Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-09 / 210. szám
Szeptember 9., kedd Napkelte: 6 óra 13 perckor Napnyugta: 19 óra 09 perckor Holdkelte: 13 óra 23 perckor Holdnyugta: 23 óra 05 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 248 cm volt. A Tisza Szolnoknál 82 cm, Szegednél pedig 226 cm magas volt. Közlekedés Az 51-es számú főúton a 119-131. kilométerszelvényben útrehabilitáció folyik, félpályás útzárra, sebességkorlátozásra kell számítani. Kiskunfélegyháza belterületén körforgalmú csomópontot építése miatt kell forgalomkorlátozásra számítani. Az 53-as és 54-es főút találkozásánál jelzőlámpás csomópont készül. Ugyancsak csomópontot alakítanak ki az 53-as főút és a 5301-es út találkozásánál. Szintén az 53-as főúton, az 57-58. kilométer- szelvényben hézagkiöntés miatt félpályás útzárra és jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani. Traffipax Ma délelőtt Baján, illetve Kecskemét lakott területén, délután Kiskunfélegyházán és Nagybaracskán számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ízlések és pofonok Egy asszony bemegy a rendőrségre és elpanaszolja, hogy a férje nagyon furcsán viselkedik. Megissza a kávéját, majd megeszi a bögrét, csak a fülét hagyja meg. A rendőr csodálkozva mondja:- A fülét meghagyja? Pedig az a legfinomabb. Értesítjük Tisztelt Partnereinket, hogy az AXA Colonia Biztosító Rt. kiskunfélegyházi irodája átmenetileg nem fogad ügyfeleket. Bármilyen, biztosítási ügyben a kecskeméti régióigazgatóság nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek. Cím: 6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Telefon: 76/483-654 kt Fax: 76/484-473 5 GSM-akció MOTOROLA d160 19.900 Ft + áfa NOKIA 1611 24.900 Ft + áfa Gk.-kihangosító szettel együtt. Kiskunmajsa, Kálvária u. 2/5. Tel.: 06-30/414-314 (3339i> Máról holnapra expressz apróhirdetések * Szakképzett felszolgálót és pultoslányt keresünk melegkonyhás üzletünkbe. Telefon: 06-20/283-911 100 q kukorica és 10 q lucernamag eladó. Dunapataj, Madách u. 37. Citroen CX kombi, dízel, motorikusán jó, 1981-es, műszaki nélkül eladó. Irányár: 153.000 Ft. Tel.: 06-30/259-861. 12 vagonos hűtőkamra kiadó. T.: 06- 30/630-864 126 Polski FIAT 89. év|., 2 év műszakival •eladó. Érd.: 30/656-639. 200 hl-es acél borostartály 7 Ft/I eladó. T.: 78/481-719, 06-30/537-243. 200 körbála fűszéna, eladó. Tel.: 78/411- 878 50 cm3-es Gilera eladó. Irányár: 35 E Ft. T.: 06-20/644-143 MTZ-80-as Penc daruval, valamint 2 db 5 éves Furiozó heréit ló eladó. Borszőlőt beszámítok. Érd.: 20/253-131,78/346-029 te- ♦ lefonon. Napsütés gomolyfelhőkkel KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A vasárnap érkezett hidegfront már elhagyta térségünket, mögötte pár fokkal hűvösebb levegő áramlik az ország fölé, így a kővetkező napokban csökken a nappali felemelegedés mértéke. Ma több órás napsütés mindenütt várható, ám időnként erősebben megnövekszik majd a felhőzet, s főként északkeleten várhatók futó záporok. Az északnyugati, északi szél az ország keleti felén még gyakran megélénkül, néha megerősödik. Délutánra 20, 25 fok közötti értékre melegszik a levegő. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE A napos időt többször zavarja majd felhősödés, ám számottevő csa- padék sehol sem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz az északi, északnyugati szél. A korábbiaknál hűvösebb idő várható, délutánra 22, 24 fok körüli értékre melegszik a levegő, ez megfelel az ilyenkor szokásosnak. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 22 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 22 Tisza: 18-22 Duna: 17-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 24 Kecskemét: Jászberény: 22 Baja: Tiszafüred: 22 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 24 24 24 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 25-35 40-50 35-45 35-45 35-45 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 25-35 25-40 30-40 30-40 30-40 KÖZLEKEDESMETEOROLOGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TAMOGATASAVAL A délelőtti órákban fronthatás még nem terheli szervezetünket, ám délutántól ismét hideg léghullámok érkeznek az ország fölé, emiatt ekkor már hidegfronti hatás várható. A frontérzékenyek vezessenek óvatosabban. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Mátételke utcáin - a gyerekek legnagyobb örömére - nagyon sok gyümölcsfát ültettek. Most éppen a szilva szezonja van. Miután körbeugrálták a fát, és jól belaktak a termésből, jólesik egy kicsit üldögélni a fa alatt. Otthon aztán úgyis jöhet a lecke. fotó: berki erika Természetközeli kiállítások A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban szeptember 24-én nyíló A Föld és az élővilág múltjából című tárlaton a Kecskeméti Ásványgyűjtő Kör és a Földtani Intézet gyűjteménye évmilliókkkal ezelőtt élt állatokkal és növényekkel ismerteti meg az iskolásokat. A szeptember 22-én nyíló gombakiállítás pedig a természetben gyűjtött gombákat mutatja be a gyerekeknek a művelődési központ gombászklubja segítségével. Olvasólámpa Olvasólámpa címmel a kecskeméti Kincskeresők Egyesülete országos művelődési játékot rendez a 8-14 éves gyerekeknek. A öt írásbeli feladatsort oldanak meg, a feladatok az ifjúsági- és gyermekirodalom alapműveihez, és a korosztályuk számára íródott természet- ismereti, illetve ismeretterjesztő könyvekhez kapcsolódik. A vetélkedőre egyéni versenyzők vagy ötfős csapatok nevezhetnek október 10-éig. A jelentkezéseket az egyesület címére, Olvasólámpa jeligére várják a Kecskemét, Piaristák tere 8. szám alá. Lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 36. játékéten az lottónyeremények a következők: az ötös lottón öttalálatos szelvény nem volt. A négyesek egyenként 1 676 672, a hármasok 8 393, a kéttesek 417 Ft-ot érnek. A következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg az ötösre: 347 238 09 forint. A hatos lottón hatos, illetve 5 plusz 1 találatos nem volt. Az ötösök 249 332, a négyesek 2692, a hármasok 455 Ft-ot érnek. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 312,27 Francia frank 32,41 Japán jen (100) 162,48 Német márka 109,02 Olasz líra (1000) 111,76 Osztrák schilling 15,49 Svájci frank 133,03 USA-dollár 196,46 ECU 213,91 6 éves, 1300-as Lada, B+G üzemű, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 420 E Ft. 76/413-972. 500 hl-es, álló, üvegszálas borostartályok eladók. Tel.: 20/394-112. 84-es Trabant friss műszakival eladó. T.: 06-20/644-143 7 csillagkerekes rendsodró közepes állapotban eladó. Érd.: Jászszentlászló, Felső tanya 2., Szász. 85-ös Trabant 1,5 év műszakival eladó. 76/323-720. 86-os Opel Ascona 1.6D, jó állapotban, olcsón eladó. Tel.: 78/381-487 A LORD BÖNGÉSZDÉBE extra áruk (női zakók, fehér blúzok érkeztek! Audi 80-as 1,6TD, 86-os eladó, vagy cserélhető. 06-20/510-639. Bontott Ford Transit alkatrészek (87-es) eladók. 78/421-104. Borfelvásárlás! 06-30/440-789. Családi ház eladó. Kkfháza, Móraváros, Almafa u. Érd.: 76/463-037. Cement kedvezménnyel. 30/438-950. Dacia, 7 éves, eladó. Tel.: 06-30/585-346 Eladó 92-es, amerikai típusú Toyota Celica megkímélt állapotban. Bort beszámítok. Érd.: 78/451-157. FIAT Uno TD és 25 LE német traktor eladó. T.: 78/461-597 Hipósflakont vennék folyamatosan, azonnali készpénzfizetéssel. T.: 06-60/306-423, 60/452-480 IFA L60 hosszúplatós, ponyvás, 91. évj. és HL 61-02-es pótkocsi eladó. 76/372-521; 06-30/551-868. Ikergarázs eladó Kmét, Március 15. u. Érd.: 76/487-808, 326-892. Kukorica eladó. Szállítva, 2300 tömésre alkalmas. 30/284-013. Kukorica, szabványminőségű, szárított, 14% víztartalommal, telephelyen felrakva: 1790 Ft/q+áfa. Tel.: 06-30/256-225 Kétütemű Trabant eladó. Érdeklődni lehet: 79/341-632-es telefonon. Lada 1200 eladó. 76/378-300. Ég alatti zuhany Párizsban Hideg zuhany helyett 35 fok melegben a szökőkút vízsugarai is megteszik. fotó: pulai Sára Párizsban a Trocadero egyik oldalától éppenhogy elgördült a II. János Pál pápát szállító jármű, az épület másik felénél lévő szökőkutakat máris ellepte a Katolikus Ifjúsági Világnapok résztvevőinek egy csoportja. A fiatalok a 35 fokos kánikulában hide gzu- hanyként használták a vízsugarakat. Tették ezt utcai ruhában, vagy éppen félmeztelenre vetkőzve anélkül, hogy bárki helytelenítette volna. Milliókat érő búcsúdal Elton John nehéz milliókat remél Candle in the Wind című daláért, amelyet a tragikus körülmények között elhunyt Diana hercegnő emlékének szentelt. A rocksztár úgy gondolja, hogy a gyászszertartáson előadott dalért akár tízmillió font is bejöhet, s azt átutalhatják majd a hercegnő jótékony- sági alapjára. Elton John a gyászszertásról azonnal a stúdióba sietett a dalt felvenni. Az átírt Candle in The Wind-nek a szakemberek szerint jó esélye van arra, minden idők legtöbb példányban eladott kislemeze legyen. A lemez megjelenése egy héten belül várható. E pillanatig Bing Crosby „White Christmas” című lemeze tartja ezt a rekordot 170 millió eladott példánnyal. Kertitörpetartók találkozója Kertitörpetartók találkozóját tartották meg a hét végén a belgiumi Marche-en-Fa- menne-ban. Az eseményen több száz ember és több tucat kerti törpe vonult fel, hogy hozzájáruljon e hanyatlófélben lévő hagyomány megújulásához. A találkozó idején a vallon városban nemigen volt kert törpe nélkül, de akadt az ünnepeitekből szokatlan helyeken, például a kémény tetején is. A helyi legenda szerint amikor a környékbeli barlangokat elöntötte a Famenne folyó, akkor a föld alatti helyiségekbe a mai kerti törpék őseinek hitt földimanók költöztek. A kerti törpék megvédelmezé- sének jegyében hoztak létre nemrégiben egy alapítványt, amely többek között azt tervezi, évente megismétli a mostani felvonulást. Lakfel Kft. RENDKÍVÜLI AKCIÓ SZALON • Amíg a készlet tart! Alföldi színes szaniteráruk gyári áron, akril HIDROMASSZÁZS FÜRDŐKÁDAK 100 E Ft + áfától, Kecskemét, Máriahegy419. egyes fürdőszoba-kiegészítők (E5-ÖS út mellett, Bp. felé) __n/ Tel.: 76/494-922 10-30 A-OS Fax: 76/329-091 árkedvezménnyel kaphatók. (36111) Nagykőrösön eladó egy jó állapotban évő, kétszobás, 57 m2-es, telefonos lakás, rányár. 1.150.000 Ft. Érdeklődni: 06- 30/589-123 V. 76/497-494. Tritikálé és 3 fejes váltva forgó eke eladó 76/353-418. VARRÓNŐKET FELVESZÜNK (szakképzetlent is)! Érdeklődni lehet: 06-30/478- 633-as telefonon. Nagy teljesítményű akkumulátortöltő eladó. T.: 78/461-522 VW LT 45 1983-as eladó. Tel.: 78/312-373 munkaidőben. Négyütemű Wartburg eladó. 77/421-473. Opel Astra Karaván 1,4 SE 82 LE szervizkönyvvel. 06-60/486-227. VW Passat kombi 84-es TD eladó. 20/241- 068. Skoda 88. évj. eladó, csere is érdekel. 06- 30/438-932. Wartburg Tourist, 88. évj. botváltós eladó 77/421-578. Sürgősen eladó belsőportás, kis kertes, régi típusú, összkomfortos, kecskeméti ház. Tel.: 76/410-326 Szalagházban VII. emeleti, 2 szobás, felújított lakás eladó. 06-30-686-192. XNP 005 rendszámtábla elveszett. Tel.: 76/375-613 ZSUK 88-as évj. 1998. jún-ig műszakival, valamint HL-60-oz fix és NDK pótkocsi műszaki nélkül, jó állapotban eladó. 30/374AKKUMULÁTOROK és TRIÓN kvarccsöves elektromos kályha, kedvező áron! Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 Audi 80, 81/1300, benzin+gáz, friss műszakival eladó. T.: 79/341-047 Irányár: 380 E Ft. Eladó 4 soros, szárzűzós kukoricaadapter, E-514-es kombájnhoz, átszerelőkészlettel. T.: 06-20/290-218 Folyamatos és 10 hl-es 2 nyomólapos szőlőprés eladó. Érd,: Kecel, Zrínyi u. 25. Fríz tehenek eladók. Tel.: 78/463-722 Fűszéna eladó. T.: 79/368-020 Használt bortömlő hollandival szerelve és saválló borszivattyúk eladók. Érd.: 30/385- 625. Kukorica eladó. Érd.: 06-60/305-855. Lada Niva 91-es, B+G, 64 E km-rel eladó. T.: 78/381-767 Lada kombi 90-es, VII. havi eladó, jobb eleje erősen sérült. 20/464-364. MTZ 50-es, kisfülkés eladó. 77/482-078. MÉG TART A NYÁRI VÁSÁR A KMÉT, KÉTTEMPLOM KÖZI MÉTERÁRUBOLTBAN! Szőlőfelvásárlás azonnali fizetéssel. Érd.: 06-20/629-474. Szőlőprés 20 hl-es Vinopress, 7 hl-es Vas- lin, billenős csettegő szüretelőkádakkal, minőségi vörös- és fehérbor eladó. T.: 78/381-244, 30/286-770 Törtszem nélküli kukorica eladó. Irányár: 2300 Ft/q. Mélykút, Zrínyi u. 54. Tel.: 77/460-284 699 ZUK eladó. Érdeklődni lehet: 30/554-797- es telefonon. ÚJBÓL ÖLTÖNYVÁSÁR AZ ÉVA-ÁDÁM DIVATHÁZBAN! RÉGI ÖLTÖNYÉT 2500 FI ÉRTÉKEBEN BESZÁMÍTJUK. KMÉT, BETHLEN KRT. 12/A Újfoundlandi kiskutyák eladók. Tel.: 78/471-081