Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-16 / 216. szám
1997. szeptember 16., kedd Megyei Körkép 3. oldal Az üldözések éjszakája (Folytatás az /. oldalról) A hétvégi „diszkósellenőrzés” során került sor a másik üldö- zős jelenetre - tudtuk meg Fe- renczi Lászlótól, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság szóvivőjétől. Péntek éjjel 23 óra körül Kadafalván, a Boróka utcában állt a rendőrjárőr, s az arra haladó kocsikat ellenőrizte. Egy sebesen közeledő Wartburg azonban nem állt meg a jelzésre, fékezés nélkül továbbhajtott. A rendőrök annak rendje s módja szerint üldözőbe vették, s követték egészen az épülő M5-ÖS leágazásáig, ahol a Wartburg felhajtott a Szeged felé vezető sávra. Itt egy idő után a rend őrei szem elől tévesztették a menekülőt, de nem sokáig. Három kilométerrel arrébb ugyanis befogták: a Wartburg feje tetején várta őket az út szélén. Sofőrje nem várta be az üldözőket, eltűnt az éjszakában. Pechjére hátrahagyta személyi igazolványát. A városföldi J. Józsefet ezért nem sokkal később otthonában felkeresték az érdeklődő rendőrök. Megtudták, hogy az illető aznap vette a kocsit, de mivel nem volt vezetői engedélye, pánikba esett, amikor meglátta az igazoltatókat. Ellene természetesen megindult a szabálysértési eljárás. Bán János Növénytermesztés a zsidótemetőben Fóliasátrak a sírok között Melegházi növényeinek beé- rése után kell lebontania a temető területén lévő, a sírok szomszédságában felállított fóliasátrait a kiskunfélegyházi zsidótemető gondnokának. A zsidó származású félegyháziak kegyeletsértőnek ítélték a gondnok kertészkedését, mivel szerintük a melegházak nagy része a régi sírok tetején áll. A nyár elején, mivel a gondnokkal történt többszöri egyeztetés nem vezetett eredményre, megkeresték a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetségét. Levelükben beszámoltak arról is, hogy a második világháborúban elhurcolt ártatlan civilek emlékére épített márványterem valamint a ravatalozó előterében a temetőgondnok és hozzátartozói disznót vágtak, retket kötöztek és más, ide nem illő tevékenységet folytattak. (Erre egyébként a járókelők is felfigyeltek és jelezték a félegyházi zsidó közösségnek.) Az országos szövetség képviselője, Tamás Péter a levélre válaszolva tájékoztatta a panaszosokat, a növénytermesztéshez korábban ugyan hozzájárultak, mivel úgy ítélték meg, a gondnoki fizetés nem elegendő a megélhetésre, de ennek ellenére felülvizsgálják az ügyet. Az ellenőrzés néhány nappal ezelőtt meg is történt. Eredményeként hitelt érdemlően ugyan nem bizonyosodott be, hogy a fóliasátrak a már megszüntetett sírok helyén állnak, ennek ellenére kötelezték a gondnokot, hogy a termés beé- rése után - egy kivétellel - bontsa le fóliasátrait. A következő évben pedig végérvényesen szüntesse be a növénytermesztést a temető területén. Gulyás Sándor Nyakon szúrták a stoppost Mátételkéről Bácsalmásra gyalogolt tegnap délután B. J. máté- telki férfi, amikor megállt mellette egy autó. Háron kreol bőrű utasa felajánlotta, hogy elviszik Bácsalmásra. B. J. beszállt, de a kocsi nem állt meg a városban, hanem továbbrobogott Mélykút felé. A három férfi pénzt követelt a stoppostól és dulakodás kezdődött. A kocsi megállt, mindannyian kiszálltak és többször nyakon szúrták B. J.-t, majd a kocsival a támadók elhajtottak. A férfi nyakán fogva a sebeket hazagyalogolt, majd értesítették a rendőröket és az orvost. B. J. sérülései súlyosak. Gazdasarok Vetésforgóval a gyomok ellen Eleink jól tudták, hogy megfelelő 4—7 éves vetésforgóval nem csak a tápanyagokat pótoljuk a talajzsaroló növények aratása után. Ezzel az áldásos módszerrel a gyomosodás, a kórokozók és a kártevők száma is jelentős mértékben csökken. Az őszi gabonafajták legalkalmasabb előveteménye az étkezési, vagy takarmányborsó, a zöldbab, a korai burgonya. Tehát olyan kultúrnövények, amelyek gyorsan lekerülnek a leendő gabonatábláról. Nagygazdaságokban alkalmas még a szója, a napraforgó, a cukorrépa, marharépa és a silókukorica is. Amennyiben az egymást követő két-három évben egyazon talajon termesztünk búzát, a tarlón és a talaj felső rétegeiben felszaporodnak a gombásodást okozó spórák. A betegséget az előző évben elhullatott és az új vetéssel egyidejűleg csírázó magvak terjesztik még akkor is, ha csávázott vetőmag kerül a földbe. Félő, hogy a fertőzött gabonából étkezésre, sőt takarmányozásra is alkalmatlan kalászosokat aratunk majd le. A kukorica esetében az előveteménynek nincs különösebb jelentősége. Európa- szerte azonban a gabonafajtákkal váltakozva vetik, hogy megelőzzék a kórokozók elterjedését. A vetésforgóval szabályozhatjuk a gyomnövényeket, a talajlakó rovar- kártevőket és a rágcsálók szaporodását is. Ajánlatos tehát a kukorica betakarítása után répát, árpát, kendert vetni. Mielőtt napraforgót vetnénk, a gombás és más megbetegedések miatt alapos talaj-előkészítést végezzünk. Az elővetemény lehet kukorica, cukorrépa, vagy valamely más kapás növény. Ugyanazon a parcellán csak 6 év elteltével termeszthetünk ismét napraforgót. Cukorrépát (4 évig) sikeresen termeszthetünk burgonya után, de ez esetben növelni kell az istállótrágya mennyiségét. A kukorica csak akkor lehet a cukorrépa előveteménye, ha nem alkalmazunk tri- azint tartalmazó gyomirtót. Krumpli előtt a lucerna, illetve a here a legalkalmasabb elővetemény. Király L. Pumák és Oroszlánok légi csatija A gyakorlaton részt vevő pilóták a levegőben méltó ellenfelei egymásnak. F-16-osok és Mig-29-esek vívják három napon keresztül légicsatáikat Kiskunhalas és Orosháza légterében. A hétfőn kezdődött és a tervek szerint szerdáig tartó NATO-gyakor- laton a holland Oroszlánok mérik össze felkészültségüket, tudásukat és gépeiket a kecskeméti Pumákkal. Hegedűs Ernő alezredestől, a Puma század parancsnokától megtudtuk, a mostani gyakorlaton kizárólag látótávolságon belüli légiharcot vívnak a pilóták. A gépek délelőtt és délután négy-négy felszállást hajtanak végre. A géppárokat egy MiG-29-es és egy F-16-os alkotja. Felszállás után a két gép rövid idő múlva elválik egymástól és külön-külön „bemelegítenek”. Eközben természetesen figyelik az „ellenség” gépét, megpróbálják ellesni, hogy mire is képes a másik. Ezt követően 3-4 kilométerre szétválnak, majd azonos magasságban elindulnak egymással szembe. A harc akkor kezdődik, amikor egymás mellé érnek. Ettől kezdve mindketten arra törekszenek, hogy a másik háta mögé kerülve „lelője” annak gépet. A csatát kamerák rögzítik, s a leszállás után kiértékelik az eredményt. A filmek bizonyítják: a kecskeméti pilóták állják a sarat. Különösen a függőleges manőverekben verhetetlenek. - galambos Testületi ülés Bácsalmáson Ma 14 órai kezdettel testületi ülést tartanak Bácsalmáson. A napirendi pontok között szerepel többek között az első félév gazdálkodásáról való beszámoló, a város útépítési terveinek és az iparterület kialakításának megvitatása, egy gyalog- átkelőhely létesítésének, megvilágításának terve, járműparkoló és tanműhely kialakításának lehetőségei, illetve egy cigány nemzetiségű szociális segítő foglalkoztatásának megvitatása. A Gondozási Központ vezetői álláshelyére kiírt pályázatok elbírálására zárt ülésen kerül sor. Feltörték a csomagtartót Elloptak a napokban egy Nokia 440-es rádiótelefont Tiszaalpá- ron egy Halászcsárda előtt parkoló személygépkocsi zárt csomagtartójából. A lopással okozott kár 25 ezer forint. Közéleti Hír Fegyelmi vizsgálatok Kiskunhalason (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak ennél az intézménynél indítanak fegyelmi vizsgálatot a főszakács közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése tárgyában, az intézményvezető és Vas Benő alpolgármester intézkedésével kapcsolatban. Az önkormányzat háromtagú vizsgálóbizottságot állított fel, amelynek tagjai dr. Nagy Lajos, dr. Komáromi Szilárd és dr. Ván Lajos képviselők lettek. Ezt követően a képviselő-testület módosította az önkormányzati lakások és helyiségek értékesítéséről szóló rendeletét. A város tulajdonában lévő 477 lakás közül körülbelül háromszázötven lakás megvásárlására nyílik ezzel lehetőség. A lakások megvásárlásához különböző mértékű kedvezményeket is kaphatnak az érintettek. A képviselő-testület a többi között határozott arról is, hogy jövő év januárjától átlagosan 20 százalékkal növelik az ön- kormányzati tulajdonú lakások lakbérét. Jóváhagyták azt is, hogy idén októbertől emelkedni fognak a távhőszolgáltaÉpítkezések a Pincefaluban lett színpadot szeretnének kialakítani a központi téren, ahol a hajósi pincéknél zajló rendezvények főbb programjainak tudnak helyet biztosítani. A Pincefalu valamennyi utcáját szilárd burkolatúvá kívánják tenni. Idén 6 millió forintot fordítottak erre a célra, így jövőre már csak 2-3 utca vár aszfaltozásra. Sikerrel járt a Belügyminisztérium pályázatán a hajósi önkormányzat, amely a Pincefalu központjában lévő támfal megerősítésére kért támogatást. Mint Schön Ferenc polgármester elmondta, a 3 millió forintot saját kasszájából ugyanekkora összeggel egészíti ki a nagyközség. A támfal megerősítése melSzőlőárak napról napra ESZES Befektető Kft., Kiskőrös Sárfehér, ezerjó, rizlingszilváni, ezerfürtű 16,1 mustfoktól: .........28 Ft O laszrizling, rajnai rizling, zöld veltelini, királyleányka, Leányka 17,1 mustfoktól:.........................................................33 Ft Irsai Olivér, cserszegi fűszeres muskotály 16,1 mustfoktól:.........35 Ft C hardonnay, sauvignon blanc, tramini, pinot blanc, Szürkebarát 18,1 mustfoktól:........................................................45 Ft K ékfrankos, kadarka, zweigelt, medina, oportó 17,1 mustfoktól:...40 Ft Merlot, caberbet franc, cabernet sauvignon, pinot noire 18.1 mustfoktól:...........................................................................55 Ft Az árak a cukorfokkal nem emelkednek, a jelzett érték alatt nem vesznek át szőlőt. EZERJÓ Pinceszövetkezet, Soltszentimre Ezerjó, rizlingek 15,1 mustfoktól:...................................................29 Ft Kunleány, zalagyöngye, lakhegyi mézes, bianca 15.1 mustfoktól: ......................................................................26 Ft Az árak fokonként 1 Ft-ot emelkednek. tás díjai a városban. A hődíj 28,6 százalékkal, az alapdíj 10 százalékkal emelkedik meg Kiskunhalason. Tapodi Kálmán KÍVÜL vagy BEÜL? • Dr. Csikai Zsolt, Kecskemét 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője szeptember 18-án, csütörtökön 15.30-17.30 óra között fogadóórát tart a Civil Szervezetek Házában (Kecskemét, Kápolna utca 4.). Wl * Próbálja ki autóinkat, és nyerjen egy Mondeot! jövőbe veret S ha beül, ki is próbálhatja a ford modelleket. S miután kipróbálta, kitölti a részvételi szelvényünket. S ha már beült, kipróbálta, kitöltötte, akkor mar várhatja is az októberben tartandó sorsolást, melyen megnyerheti a lord Mondeo-t. Ha beült, kipróbálta, és a tesztvezetést kővetően mégis egy más márka 30 napnál nem régebbi vásárlását október vegéig előlegszámlával tudja Igazolni - ford flestát nyerhet. THE/CMAIRMAN'SV FORD-HOVÁNY Kecskemét, Szent László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Meghosszabbított nyitva tartás: szombat: 9-15; vasárnap: 9-13 óráig. A Ford Elnöki Dijával 1996-ban kitüntetett márkaképviselet. A Ford Elnöki Díjával 1996-ban kitüntetett márkaképviselete munkatársakat keres, az alábbi munkakörökbe: AUTÓSZERELŐ Az Ön feladata: Ford és egyéb személygépkocsik, valamint könnyű haszongépjárművek szervizelése, karbantartása. Amit elvárunk: autószerelői végzettség, minimum 2 éves szakmai gyakorlat, precíz munkavégzésre való készség, alkalmazkodóképesség egy sikeres csapathoz. * * * AUTÓÁPOLÓ Az Ön feladata: új gépkocsik átadásra való felkészítése, a beszámított gépkocsik külső-be-ső tisztítása, ápolása; a fényezett felületek szükség szerint: felújítása. Amit elvárunk: precízség, munkájára ig ?sség, lehetőleg autósszakmai végzettség. Amit kínálunk: stabil munkahely, kiemelkedő, jövedelem, folyamatos szakmai fejlődés, továbbképzés. Ha az Öa képessége és a mi elvárásaink találkoznak, kérjük, hívja Biczók Csaba műszaki igazgatót, a 76/487-300-as telefonon. Ford-Hovány Kecskemét, Szent László krt. 20. Jövőbe vezet