenyben vagyunk, a bajnokságban nem jöttek az eredmények. A Stadler FC jobb csapat annál, hogy az utolsó helyen álljon. Az edzőcsere nem volt könnyű döntés, de az eredménytelenség miatt kénytelen voltam változtam. Remélem, az új edző egy kicsit fel tudja rázni a játékosokat, és vele sikerül kiharcolni a bennmaradást. Bozai Gyula: - Az elmúlt ősszel az NB Il-es KSC-nél, tavasszal az NB I-es Békéscsabánál edzősködtem. Stadler urat ismerem már régóta, de Akasztóra kerülésemben Pólyák Józsefnek, a KSC volt menedzserének is nagy a szerepe. Nehéz dolgunk lesz, eléggé leszakadt a csapat, és eléggé maga alatt van a társaság. Remélem, tudok segíteni, és szerzünk annyi pontot, hogy esélyünk legyen a bennmaradásra. Még három forduló van hátra az őszi szezonból - a BVSC és a Vác hazai pályán, a Haladás idegenben. Ezeken a meccseken legalább négy pontot kellene szerezni ahhoz, hogy tavasszal még legyen miről beszélnünk. Soha nem hátráltam meg a hasonló feladatok elől. Benn tartottam én már a kilátástalan helyzetben lévő Veszprémet és a Békéscsabát is az élvonalban. Azt hiszem, ezúttal nagyobb bravúrra lesz szükség. Kérésemre szerdán 17 órakor edzőmeccset játszunk a Do- rozsmával, szeretném látni, hogy az általam elképzelt szerkezeti felállásban mire képesek a játékosok. Szerződésbontás Csengődön Közös megegyezéssel hétfőn este szerződést bontott Francia László edző és a megyei I. osztályban szereplő Csengőd labdarúgócsapatának vezetősége. A határozottságáról, fo- ciszeretetéről ismert tréner másfél évig irányította a csengődi gárdát. Az ötvenegy mérkőzés mérlege: 25 győzelem, 14 döntetlen, 12 vereség, 95-62-es gólkülönbség. Az 1995/96-os bajnokságban a 7. helyen végeztek, tavaly pedig ezüstérmet szereztek a megyei I. osztályban. A jelenlegi gyengébb szereplés, és az azt eredményező 13. hely a távozó edző szerint azzal magyarázható, hogy nyáron eligazoltak a meghatározó játékosok, a vidékiek pedig nem tudnak rendszeresen járni edzésre. Francia László köszöni a szurkolók, játékosok és vezetők eddigi bizalmát, és egyben sok sikert kíván a jövőben a csapatnak. Bácsalmáson megtört a jég Csodát láthattak a hazai szurkolók vasárnap a Bácsalmás-Solt (1-1) megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzésen. A sorozatban begyűjtött tizennégy vereség után pontot szerzett az utolsó helyezett bácskai csapat. Minek köszönhető ez a pontszerzés? Néhány hetes vajúdás után megoldódtak az edzőgondok. Narancsik Máté személyében új trénere van a csapatnak. Nem ismeretlen Bácsalmáson, hiszen egykor a helyi együttesben mint kőkemény hátvéd vívott ki magának elismerést, de a kispadon is bizonyított már. Az 1983/84. évi másodosztályú bajnokságban sikerrel vezette vissza a PVSE gárdáját a megyei I. osztályba, ám ott már nem bizonyíthatott. Három évvel később, amikor baj volt, jött Narancsik, és benn maradt a csapat. Az idei 14 vereség után talán nem túlzás azt állítani, hogy kritikus helyzet alakult ki. Ilyenkor általában Narancsik Mátéra esik a vezetők választása. Az edző bemutatkozása várakozáson fölötti: pontot szerzett az immár általa irányított gárda. Ennek értékét az is növeli, hogy egy dobogóra pályázó együttes ellenében sikerült az igencsak vastagra hízott jeget megtömi. P. K. Fel kell rázni a csapatot Az Extra Ligában szereplő Kecskeméti RC férfi röplabdacsapata az őszi 11 fordulóban 10 vereség mellett mindössze egy győzelmet szerzett, és az utolsó helyen áll. Ehhez az eredménytelenséghez pedig sem a vezetők, sem a szurkolók nincsenek hozzászokva. Karagics Mátyás a hétvégi, kettős fordulóban elszenvedett vereségek után felállt a kispadról. Szűcs Tibor klubelnök: - A sorozatos kudarcoknak egy ponton véget kell vetni. Karagics edző egyébként már napokkal korábban jelezte, ha a hét végén kettős vereség lesz a mérleg, nem folytatja tovább. A vezetőség ezt elfogadta. Elsősorban nem az ő személye miatt került sor edzőcserére. Sokkal inkább a játékosok fegyelmezetlensége, magatartása, hozzáállása a gond. Tavaly sokkal jobban szerepeltünk, és csak egy meghatározó játékos távozott. Talán egy keményebb kéz, egy más elképzelés úgy felrázza a csapatot, hogy osztályozó nélkül Extra Ligás maradhat. A héten már Nagy Péter, a kecskeméti Arany J. Alt. Iskola testnevelője ül az együttes kispadján. Az új edző 20 évig röplabdázott, 99-szeres válogatott. Jelenleg az ifjúsági válogatott mestere, utánpótlás edzőként több országos bajnokságot nyert csapataival. A KRC nagycsapatának szinte mindegyikjátékosa tanítványa volt, Szabóval pedig együtt játszott. Jól ismeri a fiúkat, ezért is vállalta el a feladatot. Elmondta, nem annyira elkeserítő a helyzet, sok mérkőzés van még hátra, a Csepel és a Kazincbarcika is befogható. Tudósítóink Jelentik Az ob-győzelem után nemzetközi szintet ért el Laczi Katalin 95 kilós lökésgyakorlat közben. CSELGÁNCS A hét végén Debrecenben rendezték a diák B-korcsoportos országos bajnokságot, melyen sikeresen szerepeltek a Kecskeméti JC versenyzői. Bagó Dénes személyében ismét van magyar bajnoka Kecskemétnek ebben a korcsoportban. A +58 kilós súlycsoportban versenyző fiatal egyenletes, jó teljesítményt nyújtva biztosan szerezte meg az első helyet. A KJC további eredményei, 30 kg: 5. Kocsó János, 32 kg: 7. Donnauer Z., 35 kg: 3. Illés Zoltán, 38 kg: 5. Farkas György. Edzőik: Kiss Endre és Vörös László. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Makó-Fortunátó Mizse KC 32-25 (14-12). Makó, 300 néző. Vezette: Gólya, Páli. Mizse KC: Simó - Meleg 3, Vizsnyiczai 6, Král 4, Józsa 5/1, Horváth 2, Telek 2. Csere: Rapi (k), Perczel (k), Szász, Bruckner, Farkas 2, Szeghalmi 1, Szekeres. Edző: Túlik István. Kiállítás: 8, ill. 2 perc. Hétméteres: 4/4, ill. 3/1. Remekül kezdett a Fortunátó, a 7. percben már 5-2-re, majd a 15. percben 8-6-ra vezetett, de a hazaiak fokozatosan átvették a játék irányítását. A fordulás után a hazai gólokra csak nehezen tudtak válaszolni, így a Makó a vártnál könnyebben győzte le a gödörben lévő mizseieket. Ifjúsági eredmény: 31-39. NB I/B-s női mérkőzés: Szeged-Kiskörös 15-25. NB Il-es női mérkőzés: Já- noshalma-Érd 40-23 (20-9). Jánoshalma: dr. Borospé - Rátái 12, Fodomé 4, Juhász 3, Romsics 11/3, Faragó 2, Simity 1. Csere: Törökné, Kiss 1, Csősz 3, Snábl 3, Pasztrovics. Az első két gólt a vendégek szerezték, de a hazaiak a 7. percben már biztosan vezettek, majd fokozatosan el is húztak. A szélsők, Rátái és Romsics kitűnően játszottak. Megyei női mérkőzés: Hercegszántó-Kiskunhalas II. 16-21 (8-5). Ld.: László 5, Péczka, Kőhelyi 3-3, ill. Mucsi 7, Katus, Sztipán 3-3. SÚLYEMELÉS Száz évvel ezelőtt alakult a Budapesti Műszaki Egyetem Sport Clubja. Ebből az alkalomból nemzetközi Műegyetem Kupa súlyemelő versenyt rendeztek, melyre meghívták Laczi Katalint (KSC-Parkettagyártó), aki egy hónappal ezelőtt Nyíregyházán felnőtt országos bajnokságot nyert. A tét számára a nemzetközi szint másodszori teljesítése volt. A kiélezett helyzetben a minősítés megszerzése érdekében egy hónapon belül kétszer kellett teljesíteni egyéni csúcsát, szakításban a 72,5 kg- ot, lökésben a 95 kg-ot. Végül nagy küzdelemben sikerült ösz- szetettben a 167,5 kg-os eredményt elérnie. Laczi Katalin az idén 7,5 kg-ot javított legjobb- ján, nemzetközi minősítést szerzett, és megnyerte élete első felnőtt országos bajnokságát. A női súlyemelés olimpiai sportág lesz. Reméljük, hogy a kecskeméti nevelésű Kati a nyolcéves edzésmunkát folytatva nemzetközileg is élversenyzővé válik. Edzője Kasza György. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női mérkőzés: Zala Volán-Bajai TK 92-68 (36-42). Zalaegerszeg. Bajai TK: Horváth, Sitkéi 18/3, Orbán 29/18, Nedilia 11/9, Trapl 6. Csere: Sibalin 4. Edző: Pump Gábor. Az edzőnek nem volt gondja az összeállítással, azt a néhány játékosát küldte pályára, aki éppen nem sérült vagy beteg. Az elején mindkét csapat pontatlanuljátszott, utána viszont Orbán és Nedilia tripláival, valamint Sitkéi középtávoli kosaraival a bajaiak vezettek. Szünet után négy percig tartott még a vendégek előnye (24. perc: 47—47), utána Nediliáék elfáradtak, és a Zala Volán könnyedén győzött. Kitűnt: Nitulescu 30, Zeré- nyi 9, illetve Sitkéi, Orbán. NB Il-es férfimérkőzések: Kiskunfélegyházi KC-Gyula 77-60 (39-23). KKC: Rabi 30, Vértesi 20, Szabó 9, Pólyák 6, Görög 4. Csere: Máriás 3/3, Dobos 3/3, Fekete 2. Edző: Bódi Sándor. A nagy iramú, színvonalas mérkőzésen a hazai csapat végig vezetve, ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Univer KSE-Sportcsamok DSE 101-93 (48-39). Univer: Soós 21, Kégel 16/6, Hajdú 5/3, Csányi 13, Patay 17/15. Csere: Gúth, Király V. 6, Mester 2, Kenderes 19/3, Tóth 2. Edző: dr. Tánczos-Szabó László. Az első félidőközepén már 14pont volta hazaiak előnye. Védekezésük azonban elmaradt a korábbi mérkőzéseken megszokottól, és ezt a mezőberényi csapat jól kihasználta. NB Il-es női mérkőzés: Kiskunfélegyházi KC--Diósd58-63 (33-31). Ld.: Jáger 24, Kalmár 22. A rutinosabb játékosokból álló vendégek a hajrában fordították maguk javára a meccset. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Tűzoltó SC-Gyöngyös 3:0 (3, 3, 9). A kecskemétiek jó játékkal magabiztos győzelmet arattak. Kitűnt: Nagy L., Melkvi, Bende. Ifjúsági eredmény: 3:0. NB Il-es női mérkőzés: Kalocsai SE-Pécs 3:0 (7, 3, 5). Negyvennégy perc alatt köny- nyedén nyert a KSE, és őrzi őszi veretlenségét. Kitűnt: Farkas E., Szabóné. Ifjúsági e.: 3:0. SAKK NB Il-es csapatbajnokság: Kunszentmiklós-Szentendre 4:8, Békéscsaba-Bajai Vízügy 8.5:3.5, Kiskunhalas-Gyoma- endrőd 9.5:2.5, Szegedi Portál II.-Kecskeméti Széchenyi 3.5:8.5, Kecskeméti Tá- kisz-Makó II. 8:4. TEKE NB I-es női mérkőzés: PMSE Antenna Hungária-Szanki Olajbányász 2:6 (2373-2395). Psz.: Harnóczi S. 414, Törteli M. 412, Török J. 409, Rávainé 396 fa. Ifjúsági: 3:1. NB Il-es férfimérkőzések: Szanki Olajbányász-Fővárosi Vízművek 4:4 (3029-3028). Ganz Set SE Kiskunhalas- Mezőtúr 2:6 (2890-2935). Budapest VII., Madách tér 3-4. . ■ \ r— ................. ■-> . i .................. ................. ' 1 —"t J H BCDC*raf’ll n 1- w/Á HÁLUNK BÉRELHET UK IS E1Í D\fl; Eli Budapest V., Sr.rvlta tér 8. Kárpótlási jegyét most a Budapesti Ingatlan Rt. részvényeire cserélheti a Daewoo Értékpapír Rt. (1052 Budapest, Apáczai Csere dános u.11. tel.: 328-5400), az EMAB Rt. (1053 Bp.,Ferenciek tere 10. tel.: 118-0045) és az IBUSZ kijelölt irodáiban. Budapest III., Kiscelli lakópark-A NÁLUNK OTTHONRA LEL 2000Ft összcímletértékű kárpótlási jegyért 3000 Ft , ös$zné.vértékű „ részvény jegyezhető Részvények jegyezhetők november 6-tól