Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-23 / 222. szám

PN kezdőknek és profiknak Klasszikus karriertörténet Kőművesnek tanul Sípos László. Végig kitűnő a szak­munkásképzőben. Országos versenyen szabadul. Közép­iskolai végzettséget szerez. Igazi iskolájának a Benkó Zoltán vezette kecskeméti vízművállalatot tartja. Az ős­tehetség vízvezeték-szerelő igazgatóban példaképét látja. Az ott töltött nyolc év alatt gyűjti azt az emberi és szakmai tőkét, amivel később vállalkozásba foghat. Ma a megye első tíz építési vállal­kozója között van.- Kilencvenkettőben alapí­tottuk öten, volt vízművesek, a Classic Kft.-t - meséli a sikeres kecskeméti vállalkozó. - A névválasztással a szakmai igé­nyességünket akartuk kifeje­zésre juttatni. Az élet zajlik, ma már a feleségemmel ketten va­gyunk tulajdonosai a kft.-nek. Annak idején húsz munkást hoztak magukkal a vízműtől, ahol az építési részleg meg­szűnt. Az első komolyabb megbízatást az Autoflex Kft.- től kapták, aztán következett az Izsáki üti OTP-fiók építése. Kadafalván iskolát és torna­termet jegyeznek. Sok szép csa­ládi házat is elkészítettek az öt év alatt. Érdekes munka volt a Játék határok nélkül kecske­méti pályájának létrehozása, a lelátó- és a közvetítőtorony megépítése. Nemrégiben egy 25 lakásos társasházat fejeztek be, most húszlakásosat építe­nek a Petőfivárosban.- Hogyan lett a kőművesből cégtulajdonos?- Szerénytelenül hangzik, de már a vízműnél megmutat­koztak a vezetői, szervezői ké­pességeim. Amellett, hogy a szakmámban nagyon otthon voltam. Huszonöt-harminc ember munkáját irányítottam olyan csoportvezetőféleként. Sípos László játszóteret épít. Az építésvezetők hagytak dol­gozni. Hatással volt rám Benkó Zoltán akkori igazgató szemé­lye. Nem volt diplomája, de remek ötletei voltak és jó szer­vező volt. Nagy dolgokat csi­nált. Boldog vagyok, hogy ott dolgozhattam. Egyébként most is jó kapcsolatban vagyok a vízművel.- Öt év alatt a megye első tíz építési vállalkozója közé ke­rült. Minek köszönhető a siker?- Az első perctől fogva tisz­tességesen dolgozom. Sosem volt célom a hirtelen tollasodás. Akartam, hogy sikerüljön a vál­lalkozásom, ezért gyenge telje­sítménnyel sosem mertem volna veszélybe sodorni. Sipos László és felesége, Ilona a Classic Kft. mellett két másik céget is jegyez, ezek szakipari tevékenységgel (Ba- uclass), illetve ingatlanforgal­mazással foglalkoznak (Clas­FOTÓ: BANCZIK RÓBERT sicbau). Összesen mintegy szá­zan dolgoznak náluk.- Úgy hírlik, felajánlásként játszóteret épít a Szeleifaluban.- Igaz a hír, a Nomád és a Bíró Lajos utca találkozásánál egy háromszög alakú területen lesz a játszótér. A teljes költsé­get vállaltam, az önkormányzat a tervet készíttette el. Egy ideig­lenes pályát már csináltunk, ott fociznak a gyerekek. A készülő játszótéren lesz mindenféle já­ték. Több millióba kerül, de remélem, örülnek majd a gye­rekek és a szüleik is, hogy szép környezetben tölthetik a sza­badidejüket. A játszótér keze­léséből is részt vállalok majd. Most ősszel rendezzük, fásítjuk a terepet, tavasszal pedig meg­építjük a pályákat, kihelyezzük a játékokat. Május elsején sze­retnénk felavatni a játszóteret- mondja Sipos László.- a. tóth ­Gáncsoktól sem volt mentes az agrárkamara első három éve Felkészülni az EU-csatlakozásra A földtulajdonlás kérdése természetesen a Rács-kiskun Megyei Agrárkamara tegnapi cikluszáró (nemsokára tiszt­újítás lesz) küldöttgyűlésén is téma volt. A megyei köztestü­let vezetősége - mint azt Csi- tári Tibor elnök elmondta - el­lene van a földtörvény módosí­tásának, amely megnyitná a hazai földpiacot a külföldiek előtt. A Magyar Agrárkamara osztja ezt az álláspontot, tu­datta a küldöttekkel Jakab István, a MÁK alelnöke. Csitári Tibor beszámolt a ta­nácskozáson az utóbbi időszak jelentősebb kamarai eseményei­ről, többi közt a megyei ország- gyűlési képviselőkkel tartott eszmecseréről. Felidézte azt a kormánypárti nézetet, mely sze­rint fölösleges idegeskedni a külföldiek földvásárlása miatt, hiszen legfeljebb a hazai termő- terület 12 százalékát vennék meg. Ugyanakkor a kormány- pártiak azzal is érvelnek, hogy kell a külföldi tőke a magyar me­zőgazdaságnak. De ha csak 12 százalékra lennének vevők a ha­táron túliak, vajon ez a tőke ké­pes lenne az egész magyar me­zőgazdaságot előrelendíteni? Nyilvánvalóan nem, vagyis sán­tít a koalíció érvelése. Az elnök elmondta, hogy a Gödöllőn megtárgyalandó Nemzeti Agrárprogram-terve­zetben nyoma sem látszik azok­nak ajavaslatoknak, amelyeket a megyei agrárkamara tíz város­ban gyűjtött fórumokon és to­vábbított a MAK-nak. S egyálta­lán, a tervezet másról szól, mint amiben korábban a pártok, a ka­marák és az érdekképviseletek megegyeztek. A kamara hároméves fennál­lása alatt végzett munkát érté­kelve Csitári Tibor kitért rá, hogy olykor a Magyar Agrárka­mara hátráltatta azt. Nyomást gyakorolt a megyei kamarára, hogy csökkentse a gazdajegyzők számát, de ennek szerencsére nem engedtek. Szükség van az 52 gazdajegyzőre ezen a nagy te­rületen. Tavaly négy hónapig törvénytelenül visszatartotta a gazdajegyzők javadalmazásá­hoz szükséges pénzt. De a munka azért nem állt meg. Az ál­lam a kamarai törvény megszü­letése óta mulasztásos törvény- sértést követ el, ugyanis a mai napig sem adott székházat a ka­maráknak. Mindezek ellenére a Bács megyei agrárkamara kie­gyensúlyozott gazdálkodást folytat, tartozása nincs. A szám­viteli törvény betartását a könyvvizsgálat is megerősítette. Természetesen tudják, hogy még sok javítanivaló van a mun­kán, de úgy érzik, a kamara meg­találta a helyét. A ciklus elején egyesek za­varni próbálták az agrárkamara munkáját azzal, hogy vitatták a törvényességét. Velük szemben a bíróság a törvényességet iga­zolta. A kamara mindezekre fátylat bont és együtt akar mű­Késik a bácskai cukorrépa? A megye déli részén a szakem­berek igen eltérően vélekednek a cukorrépa várható hozamai­ról. Baja környékén a próba­szedéseknél 40 tonnás termés­hozamot, Garán ennek a kétsze­resét, Mátételkén pedig 60 tonna répát jósoltak. Egy do­logban azonban a gazdák és a szakemberek egyetértenek: az átlagos terméshozam nagyobb lesz a vártnál, de kérdéses, mekkora lesz a répafejek cukor- tartalma. Az elhúzódó tél miatt ugyanis sok helyen későn vetet­tek, tehát az érés legalább 2 he­tet csúszik. Másrészt a csapa­dékos nyár miatt a répafejekben kevesebb cukor termelődött. Pontos minőségi és mennyi­ségi mutatók még nincsenek. Gara térségében pénteken kezd­ték felszedni a cukorrépát. Má­tételkén és Bácsbokodon ma kezdik a betakarítást, Bácsal­máson és Baja térségében csak a jövő héten, Nagybaracskán pedig október második hetében állítják üzembe az erőgépeket. Egy hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy megkapjuk a pontos ada­tokat. Király László Kiviteli engedély búzára korlátozás nélkül Egymillió tonna kukorica ex­portját engedélyezte hétfőtől jövő év március 31 -ig a földmű­velésügyi miniszter a társtár­cákkal egyetértésben az Agrár- rendtartási Tárcaközi Bizottság állásfoglalása alapján. Enge­délykérelmet nyújthatnak be mindazok, akik az Országos Ga­bona Terméktanács tagjai. A kukoricakivitelre a meghatáro­zott időszak alatt mennyiségi korlátozás nélkül kérhető ex­portengedély. Újabb igényeket az engedéllyel már rendelkezők csak akkor nyújthatnak be, ha a korábbi kérelmükben szereplő mennyiség 80 százalékát kiszál­lították az országból. A kérel­mezőknek ezer forint letéti díjat kell fizetniük tonnánként az igé­nyelt mennyiség után. Az ex­portengedély-kérelmeket hétfő- tőljövőév március 14-ig-akeret kimerüléséig - lehet benyújtani. A búza kivitelére november 1 - jétől jövő év március 31-ig lehet exportengedélyeket kérni. A ki­vitel mennyiségi korlátozás nél­kül kérhető az FM Agrárrendtar­tási Hivatala által meghatározott feltételek szerint. A kiviteli ké­relmet benyújtónak tonnánként ugyancsak ezerforintos letéti dí­jat kell fizetnie. Százezer tonna sör és takar­mányárpa exportját is meghir­dette a szaktárca. Az exportké­relmeket november 1-jétől 1998. március 31-ig fogadják el. Egy kérelmező maximálisan 10 ezer tonna termény kivitelét kér­heti. Az exportőrnek szintén pá­lyázati letéti díjat kell fizetnie. EU-miniszterek a vidékfejlesztésről Továbbra is súlyos nézetelté­rések jellemzik az Európai Unió tagországait az EU kö­zös mezőgazdasági politiká­jának reformját illetően. Hét­főn a mezőgazdasági minisz­terek brüsszeli találkozóján különösen ellentmondásos fogadtatásra talált az Európai Bizottságnak az a javaslata, hogy évi mintegy 2 milliárd ECU (2,2 milliárd dollár) ere­jéig csoportosítsanak át vi­dékfejlesztésre a mezőgazda- sági garanciaalapból. A takarékoskodók országa: Svájc A recesszió és a jövőtől való félelem az eddiginél is buz­góbb takarékoskodásra kész­teti az amúgyis spórolós sváj­ciakat. A múlt év végén közel 230 milliárd frank spórolt pénzük hevert a bankokban, 100 milliárddal több, mint 1990-ben. Ez minden koráb­bit felülmúló történelmi re­kord. 1,87 milliárd tonna gabona | Az idén 1,87 milliárd tonnás gabonatermés várható a föld­kerekségen és ebből a meny- nyiségből ki lehet majd elégí­teni a szükségletet az orszá­gok túlnyomó többségében - tűnik ki a Rómában hétfőn nyilvánosságra hozott Nem­zetközi élelmiszerkilátások című kiadványból, amely az ENSZ Élelmezési és Mező- gazdasági Szervezetének (FAO) a gondozásában jelent meg. Az AFP ismertetése sze­rint az idei terméskilátás alig marad el a tavalyi terméstől. (1996-ban 0,4 százalékkal többet takarítottak be, mint I egy évvel azelőtt.) Szerkeszti: A. Tóth Sándor OTP BankPont kereskedelmi kártya Amire minden vállalkozásnak szüksége van ködni mindenkivel a mezőgaz­daság megerősítése érdekében. Ivicz Vilmos, a Kiskunsági Me­zőgazdasági Szövetség meghí­vott titkára - aki megszólíttatva érezte szervezetét - szintén a jö­vőbeni együttműködés mellett foglalt állást. A kamara jó kapcsolatot épí­tett ki az önkormányzatokkal. A megyei területfejlesztési ta­nácsban Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a kamara titkára, a pályá­zati támogatásokat vélemé­nyező agrárfejlesztési bizott­ságban pedig Rozsnyói Zoltán vezető gazdajegyző képviseli a köztestületet. Csitári Tibor hangoztatta: a kamara egyik fő feladata a kö­vetkező években az lesz, hogy fölkészítse a parasztokat az Eu­rópai Unióhoz történő csatlako­zásra. Ebben a munkában számít partnereire, köztük az erős ér­dekvédelmi szervezetekre is. A hozzászólók közt Horváth Gábor küldött a gazdajegyzőket dicsérte, a mezőgazdasági bi­zottságok tevékenységét viszont hiányolta. Madari Jenő, az FM megyei hivatalának vezetője szintén elismeréssel szólt a gaz­dajegyzői hálózatról, amelyen keresztül tekintélyes állami pén­zek jutnak el a termelőkhöz. Ka­tona István, a Kiskunsági Hegy­községi Tanács elnöke a kama­rával való együttműködést érintve a közös agrárinformá­ciós irodákat emelte ki. A. T. S. A vállalkozói szférában te­vékenykedők számára köztu­domású, hogy 1997. július 1- jétől az 1 millió Ft feletti válla­lati készpénzkifizetések esetén a jelenlegi jogszabályok értel­mében nem igényelhető vissza az áfa. A több vállalkozást is ked­vezőtlenül érintő szabályo­zásra a legjobb megoldást az OTP BankPont kereskedelmi kártya kínálja. Az új OTP BankPont keres­kedelmi kártya minden vállal­kozás számára hasznos lehet, mert segítségével beszerzése­iket egyszerűbben, kényelme­sen és biztonságosan intézhe­tik. Mire használható? A kártya csak Magyarorszá­gon és kizárólag az OTP Bank elfogadóhelyein használható fel. Közvetlen vásárlásra Tulajdonosa tranzakciós díj nélkül vásárolhat közel 4000 BankPont emblémával jelzett kereskedelmi elfogadóhelyen. Készpénzfelvételre Lehetőséget nyújt Az OTP Bank közel 600 bankjegykiadó automatájából. Felhasználására mintegy 800 BankPont emblémával jel­zett bankfiókban és postahiva­talban nyílik lehetőség. Pénzbefizetésre is lehetőség nyílik Az OTP Bank erre alkalmas ATM-jein. Az OTP BankPont keres­kedelmi kártya egyszerű és kényelmes, mert tulajdonosa készpénz nélkül vásárolhat nagyban, és 1 millió Ft felett az áfát visszaigényelheti. Tulajdonosa számára a biz­tonságot jelentheti a többi kö­zött azért is, mert nem kell je­lentős mennyiségű készpénzt magánál tartania. Szükség esetén mind a számlatulajdo­nos, mind a kártyabirtokos bármikor letiltathatja a bank­kártyát. Előnyei közé tartozik az is, hogy a készpénznél jobban el­lenőrizhető. A számlatulajdo­nos kártyánként szabályoz­hatja a vásárlási és készpénz- felvételi limitet, valamint az OTP TeleBank használatát. Az OTP BankPont kereske­delmi kártya minden vállalko­zás számára elérhető. A kár­tyához igen kedvező feltételek mellett lehet hozzájutni. A pénzforgalmi számla nyitása az új ügyfelek számára 1997. december 31-éig díjmentes. Az új OTP BankPont keres­kedelmi kártya tulajdonosa ki­egészítő szolgáltatásokra is igényt tarthat. Ezek körébe tar­tozik az OTP TeleBank 06-1/3- 666-666 információs szolgálat: az OTP Bank telefonos kártya­információs és banki szolgálta­tásokat nyújtó, a nap 24 órá­jában működő rendszere. A kártyához jutás több felté­telhez is kötött. A szerződő fél devizabelföldi, jogi személy, jogi személy nélküli vállalko­zás, önkormányzat, önkor­mányzati szerv, egyéb szerve­zet, illetve vállalkozó lehet. Feltétel, hogy az OTP Banknál vezetett pénzforgalmi vagy költségvetési elszámolási számlával rendelkezzék. Szükséges még kártyánként meghatározott, később szaba­don felhasználható nyitóösz- szeg elhelyezése is a kártya- számlán. Az aktuális nyitóösz- szegről az OTP-bankfiókokban kihelyezett hirdetményből kap­hatnak az érdeklődők tájékoz­tatást. ŐIÖ BANK OTP BankPont kereskedelmi kártya. Minden üzletben otthonos.

Next

/
Thumbnails
Contents