Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-28 / 251. szám

4. oldal Világtükör 1997. október 28., kedd Göncz Árpád Moldovában Göncz Árpád köztársasági el­nök hétfőn hivatalos látogatásra Chisinauba, a Moldovai Köz­társaság fővárosába érkezett. Háromnapos moldovai tartóz­kodása során az államfő tárgya­lásokat folytat Petru Lucinschi elnökkel, találkozik Ion Ciubuc miniszterelnökkel, az ország politikai pártjainak vezetőivel, az egyházak képviselőivel, és a tervek szerint beszédet mond a moldáviai parlamentben. * Bős-Nagymaros ügyében Éva Mitrova, Szlovákia buda­pesti nagykövete átadta Vladi­mír Meciar szlovák miniszter- elnök Horn Gyula kormányfő­nek írt válaszlevelét Horváth Tamásnak, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójának. A levél megerősíti, hogy Po­zsony kész a jóhiszemű és elő­feltételek nélküli tárgyalásokra. Székelyföldre látogattak román ellenzéki politikusok. Az „expedícióról” beszámoló lapok közül egyedül a Curentul üt meg kritikus hangot, megje­gyezve: az „ellenőr honatyák” agresszív és megfélemlítő han­gon szóltak az iskolásokhoz. Nem találják azt a 28 éves budapesti hegymászót, akit az elmúlt héten valószínűleg halá­los baleset ért a Magas-Tátrá- ban. Három társa a körülmé­nyekhez képest jól van. A men­tést nehezíti a hegyekben tom­boló ítéletidő. Elhalasztják bizonytalan időre az e hétre tervezett, ame­rikai közvetítéssel létrehozandó washingtoni találkozót Dávid Lévi izraeli külügyminiszter és Mahmud Abbasz (Abu Mázén) palesztin politikus, Jasszer Ara­fat helyettese között. Közös katonai célú felhasz­nálást javasol Spanyolország az angol fennhatóságű Gibraltár repülőterével és kikötőjével kapcsolatban. Madrid csak így hajlandó a helyi légi- és vízi­forgalommal kapcsolatos meg­kötések feloldására, ami Lon­don szerint a teljes értékű spa­nyol NATO-tagság feltétele. Tizenegy kalózt tartóztatott le hétfőn a thaiföldi haditenge­részet. A katonák megtalálták és visszafoglalták azt a tankha­jót, amelyet a tengeri banditák hatalmukba kerítettek. A választási csalások ellen több mint kétezer ember kez­dett tüntetést hétfő délután az algériai fővárosban. A csütör­töki helyhatósági választások Liamine Zerual elnök Nemzeti Demokratikus Tömörülésének (RND) győzelmét hozták. Aloha, Mr. Csiang Cö-min! így köszöntötte Hawaii Szövetségi Állam kormányzójának felesége az Egyesült Államokba hivatalos látogatásra érkezett kínai elnököt. A vendég a Pearl Harbor-i kikötőben megkoszorúzta a II. világháborús emlékművet. fotó: feb/reuter Az Európai Unió soros elnöke aggódik a földrész jövőjéért A bővítés a béke megőrzését szolgálja Ausztria magatartása aggasztja Jean-Claude Juneker lu­xemburgi kormányfőt, az Európai Unió soros elnökét. A po­litikus a Die Presse című osztrák lapnak adott interjújában kifejtette: „Ausztria azon kevés országok egyike, amelyek­ben már egyre jobban érezhető a bővítésellenes hangulat.” Juneker elfogadhatatlannak tartja azt a politikát, amely nem a szomszédokkal való együttműködésre, megértésre, kompromisszumra és meg­egyezésre irányul. „Ha valaki kétségek esetén radikálisan lép fel országa érdekében, ak­kor arra készteti a szomszéd­ját, hogy az is ugyanezt tegye. És akkor ismét ugyanott va­gyunk, ahol egyszer voltunk már” - hangsúlyozta a luxem­burgi miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy kije­lentései netán a Jörg Haider (az ellenzéki Osztrák Szabad­ságpárt elnöke) esetleges kan­cellársága elleni figyelmezte­tésként lehet-e értelmezni, Juneker kitérő választ adott. Az Európai Unió soros el­nöke felszólította az osztrák politikusokat: a választásokkal összefüggő taktikai okokból ne tegyék kockára az unió bő­vítéséből az európai béke megőrzésére adódó esélyt. Junckemek van receptje a keleti bővítés lebonyolítására és kezelésére. Szerinte nem­csak a tagjelöltekkel kell meggyőző és tudatos párbe­szédet folytatni, hanem a tag­államoknak egymás között is. Úgy vélte, hogy az új tagok közül az elsőt is csak öt-hat év múlva lehet felvenni. Ennek folyamatában hosszú ideig ér­vényes átmeneti rendelkezé­sekkel a „puha leszállást”, vagyis a zökkenőmentes csat­lakozást szerződéses formába kellene önteni. „Ezt a szándé­kot Közép- és Kelet-Európá- ban is egyre inkább megértik” - tette hozzá a luxemburgi kormányfő. A kicsi kocsi száguldani fog. Nem nehéz megjósolni, hogy a Daimler-Benz és az órákat gyártó Swatch közös alkotása, a Smart meghódítja a világot. Az üzemet Helmut Kohl német kancellár és Jacques Chirac francia elnök közösen avatta fel. fotó: feb/reuter Hírháttér Válaszra váró kérdés Díszes külsőségek között, de meglehetősen komor hangulatban kezdhették meg tanácskozásukat tegnap azok az afrikai vezetők, akik a brit fővárosban a fekete kontinens helyzetét vitatják meg. El­vileg a találkozó összehívására történelmi évforduló adott alkal­mat (40 évvel ezelőtt kezdődött meg a gyarmati rendszer felszámo­lása Afrikában), ám a mai politikai fejlemények áttekintése nem tú! sok ünnepelni valóval szolgálhatott a résztvevőknek. Az önállóságért folytatott küzdelem nagy alakjainak, a ghanai Nkrumahnak, a guineai Sekou Tourénak, a kongói Patrice Lu- mumbának álma elég felemásan valósult meg. A kolonialista ha­talmak - Nagy-Britannia, Franciaország és Portugália - elvesztet­ték hivatalos fennhatóságukat hajdani gyarmataik fölött, ám a fris­sen függetlenné vált nemzetek sorsa ettől sem lett könnyebb. Afrika ma is az elmaradottság ezernyi terhével néz szembe: az éhezés, a járványok, a korrupció, a környezetrombolás, az elsivatagosodás, az írástudatlanság, a gazdasági stagnálás, a törzsi és vallási ellen­tétek makacs túlélése ma is több tucatnyi államot sújt. S hiába jött létre a kontinens átfogó politikai intézményeként 1963-ban az im­már félszáz tagot tömörítő Afrikai Egységszervezet, ereje kevésnek bizonyult az ismétlődő belső polgárháborúk és nemzetközi konflik­tusok megakadályozására. Kongói hatalomátvétel, ruandai népir­tás, algériai gyilkos terror - ilyen viszonyok között megválaszol­ható-e a kérdés: merre tart Fekete-Afrika ? Szondy Gábor Az ösztönei mentették meg Új terveken dolgoztak a magyar segítők Hídvégi Ágnes és Lehel László FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGt A Magyar Ökumenikus Sze­retetszolgálat megmenekült munkatársa, Hídvégi Ágnes hazaérkezett Budapestre, és rövid sajtótájékoztatón szá­molt be az átélt események­ről. Lehel László, a szervezet igazgatója azonban hangsú­lyozta: további két munka­társuk mielőbbi kiszabadu­lása és hazajutása érdekében a hírzárlat változatlan. A fáradt, megviseltnek látszó fiatalasszony érthető módon nehezen találja a szavakat.- Azóta is foglalkoztat a kérdés - kezdi -, hogy az em­berrablók engem miért hagytak ott. Ehhez ismemi kell a cse­csen társadalmat, szokásait. Amikor az ismeretlen fegyve­res rám tört, és megparancsolta, hogy azonnal öltözzem, a fér­jem fényképére néztem, és azt súgta az ösztönöm, hogy nem szabad engedelmeskednem. In­kább könyörögni kezdtem, hogy engedjen el. Márpedig egy/csecsen férfi számára talán nincs is nagyobb szégyen, mint egy védtelen nőt bántani. Ágnes még hallotta két társa hangját, de már nem látta őket. Szakadatlanul arra gondol: hol lehetnek, és mikor láthatják is­mét viszont egymást?- Soha nem éreztük, hogy veszélyben volnánk - folytatja. - Jó csapatban és jó hangulat­ban dolgoztunk. Az őreinkkel kiváló volt a kapcsolatunk, számunkra ők jelentették a leg­nagyobb biztonságot. Minden­kitől könnyezve búcsúztam el. Éppen új tervek megvalósí­tásán fáradoztak: már nemcsak az ellátásban, hanem munkahe­lyek megteremtésében, az újjá­építésben is segédkezni akar­tak. Ez most abbamaradt. De Ágnes azonmód hozzáfűzi: „Bizonyos, hogy egyszer még visszamegyek...” (gyulay) Camilla kísértetkastélya A trónörökösnek megtetszett a legényélet Ötvenedik születésnapján - a nyáron - jelent meg utol­jára a nyilvánosság előtt Camilla Parker Bowles. Károly herceg több évtizedes barátnője már megszokta rej­tőzködést. Vállalta ezt a szo­morú életformát, mert számí­tott és számít még mindig a főúri házasságra. Szeptem­berben azonban elhatározta, hogy egy rövid időre kilép a homályból: jótékonysági bált rendez, amelyre Mick Jagger- től Joan Collinsig sok neves személyiség fogadta el a meghívást. Károly herceg is igent mondott, s utána együtt kívántak Skóciában néhány napot tölteni. Ekkor követke­zett be Diana tragikus halála. Camilla háza azóta kísér- tetkastélyhoz hasonlít. Úrnője el sem hagyja. Amikór egy­szer vásárolni ment a közeibe, felháborodott asszonyok a kéznél levő kenyérveknikkel dobálták meg. Egy újságíró szerint Diana meghalt, Camilla pedig élve van eltemetve. Károllyal csaknem minden kapcsolata megszakadt, titkos találko­zókra aligha kerülhet sor. Nem kis nyomás nehezedett ez ügyben a trónörökösre sem, mert a monarchia jövője is függhet a viselkedésétől. Barátai szerint a történtek elvették Károly kedvét a nő­süléstől, s mindjobban tetszik neki a legényélet. Majd kide­rül: vajon meddig? Réti A plébániák réme Sötét tekintetű, veszélyes férfi képét közük az osztrák lapok. Puskás Ferenc 22 éves magyar állampolgárról van szó, aki saj­nos bemocskolta ezt a szép em­lékű nevet. Bűnbandája a felső-ausztriai plébániahivatalokat foszto­gatja. Eddig vagy harminc be­törést követett el és legalább félmillió schilling (mintegy nyolcmillió forint) értékű zsákmánnyal távozott. Osztrák rendőrségi forrás szerint Puskást hasonló bűncse­lekmények elkövetéséért egy­szer már őrizetbe vették Né­metországban. Azzal gyanúsí­tották, hogy súlyosan bántal­mazott egy plébánost és házve­zetőnőjét. Mégis szabadon en­gedték. A magyar bűnözők Felső- Ausztrián kívül más tartomá­nyokban is „dolgoznak”. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Tessék hangosabban lihegni! • A rossz anya is jobb a nincsnél • Az autó magától címre megy • Gyógyír a konyhából Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!

Next

/
Thumbnails
Contents