Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-30 / 253. szám

IV. Petőfi Népe-melléklet 1997, október 30., csütörtök Csodatevő fatuskó Ukrajnában Ukrajnában milliók zarán­doklatának célpontja a viny- nyicai Feltámadás-templom- ban egy öreg fa csodatévőnek tartott törzse, amelynek teljes hosszában kereszt formájú el­színeződés látható. A zarán­dokok közül sokan állítják, hogy a fatörzsben lévő kereszt különös hőt, gyógyító erőt su­gároz magából, a templom gondnoka pedig már a csodás gyógyulás 22 esetét tudja do­kumentálni. A csodatévő fatuskó legendája egy éve kezdődött, amikor a templom udvarában kivágtak egy öreg juharfát. Ólja Gorob- csuk gondnok már régóta sze­rette volna kivágni a kidőléssel fenyegető vén fát, de nem kapott rá engedélyt. Ekkor elkezdte le­fejteni a kérgét, abban a remény­ben, hogy az így elpusztul, de az öreg fa sehogysem akart meg­halni. Végül tavaly szeptember­ben az önkormányzat is engedé­lyezte a fa kivágását, melynek halála új életet hozott a Feltáma­dás-templomba. A favágóknak tágra nyílt a szemük, mert a sárgás rönk kö­zepén egy kereszt jól kivehető körvonalai tárultak fel. Amikor a törzset kisebb darabokra vágták, meglepve látták, hogy a kereszt végigfut a fa teljes hosszán. A keresztforma egyes tuskókban jobban kivehető volt, mint má­sokban, de tatározottan ott volt mindegyikben. Egy gyermek a keresztet megérintve forróságot érzett és felkiáltott fájdalmában. A különös jelenségnek hamar híre terjedt, s nemsokára zarán­dokok indultak a vinnyicai orosz ortodox templomhoz. A tuskó- kat sorba rakták a templom bejá­rata előtt és perselyeket is he­lyeztek melléjük. Ukrán lapok szerint már kétmillióan keresték fel a „szent facsonkot”, amely fölé időközben kápolnát emel­tek. A legmagasabb vinnyicai egyházi méltóság, Makarij püs­pök szerint e fatörzs belsejében látható kereszt intőjele jövőbeni jótéteményeknek vagy kataszt­rófáknak. Többen misztikus és gyógyító erőt tulajdonítanak neki. Gorobcsuk, a templom gondnoka azt állítja, hogy listája van 22 személyről, köztük egy majdnem vak és egy majdnem béna emberről, aki a keresztnek köszönheti gyógyulását súlyos betegségéből. A zarándokok meghajolnak, letérdelnek vagy sírva fakadnak a „szent fatuskó” előtt. Remegő kezükkel köröket írnak le a ke­reszt rajzolata fölött, amely már megfeketedett az állandó dör­zsöléstől. A hívek azt mondják, hogy forróság égeti meg a kezü­ket, amikor a kereszt fölé tartják. A zarándokok többsége nő, aki valamilyen bajra remél gyógy­írt: megállnak egy-egy tuskó mellett, imát mormolnak, a leg­szentebb - gyökerestül a földben maradt, s immár kápolnával vé­dett - tuskónál letérdelnek és percekre a keresztre szorítják homlokukat. Sokan sírnak. Tudósok szerint a kereszt Forsyth nem ír több regényt A sakál napjának szerzője úgy döntött, nem ír több regényt. Frederick Forsyth Icon című politikai krimijét az utolsónak szánja. Ez a tizedik a sorban, szép kerek szám - mondta egy interjúban. Forsyth 25 éven át írt regé­nyeket, s úgy véli, az ilyesmit mindenkinek akkor kell abba­hagyni, amikor még viszony­lag sikeresnek számít. A néhai De Gaulle francia elnök elleni merényletkísérletekről szóló A sakál napja című regényéből nagy sikerű mozifilm is ké­szült. Forsyth nem zárja ki, hogy a jövőben is eladjon ötle­teket filmstúdióknak vagy te­levízióknak, és az is lehet, hogy egy-két novellát is pa­pírra vet, de fogadkozik, hogy regényt már nem.- Ha könyvet írok, nincs időm másra, most viszont is­mét megengedhetem magam­nak, hogy újból újságíró lehes­sek és olyan témák után kutas­sak, amelyeket fontosnak tar­tok - mondta a lapnak a hajdani külföldi tudósító. Forsyth az őt érdeklő témák közül a brit mo­narchiát emelte ki - amelynek hű híve - és a közös európai pénzt - amelyet viszont heve­sen ellenez, mert úgy véli, eleve kudarcra van ítélve, s bu­kása veszélybe sodorhatja az európai együttműködés egész koncepcióját. Az Icon egyébként Oroszor­szágban játszódik 1999-ben. A maffia az egyetlen szilárd erő, a Kremlben politikai űr van, Jelcin elnök utódával szívro­ham végzett. Expedíció a Titanic testvéréhez 1916. november 21-én az Egei-tenger keleti partjainál az SOS jelzésre érkező hajók parancsnoki hídjairól hiába keresték a távcsövek a meg­sérült Britannic óceánjárót: csak néhány mentőcsónak vánszorgott Híosz szigete felé. Négy évvel a Titanic pusztu­lása után elnyelte a tenger az angolok másik hajóóriását is. A 120 méteres mélységben fekvő Britannicot a jelenleg a tengerek mélyén fekvő legna­gyobb hajóként tartják számon. Pontos helyét Jacques Cousteau állapította meg az 1970-es évek végén. A most szerveződő an­gol-görög expedícióra vár, amely november I -jén kezdi meg a kutatást. A Britannic még a hajógyári dokkban állt, amikor 1912 áp­rilisában az elsüllyeszthetet- lenként reklámozott Titanic első útján jéghegynek ütközött és elsüllyedt az Atlanti-óceán északi vizein. A tragédia hírére a Britannic tervezői módosítá­sokat hajtottak végre a készülő hajón, hogy még biztonságo­sabbá tegyék. Az eredeti ter­vek szerint a Britannic - épp­úgy, mint a Titanic - az angliai Southampton kikötőjét New Yorkkal összekötő járat három luxushajójának egyike lett volna, ám még próbaútja előtt kirobbant az első világháború, s a kormány lefoglalta a hajót. A Britannicot sebtében kór­házhajóvá alakították át. Ne­gyedik alkalommal szállított sebesülteket Angliába, amikor, Lézvosz szigete felé haladtá­ban, robbanás rázta meg a ha­jótestet, és az óriás süllyedni kezdett. Máig sem tudjuk, ak­nára futott-e, vagy megtorpe­dózták. A mentés azonban mintaszerű volt: 1106 ember túlélte a robbanást, s mindösz- sze huszonnyolcán vesztették életüket. A most szerveződő expedí­ció búvárai hélium-nitrogén- oxigén gázkeveréket fognak belélegezni, ami lehetővé teszi, hogy több időt töltsenek el a hajó belsejében, de a nagy mélység miatt így is négy órára lesz szükségük a fel­színre emelkedéshez. formájú elszíneződés oka gom­babetegség lehet. Mások úgy vé­lik, hogy a fa egy szentéletű szerzetes sírja fölött nőtt, s az annak mellére helyezett fémke­reszt színezte el a törzsét. Vaszil atya, a templom popja szerint a szokatlan jelenség talán össze­függ azzal, hogy a templom mel­letti temetőben a sztálini ditatúra sok áldozAa nyugszik. „A Sztá­lin alatt elnyomott, megkínzott és agyonlőtt embereket itt temet­ték el. Talán egyfajta emlékmű ez nekik. De az is lehet, hogy olyan valaki nyugszik a fa alatt, akinek igen erős volt a hite” - mondta. Bármi legyen is a külö­nös jelenség magyarázata, a templomhoz özönlő embereket nem kell győzködni, mind érezni vélik a keresztből áradó erőt. Még Olakszander Kuzmuk vé­delmi miniszter is felkereste a csodatévő fatuskót, amelyhez egy héten át mindennap elzarán­dokolt. „Valahogy az emberek, még a nem hívők is, jobban érzik magukat azután, hogy idejöttek” - mondta Vaszil atya. rw Csokicsata A Nestlének igencsak meg­keseredett a szája íze az utóbbi időben: „önként” úgy döntött, hogy az USA-ban eddig forgalmazott, az euró­pai kindertojáshoz igen ha­sonló termékét kivonja az ot­tani piacról. Az előzmé­nyekből hamar kiderül, hogy nem teljesen saját jószántá­ból cselekedett: a másik nagy édességgyártó-nagyha- talom, a Mars a legjobb jo­gászokat állította csatasorba a Nestlé ellen. Vádjuk az volt, hogy a csokiborítású műanyag golyóban található apró játékok akár életveszé­lyessé is válhatnak: ha a gye­rekek szájába kerülnek, és esetleg lenyelik azt, akár ful­ladást is okozhatnak. A Mars jogászainak sikerült előbá­nyászniuk egy 1938-as ame­rikai törvényt, mely ki­mondta, hogy az édesipari termékekben nem lehet „nem táplálék jellegű objek­tum”. Csúcstechnológia segít az enyveskezűek ellen Amióta világ a világ, a szál­lodások kénytelenek meg­küzdeni az enyveskezű ven­dégekkel. így van ez még a gazdag országok hoteljaiban is: az Egyesült Államokban évente több mint százmillió dollár értékű hamutartó, fürdűköntös és egyéb tárgy tűnik el a szuvenírgyűjtők bőröndjeiben. A veszteség egynegyedét a szobai minibárok megdézsmá- lása teszi ki, mert a vendég távozásakor egyszerűen elfe­lejti bejelenteni a fogyasztást. A problémára már sokan próbáltak megoldást találni, például úgy, hogy a köntö­sökbe és törülközőkbe nem hímezik bele, a hamutartókra és ruhakefékre nem nyomtat­ják rá a szálloda díszes emb­lémáját - hátha így kevésbé lesznek kívánatosak a szarkák szemében. Más direktorok a vendégek becsületére apellál­nak: kis kártyákat helyeznek a köntösök zsebébe, amelyeken feltüntetik annak árát. A High Tech, azaz a leg­korszerűbb technika is kezd belopózni a szállodák vilá­gába. Például a központi szá­mítógéppel összekötik a szo­bai minibárokat, ami nem ol­csó mulatság, hiszen szobán­ként átlag 1000 dolláros költ­séggel építhető meg egy ilyen rendszer. De végül is a Hilton szállodalánc hoteljaiban 17 százalékról 4 százalékra csök­kentették a ki nem fizetett italmennyiséget. Arról az előnyről nem is beszélve, hogy a távozó vendégek után nem kell végigrohanni a szo­bákon - ami például a New York-i Marriott Marquis Hotel 1919 szobáját tekintve elég nehéz feladat. A baj csak az, hogy az új rendszer mindent, amit a vendég kivesz a hűtő- szekrényből, azonnal számláz - még akkor is, ha az illető esetleg meggondolta magát és visszateszi az üveget. Őszi Pannon-kollekció

Next

/
Thumbnails
Contents