Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-20 / 220. szám
1997. szeptember 20., szombat Sport 7. oldal A Bács-Kiskun megyei játékvezetők válogatottja 3-2-re legyőzte a Baranya megyei kollégákat. A Sugovica-parti városban rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen a megyebeli bírók élvezetes összecsapáson bizonyították, hogy nemcsak sípot fújni és lengetni, de focizni is kiválóan tudnak. Söprögetöváltás a KTE labdarúgócsapatánál Kötelező a hazai győzelem A Kecskeméti TE NB I/B-s labdarúgócsapata a múlt heti salgótarjáni győzelem után szombaton a Kaba együttesét fogadja. Miután Linka József vezetőedző cserbenhagyta a csapatot, Kajtár István, a csapat korábbi pályaedzője szombaton másodszor, hazai pályán pedig először ül a kispadra megbízott vezetőedzőként.- Mivel ebben az osztályban nincs lefutott mérkőzés, ügy készültünk, mint bármely másik találkozóra - mondta Kajtár István, a lila-fehérek megbízott szakmai vezetője. - A Kaba ellen (is) kötelező a győzelem, hiszen akikre számíthatok, valamennyi játékos hadra fogható. Lázár hiányzik a keretből, aki sérülése óta már lábadozik. Bajusz pedig két hete közlekedési balesetet szenvedett és még nincs olyan állapotban, hogy edzhessen.- Változik-e a csapat ösz- szetétele a salgótarjáni győztes együtteshez képest?- Egy helyen valószínűleg változtatok, a söprögetőposz- ton. Lajkovics ugyanis letöltötte büntetését és vasárnap már játszhat, ezért Tóth István marad ki a kezdőcsapatból.- Milyen hatással volt a játékosokra az elnök- és edzőváltás?- Túl vannak rajta és az edzéseken tapasztaltak alapján azt mondhatom: jó a hangulat és kötelező a hazai győzelem. Hírek Röviden Hét plusz két meccs a labdarúgó NB I-ben Az egy győzelmet, két vereséget hozott magyar kupahét a labdarúgó NB I. kilencedik fordulójával folytatódik, illetve így zárul a honi futballsportban. Szombaton hét, vasárnap két összecsapás kínál szórakozást a sportág szerelmeseinek. Az éllovas Győri ETO FC legföljebb azon sajnálkozhat, hogy a nyolcadik fordulóban elveszítette első két pontját, lévén 0—0-t ért el hazai gyepen a BVSC Zugló ellen. Az ETO most Akasztóra vonul le, ahol az Ecker Stadler ellen vár rá iz- zadságos 90 perc. Az ősszel remeklő Vasas Danubius Hotels (három pont hátrányból figyeli, mit csinál az élen az ETO) a Tiszakécskét fogadja, biztos 3 pontban hisz. A labdarúgó NB I. kilencedik fordulójának párosítása. szombat: Debreceni VSC Epona-Kispest Honvéd FC, Debrecen, 16 óra, játékvezető: Kurmai, Haladás VFC- Zala- hús ZTE FC, Szombathely, 19, Vad, Ecker Stadler FC-Győri ETO FC, Akasztó, 19, Hajdó, Siófok-Diósgyőri FC, Siófok, 19, Tóth V., Gázszer FC-MTK FC, Székesfehérvár, 19, Vág- ner, Vác FC-Békéscsaba, Vác, 19, Szabó Zs., Vasas Danubius Hotels-Tiszakécske FC Euro- busz, Fáy utca, 19, Megyebíró, vasárnap: Ferencváros-Video- ton FCF, Üllői út, 14.30, Juhos, BVSC Zugló FC-Újpesti TE, Szőnyi út, 18, Puhl. Megállítja-e az Ecker Stadler FC a győri menetelést? A listavezető lesz a vendég Akasztón A labdarúgó NB I. egyik rangadóját Akasztón játsszák.- Hogyan készültek fel a Győr ellen? - kérdeztük Sándor István vezetőedzőt.- A listavezető érkezik hozzánk - mondta. - A Győr olyan eredményeket produkált eddig, amelyre felkapták fejüket nemcsak az országban, hanem külföldön is. Nyolc mérkőzésből hetet megnyerni, egyet ikszelni nem kis teljesítmény. A Győr az esélyes, de úgy lépünk a pályára, hogy ezt a nagy győri menetelést megállítsuk.- Eltiltottak, sérültek vannak-e az akasztói csapatban ?- Eltiltott játékos szerencsére nincs. Úgy néz ki, hogy felépült már Holló is, ezért kispados lesz. Füzesi viszont nem áll rendelkezésünkre.- A várható összeállítás?- A kapusposzton még gondolkodom, Nagy vagy Kirí fog védeni. A hátvédsor: Schulcz, Reskó, Korol, Dem- kovics, középpályások: Molnár, Jeremejev, Kovács, Kertész, elöl pedig Hleba és Borgulya játszik. Szabó Béla _____________________Hétvége A Sportpályákon_____________________ C sengetnek-e a Postásnak Kecskeméten? VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB Il-es férfimérkőzés: Kis- kunmajsai AC-Békési TE II., 11 órakor. Kiskun Kupa 1997. évi újonc és serdülő I. osztályú ranglistaverseny: Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskola tornacsarnoka, Kossuth u. 34., 9 óra: serdülő fiú páros, 11 óra: serdülő fiú egyes, csoportmérkőzések. Soltvadkerti Biafol I. osztályú ranglistaverseny: soltvadkerti sportcsarnok, 10 órától. Versenyszámok: újonc egyéni, serdülő egyéni, serdülő páros. BOWLING Csapatbajnoki 1. forduló, Kecskeméti Bowling Center (Rávágy tér 3.), 9 órától. DUATLON A Diákolimpia Bács-Kiskun megyei döntője: Kecske- mét-Hetényegyháza Móricz Zs. ÁMK Általános Iskola, Heté- nyegyháza, Iskola u. 1., 10.30 órától. Távok, I. korcsoport: 1 km futás, 4 km kerékpározás, 0,5 km futás, II-III. korcsoport: 2 km futás, 8 km kerékpározás, 1 km futás, IV-V. korcsoport: 3 km futás, 12 km kerékpározás, 1,5 km futás. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Bp., Hargita KC-Soltvadkerti TE Pofi Farbe, 17 óra. A Soltvadkert két héttel ezelőtt nagyon simán nyert a Pénzügyőr otthonában, az elmúlt vasárnap viszont csak nagy küzdelem árán eggyel sikerült nyernie Vadkerten a Kiskunhalas ellen. Megyei férfibajnokság: Orgovány-Bácsalmás, 15 órakor. Megyei női bajnokság: Tompa-Soltvadkert, 11 órakor. KOSÁRLABDA NB I/A-csoportos női mérkőzés: Cofinec Petőfi Nyomda KKC-Soproni Postás, Kecskemét, sportcsarnok 16.30-kor. NB I/B-csoportos férfi mérkőzés: Bajai Honvéd KK-Nyíregyházi TK-Isobau. Baja, Német Nevelési Központ, 17.30-kor. Ifj. Vétek Frigyes, a Bajai Honvéd KK edzője: - Hazai környezetben mindenképpen győzelemmel szeretnénk bemutatkozni a szurkolóknak. A nyíregyháziak elleni találkozón feledtetni akarjuk a tiszaújvárosi kisiklást. Mindenki egészséges, bizakodva várjuk a vasárnapi mérkőzést. LABDARÚGÁS NB I/B-s ifjúsági mérkőzések, „B”: Ecker Stadler FC-Kabai CFC, 11 órakor, „A”: Ecker Stadler FC-Kabai CFC, 13 órakor; Kalpcsa-Haj- dúnánás 14 órakor. NB II., Keleti csoport: Ka- locsa-Hajdúnánás, Tiszafü- red-KTK, 16 órakor. NB III., Alföld-csoport: Makó-Kerekegyháza, Mély- kút-Kisújszállás, 16 órakor. NB III., Dráva-csoport: Pécsi VSK-Bajai LSE, 15 órakor. Megyei I. osztály: Heté- nyegyháza-Izsák, BátyaTompa, Soltvadkert-Dusnok, Kiskunhalasi FC-Solt, Kecel- Lakitelek, Hajós-Csengőd, Gara-Bácsalmás, Tiszaalpár- Nemesnádudvar, Helvécia- Kunszentmiklós, 16 óra. Megyei II. osztály, Északi csoport: Harta-Kecskeméti MÁV G. SE, Kolonker FC-La- dánybene, Kunszállás-Szabadszállási Honvéd, Jakabszállás- Akasztó, Tabdi-Soltszentimre, Nyárlőrinc-Kiskunfélegyházi Honvéd, 16 órakor. Déli csoport: Csávoly-Császártölés, Vaskút-Géderlak, Kelebia-Du- nafalva, Nagybaracska-Katy- már, Sükösd-Dunapataj, Kun- baja-Kiskunhalasi Spartacus, Szeremle-Szakmár, Herceg- szántó-Jánoshalma, 16 órakor. Megyei III. osztály, Északi csoport: Fülöpszállás-Dunate- tétlen, Ballószög-Tass, 16 órakor. Keleti csoport: Kaskan- tyú-Ballószög, Tázlár-Szank, Jászszentlászló-Bugac, Csó- lyospálos-GAMF, Kunfehértó- Kiskunhalas FC II., 16 órakor. Déli csoport: Érsekcsanád- Bácsbokod, Borota-Felsőszen- tiván, Madaras-Csikéria, Baja- szentistván-Bácsborsódi Me- dosz, Bácsborsódi SK-Tata- háza, Érsekhalma-Dávod, Rém-Bátmonostor, 16 órakor. RÖPLABDA Hírős Kupa, férfi röplabdatorna: Kecskemét, Kocsis Pál Szki. tornaterme, Szent Imre utca. Helyosztók 9 órától. TEKE NB I-es női mérkőzés: Szanki Olajbányász SE-Kani- zsa Sör, 10 órakor. Gerencsér Zsuzsa (balról) jó centerjátékára nagy szüksége lesz a kecskeméti kosárlabdacsapatnak. fotó-banczik RÓBERT NB I. A-e so portos női kosárlabda mérkőzés: Bajai TK Elma-BSC Szarvas 78-82 (29-43). NB I-es női kézilabda-mérkőzésen: Debrecen-Kiskunha- lasi NKSE 25-20 (12-11). Mintán a Bardóczky-Medvegyev mérkőzés 2:6,2:6,2:6-ra alakult a tenisz Davis-kupa Euro-afrikai zóna 1. csoportban maradásért, a másodikon: Sá- volt-Ribalko (ukrán) 6:4, 6:2, 2:6, 6:2. Ezzel a második egyes után: Magyarország-Ukrajna 1-1. Ma a párosok folytatják a küzdelmet. Szombaton tartják a Kötöny Önkormányzati Társulás által meghirdetett sportnapot Kunfe- hértón. A tizenegy résztvevő község között Tompa is indul öt- ventagú csapattal. Újabb kecskeméti kézilabdázó az élvonalban. Kovács László, a Delfin KC sokszoros serdülőválogatott játékosa egyetemi tanulmányai idejére a Pécsi MKC-ba, az NB I-es csapatba igazolt. A főtitkár tiltakozik, senkit sem utasított Sztárokból elátkozottak? című szerdai cikkünkre reagált Czenczik István, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára. (Kovács Endre, a dunavecsei sportegyesület felügyelőbizottságának elnöke ugyanis egyebek között azt nyilatkozta tudósítónknak, hogy: „Sajnos a megyei labdarúgó-szövetség sem foglalkozott panaszunkkal, hiszen Czenczik István főtitkár úr bírósághoz utasított bennünket.”- A megyei labdarúgószövetség senkit sem utasít, mi legfeljebb tanácsot adunk, ha kémek tőlünk. Arra nekünk nincs lehetőségünk, sem apparátusunk, hogy az egyesületek, szakosztályok belső ügyeivel foglalkozzunk. A dunavecsei- eket minősíti, hogy még azt sem jelezték a szövetségnek, hogy vezetőségváltás történt, pedig a hivatalos ügyek zökkenőmentes intézéséhez ez elengedhetetlen lenne. Ili Viktória BT. Kacakemót A "VIKTÓRIA" Első Magyar Gabona Rt. mint tulajdonos a iajosmizsei székhelyű FORTUNATE Kereskedelmi Kft.-hez ügyvezetőt keres felvételre. A társaság az egészséges táplálkozás és a korszerű konyha igényeit kielégítő élelmiszer-ipari termékek gyártására és kereskedelmére alakult. Négyféle gabonából, német technológiával készülnek a társaság fő termékei, a gabonapelyhek, az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer előírásai alapján. Az Ügyvezető feladata: a társaság termelési és kereskedelmi feladatainak koordinálása, az üzem eredményes működtetése, a tulajdonos rendszeres tájékoztatása. Követelmények: • Felsőfokú malomipari, élelmiszer-ipari vagy kereskedelmi végzettség; • Többéves, termelőüzemnél eltöltött vezetői gyakorlat; • Vezetői képesség, kommunikációs készség, felelősségtudat. A pozíció sikeres betöltésénél az angol nyelv tárgyalási szintű ismerete előnyt jelent. Az állás 1997. október 1-jétől tölthető be. A munkaviszony, három hónapos próbaidőt követően, határozatlan időtartamra szól. Bérezés: megegyezés szerint. Ha álláshirdetésünk felkeltette szíves érdeklődését, kérjük, küldje el kézzel Írott szakmai önéletrajzát az iskolai végzettséget Igazoló okiratok másolataival, az alábbi címre: "VIKTÓRIA" Első Magyar Gabona Rt. Ábrahám Attila vezérigazgató 6000 Kecskemét, Halasi út 27. (3eeis>