Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-22 / 273. szám
1997. november 22., szombat Hazai Tükör 5. oldal Az alapvető tisztasági szabályok betartásával elkerülhető a betegség Nincs hepatitiszjárvány Nincs fertőző májgyulladás-járvány az országban. Csupán egyes területeken, lokálisan észlelni a betegség terjedését. Az alapvető tisztasági szabályok betartásával viszont az esetleges fertőzés is elkerülhető - tudtuk meg a Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet járványügyi vezetőjétől. Dr. Csohán Ágnes osztályvezető főorvos lapunk kérdésére elmondta, hogy a legutóbbi országos adatok szerint mindössze ötven megbetegedést regisztráltak. Az esetek 75 százalékában hepatitisz-A vírust diagnosztizáltak. A fertőző májgyulladás gócai Szabolcs-Szatmárban, Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar és Békés megyében vannak, de Komárom-Eszter- gom megyében is előfordult kisebb közösségeket érintő fertőződés. Még hat további megyében észleltek egy-egy megbetegedést. Milyen tünetekre kell felfigyelnünk? A szakember szerint néhány héttel a vírusfertőzés után gyomorémelygés, rossz közérzet léphet fel. A lappangási idő kettő-négy hét is lehet. A szem fehérje és a bőr pár napra besárgulhat. A fertőzöttek többségénél tünetmentes, illetve enyhe lefolyású a betegség. A megelőzés szempontjából a legfontosabb az alapvető higiénés szabályok betartása. A fertőző májgyulladás kialakulásáért a megbetegedések kétharmadában felelős hepatitisz-A vírus a szájon keresztül cseppfertőzéssel, illetve emberi széklettel terjed. Az étkezés előtti és a WC-használat utáni kézmosással a betegség elkerülhető. Fontos lenne, hogy az oktatási intézményekben, a munkahelyeken megfelelő kézmosási lehetőségek legyenek a gyermekek és a felnőttek részére egyaránt. Ha már bekövetkezett a baj, akkor a beteg környezetében veszélyeztetetteket gamma- globulinnal oltják be. Ezzel a szerrel a szervezet ellenállóképességét erősítik a kórokozókkal szemben. N. Zs. Szabolcs-SzatmárBer eg Borsod-Abaój-Zempién BUDAPEST Hajdú-Blhar Pest Jász-Nagykun-Szotnok Fejér Bács-Ktskun Békés Zala Nógrád Heves Komárom-Esztergom Csongrád Tolna Somogy SEJ Győr-Moson-Sopron te Vas [Q Veszprém p 6 Baranya (esetszám) Fertőző májgyulladások száma Magyarországon, 1996-ban A robbantások többsége még felderítetlen Rendőrség-Maffia: 7-70 A Központi Bűnüldözési Igazgatóság felmérése szerint az elmúlt év eleje óta Budapesten és az ország más területein 70 robbantásos bűncselekmény történt. A rendőrségnek csupán hét esetben sikerült felderítenie a tettest. A robbantásos ügyek egy részében még nem zárták le a vizsgálatot - közölte tegnap újságírókkal Mikó István ezredes, a KBI vizsgálati főosztályának vezetője. Két esetről beszél részletesebben. Az egyikben, az ügyészségnek küldött vádemelési javaslatban, robbanóanyaggal való visszaélés, rongálás és zsarolás bűntettével gyanúsítják J. Jánost, aki az V. kerületben, az Erzsébet téren 1996. október 25-én éjjel kézigránáttal robbantott fel egy Mercedes gépkocsit. A nyomozás során kiderült, hogy a megbízó nem az autó tulajdonosának nevét, vagy a kocsi rendszámát adta meg, hanem a jármű külső tulajdonságait írta le. Az adott időben csak egy ilyen kocsi állt a parkolóban, a merénylő az alá gurította a gránátot. A megbízó, T. György ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki gazdasági bűncselekmények gyanújával. Már vádat is emelt az ügyészség T. István ellen, aki 1996. november 16-án este az I. kerületi Hegy alj a és Sánc utca kereszteződésében dobott robbanószerkezetet a Black Rouge Night Klub elé. A megbízó személyét a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie. Ady-kiállítás. Ady Endre születésének 120. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyüt tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ott látható az Özvegy legények tánca című verse, amelyért élete legnagyobb honoráriumát kapta Ady. Kereken 200 koronát. fotó: feb/kallus györgy Ellentmondásos helyzetkép az oktatásról Az oktatást nemzeti ügynek tekintik A kormány az oktatást nemzeti ügynek tekinti és a jövőben is ennek megfelelően kívánja kezelni. Nemzetközi verseny- képességünk szempontjából elengedhetetlen, hogy az oktatásban megőrizzük Kelet-Közép-Európában kivívott első helyünket - hangsúlyozta tegnap a miniszterelnök. Az Országházban rendezett fprumon Horn Gyula kijelentette: a kormány az oktatást nemzeti ügynek tekinti, a jövőben ennek megfelelően kívánja kezelni. Bejelentette: a jövő év szeptemberére célul tűzték ki a pedagógusok minőségi bérezésének bevezetését. A miniszterelnök sürgette a Nemzeti Alaptan terv végrehajtásával kapcsolatos feladatok megoldását. Olyan iskolatípusok létrehozására van szükség - mondta -, amelyek „felkarolják a lemorzsolódókat”. A felsőoktatással kapcsolatban hiányolta, hogy nincs hosszú távra szóló képzési stratégia. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter rend-' kívül nagy vívmánynak nevezte, hogy a felsőoktatásban sikerült egy több elemből álló teljesítményen alapuló fizetési rendszert kialakítani, amelynek része a Bolyai- és a Szé- chenyi-ösztöndíj, a kötelező vezetői pótlék, a jövőre bevezetendő központi minőségi bérezés. Megemlítette, hogy a közeljövőben aláírják a 250 millió dolláros világbanki köl- csönmegállapodást, és a pénz jó része, mintegy 180-190 millió dollár a tervek szerint a felsőoktatás integrációját szolgálja. Jánosi György, az Ország- gyűlés Oktatási Bizottságának elnöke szerint a kormánynak eredeti oktatási programjából sikerült bizonyos részeredményeket megvalósítani. Gazsó Ferenc egyetemi tanár szerint a magyar oktatás színvonala hanyatlott az elmúlt években, nem utolsó sorban azért, mert jelentős forrásokat vontak ki a területről. Az oktatás piacosításának következményeit „katasztrofálisnak” nevezte a professzor. Nyugdíjpénztárak - garanciával Az Állami Pénztárfelügyelethez eddig 31 magánnyugdíj- pénztár-alapítási kérelem érkezett, közülük 29-et bírált el kedvezően a főhatóság. Az engedélyezett nyugdíjpénztárak felét önkéntes pénztárak hozták létre. Radnai György, az Állami Pénztárfelügyelet elnöke részletesen elemezte a már működő pénztárak helyzetét: eszerint szeptember végéig 297 önkéntes pénztár működött az országban. Vagyonuk szeptember 30-án 42-43 milliárd forint volt, ami az év végéig elérheti az 50-55 milliár- dot is. A magánnyugdíjpénztáraknak eddig 100 ezer tagjuk van. A felügyelet elnöke szerint folytatódik a pénztári tagság és a vagyon koncentrálódása. A harmadik negyedév végére a pénztárak egyharma- dában összpontosult a taglétszám és a vagyon több mint 90 százaléka. Csehák Judit a közelmúltban megalakult Pénztártanács elnöke elmondta: ez a testület végzi a társadalmi ellenőrzést a kötelező és önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak felett. Tervük az, hogy az új nyugdíjrendszer bevezetésével párhuzamosan etikai normákat dolgozzanak ki a nyugdíjpénztárak működésére. Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője arról számolt be, hogy a hónap közepén megalakult a Pénztárak Garancia Alapja. Az alap a pénztártagok nyugdíjszolgáltatásainak biztosítására, a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény előírásai alapján jött létre. A jövőben folyamatosan figyelemmel kíséri majd a szervezet a pénztárak befektetési tevékenységét, elért hozamait, s ha válságjelenséget észlel, haladéktalanul kezdeményezi a Pénztárfelügyelet intézkedését. Az alap igazgatóságának négy tagját a pénzügyminiszter nevezte ki, kettőt a Pénztártanács, egyet pedig a pénztárszövetségek delegáltak. Milliárdok a gyerekeknek. A költségvetés eddig soha nem látott erőfeszítéseket tesz a gyermekek szociális helyzetének javítása érdekében: jövőre 10-12 milliárd forinttal emelkedik az erre a célra szánt ösz- szeg - jelentette be Horn Gábor szabaddemokrata országgyűlési képviselő. A kisebbik kormánypárt azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek az iskolákban éhező gyerekekről számoltak be az utóbbi hetekben. FKGP: jó a forint. Szabadi Béla, a Független Kisgazdapárt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője komolytalannak minősítette, hogy a kormány 0,1 százalékponttal tervezi csökkenteni január elsejétől a forint csúszóleértékelésének havi ütemét. Szabadi szerint a forint 50 százalékkal alul van értékelve más ország valutáihoz képest. Maczó meghívót kapott. A Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége november 26-ai ülésén foglalkozik a volt alel- nöknő fegyelmi ügyével. Ezt maga az érintett mondta el pénteken, hozzátéve, hogy már megkapta a fegyelmi tárgyalására szóló meghívót. Maczó még nem döntött: személyesen asszisztál-e várható kizárásához. Tini lányok taxist öltek. A rendőrség őrizetbe vett két 14 éves lányt, akik a főváros XVII. kerületében, Rákoskeresztúr erdős részén nyereségvágyból meggyilkoltak egy taxist, akinek holttestét pénteken hajnalban találták meg. Az előzetes megállapítások szerint a szerencsétlen taxist Ford Scorpio típusú kocsijáért verték agyon. Fokozódik a feszültség. A székesfehérvári gettóügy a jelek szerint folytatódik. Ä Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal tegnap ugyan megsemmisítette a Rádió utca 11. lakóinak ideiglenes elhelyezésére szolgáló, lakókonténerekre korábban kiadott építési engedélyt, érvényben maradt azonban a fehérvári önkormányzat határozata, amely szerint szerdán kilakoltatják a lakókat. A rendelkezés ellen vasárnap több emberjogi szervezet is tüntetni kíván. Törvénysértő keblek. Hivatalból indított reklámfelügyeleti eljárás során az első fokon eljáró fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőség megállapította, hogy törvénysértő a Cosmopolitan című női magazin reklámja, amelyet az ország számos pontján tettek közzé. A kifogásolt reklám egy meztelen nőt ábrázol, akinek melleit két előrenyúló férfikéz tartja, s ez a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi erkölcsi fejlődésére károsnak ítéltetett. Fogyasztóvédelmi adatbank A pénz felével a német testvér szervezet segített Mindenki utálja, ha átverik az üzletben, ám csak kevesen vannak azok, akik ha kell, reklamálnak is. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület azt szeretné elérni, hogy minden vásárlóból „öntudatos” fogyasztó legyen. Mint az egyesület képviselői újságíróknak elmondták, a német partnerszervezet segítségével fogyasztóvédelmi információs rendszert építettek ki. Az adatbank létrehozásának 26 millió forintos költségét közösen állták. A fogyasztóvédelem hat tanácsadó irodájában bárki hozzáférhet a fogyasztókat érintő jogszabályokhoz, rendelkezésekhez, bírósági precedensekhez. Az élelmiszer, a táplálkozás, a háztartás, a szolgáltatások jogi kérdései, s a társasházi és bérlői jogok, az idegenforgalmi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismeretek, a pénzügyi és biztosítási tudnivalók egyaránt megtalálhatók lesznek a rendszerben. T. Asztalos Ildikó, az IKIM politikai államtitkára mondta: a fogyasztóvédelem hatósági szervezete Magyarországon jól működik, de a civil oldal még nem épült ki. A kormányzat felelősséget vállal a fogyasztóvédelmi felügyelőségek tevékenységéért, de szeretné, ha munkájukat segítenék a civil szervezetek is. 1997. november 15-én, hosszan tartó betegség után elhunyt ALBERT IMRE nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester 35 éves belügyi szolgálat után, 1987-ben vonult nyugállományba. Munkássága elismeréséül a megyei rendőrfőkapitány a rendőr-főkapitányság halottjává nyilvánította. Egykori vezetői, munkatársai 1997. november 21-én, 14.15 órakor vettek búcsút tőle a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság A hét sztárja: Ethan Hawke A Sweet Valley ikrei Az új tv2 és RTL Klub műsora! Usztics néha unja a gúnyát A Mikulás hazájában Stallone szemefénye Jane Seymour és a szúnyog Tvr-hét - a műsorújság Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin