Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-31 / 254. szám
1997. október 31., péntek Petőfi Népe-interjé in. Beszélgetés Fekete Tibor színművésszel, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagjával Negyven éve a kecskeméti teátrum színpadán Fekete Tibor a Csehov-darab próbáján. A Jelenetek egy vidéki házból című előadásnak csütörtökön volt a premierje a kecskeméti kamaraszínházban. fotó: Walter Péter „Rózsahegyi Kálmán budapesti színészképző iskolájába jártam. Amikor 1953-ban végeztem, azt mondta nekem Kálmán bácsi: Fiam, ha meg akarod tanulni a szakmát, s jó színész akarsz lenni, akkor menj el vidékre játszani. így kerültem az Állami Faluszínházban töltött néhány év után 1957-ben Kecskemétre. Akkor 30 éves voltam, ma elmúltam hetven. Életem legfontosabb negyven évét töltöttem Kecskeméten, a Katona József Színházban.” Fekete Tibor Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, tucatnyi megyei és városi díj birtokosa, a Katona József Színház örökös tagja, ma is hű a teátrumhoz, s bár 1987-ben nyugdíjba vonult, azóta is játszik minden évadban. A kamaraszínházban Orlovszkij szerepében láthatja a közönség a Csehov művei nyomán készült Jelenetek egy vidéki házból című darabban. Negyven esztendő- Negyven év egy színházban tiszteletet parancsoló hűség. Soha nem akart fővárosi sztár lenni?- Sokszor megkérdezték tőlem, miért nem mentem el Kecskemétről? S a válaszom mindig az volt, hogy másutt ennyi jó szerepet nem játszhattam volna el. Egyszer azért mégis elmentem, 1984-től 1987-ig színházi okok miatt megváltam a kecskeméti társulattól és Győrbe szerződtem. De a fővárosi karrier nem vonzott soha. A sztárságot én itt, Kecskeméten kaptam meg. S miért ne lettem volna hűséges ahhoz a városhoz, színházhoz, közönséghez, amely annyi örömmel, sikerrel, elismeréssel ajándékozott meg? S a magánéletem is itt teljesedett ki: Kecskeméten nősültem. A jó színházról- Sokszor elvitatkozunk azon, milyennek kellene lennie egy jó vidéki színháznak. Ha valaki, hát ön tudja, milyen a vidéki színház- De milyen a jó vidéki színház?- Két tartóoszlopa van a jó vidéki színháznak, s ez a két oszlop egymást is erősíti. Az egyik: nagyon kell szeretni a közönséget. A másik: a közönségnek nagyon kell szeretnie a színházat és a színészt. Ne lepődjön meg, de én úgy gondolom, ha ez megvan, már szinte mindegy, hogy mit játszik a színház. A néző akkor már a színész kedvéért ül be az előadásra.- S mikor felelt meg leginkább a jó vidéki színház eszményének a kecskeméti teátrum ?- A legteljesebb időszak a Radó-korszak volt, de értékes periódusnak tartom a Ruszt- és a Lendvai-korszakot is. Persze a színész emlékezete és ítélete mindig csalóka egy kicsit. Hiszen a Radó-korszakban voltam fiatal, akkor egy évadban 4-5 főszerepet játszottam. Igazi sztár voltam, akinek előre köszöntek az utcán. Megszólítottak a piacon, s ismeretlenek gratuláltak az előző esti alakításomért. Annak az időnek, 1958-tól 1967-ig más volt a hangulata is. Rengeteget jártunk tájra. A mai színészek már nem is tudják, milyen elszántság kellett ahhoz, hogy délutánonként buszba üljünk, s járjuk a megyét. Egy-egy évadban több mint száz tájelőadásunk volt, miközben próbáltunk és játszottunk folyamatosan a színházban is. S ami még nagyon fontos számomra, ha ezekre az évekre gondolok: a színésztársak, a máig tartó nagy barátságok. Radó Vili, Udvaros Béla, Dévai Kamilla, Csajányi Ega, Seregi László, Fonyó István, Piróth Gyuszi, Pató Pista, Moór Mari, Szilágyi Tibor, Csomós Mari - nekem ezek az emberek a fiatalságomat, a sikereimet is jelentik. A sok nevetést, az ugratásokat, a vidám, szeretetteljes együttléteket. Remek főszerepek- Azt mondta, Kecskemét remek főszerepek sokaságával ajándékozta meg. Melyek a legkedvesebbek?- Azt szoktam mondani, Kecskeméten én voltam a Pécsi Sándor. Ugyanazokat a szerepeket játszhattam el Kecskeméten, amelyeket ő az ország más színpadain. Voltam Willy Loman Áz ügynök halálában, Eddy Carbone a Pillantás a hídról című másik Miller- darabban. De játszottam Illyés, Raffai Sarolta drámáiban is, a Dózsában, a Vasderesben. Örömteli szerep volt a Kaviár és lencse Leonida Papagettója Berek Katival, a Furcsa pár Major Pállal. Életem szép emléke Móricz Úri murijából Csörgheő Csuli, a Bánk bánból Tiborc és Petur szerepe, a Csárdáskirálynő Miska pincére. A Ruszt-korszakból a Hamlet Polóniusa.- S nincs önben semmi keserűség, hogy a főszerepeket ma már mások játsszák?- Nincs. Ilyen az élet. Hetvenéves vagyok, s ma arra vagyok büszke hogy a színházban mindenki Tibi bácsinak szólít. Meg aztán nincs kis szerep és nagy szerep. Színház van, izgalom, feszültség, feladat, megmérettetés. S minden évad más. Ahogy minden direktor (dolgoztam jó néhány- nyal), s ahogy minden társulat is más. A színház örök Olyan a színház nekem, mint egy tó. Örök, nyugodt. De csak addig, amíg bele nem dobnak egy kavicsot, mert akkor azonnal hullámokat vet a víz. Sajó színész az, aki átveszi a víz rezgéseit. Nekem mindig öröm volt, s ma is az, űj emberekkel dolgozni. A fiatalok, az új feladatok nem hagyják, hogy megöregedjek, nem hagyják, hogy megunjam a színházat. Ezért van, hogy ma sem bírom abbahagyni. Mindig azt mondom magamnak, csak még ezt a szerepet, csak még ezt, és így tovább.- A néhány éve átélt súlyos betegsége sem tartja vissza a színpadtól?- Való igaz, az egészségem már nem a régi. Két éve kaptam egy agyérgörcsöt, lebénult a fél oldalam. Dr. Csornai Márta, a megyei' kórház ideg- gyógyászatának főorvosa segített talpra állni. Ma már jól vagyok, de időnként rendetlenkedik, felszalad a vérnyomásom. Akkor - bevallom -, a próbán kérek néhány perc szünetet. Ábrahám Eszter ..............x1 r -1— <a- ■ — o onanyzas su yosan Károsítja az un es Környezete egeszsege
