Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-18 / 269. szám

1997. november 18., kedd Megyei Körkép 3. oldal Sok a veszélyeztetett gyerek Félegyházán Megkezdte munkáját a gyermekjóléti szolgálat 1500 gyerek él veszélyhely­zetben Kiskunfélegyházán. Egy részüket szüleik brutáli­san bántalmazzák, mások anyagi, egészségügyi okok miatt élnek veszélyben. Leg­több esetben minderről a kül­világ semmit sem tud. E súlyos probléma megol­dására az új gyermekvédel­mi törvény gyermekjóléti szolgálatok létrehozását írja elő, a gyermekvédelmet pedig az önkormányzatok kötelező alapfeladatai közé sorolja.- Kiskunfélegyházán a gyermekjóléti szolgálat no­vember elején kezde meg munkáját. Felállítása a helyi családsegítő szolgálat fel­adatkörébe került, melyre 2,2 millió forintot nyertek pályá­zati úton - tudtuk meg Ne­mes Ferencnétől, a családse­gítő szolgálat vezetőjétől. Nemesné elmodta, a gyer- mekjólélti szolgálat a család- segítő épületében kapott he­lyet. Három fő feladatot lát el kötelezően a jövőben: szerve­zést, szolgáltatást és gondo­zást. Köteles felkutatni a ve­szélyhelyzetben élő gyerme­keket, és segíteni őket. A jó­léti szolgálat négy munka­társa folyamatos kapcsolatot tart az iskolákkal, óvodákkal és bölcsődékkel. Az intézmé­nyekben fogadóórát is tart, ahol munkatársai személye­sen találkoznak a szülőkkel, gyerekekkel és pedagógusok­kal. Ha a szolgálat valahon­nan veszélyről kap jelzést, kö­teles azt kivizsgálni, és az ügyben eljárni. - A gyermek- jóléti szolgálat elsődleges célja a családok alkalmassá tétele a gyerekek nevelésére, megtartására - hagsúlyozta Nemes Ferencné. Véleménye szerint mindenképpen fontos, hogy a jóléti szolgálat által a gyermekek védelmét hatható­sabban tudják garantálni. Természetesen ez akkor fog eredményesen működni, ha kiépülnek a megfelelő szakel­látó hálózatok és eszközrend­szerek. Vajda Piroska November végéig 43 milliót remél Baja egy ingatlanért Több órás vitát hozott Baján, a rendkívüli képviselő-testületi ülésen a Csermák téri ingatlan értékesítéséről szóló előterjesz­tés. Az épületet korábban a Jelky-szakiskola használta, ám tavasszal az eladása mellett döntött a testület. Közben nem sikerült új helyet találni, így ezt a félévet még ott töltik a tanu­lók. A képviselő-testület ta­vasszal kötött megbízási szer­ződést a Pentaber Kft.-vel, amely - bizományosként - 43 millió forintot ajánlott az ingat­lanért. Ezt előszerződés megkö­tésével is biztosították. A képviselők elé került elő- terjesztésből kiderült, hogy a kft. később - külső körülmé­nyekre hivatkozva - határidő­módosítást kért. Augusztusban rendkívüli ülésen döntött a tes­tület arról, hogy a megbízási szerződés határidejét november 30-ra változtatja, az ingatlan birtokba adásának időpontja pedig december 15-e. A foglaló - ez a teljes összeg 10 száza­léka, tehát körülbelül 4,3 millió forint - befizetésének határide­jéről a szeptember 30-i dátum­ban egyeztek meg. A testület azt a rendelkezést is támogatta, hogy ha a vevő nem fizeti be időre a foglaló összegét, a város elállhat a szerződéstől, és a megbízási szerződést kártérítési kötelezettség nélkül felmond­hatja. Az ülésen kiderült, hogy az előszerződésben megállapí­tott 4,3 millió forint nem folyt be a városi kasszába. Hosszas vitát követően a tulajdonosi bi­zottság javaslatára úgy döntöt­tek, az előszerződéstől elállnak, ám a megbízási szerződést a november 30-i határidőig fenn­tartják. Addig minden bizony­nyal megtörténik a 43 milliós összeg befizetése. Ellenkező esetben a december 4-i ülésen tárgyalják a további lehetősé­geket. Géczy Zsolt Gazdasarok Libatartás, libahizlalás 4. Ez utolsó részben foglal­koznék néhány jellegzetes li­babetegséggel. 1964 óta for­dul elő az úgynevezett libainf­luenza. Ez a vírus okozta be­tegség a szív és egyéb belső szervek elfajulásával jár, mely tömeges elhullást okozhat, kü­lönösen kislibák között. A be­tegség ellen ma már van meg­felelő védőoltás, mely persze csak akkor vezet eredményre, ha az influenzamentes törzsál­lományokat elkülönítve tart­juk, mert a törzsállományok tovább fertőzhetik az utódo­kat. E betegségre való tekin­tettel az tanácsolható a ház kö­rül ludat tartóknak, hogy lehe­tőség szerint maguk is tartsa­nak törzsállományt, keltesse­nek libát, ha pedig a vásárlás elmaradhatatlan, olyan hely­ről szerezzenek be kislibát, ahol évek óta nem fordult elő libainfluenza. A baromfiko­lera baktériumai a libákat is megbetegítik. Ez azért kelle­metlen betegség, mert a gyó- gyultnak látszó állatok évekig is ‘baktériumhordozók lehet­nek. Ha fogékony állat ilye­nekkel érintkezik, fertőződ­het. E betegség ellen ma már kiváló megelőző oltóanyag­gal rendelkezünk. Az utób­bi években sok gondot okoz a gúnárok péniszgyulladása, amely a gúnárok terméke­nyítő-képességének csökke­nését, a tojások üresen mara­dását okozza. Kellemetlen be­tegséget okoz a penészgom­ba. A tüdőpenészes állat nem gyógyítható. Ez kivédhető, ha ügyelünk arra, hogy a pené­szes almot elkerüljük, kelteté­sig a tojásokat szellős, hűvös helyen tartsuk. A penészes alomban a meleg, párás kör­nyezetben a penész tenyé­szik, s ha a penészgombák spóráit belélegzi, fertőződ­nek. Kellemetlenséget okoz­hat az a 10-24 mm-es féreg, mely a liba zúzájában a sza­ruréteg alá fúrja magát, és összefurkálja a zúza belse­jét, vérzéseket, elszínező­dést okozhat. A féregtelení- tés gyógyszerrel elérhető. dr. Kupa László + 3 év extragarancia + + Mondeóhoz ajándék téligumi-garnitúra + + + A november 5. és december 19. között új Fordot vásárlók között kisorsolunk egy közel 1/2 millió Ft értékű Piaggio robogót + + + + Meghosszabbított nyi ! S 8-18 órá 00 ó hé szombat FORD HOVANY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-333,487-300 A szélmalom mellett. November táján, amikor már kivágták a kukorica elszá­radt szárát, úgynevezett téli kúpba rakják. E több méter magas szárépítmény megrakása nem kevés hozzáértést igényel, s ha valaki nem jól csinálja, bizony összedől az egész. Képünkön Tornyai Ferenc és Hirnet József Máté- telkén dolgozik a téli kúpozáson. fotó: berki erika Energiaipari konferencia A magyar villamosenergia-ipar helyzete és környezetvédelmi vonatkozásai címmel előadói konferenciát rendeznek no­vember 25-én, kedden 10 órai kezdettel Kecskeméten, a Tu­domány és Technika Házában. A TIT megyei egyesülete és a Magyar Természettudományi Társulat által szervezett konfe­rencián a részvétel ingyenes, érdeklődni a megyei TIT-nél lehet. Testületi ülés Kelebián Ma összeül a kelebiai képvi­selő- testület. A tervezett napi­rendi pontok között szerepel a gyermekvédelmi támogatás helyi szabályozásáról való ren­delet megalkotása, Dr. Kasty- ják Jánosnak, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetőjé­nek tájékoztatója a rendőrség munkájáról, bemutatkozik Ko­vács István, Kelebia új állomás­főnöke, valamint Márta József vízügyi szakmérnök bemutat­kozását követi a községi teme­tő üzemeltetésének rendezése. Szó lesz az intézmények belső gázszerelésének lehetőségeiről s egyéb kérések elbírálásáról is. Vállakozási övezet Ma Kecskeméten ülésezik a Dél-Alföldi Regionális Tanács, tudtuk meg Széli Péter bajai polgármestertől. A tanács na­pirendre veszi a bajaiak által kezdeményezett vállalkozási övezet kialakításának vélemé­nyezését is. Amennyiben elfo­gadják a Duna mentén terve­zett, kiemelt vállalkozói térség megvalósítását, a környezetvé­delmi minisztériumhoz továb­bítják az anyagot. A miniszté­rium feladata lehet majd az, hogy a kormány elé teijessze a dokumentumokat. Autóstáska Fülöpszálláson, a Kígyós csár­dában hagyta egy orosházi la­kos az autóstáskáját. Feljelen­tése szerint azt 120 ezer forint­tal együtt valaki ellopta. tv VLq Aki- kiDVLZí? ár.a£ Eladták a kiskunmajsai pártházat Kiskunmajsa városa már hóna­pok óta vár az önkormányzat ál­tal megrendelt iskolabuszra. A késés miatt kötbérigényt jelen­tettek be az Ikarus-gyár felé. Bár a gyártó kedvezményes árajánla­tokat tett a késés miatt, de a vá­rosatyák ülésükön úgy döntöt­tek, hogy jöjjön a busz mielőbb, és cég fizesse ki az áfával együtt közel félmillió forintra rúgó követelésüket. A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ vételi ajánlatot tett a kiskunmaj­sai, Félegyházi úti munkaügyi kirendeltség épületének megvé­telére. A képviselő-testület hoz­zájárult, hogy 12,8 millió forin­tért eladják az épületet - mely egykor az MSZMP helyi szék­háza volt - a munkaügyiseknek. A kiskunmajsai képviselőkre szerdán újabb ülés vár, melynek során - többek között - a műve­lődési központ igazgatói állásá­ról is dönteniük kell. A népszavazás miatt egy hetet csúszott a bevonulás. így a mostani újoncok minden eddi­ginél rövidebb katonai szolgá­lat előtt állnak: 8 hónap és 3 hét múlva már le is szerelnek. De az érintettek közül valószínűleg nagyon kevesen goldoltak erre. Annál inkább foglalkoztatta őket az, hogy mi vár rájuk az alapkiképzés 3 hónapja alatt. Az Alföldi Kiképző Központ szabadszállási és kalocsai lak­tanyáiba bevonult mintegy 3400 fiatalember talán erre a kérdésre kap majd először vá­laszt. De, hogy a kiképző tisz­tekre, a tiszthelyettesekre mi vár az alapkiképzés alatt, ezt egyelőre még csak találgatni lehet. Mert hiába lapulnak a percnyi pontossággal összeállí­tott kiképzési tervek a parancs­nok, Dömény Sándor ezredes páncélszekrényében, ilyen mé­retű és ilyen szemléletű alapki­képzést még nem hajtottak végre a Magyar Honvédség egyetlen alakulatánál sem. Dr. Holló József vezérőr­nagy, a Honvéd Vezérkar fő­csoportfőnöke mindenesetre A* eskü szombaton lesz, az alapkiképzés hétfőn kezdődik. elégedett a Szabadszálláson és a Kalocsán látottakkal. Mint mondta, mindkét helyőrségben sokat dolgoztak azért, hogy a mostani bevonulást ilyen gör­dülékenyen és különösebb fennakadás nélkül tudják vég­rehajtani. -galambos­Háziorvosokról döntöttek Kalocsán Három háziorvos ügyében döntött ülésén a kalocsai kép­viselő-testület. Tavaly mind a hat magánpraxisra pályázatot írt ki a város, ám három körzet esetében különböző okok mi­att csak egyéves szerződést kö­töttek az orvosokkal. A szakmai bizottság által kért vélemények szerint a II. számú praxist működtető dr. Hajdú Zoltán megfogadta a ta­valyi kritikákat. Kevesebb fel­adatot vállal, megszerezte a te­vékenységéhez szükséges en­gedélyeket, az egyik legkorsze­rűbb rendelőt tartja fenn. A képviselők elfogadták a szak­mai javaslatot, és további két évre kötöttek vele szerződést. Jóval több fejtörést okozott a III. praxis ügye. Több kritikai észrevételt tartalmazott a me­gyei egészségbiztosítási pénz­tár levele, amelyben szakmai vizsgálatot kezdeményeztek Szvétek doktornál. A tisztior­vosi szolgálat szerint az orvos magatartása kifogásolható, bár a betegektől írásos panasz nem érkezett hozzájuk. Ügye meg­osztotta az önkormányzat egészségügyi bizottságát is, hi­szen a szakmai testületben nem született egyértelmű javaslat további együttműködésükre. Szvétek doktor - hasonlóan kollégájához - nem kívánt rea­gálni a felsoroltakra. Ezt köve­tően újabb egy évre kapott bi­zalmat a kalocsai képviselők­től, akik nem fogadták el azt a polgármesteri javaslatot, hogy az eddigi hiányosságok ismé­telt felbukkanásánál bontsák fel a szerződést. A VI. számú praxist működ­tető dr. Horváth János nem vett rés/t az ülésen, ezért esetében zár! ajtók mögött tanácskoztak a képviselők. December végén lejáró szerződését egy évvel meghosszabbították. Kubatovics Tamás Két napon át vonultak az újoncok

Next

/
Thumbnails
Contents