Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-17 / 268. szám

1997. november 17., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Ezentúl nem lesz nyilvános a katonai eskü Bevonulás ma és holnap Összesen mintegy 3400 újonc vonul be hétfőn és kedden az Alföldi Kiképző Központ sza­badszállási és kalocsai lakta­nyáiba. A bázisok november 1- jén álltak hadrendbe, ilyen lét­számú bevonultatást még nem hajtottak végre. Az újoncokat a laktanyák előtt felállított forgalomirányító sát­raknál fogadják. Rövid eligazí­tást kapnak, majd az ellenőrző- pontra kísérik őket. Ezen a he­lyen az adataikat ellenőrzik, s itt veszik le tőlük a személyi iga­zolványokat és az útleveleket. A szülők, hozzátartozók idáig kí­sérhetik el a fiúkat, majd ré­szükre a katonai szolgálattal, a sereggel kapcsolatos tájékozta­tókat tartanak és a körleteket is megtekinthetik. Eközben az újoncok a kiegé­szítő parancsnokság átadóhe­lyén egy újabb adategyeztetésen esnek át, majd a gyülekezési helyre kísérik őket. Itt lesz a fo­tózás, közük a fiúkkal, hogy kit melyik zászlóaljba, annak me­Ki bővítse A kiskunmajsai önkormányzat rendkívüli ülésén dönteniük kel­lett a képviselőknek arról, hogy melyik pályázó ajánlatát fogad­ják el az Arany János Általános Iskola új szárnyának építésére. A jelen lévő tizennégy városatya végül a Délép Rt. 49 millió forin­tos ajánlatára szavazott. lyik századába osztottak be, s felkísérik őket az alegységek­hez. A körletekben kijelölik ré­szükre az ágyat, a szekrényt és a kötelező fürdés után orvosi vizs­gálatra viszik őket. Innen vissza­térve megkapják az összes fel­szerelést, utána pedig az egy­mással való ismerkedés, a körle­tek rendezése következik. Péntekig különböző módszer­tani foglalkozásokon vesznek részt az újoncok, megismerked­nek a laktanyával és városné­zésre viszik őket. A katonai es­küt november 22-én reggel 8 órai kezdettel századkötelékben tart­ják, és zártkörű lesz. A kiképző- központ ünnepélyes sorakozója 11 órakor lesz. Ezen a parancs­nok köszönti az esküt tett kato­nákat. A szülők, hozzátartozók csak 15 órától találkozhatnak a fiúkkal, de haza csak azok me­hetnek, akik vasárnap 21.30-ig vissza tudnak érkezni a lakta­nyákba. November 24-én meg­kezdődik az alapkiképzés.- galambos ­az iskolát? A helyi művelődési központ igazgatói állására beérkezett pá­lyázatok elbírálása komoly vitá­kat váltott ki. A kulturális bizott­ság javaslatára végül levették a napirendről a témát, mivel nem érkezett meg a két pályázatról a szaktárca véleménye. Döntés szerdán várható. Gazdasarok Libatartás, libahizlalás 3. Hizlalásba fogás előtt tép­jük meg libáinkat, mert kár lenne minden dkg tollért. Igaz, hogy a kukorica táplálóértéke évenként változhat, de hizla­lásra ez a legalkalmasabb. A hizlalás akkor eredményes, hogyha a liba a töméskor be­fogott súlyának legalább 50, de inkább 60-80%-át veszi fel, mert a hízottság és a máj nagy­sága összefüggésben van egymással. Általános gyakor­lat a 8 hetes libák 1 hetes elő­készület utáni hizlalásba fo­gása, mert a fiatal liba kedve­zőbben értékesíti a takarmányt is. De jó eredmény érhető el az egyszer, kétszer tépett libák­kal is, mert a többletköltséget pótolja a toliból származó ha­szon. A hízott liba legértéke­sebb része a máj. A májter- melő-képesség a legjobban öröklődő tulajdonsága a libá­nak. Hogy miért keresett és ér­tékes a libamáj, magyarázza, hogy kalóriatartalma igen nagy. A testsúlyhoz viszo­nyítva a tojónak nagyobb a mája, a feldolgozók részére is ez az előnyösebb, ha kisebb testben található a nagyobb máj. A hizlalásra szánt kuko­ricát áztassuk be tömés előtt, esetleg pároljuk, de főzni soha nem szabad. Az áztatás célja, hogy puhább legyen, így könnyebben emészthető. He­lyes, ha a libák tömés után kapnak vizet, aztán csak az újabb töméskor. Nyáron vi­szont kánikulában többször itassuk. 1 kg súlygyarapodás­hoz általában 5-6 kg kukorica szükséges. A fiatal libák keve­sebb, az idősebbek több ta­karmányt igényelnek 1 kg súlygyarapodáshoz. Ma a fia­talabb libákat 3, az idősebbe­ket 4 hétig hizlalják, mert nagy és jó minőségű máj ennyi idő alatt is elérhető, ha na­ponta legalább 4-szer tömik, ugyanis a liba 3-4 óra alatt megemészti a kukoricát. A li­bamáj nagyságát nem befo­lyásolja, hogy kézzel, vagy géppel tömik. A darával való tömés nem eredményez jó hí­zást, nagy és jó minőségű má­jat. A tömést ma már nagyobb állományokban tömőgéppel végzik, de a tölcséres tömés azért előnyösebb, mert közé­jük ülve nem kell a libát emel­getni. A tölcsér csövének át­mérője 18-20 mm legyen. Ha a kukorica a légcsőbe jut, azonnal el kell kezdeni kivéte­lét, úgy, hogy felfüggesztjük, vagy asztalra fektetjük, hogy a feje lefelé lógjon, finom moz­dulattal a légcsőbe jutott ku­korica kitapintható, melyet óvatosan húzogassuk a csőr felé, hogy a légcsőporc össze ne töljön. A hizlalás fáradsá­gos munka, de eredményes le­het. Dr. Kupa László (Folytatjuk) Bizottságokat alakítottak A közelmúltban megüresedett jegyzői állásra benyújtott pá­lyázatok véleményezésére hét­tagú bizottságot hoztak létre Kerekegyházán. Az önkor­mányzati képviselőkből álló bizottság vezetője Szabó Sán­dor. Ugyancsak bizottságot alakítottak az iskola fűtéskor­szerűsítési munkáinak elvég­zésére benyújtott pályázatok véleményezésére. Áz öttagú bizottságot Horváth Gábor ve­zeti. Karácsonyi utalvány a nyugdíjasoknak Hagyomány, hogy a települé­sek erejükhöz mérten minden évben karácsonykor ajándék- csomaggal, pénzzel segítik a helyi nyugdíjasokat. Dunave- cse képviselő-testülete leg­utóbbi ülésén döntött arról, hogy a nagyközség nyugdíja­sai az idén ezer forint értékű vásárlási utalványt kapnak az önkormányzattól. Pedagógusfórum Bácsalmáson A közoktatás napja alkalmából a Pedagógusok Szakszervezete Bács-Kiskun megyei szerve­zete pedagógusfórumot rendez Bácsalmáson. A fórum no­vember 20-án 14 órakor kez­dődik a bácsalmási művelő­dési központban. A napiren­den két téma szerepel: érdek- védelem a közoktatásban, il­letve a nyugdíjreform. A ta­nácskozás vendége lesz Szől- lősi Istvánné, a szakszervezet főtitkára is. Nem borókás, zöldspárga-ültetvény a képen látható terület, ami egy kiskőrösi gazdáé. Ilyenkor, s persze minden ősszel az óriás lombokat a tőnél le kell szedni, s legjobb elégetni, hogy ne szaporodjanak a kártevők. Ez az évelő zöldségnövény akár másfél évtizedig is bírja. Áprilistól május végéig pedig lehet szüretelni a termést. fotó: pulai Sára Zárt ülésen vitáztak a csatornázásról Kerekegyházán A befejezésre nincs garancia Zárt ajtók mögött tanácskoztak legutóbbi ülésükön a kerek­egyházi képviselők a község régóta húzódó csatornázásáról. A korábban indulatos vitákat is kiváltó tervezett szennyvízberu­házásról információink szerint most békésebb hangulatban, bár ismét nagy vita folyt. Kerekegyháza nagyközség szennyvízelvezetésére 1991- ben készítettek tanulmányter­vet. A szennyvíztisztító telep helyét később megváltoztatták. A tervek szerint három ütem­ben végeznék el a település csa­tornázását. Az I. ütem a Fő ut­cán elhelyezendő gravitációs főgyűjtő, a Zrínyi utcai szenny­vízátemelő, az onnan a telepig húzódó nyomott vezeték, vala­mint a szennyvíztisztító telep megépítését foglalja magába. Ä II. és III. ütemben a kerekegy­házi utcák egy részének csator­názása kerülne sorra. A további szakaszok tervei még nem ké­szültek el. Az I. ütem építésére ’93-ban 50 százalékos állami céltámo­gatást nyert el a község. Az ön- kormányzat a kivitelezővel meg is kötötte a szerződést, ám a kivitelezési munkák a mai napig nem kezdődtek el. Ennek oka. hogy az önkormányzat to­vábbi támogatásokat próbált szerezni különböző pályázato­kon, támogatást viszont általá­ban csak meg nem kezdett be­ruházásra adnak. A pénzszer­zésre tett próbálkozások azóta egyedül a megyei területfejlesz­tési tanácsnál jártak sikerrel. Az idén 29 millió 990 ezer forintot ítélt meg a tanács Kerekegy­háza szennyvízprogramjára. A ’93-ban elnyert állami céltá­mogatással együtt ez 102 millió forint, ami 54 százaléka az I. ütem 188 milliós bekerülési költségének. AII. ütem várható költsége 377 millió, a III. ütemé 82 millió forint. Az elő­zetes kalkulációk szerint Kerekegyházán a csatornaháló­zat teljes kiépítése 1 milliárd 100 millió forintba kerül. Mint Czakó István polgár- mester elmondta, az I. ütem megépítésére az anyagi fedezet biztosított, ám arra, hogy a to­vábbi munkákra is lesz ele­gendő pénz, nincs garancia. Ezért is óriási felelősség dön­tést hozni a csatornázás meg­kezdéséről. Az ügyben határo­zat december elején várható, mivel ekkorra nyilatkozni kell arról is, hogy a megyei terület- fejlesztési tanácstól csatorná­zásra nyert közel 30 millió fo­rintot felhasználják-e, vagy sem. W. Király Ernő Halasi támogatás civileknek A kiskunhalasi Civil Alap Köz- alapítvány pályázatán tizenhat pályázó szerepelt sikerrel. A pályázók között ezúttal össze­sen 700 ezer forintot osztottak szét. A legnagyobb támogatást - százezer forintot - a Halasi Múzeum Alapítvány kapta, a restaurálás alatt lévő Thorma János-festmények kiállítására. A Halasi Csipke Alapítvány is kiállításrendezésre kapott 75 ezer forintot. Magánszemé­lyeknek, diákegyesületeknek, helyi amatőr színházaknak és zenekaroknak is jutott a keret­ből. A Bibó-gimnázium diák­versek kiadására nyert 50 ezer forintot, a Halasi Diákszövet­ség pedig 20 ezer forintot ka­pott az Index újság megjelente­tésére. Csorvási Zoltán, a he­lyi Lyra együttes vezetője a kortárs zenei pódium könnyű­zenei programjára nyert 80 ezer forintot a Civil Alaptól. Kollégium- és kórházfejlesztés A bajai képviselő-testület úgy döntött, hogy két anyaggal je­lentkezik a jövő évi címzett tá­mogatási pályázaton. A Petőfi- szigeti ifjúsági tábor megvásár­lását a jelenlegi tulajdonossal, a megyei ifjúsági alapítvánnyal kell egyeztetni. A 120 férőhe­lyes kollégiumot 60-nal bővíte­nék, és teljes felújítására is szük­ség lenne. A beruházás 125 mil­lió forintba kerülne, ebből 60 millióra pályázik a város. Saját forrásból jövőre 25,1999-re pe­dig 40 milliót ütemeztek. A kór­ház-rekonstrukció I. ütemében új műtőblokkot és intenzív osz­tályt terveztek. Összesen 1 mil­liárd 513 millió 700 forint a be­kerülési összeg. Ebből csak 60 milliót kell Bajának biztosítania. Ezt az összeget az egészségügy­höz kapcsolódó ingatlanok el­adásából tudják fedezni. tv VtQ a\Cc\ó\- kiP\/LZ<? ÁE.AIÁ + 3 év extragarancia + + Mondeóhoz ajándék téligumi-garnitúra •f + + A november 5. és december 19. között új Fordot vásárlók között kisorsolunk egy közel 1/2 millió Ft értékű Piaggio robogót + + + + Meghosszabbított nyitva tartással várjuk Önöket: hétfőtől péntekig: 8-18 óráig, szombat-vasárnap: 8.30-13.00 óra között. (44658) FORD HOVANY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-333, 487-300 A szélmalom mellett. Jól csengő szolgáltatás 0640222222 A nap 24 órájában MEZŐBANK Te/eBank

Next

/
Thumbnails
Contents