Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-09 / 210. szám
4. oldal Világtükör * 1997. szeptember 9., kedd Bonn ellenzi az Európai Unió bővítését olyan országokkal, amelyek nem rendezték problémáikat szomszédaikkal. Kinkel német külügyminiszter szerint e téren Szlovákiának, Magyarországnak és Romániának vannak teendői. Szorosabb együttműködést szorgalmaz az Ukrajnával szomszédos államok rendőrségeivel Kárpátalja megye rendőrparancsnoka. Azt javasolja, hogy a kárpáti régióba tartozó országok bűnüldözői az Interpol mintájára hozzák létre saját, regionális nemzetközi szervezetüket Karpatopol néven. Újabb kétéves időszakra elnökévé választotta a miniszterelnököt a Liberális Demokrata Párt Japánban. Hasimoto Rju- taro kormányfő volt az egyetlen jelölt a tisztségre. Ez az első eset a párt 1955-ben történt alapítása óta, hogy még névleges ellenjelöltje sem volt az elnöki poszt várományosának. Készültségbe helyezték a hadsereget Algériában. A biztonsági erők vasárnap 21 űjabb muzulmán lázadót öltek meg, és ezzel 69-re emelkedett azoknak az iszlám szélsőségeseknek á száma, akik az ország déli részén indított katonai műveletekben vesztették életüket. Hiába keresik több ország zsidó üldözöttjei, illetve leszármazottaik azokat a vagyonokat, amelyeket a náci vészkorszak kezdetén brit pénzintézetekbe mentettek a családok. A most közzétett kutatások szerint nem csupán Svájc, hanem Nagy-Britannia is megtagadta számos olyan bankbetét visszafizetését, amelyekért a háború után jelentkeztek az üldözöttek. Meghalt Mobutu, egykori za- ire-i diktátor. A 66 esztendős, száműzött politikust rákkal kezelték a rabati katonai kórházban. Mobutu 1965-ben puccsal került hatalomra: Patrice Lu- mumbát buktatta meg, akinek vezérkari főnöke volt. Afrika egyik legkorruptabb diktátoraként tartották számon. Újabb gondok okoznak fejtörést a Mir űrhajón. Ezúttal egy részegység hibája miatt leállt a fedélzeti számítógép. Az űrhajósok bekapcsolták azokat a berendezéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy takarékoskodjanak az energiával. Gheorghe Funar legújabb ötlete: nemzeti színűre festeti a közterületeken a padokat. Kezdetként a városháza előtti két padot mázolták kék-sárga-pi- rosra. A polgármester közölte, hogy a kezdeményezés a városháza alkalmazottaitól ered és később egész Kolozsvárra ki fogják terjeszteni. Világcsendörből világtűzoltó Változóban az Egyesült Államok szuperhatalmi szerepe A hidegháború megszűntével az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom. Washington nélkül sehol sem rendezhetők a válságok, a nemzetközi konfliktusok. A krízisövezetekben mindig akad ország, amely világcsen- dőri szereppel vádolja az amerikaiakat. De a washingtoni honatyák közül is többen kockázatosnak és feleslegesnek tartják, hogy az Egyesült Államok igen aktív a háborús övezetekben. A kormány szerint viszont a tétlenség is veszélyes és költséges lehet. A dilemmát Amerika a régi, bevált recepttel igyekszik feloldani, azaz előveszi a klasz- szikus ingadiplomácia módszereit. Ezt valaha Henry Kissinger volt külügyminiszter gyakorolta mesterien, ám sikerült időközben megtalálni a méltó utódokat. Boszniából például az USA szeretne mielőbb kivonulni. Az utolsó 8500 katona a jövő év közepéig hagyná el a balkáni országot, bár a távozás a maradásnál is problematiku- sabbnak látszik. Behívták tehát ismét szolgálatra Richard Holbrooke-ot, akinek oroszlánrésze volt a délszláv válság megoldására hivatott daytoni szerződés létrehozásában. S miközben Holbrooke a Balkánra utazik, egy másik közvetítő Cipruson, Madeleine Albright külügyminiszter asszony pedig a közel-keleti béke érdekében tevékenykedik. Jóllehet a terrormerényletek, a jeruzsálemi építkezések, az ismétlődő zavargások miatt Washingtonban többször is közölték, hogy felhagynak a közvetítéssel. A világcsendőri szerepnek a korábbi értelemben tehát vége, a közvetítés viszont folytatódik. Már új kifejezést is talált rá a világsajtó. Egy német lap szerint az Egyesült Államok ma „világtűzoltói” szerepet játszik, ami mögött ott van azért a katonai, politikai és gazdasági erő is. Réti Ervin Többen vitatják a brüsszeli országvéleményeket Három ország panasza Reklamáló levelek érkeztek az Európai Unió tanácsához, illetve egyes tagországokhoz a nemrégiben nyilvánosságra hozott országvéleményekkel kapcsolatban. Lettország, Litvánia és Románia panaszt nyújtott be a július közepén kiadott országminősítés miatt, amely Szlovákia és Bulgária mellett az említettek esetében sem javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését. (Időközben kiderült, hogy kizárólag Szlovákiát kívánják mellőzni.) Törökország már a bővítési jelentéscsomag közzététele után kifejezésre juttatta nyilvánosan is az elégedetlenségét. Nem elképzelhetetlen, hogy más országok is írtak Brüszszelbe - vitatva a bizottsági értékelés egyik-másik elemét. A tagországok állandó képviselői a héten döntik el, milyen formában reagálnak a panaszokra. Várhatóan egységes válaszlevelet szerkesztenek majd valamennyi címzett számára. Brüsszelben ugyanakkor arra emlékeztetnek, hogy a válaszok csupán részlegesek lehetnek. Az országértékelések összeállításával ugyanis az Európai Bizottság lényegében elvégezte vállalt feladatát, a miniszteri tanács pedig még épphogy csak megkezdte az összeállított anyag értékelését. A felvételi kérelmekre és minden, azokkal kapcsolatos kérdésre a soron következő hivatalos EU-csúcsértekezlet fog választ adni decemberben. Szakad a tető. Moszkva legrégibb gyárában, a múlt században alapított Sarló és kalapács művekben egy ember meghalt, hárman megsebesültek, amikor leszakadt az egyik műhely tetőszerkezete. A mentők a romok között kutatnak. fotó: feb/reuter _________Rólunk (is) írják_________ S zörnyű szellemidézés A szlovákiai sajtó nagy terjedelmet szentel Meciar kormányfő lakosságcserével kapcsolatos elképzeléseinek. Rudolf Chmel, Csehszlovákia volt budapesti nagykövete a pozsonyi Pravdában írt „ Végleges megoldás ” címen kommentárt, amelyben megállapítja: „Maga Sztálin is lelkesedne, talán még fel is támadna a sírjából, ha tudná, hogy a Tátra lábainál máig mennyire vonzók a tanai, melyek felújítására - Boszniát nem számítva - a huszadik század végén már senki sem vállalkozna. ” A pozsonyi Új Szó felhívja a figyelmet: a lakosságcserével kapcsolatos ötletéről Meciar néhány nappal azután kezdett el beszélni, hogy a szlovák közszolgálati televízióban kijelentette: nincs semmi baja a szlovákiai magyarokkal. Korábban a szlovák kormányfő „minden polgár miniszterelnökének nevezte magát, aki mindany- nyiunk sorsát a szívén viseli. Ma már olyannyira, hogy legszívesebben kitessékelne bennünket a szülőföldünkről. ” „A szlovákiai magyarokat a második világháború után sújtott lakosságcsere egyik fő támogatója az a Sztálin volt, aki a nemzetiségi problémát csupán elegendő számú vasúti vagon kérdésének tartotta. Ugyanezért, az etnikai tisztogatás agyréméért Karadzsi- csot és cinkosait ma háborús bűnösöknek bélyegezték. Meciar ezt a szörnyű szellemet idézte meg Győrött és csütörtöki nagygyűlésén, annak jelét adva, hogy nem politikai ellenfelet, hanem ellenséget lát a szlovákiai magyarokban ” - írja az Új Szó. Azz etnikai kirekesztés politikája gyűlöletbe torkollhat Az ENSZ-fótitkár éves jelentése A kirekesztésre és kizárólagosságra törekvő politikát tette felelőssé az ENSZ-főtitkár az utóbbi években tapasztalható etnikai vérengzésekért, az emberiességi törvények megsértéséért és egyes népcsoportokkal szembeni szervezett terrorért. Éves jelentésében Kofi Annan rámutatott: az etnikai egyneműségre súlyt helyező politika erősítheti ugyan a társadalmi összetartozást és a nemzeti büszkeséget, jótékony hatással lehet a gazdasági fejlődésre és a belső gondok békés megoldására. Ám ez a törekvés negatív formájában - vagyis kirekesztő módon - komoly rombolást okozhat, és más népcsoportokkal, vallási közösségekkel szembeni gyűlöletbe torkollhat. Kofi Annan dicsérte a tömegpusztító fegyverek korlátozásában elért eredményeket. Ugyanakkor mind komolyabb aggodalmat vált ki, hogy a hagyományos fegyverek köny- nyen beszerezhetők, s exportálásukért éles verseny folyik. Véleménye szerint szükség volna egyfajta normarendszerre a hagyományos fegyverek ellenőrzése terén. A szemben álló felek sok konfliktusban főként éppen e fegyverekkel oltják ki egymás életét. A világszervezet anyagi helyzetét továbbra is ingatagnak minősítve, a főtitkár reményét fejezte ki, hogy a tagországok eleget tesznek kötelezettségüknek, és teljes egészében, időben befizetik hozzájárulásukat. A tagállamok - részben tagdíjhátralék formájában - több mint két és fél milliárd dollárral tartoznak az ENSZ-nek. Kofi Annan emlékeztetett arra, hogy a világszervezet évek óta a békefenntartó műveletekre szánt alapokból kénytelen kölcsönvenni működésének fenntartása érdekében, de már ez a forrás is kiapadóban van. Hamvasszák el Maót! Kínai ellenzéki nyílt levele a kongresszushoz Mao Cetung holttestének elhamvasztására és demokratikus reformok végrehajtására szólította fel a Kínai Kommunista Párt jövő héten ösz- szeülő kongresszusát egy ismert sanghaji ellenzéki. Nézetei miatt a sanghaji orvos korábban három évet töltött munkatárborban. Tegnap nyilvánosságra hozott nyílt levelében Pao Kö azt szorgalmazta, hogy hamvasszák el Mao Cetung holttestét. A huszonegy évvel ezelőtt, 1976 szeptemberében elhunyt kommunista pártvezér-államfő bebalzsamozott maradványai Peking központjában, a Tienanmen téren álló mauzóleumban nyugszanak. Pao Kö azt is követelte, hogy hozzanak létre egy legfelső ellenőrző szervet az emberi jogok garantálására, s vizsgálják felül az 1989-es, hivatalosan ellen- forradalminak minősített Tie- nanmen téri eseményeket. „A pártnak tudatnia kell a néppel, mi is történt valójában” - hangsúlyozta a 33 éves férfi. Szükségesnek tartja a többpárti demokrácia bevezetését és a hivatalos cenzúra eltörlését is. „Ahogy a szocializmus nem utasítja el a piacgazdaságot, úgy a többpárti demokráciát és a sajtószabadságot sem szabad elutasítani” - érvelt Pao Kö. Történelmi vetélkedő. Szokatlan látványt nyújt a Canale Grande: a hajdanvolt önálló velencei államra emlékezve az olaszországi város ad otthont évente a gondolák színpompás felvonulásának és ügyességi versenyének. fotó: feb/reuter A brit sajtó önmérsékletet hirdet A The Independent című vezető liberális napilap példáját követve - több más országos brit lap is bejelentette, hogy a jövőben tartózkodik a királyi családot, elsősorban is az elhunyt walesi hercegnő két kiskorú gyermekét ábrázoló tolakodó fotók közlésétől. Az önmérsékleti kampány fő hajtóerejét azok a súlyos vádak jelentik, amelyek a Dianát állítólag szó szerint halálba üldöző lesi- puskás fotósok, a paparazzók viselkedését illették az augusztus utolsó napján bekövetkezett párizsi tragédia óta. Az igazi földindulást azonban az a beszéd szabadította el, amelyet Spencer gróf, Diana Dél-Afri- kában élő bátyja mondott a Westminster apátságbeli gyászszertartáson, példátlan ingerültséggel nekitámadva a hercegnőt kiközösítő királyi család mellett a Dianát szüntelenül zaklató bulvársajtónak is. Az Earl megrázó, máris "nemzetébresztőként" emlegetett szavainak hosszútávú, a monarchia egészére vetülő hatásait a hétfői londoni lapkommentárok szerint egyelőre csak találgatni lehet, de az elemzések egyetértenek abban, hogy Charles Spencer rendkívüli fellépése két nap alatt többet ért el a sajtó önmérsékletre késztetésében, mint amennyit bármely - a brit kormány által egyébként határozottan kizárt - korlátozó jellegű sajtótörvénnyel el lehetett volna érni. Szakértők ennek tudják be, hogy a The Independent után a bulvárlapok királya, a világ legolvasottabb tömeglapja, all milliós napi olvasótábort maga mögött tudó The Sun is bejelentette: nem közöl több papa- razzo-képet Diana két fiáról, a 15 éves Vilmos trónörökösről és öccséről, a 12 esztendős Henrik hercegről. Ugyanígy határozott a The Daily Mail, a The Mail on Sunday és London egyetlen esti lapja, az Evening Standard is. A hétfői brit bulvársajtó egyébként, élén a The Sunnal, Spencer gróf - gyász- szertartáson, és főleg templomban példátlan módon tapsviharral fogadott - beszédének azon elemét ragadta meg, amely a királyi család Dianával szembeni viselkedését ostorozta a világtévé becslések szerint 2,5 milliárdos nézőközönsége előtt.