Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-30 / 253. szám
*7 ó n ap tói f* f Ötletek, tippek, tanácsok * * a mindennapokra Űj, ingyenes szolgáltatás a Magyar Államvasutaknál Segítség a mozgássérülteknek Az emelőszerkezet segítségével tudják a tolószéket feltenni a vasúti kocsiba. fotó: banczik Róbert Könnyebben utazhatnak a mozgássérültek idén június elseje óta. A MÁV országosan indított ugyanis egy olyan új szolgáltatást, amely ingyenes (a menetjegyet persze meg kell vásárolni), s lehetővé teszi a tolókocsis vasúti közlekedést. Az új szolgáltatásról Molnár Péter, a kecskeméti nagyállomás helyettes vezetője kérdésünkre elmondta: az ország nagyobb városaiban, így Bács-Kiskun megyében Kecskeméten vehető igénybe. A lényege a következő: a mozgássérültnek a tervezett utazása előtt legkorábban két hónappal, legkésőbb az utazás előtti hetedik nap 24. órájáig be kell jelentenie telefonon, hogy mikor, hova szeretne utazni. Nem minden vasúti kocsi alkalmas ugyanis tolókocsik elhelyezésére. Az állomás személypénztárában felveszik az adatokat és pontos tájékoztatást adnak arról, hogy például Budapest vagy Szeged irányába melyik nap, melyik szerelvény vehető a mozgássérült számára igénybe, s van-e átszállási lehetőség. Az utazás napján a MÁV gondoskodik arról, hogy a tolószék felkerüljön a vonatra. E célra kialakítottak egy emelő- szerkezetet, amely egy szintbe hozza a tolókocsit a vasúti kocsi lépcsőjével. így gördíthető be a tolókocsi a vasúti kocsiba. A mozgássérült megteheti az utat a saját tolószékében ülve, de kérésére ülhet az e célra kialakított ülésre is. A célállomáson szintén a MÁV dolgozói várják és segítik le a mozgássérült személyt a vasúti kocsiból. Mivel ilyen emelőszerkezet nincs minden állomáson, s mivel csak a kijelölt vonatokban utazhatnak a mozgássérültek, nagyon fontos, hogy időben bejelentsék utazási szándékukat a 76-323- 721-es telefonszámom. Egy- egy kijelölt vonatban két mozgássérülteknek fenntartott ülőhely van. Cikkünk fotója illusztráció, melyhez a MÁV dolgozói mellett a Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjának önkéntesei adtak segítséget. Tudnivalók halottak napja előtt Méltóképpen emlékezhetünk meg halottainkról. Kecskeméten a Köztemető reggel 7-től sötétedésig lesz nyitva. Akiknek engedélyük van a temetőbe való behajtásra, azok pénteken de. 11 óráig, vasárnap a nyitvatartási idő alatt behajthatnak gépkocsival a temetőbe. Szombaton egész nap tilos a behajtás. A kecskeméti református temető reggel 7-től sötétedésig tart nyitva. A Széchenyi téri alközpontból szükség szerint indulnak a temetői kisegítő autóbuszjáratok. A 112-es számmal jelölt járat a Köztemető I-es kapujáig, a 118-as számmal jelölt járat a Köztemető Il-es kapujáig viszi az utasokat. Baján november 1-jén megemlékezést tart a bajai 567. Számú Mészáros Lázár Cserkészcsapat. 'A központi megemlékezés délután 5 órakor lesz a Bokodi úti köztemetőben. Kalocsán szombaton délután rendeznek megemlékezést. Az elhunytak családtagjait, rokonait, munkatársait 16 órára várják a köztemetőbe. A kiskunhalasi temetők a megszokott rend szerint tartanak nyitva a hét végén. November 2-án, vasárnap az új református temetőben 14.30-kor, a katolikus temetőben 15 órakor, a régi református temetőben 16 órakor kezdődik az egyházi szertartással egybekötött megemlékezés. Kiskunmajsán mindkét katolikus temetőben november 2- án 14 órakor tartanak egyházi szertartást halottak napján. Az alsó- és a felsőtemető is egész nap látogatható. Jánoshalma mindhárom temetője folyamatosan nyitva tart a hétvégén is. Mindenszentek napján - a templomi vasárnapi miserenden túl - 14 órától misét tartanak a Bajai utcai temetőben, amely után sírszentelések lesznek. Vasárnap, halottak napján a reggel 7 órai misén emlékeznek meg a város hősi halottairól. Kiskunfélegyházán délelőtt fél 10-kor a Blaha Lujza téren egyházi és katonai tiszteletadással avatják fel a felújított első világháborús emlékművet, amelyet Stein Ernő kanonok áld meg. Délután 2- kor a Felsőtemetőben a két világháborúban elesett hősökre emlékeznek. Fél 11-kor a Blaha Lujza térről az Alsótemetőbe, délután negyed 2-től pedig a városháza elől indul autóbusz, hogy a Felsőtemetőbe szállítsa az oda igyekvőket. Halottak napja alkalmából a költségvetési üzem egész napos ügyeletet tart a félegyházi temetőkben. Tiszakécskén halottak napján nem tartanak külön megemlékezést. A temetőkert reggel 6-tól este 9 óráig lesz nyitva. Jakabszálláson november 2-án, vasárnap délután három órakor a ravatalozó előcsarnokában szentmise lesz a halottakért. Kifüggesztik a névjegyzékeket Mit tegyünk, ha nem érkezik meg a kopogtatócédula? Országszerte megkezdődött a november 16-i népszavazásról értesítő kopogtatócédulák kézbesítése. A választásra jogosult állampolgárokhoz postai úton, vagy az önkormányzatok megbízottjai révén a személyre szóló értesítések eljutottak a címzettekhez. Az Országos Választási Munkacsoport Információs Szolgálatától megtudtuk: a települési önkormányzatok október 29-e és november 5-e között közszemlére teszik a választói névjegyzéket, amelyet hétköznapokon ügyfélszolgálati időben lehet megtekinteni. Ha valaki nem szerepelne a listán, az önkormányzat jegyzőjénél emelhet kifogást, aki a névjegyzékről történt lemaradás okát három napon belül kivizsgálja. Ugyancsak a jegyzőnél kell reklamálniuk azoknak a választóknak, akik szerdáig - október 29-ig - nem kapták meg a kopogtatócédulát. Előtte azonban tanácsos megnézni a kifüggesztett jegyzéket, mert előfordulhat, hogy azon szerepelnek, csupán - valamilyen okból - az értesítés nem ért célba. Az Országos Választási Munkacsoportnál elmondták, hogy azok az állampolgárok is szavazhatnak, akik a népszavazás napján távol lesznek lakóhelyüktől. A más városban, településen tartózkodó polgároknak legkésőbb a népszavazást megelőző utolsó munkanapig - november 14-ig - lesz lehetőségük arra, hogy az önkormányzatjegyzőjétől beszerezzék az igazolást, amely tanúsítja: lakóhelyén szerepel a választói névjegyzékben. Ezzel az okmánnyal szintén a népszavazást megelőző utolsó munkanapig fel kell keresniük annak a polgármesteri hivatalnak a jegyzőjét, ahol majd voksolnak. Ámennyiben valaki lekésné a hivatali fogadóórát, november 16-án a szavazatszedő bizottságtól még kérheti felvételét a választói névjegyzékbe. U. G. Nátha van, influenza nincs Véradás 1997. október 30. - Lajos- mizse, központi orvosi rendelő, 8.30-12 óráig; 1997. október 31. - Kiskunfélegyháza, Kunplast 12-16 óráig; 1997. november 3. - Kiskunfélegyháza, városi kórház (nem csak a kórházi dolgozókat várják) 8.30-11.30- ig; 1997. november 5. - Heinz Konzervgyár Kecskemét 7.30-14 óráig. A véradásra jelentkezőket a Kecskemét, Koháry I. krt. 4. alatt is várják munkanapokon, 7.30-13-ig. Évről évre visszatérő jelenség, hogy az ősz beálltával köhögünk, tüsszögünk, általános közérzetünk rossz. Influenzára gyanakszunk. Ám miként máskor ugyancsak, a közegészség- ügyi és járványügyi szakemberek ezúttal is megnyugtatnak: csupán náthásak vagyunk és nem influenzásak. Mostani bajunk oka (is) főként az, hogy a kelleténél könnyedébben öltözünk. Nem követjük az időjárás változásait. Ellenálló képességünk pedig gyöngébb a kelleténél. A szakemberek újfent magyarázzák: a nátha és az influenza kórokozói alapvetően különböznek egymástól. A fertőzés következményei is mások. Csupán a köznyelvben az emberek a kettőt keverik. A nátha általában 2-3 napig tart és nem jár szövődménnyel, s legfeljebb hőemelkedésünk van. Szó szerint ragadós baj ez: cseppfertőzéssel terjed. Jó tanács: ha tehetjük, kerüljük a túlzsúfolt helyeket és fokozottabban ügyeljünk a higiéniára. Jó szolgálatot tesz a sok C-vitamin, a meleg kamillatea. Nyugodtan gondoljon a jövőjére Életünk delelőjén túljutva hamar eljön az idő, amikor egy lombos fa védelmet nyújtó árnyékában gondtalanul szeretnénk élvezni a nyugodt pihenést. ♦ kiemelten magas fedezeti alap (97%) ♦ letétkezelés a HYPO-BANK-on keresztül ♦ befektetési tanácsadás a HYPO-Securities-en keresztül További információ a 301-5169-es telefonszámon.