Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

1997. szeptember 24., szerda Megyei Körkép 3. oldal Harmincmillió dolláros beruházás Kecskeméten Októberben alapkőletétel Kecskeméten az 52-es főút és a kadafalvi bekötőút által határolt háromszögben épül fel a Pólus Ring bevásárlóközpont, mely­nek alapkőletételére október­ben kerül sor. A 30 millió dol­lárosra tervezett beruházás so­rán eredetileg 15 ezer négyzet- méteres épületet terveztek épí­teni, de a nagy érdeklődés miatt várhatóan ennél is nagyobb lesz - tájékoztatta lapunkat Besse- nyi István, az október 1-jétől megalakuló Kecskeméti Pólus Ring Kft. ügyvezető igazgató­ja. Arról is beszámolt, hogy ugyancsak október 1-jétől nyit­nak irodát a Viktória irodahá­zában. A Pólusban üzlethelyi­séget bérelni vagy vásárolni szándékozó vállalkozókat ok­tóber második felében hívják össze, és tájékoztatják őket a lehetőségekről. A Pólus épüle­tét jövő szeptemberben adják át, ezt követően a kereskedők rendezkednek be. Bessenyi Ist­ván elmondta, hogy 1998 kará­csonyára nyílik meg a kecske­méti Pólus Ring. M. Gy. Belerohant a rendőrautóba Bátya külterületén hétfőn, késő délután egy Audi 80-as rohant nagy sebességgel a Huszár At­tila főtörzszászlós által vezetett Lada rendőrkocsiba. A rendőr könnyű sérülést szenvedett, ám az Audi vezetője nem állt meg, továbbhajtott. A kollégák meg­állapították, hogy a kocsit a helybéli P. Gábor vezette, aki az eset után hazasietett. Mint Deczki Imre, a megyei főkapi­tányság ügyeletes szóvivője el­mondta, a rendőrség ittasságra gyanakszik, ezért kettős vérvé­telt rendeltek el, melynek segít­ségével következtetni lehet a véralkoholszint változására is. Az alapítványi tulajdonú rend­őrautóban egyébként 100 ezer, az Audiban mintegy 150 ezer fo­rint kár keletkezett. Bán A zsanai panaszosok egy része külterületen lakik Betegellátás nehézségekkel Zsana egészségügyi helyzetéről készített beszámolót dr. Ve- zendi Béla, a község a házior­vosa a helyi képviselő-testület számára. A jelentést a mai ön- kormányzati ülésen tárgyalják a községatyák, miután döntenek a községi önkormányzat első fél évi gazdálkodásáról szóló je­lentés elfogadásáról. Dr. Vezendi Béla beszámo­lója szerint a zsanai házioorvosi praxis a többszörösen hátrányos helyzetűek közé tartozik. Ennek oka az, hogy a páciensek mint­egy negyede külterületi, és sok idős ember él Zsana környékén. A község ez évre tervezett bevételei egy módosított elő­irányzat alapján 5 millió forint­tal emelkedtek. A polgármester, Lajkó Lajos beszámolója szerint az év első hat hónapjában az egész évre tervezett bevételek csaknem 60 százalékosan telje­sültek. Szemétrendelet készül Maisán Az ingatlanok és a közterületek tisztántartásáról alkot rendele­tet a ma 14 órakor kezdődő ülé­sén Kiskunmajsa önkormány­zata. Elkészült a jelentés a vá­rosi költségvetés első fél évi végrehajtásáról. A bevételek te­rén jól áll Majsa, hiszen azok 59 százalékra teljesültek. Hat hónap után a városnak 24,9 mil­lió forint tartaléka volt, de hitelt addig nem kellett felvenni. Gazdasarok Mezei pocok elleni védelem Az elmúlt hetek száraz időjá­rása kedvezően hatott a mezei pocok szaporodására. A tava­szi gyenge fertőzöttség után - most, az elmúlt időszakban - emelkedett a népesség száma. Különösen - az előző évekhez hasonlóan - a me­gye kötöttebb talajain (a Du­na vonalában, a bácskai föl­deken és a tiszai öntéstalajo­kon) fokozódott az egyed- számuk. A növénykultúrákat vizsgálva elsősorban a pillan­gósokban, a mozgatatlan ta­lajú állókultúrákban, árokpar­tokon, ruderáliákon indult meg a felszaporodás. A hely­zet súlyosbodhat - ha az idő­járásban nem történik válto­zás -, mert a továbbszaporo- dáshoz még nagyon sok idő áll rendelkezésre (legalább két nemzedék alakulhat ki). A védekezéseket már most meg kellene kezdeni, amikor még nincs olyan erős fertőzöttség. Most még elegendő és el­végezhető lenne a Redentin 75 lyukba helyezése 1-1 dkg mennyiségben (a készítményt 1 és 40 kg-os csomagolásban forgalmazzák). Egy nagyon fontos előírásra hívjuk fel a figyelmet: a Redentint csak olyan földterületen szabad felhasználni, ahol már nincs zöld növényzet. Zöldellő évelő pillangó­sokban, parlag és gyepesített területeken - a növényállo­mány 2-3 cm-es tarlóra vá­gása után - a Thionex és a Thiodan 35 EC használható fel a kártevő irtására. A két készítmény kettes ka­tegóriájú (azok vásárolhat­ják, illetve alkalmazhatják, akik legalább 80 órás nö­vényvédelmi szaktanfolya­mon vettek részt, és igazoló bizonyítvánnyal rendelkez­nek), amelyeket eseti enge­déllyel lehet alkalmazni. Az engedélyt megyénkben a Nö­vényegészségügyi és Talaj- védelmi Állomástól (6001 Kecskemét, Halasi út 36.) kell megkérni. Felhasználható dó­zis 2,6-3,5 1/ha. Mivel a mezei pocok ve­szélyes kártevő, így az 5/1988. (IV.26.) MÉM ren­delet alapján az ellene való védekezés kötelező! Eredmé­nyes védekezés elmulasztása esetén az Állomás szakem­berei a tulajdonost a helyszí­nen megbírságolják, vagy el­lene a helyhatósági szervek szabálysértési eljárást kezde­ményezhetnek. A védekezés során fokozott figyelmet kell fordítani az előírt óvórendszabályok, vad- és környezetvédelmi előírá­sok betartására. Bács-Kiskun Megyei NTÁ, Kecskemét Bugacnak nem kell a katonai tábor A viharvert épületek hasznosítása hatalmas összegeket igényelne. Hatalmas költségvonzata miatt Bugac és Bugacpusztaháza kö­zös képviselő-testülete lemon­dott egy, a községhez közel eső, volt szovjet katonai tábor hasznosításának lehetőségéről. A hajdani tábor épületeit idén az ÁPV Rt. térítésmente­sen ajánlotta fel a bugaci ön- kormányzatnak. Csakhogy az ingatlan a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozik, így az ön- kormányzat mindössze a tönk­rement épületeket kapta volna, terület nélkül. Az épületeket Kalocsán a volt szovjet tiszti lakótelep hasznosításáról még 1995 májusában határoztak a képviselő-testület tagjai. A hi­vatalosan Paksi közi lakótelep­nek nevezett részen két 54 la­kásos épületet bérlakás céljára tartalékoltak, míg a többi házat értékesítették. A kezdeti gyér érdeklődést követően egyre többen szeret­tek volna az új városrészben lakáshoz jutni. Az eredetileg utolsónak szánt épület lakásai néhány óra alatt gazdára talál­tak. pedig csak előre meghatározott célra használhatta volna. Endre Imre polgármester el­mondta, kezdetben úgy tervez­ték, hogy egy foglalkoztatóval kiegészített térségi szociális otthonná vagy ifjúsági táborrá alakítják át a volt katonai ob­jektumot. Időközben azonban kiderült, az épületek nem sze­repelnek a földhivatal nyilván­tartásában, ezért hasznosítá­sukhoz elsősorban fennmara­dási engedély kellene. A szük­séges okmányok beszerzése, az Az érdeklődés mellett azon­ban más okok is szerepet ját­szottak abban, hogy a közel­múltban az egyik 54 lakásos épület privatizációjára voksolt a testület. Nem áll a város rendelkezé­sére az 40-45 millió forint, ami a lakások lakhatóvá tételé­hez kellene. Ráadásul a ko­rábbi önkormányzati lakások száma sem csökkent a várt mértékben. Két és fél éve 617 bérlakása volt a városnak, aminek felét szerették volna eladni. Ez azonban nem sike­épületek helyreállítása és mű­ködtetése viszont akkora költ­séget jelent, amelyet nem tud felvállalni a nagyközség ön- kormányzata. A pályázati lehe­tőségek ellenére sem. Hasonló véleményen van dr. Urbán József jegyző is, aki sze­rint terület nélkül a viharvert épületek nem sokat érnek. Mi több, az egykori katonai tábor egy erdőművelési övezethez tartozik, a hasznosítás lehető­ségeit ez is korlátozza. Szász András rült. Nem dúskálnak a pénzben azok, akik megvásárolhatták volna bérleményüket. Kalocsa továbbra is 450 lakással ren­delkezik, ami jóval több a ter­vezettnél. így nem csoda, hogy az egyik tartalék házból társas­ház lesz, és magánkézbe ke­rülnek a lakások. A vásárláskor négyzetméte­renként 19 950 forint az átla­gos ár, amiben a gázellátás és a közös részek felújítási költ­ségei is szerepelnek. Aztán az új gazda igényei és pénztárcája szerint alkuihat a lakás sorsa. Véradás Csátalján ma délelőtt A helyi Vöröskereszt szervezet aktivistái és a bajai vértransz­fúziós állomás dolgozói ma véradónapot szerveznek a csát- aljai művelődési házban. A se­gíteni akaró polgárokat 9-14 óra között várják. Másnap, csü­törtökön a bajai vöröskeresztes irodában (Tóth Kálmán utca) 9-12 óráig filléres ruhavásárt tartanak. Kifosztott házak Kiskunhalason Szeptember 20-ra virradóra két lakást is kifosztottak Kiskunha­lason. A tolvaj akkor tette tisz­teletét, amikor a háziak nem voltak otthon. A lakásokból perzsaszőnyeget, villanymoto­ros szivattyúkat, szódás ballont, de még egy láda sört is elvitt. A két helyen összesen 150 ezer forint kárt okozott az ismeret­len. Lakbéremelés Jánoshalmán A legutóbbi jánoshalmi köz­gyűlésen elfogadott rendelet- módosítás szerint jövő év ja­nuár elsejétől 20 százalékkal többet kell fizetniük az önkor­mányzati lakások bérlőinek, mint idén. Parkosítás az emlékműnél Nemrégiben Baján járt a PO- FOSZ országos és megyei el­nöke. Miután megtekintették a város ’56-os emlékművét, 50 ezer forintot ajánlottak fel kör­nyékének felújítására. Az ösz- szeg megérkezett, így a Kom­munális és Szolgáltató Kft. ker­tészeti üzletágának munkatár­sai már dolgoznak a szobor melletti térség parkosításán. Október 23-áig át is adják a rendezett részt. A vásárlói igények szerint módosult a kalocsai terv Bérlakás helyett értékesítés Gombakiállítás nyűt tegnap az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A Kecskeméti Gombász Klub lelkes tagjai a közelmúltban az Őrségben tettek kirándulást, és közszem­lére bocsátották színes gyűjteményüket. A több mint száz­féle gombafajta vasárnapig tekinthető meg a művelődési központban. fotó: banczik Róbert Fűtési támogatás Baján A fűtési költségek mérséklésére kérhető Baján lakásfenntartási támogatás. Az éves szintű fű­tési támogatást az kérheti, aki saját szükségleteit meg nem ha­ladó méretű lakásban lakik, és a lakásfenntartás indokolt költsé­gei meghaladják a havi összjö­vedelem 35 százalékát. A fűtési idényre szóló támogatásra pe­dig akkor van lehetőség, ha a fűtési költség havi összege eléri a háztartás havi összjövedel­mének 20 százalékát. EXTRA COMP '97 Számítás-, Híradás- és Irodatechnikai Szakkiállítás és Vásár A COUNTY PRESS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA ez év november 20-22-én rendezi meg kilencedik alkalommal (Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban) az EXTRA COMP SZÁMÍTÁS-, HÍRADÁS- ÉS IRODA TECHNIKAI SZAKKIÁLLÍTÁST ÉS VÁSÁR T. Kiállításunk Dél-Magyarország legnagyobb rendezvénye ezen a szakterületen. Kiállítóink az egész ország területéről érkeznek, hogy mind a magán-, mind az üzleti életben hasznosítható technikai vívmányokkal ismertessék meg a szakembereket, illetve az érdeklődő nagyközönséget. Az immár hagyományosnak számító szakkiállítá nkat ez évben kibővítjük egy szakterülettel, amelyen a nyomda; ínikai szol­gáltatók, nyomdaipari vállalkozók is lehetőségei kapnak a bemutatkozásra. A nyomdatechnikával foglalkozó cégeken kívül a kiállításon szé­les körben megjelennek a nyomdaipari szolgáltatók, előkészí­tők, nyomdák, dekorációs stúdiók is. Várjuk az érdeklődőket. COUNTY PRESS Rendezvényszervező Iroda 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 5. VIII. em. 813. Tel./fax: 76/329-202, 76/476-285 owm

Next

/
Thumbnails
Contents