Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-30 / 253. szám
1997. október 30., csütörtök AZ EURÓPAI UNIÓ KÜSZÖBÉN 7. oldal Egyetértő bizakodás az euro életbelépését illetően A nagyközösség közös pénze Hónapokig úgy nézett ki, hogy nehezen bír kilábalni a bizalmi válságból a tervezett európai közös valuta, az euro. A Franciaországban hatalomra került szocialisták enyhén szólva nem lelkesedtek, és legfőbb elkötelezettje, a német Kohl kancellár lelkesedése is apadni látszott a belső ellenállás miatt. Ám mostanra - jelenti a The Washington Post - az összes európai gazdaságkutató intézet egybehangzó véleménye szerint „kitisztult az euro jövőképe”, és majdnem bizonyosságnak tekintik, hogy az eredeti terveknek megfelelően, 1999. január elsején a francia frankot, a német márkát, a holland forintot és még legalább nyolc ország nemzeti valutáját fel fogja váltani a közös pénz, az euro. A nagy hangulatváltozás többféle tényezővel magyarázható, mindenekelőtt a francia álláspont módosulásával, és azzal, hogy a németek megoldást találtak belső vitáik elsimítására. De legfőképpen: az európai gazdaság lokomotívja minden korábbi becsléshez képest gyorsabb ütemben, és megbízhatóan zakatol 1997-ben, és minden előrejelzés szerint 1998-ban is. Ä kiszámítható gazdasági növekedés pedig nöA viták még folynak, de a közös európai valuta már kész. vekvő adóbevételekkel jár együtt, és ebből a kormányok fedezni tudják majd az euro bevezetéséhez szükséges „maast- richti alapelvek” teljesítését, vagyis a költségvetési deficit és a nemzeti adósság nem haladhat meg egy bizonyos szintet, az infláció alacsony, a kamatlábak stabilak. A széles körben elfogadott várakozások szerint Ausztria, Belgium, Finnország, Francia- ország, Hollandia, Írország, Luxemburg és Németország induló tagjai lesznek az euro- klubnak, és - elsősorban a kedvező gazdasági előrejelzéseknek köszönhetően — azt valószínűsítik, hogy ugyancsak a kezdet kezdetén, 1999. január elsején „klubtaggá” válik Spanyolország, Portugália és talán Olaszország is. Viszont akárhogyan is alakul gazdaságuk helyzete, Nagy- Britannia, Dánia és Svédország jó előre deklarálta: ők semmiképpen nem csatlakoznak a közös európai valutához. Bemutatkoznak a testvértelepülések Waiblingen és Baja Jövőre lesz 10 esztendős a Baja és Waiblingen közötti testvér- városi együttműködés. A közelgő évforduló alkalmat ad arra, hogy megvonjuk ennek a példamutató és mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatnak a mérlegét. A kezdetek szinte a véletlennek köszönhetőek. Tudnivaló, hogy Csávoly- ról nagyon sokan kerültek ki ötven évvel ezelőtt, a szomorú emlékű kitelepítések során, Németországba, jelesül Waib- lingenbe is. A Baja közeli község és a Stuttgart közeli Waiblingen között megkezdődött a párbeszéd, melybe Baja is bekapcsolódott. így jött létre, és emelkedett okmányokkal megerősített szintre a két, lényegében hasonló lélekszámú város kapcsolata. Waiblingen nagyon szép város. Lakói lokálpatrióta érzelműek, akik különös gonddal ügyeltek arra, hogy a régi városkép érintetlenebb formában megmaradjon. Az a városkép, mely 1640 után keletkezett, ugyanis Waiblingen a harmincéves háború viszontagságai közepette szinte teljesen elpusztult. Előtte viszont virágzó település volt, 260-ban az aleman- nok lakták. Az szülőfölddel való kapcsolat eredménye az 1980-ban berendezett csávolyi tájmúzeum. A szép gyűjtemény van hivatva a régi haza kulturális örökségét megőrizni a kitelepítettek körében. A Bajával való együttműködésnek fontos ismérve, hogy a kezdetben hivatalos jellegű látogatások mára baráti, családi kapcsolatokká váltak. Egy-egy alkalommal kétszáz bajai utazik Waiblin- genbe a testvérvárosi egyesület szervezésében. A waiblinge- niek is részt vesznek minden nagyszabású bajai rendezvényen. Legutoljára a nevezetes halászléfőzéskor köszönthettük őket a Sugovica-parti városban. A kulturális és sportkapcsolatok mellett kiemelkedő például a megyei fenntartású speciális iskola együttműködése. Az eltérő fejlődésű gyermekeket nevelő intézmény teljes tanműhely-berendezést, legutóbb pedig milliós értékben számítógépeket kapott ajándékba a waiblingeni testvériskolától. Gál Zoltán Telefon az ezredfordulón A távközlési liberalizáció jegyében januártól több szolgáltató közül választhatnak a telefontulajdonosok az Európai Unióban. Ezzel megszűnik a lakóhelyi kötöttség, a kívánt társaságot egy kódszám segítségével jelölhetik meg a hívók. 2000- től a szabadpiaci lehetőségek még tovább bővülnek, s az előfizetők megtarthatják a számukat akkor is, ha változ- tatgatják a szolgáltatókat. A brüsszeli elképzelés szerint hamarosan a kábeltévék is csatlakozhatnak a távbeszélő-társaságokhoz. Mindennek eredményeként várhatóan javul a telefonszolgáltatás minősége, és - ami az előfizetők számára a leglényegesebb - csökkenni fognak az árak. A műholdak nem ismernek határokat. Hol van a tavalyi hó? Tanulmányt készíttetett az Európai Unió az úgynevezett üvegházhatásról. Az elemzés szerint kontinensünk nyugati felében 2010-ig 15-35 milliárd ECU-t kellene fordítani a levegőt szennyező gázok csökkentésére. A gleccserek rövidülnek, az északi területek jégtakarója olvad, s a globális felmelegedés hatására növekszik a tengerek szintje. Az éghajlat változása a jól ismert üvegházhatással magyarázható: az ipari és közlekedési égéstermékek megakadályozzák a föld hőkisugárzását, fokozatosan emelkedik a hőmérséklet. Az EU-tanulmány a többi között rámutat, hogy a legnagyobb gondot a szén-dioxid okozza. A tagországok energiaszükségletüket jelentős részben szén, olaj és földgáz elégetésével nyerik, s aligha várható, hogy e téren rövid időn belül változás következik be. Ahhoz, hogy áttérjenek a környezetet kevésbé szennyező fűtőanyagokra, hatalmas beruházásokra, továbbá járművek millióinak átállítására lenne szükség. A számok ezzel kapcsolatban már-már riasztóak: annak érdekében, hogy 2010-ig 15 százalékkal csökkentsék az Unióban a szén-dioxid-, a metán- és a nitrogén-oxid-kibocsátást, 15-35 milliárd ECU-re lenne szükség, ami a tagországok nemzeti jövedelmének 0,2-0,4 százaléka. A biztos védekezés. Az EU a szóban forgó tanulmányt várhatóan a decemberben esedékes környezetvédelmi konferencián ismerteti majd Japánban. Megfigyelők azonban úgy vélik: a kyotói tanácskozásig nem születik meg az az akcióprogram, amelyhez az európai országok mindegyike csatlakozna, vállalva a hatalmas kiadásokat is. Hasonló gondokkal küszködnek Európában Az Európai Unióban augusztusban változatlan maradt a munkanélküliség júliushoz képest, aránya rendületlenül az aktív lakosság 10,6 százaléka - tűnik ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből. A 15 állam közül hat tagországban a munkanélküliség kisebb 7 százaléknál. A legkisebb Luxemburgban (3,8 százalék), Ausztriában (4,5 százalék) és Hollandiában (5,6 százalék). A munkanélküliség a legnagyobb Spanyolországban (19,8 százalék), majd Olaszország következik (12,8 százalék). A 25 év alatti korosztályban átlagosan 20 százalékos a munkanélküliség az EU-ban. Az Eurostat szerint augusztusban 19,9 millióan kerestek munkát hiába az EU- országokban, ez 367 ezerrel kevesebb, mint tavaly augusztusban. Az alapvető gond nem az, hogy ekkora jelenleg az állástalanok aránya. Sokkal problematikusabb az, hogy 1983 és 1997 között 8,8, illetve 10,6 százalék között mozgott a fentebb említett arányszám. Azaz hiába van például jelenleg egy mérsékeltebb gazdasági konjunktúra az államok szövetségében, ez nem változtat jelentősen a foglalkoztatási gondokon. Mibe kerül az Unió bővítése? H a az Európai Unió végrehajtó szervének ajánlásait követi, 2006-ig egyetlen tagországának sem kerül pluszpénzébe a bővítés - állítja egy európai bizottsági jelentés, amely a pénzügyminiszterek egyik októberi ülésére készült. A jelentés adatokkal cáfolja azokat a német és holland vádakat, hogy az EU-n belül egyenlőtlen a költségvetési terhek elosztása, és az említett országok hozzájárulása irreálisan magas. 2006- ban a mai EU-tagországok bruttó nemzeti termékük 1,10 százalékát fizetik majd e közösbe, ha a bizottsági ajánlást - az úgynevezett Agenda 2000 javaslatcsomagot - elfogadják. Ez messze alatta marad a már most is érvényes, 1,27 százalékos plafonnak. Az új belépők hozzájárulása a jelentés szerint elérheti az 1,22 százalékot, de ez is elmarad az említett felső határtól. A jelentés adatokkal mutatja ki, hogy a tagországok hozzájárulása a közös költségvetéshez az elmúlt években egyre kevésbé aránytalan. Ma már lényegében minden tagország a GDP- jének megfelelő arányban fizet be a közös kasszába. A bizottság tagadja azt a nézetet, hogy egyes tagállamok aránytalanul nagy részt vállalnának az EU finanszírozásából. A brüsszeli testület is elismeri ugyanakkor, hogy a közös pénz újraelosztásának sajátosságai miatt egyes tagállamok arányaiban kevesebbet kapnak vissza a befize- tettnél. így például Németország, amely 29 százalékkal részesül a költségvetésből, csupán 14,8 százalékot nyer vissza a közös agrárkasszán és a felzárkóztatási alapokon keresztül. Franciaország viszont, amely 17,5 százalékot fizet be, ennél valamivel többet kap vissza ugyanilyen úton. A bizottság szerint ez még a korábbi reformok következménye, amelyek azonban ki- védhetők az ajánláscsomagban ugyancsak szereplő agrár- és szerkezetpolitikai reformmal. A jelentés Jacques Santer bizottsági elnök megbízásából készült. Végkövetkeztetése az, hogy amennyiben a benne szereplő ajánlásokat a tagországok elfogadják, a bővítés a jelenlegi keretből is bőségesen finanszírozható. Az Agenda 2000 javaslatainak elfogadásáról az EU állam- és kormányfői döntenek decemberi luxemburgi találkozójukon. Egyébként egy brit lapértesülés szerint például Spanyol- ország alig burkoltan az Európai Unió keleti bővítésének megakasztásával fenyegetőzött arra az esetre, ha az új tagok felvételének ára az EU szegényebb térségei által élvezett kedvezmények megvonása lenne. Hogy miért is robbant ki a vita a tagállamok között? Arról van szó, hogy a térségek felzárkóztatását segítő közös pénzügyi alapokat új szempontok alapján kellene felosztani. Illetve csak akkor, ha például a kelet-európai országok közül, mondjuk a három legesélyesebb: Magyarország, Csehország, Lengyelország belépne az EU-ba. Ha csak a pénzügyi kérdéseket néznék Brüsszelben, úgy mindenki ellenérdekelt a bővítés további folyamatában. A gazdag országok azért hallatják hangjukat, mert nem akarnak ugye több pénzt áldozni. A szegények meg azért, mert a korlátozott támogatási lehetőségekért több igénylő jelentkezne. Mint feljebb említettük, a bruttó nemzeti össztermék 1,27 százalékát adják a közös kasz- szába a tagállamok. Támogatásokat főként azok az országok kapnak, amelyek fejlettsége az uniós átlag alatt van. Portugália jár a legjobban: a mediterrán ország az 1,27 százalékkal szemben a bruttó nemzeti össztermékének a 4 százalékát kapja vissza fejlesztés címén. Ez úgy nagyjából 540 milliárd forintnyi összeg. Görögország 3,97 százalékot, Írország 2,68 százalékot, Spanyolország pedig 1,25 százalékot kap a közös fejlesztési alapokból. Persze hogy az az érdekük - mármint az alapok felosztása szempontjából -, hogy náluk jóval szegényebbek ne legyenek a tagok. Akkor a busás ingyen milliárdok egy részén ugyanis osztozniuk kellene. B. Zs. Az összeállítás a Külügyminisztérium támogatásával készült. Szerkesztette: Barta Zsolt