Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-09 / 236. szám

6. oldal Gazdasági Tükör 1997. október 9., csütörtök Tatahaza főutcáján kezdődött a minap az az útburkolat-javítás, ami a falut Mátétel- kén keresztül a bácsbokodi elágazással köti össze. A mintegy 3600 méter hosszú útszaka­szon az útegyenetlenséget tüntetik el, majd egy új felületi bevonatot készítenek a Bács-Kis- kun megyei Állami Közútkezelő és KHT Bajai Üzemmérnökségének karbantartói. A munká­latok költsége megközelítőleg 5 millió forint lesz - tájékoztatta lapunkat Sibalin Mátyás a ba­jai üzemmérnökségről. fotó: berki erika Ipari parkot akarnak A kecskeméti önkormányzat több mint 100 millió forintért vásárolt a város déli határában 27 hektár földet ipari park létesí­tése céljából. A három miniszté­rium által létrehozott tárcaközi bizottság azonban 8-6 arányban úgy döntött, hogy Kecskemét idén nem kapja meg az ipari park cím viselési jogát. A kecskeméti városházán megdöbbenést okozott a döntés, hiszen az ipari minisztérium szakemberei mindvégig úgy nyilatkoztak, hogy az első há­rom között van Kecskemét pá­lyázata, amit kivitelezése és tar­talma miatt példaként mutogat­tak a többi pályázónak. Végül Kecskemét nem került a 28 nyertes közés. A város korábban pályázatot adott be a megyei területfejlesz­tési tanácshoz, melyben 40 mil­lió forint támogatást kért az ipari park kialakításához. Kecs­kemét képviselő-testülete teg­nap úgy döntött: fenntartja pá­lyázatát, hiszen a pénz elnyeré­sének nem feltétele az ipari parki cím. Példaként elhangzott, hogy tavaly Kunszentmiklós is nyert a tanácstól támogatást az ipari parkjára, bár a címet csak most nyerte el. Ugyanakkor a képviselő-testület felhatalmazta a tanács pénteki, pénzosztó ülé­sén szavazati joggal majd jelen lévő Katona László polgármes­tert, hogy ha az ipari parkra nem nyerne pénzt a hírős város, ak­kor azért lobbizzon, hogy a 40 milliót legalább kecskeméti vál­lalkozók kapják. E döntést nagy vita előzte meg. Tóth Tamás szerint az MSZP-hez közelálló vállalko­zók szeretnék megkapni a 40 milliót az ipari park helyett. El­mondta, hogy Szűcs Tibor, az MSZP városházi frakcióveze­tője cége révén írt is vállalko­zóknak pályázatokat. (A Szűcs Tibor által vezetett jogi bizott­ság terjesztette elő, hogy adott esetben kecskeméti vállalko­zóknak lobbizzanak a 40 millió­ért.) Szűcs képviselő elmondta, hogy joga volt pályázatokat írni. Arról viszont nem tudott, hogy milyen párttal szimpatizáló cé­gek pályáztak. Két szomszéd megye közösen pályázik Amint arról korábban beszá­moltunk, a Népjóléti Miniszté­rium a modellértékű regionális egészségpolitika kidolgozására hirdetett pályázatot. A kiírás­ban foglaltak szerint legalább két megyét összefogó régiók pályázhatnak a Világbank által erre a célra biztosított 6 milli­árd forintra. A konzorciumhoz pedig az előírásoknak megfe­lelően, a megyei önkormány­zatok mellett csatlakoznia kell az orvosegyetemeknek, vala­mint a népegészségügyi szol­gálat megyei intézményeinek. Olyan programról van szó, amely a megelőzéstől a háziá­poláson át a rehabilitációig nagyon összehangolt fejleszté­seket tartalmaz, és ezáltal költségtakarékosabb ellátási megoldásra tesz javaslatot. A Bács-Kiskun megyei ön- kormányzat és Csongrád me­gyei önkormányzat, illetve a két közgyűlés már határozott arról, hogy együttesen vesz részt a Népjóléti Minisztérium pályázatán. Növekedésre számítanak a vezető ipari cégek A nagy magyar iparvallala- tok jó része azzal számol, hogy az idei mérsékelt fel­lendülést jövőre már lendüle­tesebb gazdasági növekedés követi majd. A Czipin és Társa osztrák termelékenységi tanácsadó cég legújabb felmérését száz ve­zető magyar iparvállalati me­nedzser megkérdezésével ké­szítette és tegnap mutatta be. A háromszáz főnél többet foglalkoztató iparvállalatok vezetői túlnyomórészt bíztak abban, hogy saját cégük a kö­vetkező években jelentős nö­vekedést ér el. Minden ötödik cégnél több mint 50 százalékos növekedéssel számolt a vezető. A vezetők több mint fele saját piacát telítettnek értékeli, ahol csak a többiek rovására lehet növekedést elérni. A vezetők további 14 százaléka mondta, hogy lassan kifutó, életciklusa végére érő terméket gyártanak. Ezzel szemben 28 százalék azok aránya, akik a termékeik iránti kereslet növekedésével számolnak, illetve 14 százalé­kuk rendelkezik új, felfutóban lévő termékekkel. A legtöbb vállalatvezető a külső adottságként kezelt költ­ségek emelkedésétől tart: a cé­gek 75 százaléka a költségek növekedését tartja fenyegető­nek, 59 százalékuk tart a bel­földi és 50 százalékuk a kül­földi konkurenciától. A felmérésből kiderült, hogy a magyar vállalatvezetők nem hívei a felelőtlen növekedés­nek. A termelékenység növelé­sét és a belső folyamatok javí­tását a beruházások elé helye­zik. A vállalatok negyede ter­vez csak létszámbővítést, és 55 százalékuk teljesen kizárja azt. A cél a kulturált italozás Az ital mértékletesen hasz­nos, felelőtlen fogyasztása vi­szont egyaránt káros a társa­dalomra és az egészségre. Ebből indul ki az a szövetség, amely a kulturált alkoholfo­gyasztás érdekében alakult tíz magyar vállalat részvételével. Zwack Péter elnök el­mondta, hogy a bor-, sör- és párlatgyártók nem képmuta­tók, de ők is abban érdekel­tek, hogy a mértékletes, kul­turált alkoholfogyasztás, és ne a felelőtlen italozás terjedjen. A most induló magyaror­szági mozgalom Európa ti­zennégy legjelentősebb alko­holipari cégének szövetségé­hez csatlakozik; céljuk a többi között annak elismertetése, hogy a szeszes italok a gaszt­ronómia hagyományos és ér­tékes részét jelentik. A kecskeméti AGROKER Kft. őszi alkatrészajánlata Vogel&Noot, IH, Lajta, PLN ekék, Barum-Optibelt mg. ékszíjak MTZ és TZ-4K alktrészek Minőségi görgős láncok MPB-6,5 pótkocsialkatrészek Gumiköpenyek Mobil, Agip olajok és zsírok Keressen bennünket! Kecskemét, Halasi út 29. Telefon: 76/481-022 OTP Btink. kamatmentes részletre Az OTP Bank Részvény most csak kedvezményesen vásárolható meg! A magyar magánszemélyeknek a maximális ár 40%-át kell részvény- jegyzéskor befizeti-, A végleges eladási ár és a jegyzéskor befizetett előleg külónbozetét a jegyzési időszak lezárultától számított kózel egy éven betűi bármikor, de csak egy összegben és legkésőbb 1998. szeptember 304g egyenlíthetik ki, kamat felszámítása nélkül. A tel­jes vételár kifizetése után a befektetők szabadon rendelkezhetnek az értékpapírral. A leendő tulajdonosoknak a Jegyzési ív kitöltésénél személyi igazolványukra van szükségük. A részvények meghatalmazott útján Is jegyez net ok. oe a jegyzési neiyeK egy reszvenyjegyzotoi fegieijeön egy megnatairnazast fogaunaK el. Az OTP Bank Részvény összesen 246 helyen jegyezhető Az OTP Bank Részvényre Jegyzést fogadnak el a Creditanstalt Értékpapír Rt., az OTP Értékpapír Rt. és a Takarék Bróker Rt. központi irodáiban, valamint a Creditanstalt, az OTP Bank és a Takarékbank kijelölt fiókjaiban. A befektetési döntésekhez szükséges informá ciókat a jegyzési helyeken elhelyezett forgalombahozatal) Tájékoztató tartalmazza. ő£) BANK RÉSZVÉNY A jögyzoss©! bővebb litfortitáciélt «1 265 7040 oc toiüfonifftiwoii £ ufy 510« Óné a Bank Hamarosan Magyarország legnagyobb lakossági bankjában vásárolhat tulajdonrészt. Az ÁPV Rt. a hazai befektetők számára eladásra kínálja a tulajdonában lévő OTP Bank Részvényeket. Legkevesebb 400 000 darab, de a várhatő érdeklődésre számítva akár 1400 000 darab, egyenként 1000 Ft névértékű, OTP Bank törzsrészvény találhat gazdára. A JEGYZÉSI1HÚSZAK IW. OKTÓBER I4-T$Í,2I-JGTAI5T. Túljegyzés esetén az értékesítés október IB-át követően lezárható. ; A befektetők és érdeklődők az 1997. október 104 napilapokból tudhatják meg az OTP Bank Részvény maximális árát. Ennél nem lehet magasabb a nyilvános forgalombahezataii ár, amelyet az eladó a jegyzés) Időszakot követően hátán» meg és tesz közzé, várhatóan 1997. október 28-án. A részvények ezt követő elosztásakor a belföldi magánszemélyek előnyt élveznek.

Next

/
Thumbnails
Contents