Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
PN Kalauz Január óta zárva a tejcsamok, megszűnt a felvásárlás Mélykúton Ez év január 1-jével bezárt a mélykúti tejcsamok. Ezzel lehetetlen helyzetbe kerültek a tehéntartó gazdák. A volt tejcsamok a Szeged Tej Rt. tulajdonában van, és a bácsbokodi tejüzem kezelésében működött. A bezárás okairól Glenba Jánost, az rt. tejfelvásárlással foglalkozó munkatársát kérdeztük.- Mélykútról igen kis meny- nyiségű tejet szállítottunk, mindössze 150-200 liternyit naponta - mondotta. - A fuvar- költség igen magas és gyakran előfordultak minőségi kifogások is. Vállalatunk magasabb minőségi színvonal elérését tűzte ki célul, és ez, úgy látszik, még szokatlan a gazdáknak. További gond volt az is, hogy a kistermelők nem voltak hajlandók belépni a Tejterméktanácsba sem. Itt nemcsak a literenkénti 11 filléres tagdíj volt a probléma, hanem az is, hogy az emberek nem szívesen veszik, ha hivatalos helyeken figyelemmel kísérik az állatállományuk számát és a leadott tej mennyiségét. Az így kialakult ellentétek és feszültségek miatt döntöttünk a felvásárlás megszüntetése mellett. A gazdák a helyi önkormányzattól kértek segítséget. Ám így sem született megoldás. Nagy János jegyző szerint az önkormányzatnak nincs ilyen hatásköre, a kistermelőknek maguknak kell megszervezni a tejértékesítést. Néhány termelőnél ez meg is valósult. Kakasné például hat másik termelővel összefogva a szomszédos Kisszállásra hordja át a tejet, saját gépkocsijával. Amint mondja, ez sem megy így sokáig, mert reggel fél nyolcra már a munkahelyén kell lennie, és ilyenkor nyáron fejés után azonnal hűteni kell a tejet, mert könnyen megromolhat. De van olyan gazda is, aki az állataival eteti fel a tejet. Gelányi János, helyi gazdajegyző is tehetetlen az ügyben. Nincs vállalkozó, aki bérbe venné a tejcsamokot, mert ahhoz, hogy üzemeljen, sokat kellene áldozni rá. Pillanatnyilag csak egyetlen megoldás látszik: ha a gazdák megszabadulnak a fejőstehenektől. Berki Erika A búza 70 százalékát takarították be eddig, az< időjárás miatt azonban az arátás elhúzódik, ami mennyiségi veszteségeket okoz. Ennek ellenére még mindig hektáronként 4 tonna átlagtermésre lehet számítani az idén - mondta Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Külön hangsúlyozta: az adott körülmények között nem javasolja a szerződéssel nem rendelkező termelőknek, hogy most adják el búzájukat. A tőzsdei előrejelzések szerint ugyanis, mint rámutatott, később a jelenleginél jobb árat lehet elérni majd. A hektáronkénti 4 tonnás termésátlag 5 millió tonna búza termését jelenti az idén. Étkezési búzából eddig 1,6-1,7 millió tonna került a raktárakba, vagyis az új termésig biztosítva van az ország kenyere, sőt, a búzaexporthoz kötődő elvárásokat is teljesíteni lehet. Az utóbbival kapcsolatban elmondta azt is, hogy jelenleg a július 1. és ez év október 30. közötti időszakra lehet igényelni búzaexport-engedélyt. Az első időszakban a minisztérium nem 50-55 ezer őstermelő a megyében Augusztus elsejéig 50-55 ezer őstermelői igazolványt váltottak ki Bács-Kiskun megyében - tudtuk meg az agrárkamara vezető gazdajegyzőjétől, Rozsnyói Zoltántól. A továbbiakban ez a szám várhatóan 70-80 ezerre fog emelkedni. A számos tapasztalat egyike: az őstermelők közt sok az egész évben mindössze egyszer-kétszer értékesítő hobbitulajdonos, ők azért váltják ki az igazolványt, hogy a felvásárlók ne vonják le tőlük a gyümölcs árából a 12 százalék adóelőleget. A még nem őstermelő állattartóktól 4 százalékot vonnak le értékesítéskor, ezért ők nem sietnek az igazolvány megszerzésével. Viszont vannak olyan felvásárlók, akik igazolvány nélkül nem veszik meg az állatokat. Hogy az őstermelői igazolvány hasonlít-e arra, amire a jogalkotók gondoltak kitalálásakor, nem tudni - vélekedett Rozsnyói Zoltán. Bevezetését rosszul készítették elő, ami az emlékezetes agrárdemonstrációkhoz vezetett. Hogy betölti- e majd szerepét, erre a jövő adja meg a választ. Bács-Kiskun megyében az igazolványok kiadásához közigazgatási alapismeretekkel vértezték föl a gazdajegyzőket, ami a gyakorlatban jól hasznosult. Az agrár- gazdaság jobb áttekintéséhez hozzájárul az igazolvány bevezetése. A. T.S. Maroktdefoniáz Nőtt az ipari termelés nAm C7iinn trtQmlrtplAfr\nla7 “ A nem szűnő maroktelefonláz kétszeresére nőtt nyereséget és 45 százalékos árbevétel-növekedést hozott a finn Nokia konszernnek 1997 első felében - jelentette a DPA. Finnország legnagyobb magáncégének adózás előtti nyeresége 1,3 md finn márkáról 3,4 milliárd márkára (1,1 md német márkára) nőtt. Az ipari termelés 1997 júniusában az előző év azonos időszakához viszonyítva 15,1 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal hétfői gyorstájékoztatójából. A KSH értékelése szerint a növekedés mértéke részben az 1996. júniusi termelés alacsony szintjével magyarázható. Az előző hónaphoz képest az ipari termelés (szezonálisan kiigazított indexek szerint) 3,8 százalékkal emelkedett. A termelés volumene az első félévben 7,5 százalékkal volt nagyobb, mint 1996 azonos időszakában. Kapós volt a káposztás knédlijük Bajai szakácsok a dobogón A miniszter véleménye: a termelőknek érdemes várni a búzaeladással Már magtárban az ország kenyere korlátozza a dokumentumok kiadását, október 30. után azonban áttekintik a kialakult helyzetet, és ennek függvényében határozzák meg a további feltételeket. Az őszi árpa száz, a tavaszi árpa 50 százalékát aratták le eddig. A rozs többsége azonban még kint van a földeken, s a jelenlegi állapotok szerint rozsból 2 tonnás hektáronkénti termésátlag várható. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a búza folyamatban lévő minőségi vizsgálata azt mutatja, hogy az esős időjárás miatt romlott a minőség. A szakács és a chef a Diósgyőrben nyert díjjal. Újabb megmérettetésen öregbítették a bácskai konyha jó hírét a bajai Sugovica Hotel szakácsai. Az elmúlt hét végén a diósgyőri várban szervezett, Az ízek csodája elnevezésű gasztronómiai fesztiválon szerezték meg a közönség és a zsűri elismerését. Mindössze 1 pont hátránnyal szorultak a részt vevő 16 csapat közül a dobogó harmadik fokára. A kétfodulós verseny első napján 10 személyes dísztálat kellett összeállítani hidegkonyhai szabályok szerint. A háromfős bajai csapat (Vassné Harmath Ilona chef, Kispál Dániel szakács és Halász Zsolt tanuló) vaddisznógerincet tálalt fel erdei gyümölcsökkel ez alkalommal, sikerrel. A második napon bográcsos tájételekkel lehetett nevezni. A Sugovica- partiak káposztás knédlit (bácskai sváb étel) készítettek, ami igencsak kapósnak bizonyult. A bajaiak 50 ezer forintot is elkönyvelhettek a díjként kapott serleg mellé. A nevezéshez több bácskai vállalkozó segítsége is kellett. Papp Zoltán Pénzcsere Oroszországban Az Oroszországban hétfőn bejelentett pénzcsere nyomán január elsejétől új 5, 10,50,100 és 500 rubeles bankók kerülnek forgalomba, s emellett ismét megjelenik az 1991 óta csanem elfelejtett kopejka. A váltópénzből egy-, öt-, tíz- és ötvenkopejkás címleteket vernek, s emellett egy-, két- és ötrubeles névértékű érméket is. Oroszországban legutóbb 1961-ben hajtottak végre ilyen átfogó denominációt, de az akkor nem okozott komoly veszteségeket a lakosságnak. Igaz, akkor az árak szigorú állami ellenőrzés alatt voltak, s a pénzcserével párhuzamosan árcsökkentést is végrehajtottak. Most a szabad árak következtében megvan a jelentősebb áremelkedés veszélye. Borisz Jelcin rendelete értelmében szeptember elsejéig a kormánynak ki kell dolgoznia a pénzcsere részletes programját, s a jövő évi szövetségi és helyi költségvetéseket már a denomi- náció figyelembevételével kell előkészíteni. Az orosz jegybank illetékesei azt remélik, hogy a régi rubel nagy részét már 1998 első negyedévében kivonják a forgalomból. A denomináció előkészítése még tavaly kezdődött, így tartani tudják a tervezett határidőket. Nem is nagyon titkolt célja a pénzcserének, hogy a rubel visszaszorítsa a többi valutát a lakossági forgalomban, hiszen az orosz polgárok megtakarításaik 90 százalékát jelenleg konvertibilis valutába fektetik. Exportlehetőség árpára Az FM ARH 100 ezer tonna árpa (sör- és takarmányárpa) 1997. július 28. és 1997. október 31. közötti exportját hirdeti meg. Az újabb árpaexport meghirdetését az Orszá- j gos Gabona Terméktanács és az érdekképviseletek támogatták, Az engedélykérelmeket az FM Agrárrendtartási Hivatalához kell záradékolásra benyújtani. A benyújtott engedélykérelmek záradékolását az FM a keret kimerüléséig végzi. Az engedélykérelem jóváhagyásának feltétele, hogy az 1500 Ft/tonna pályá- j zati díj a közleményben megadott számlán megjelenjék, és a kérelmező az Országos Gabona Terméktanácsnak tagja legyen. Egy kérelmező egyszerre maximum 10 ezer ton.- nára nyújthat be kérelmet. A legdrágább városok a világon Tokió, Hongkong és Moszkva a világ legdrágább városai, míg az észak-amerikai nagyvárosok a megfizethetőbbek közé tartoznak - jelentette a Reuter egy hétfőn közzétett svájci tanulmányt ismertetve. A tanulmány szerint Európa egyre megfizethetőbb, bár London még mindig csak drágul. Budapest a 79. helyezéssel a középmezőnyben foglal helyet, az amerikai Houston, a chilei Santiago és a marokkói Casablanca közvetlen szomszédságában. Kommunistáknak tilos vállalkozni A Vietnami Kommunista Párt megtiltotta a párttagoknak, § azok házastársainak és eltartott gyermekeiknek, hogy be- \ | fektetőként részt vegyenek j ( magánvállakózásokban vagy ilyen cégeket alapítsanak adta hírül hétfőn a Saigon Times című újság. Berlusconi a leggazdagabb Az olasz tőzsdén jegyzett részvényekből a legnagyobb értékű csomagot Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, az ellenzék vezetője mondhatja magáénak. Ä Milano Finanza című olasz gazdasági lap legutóbbi számában közzétett összeállítás szerint részvényeinek összértéke 7,16 billió líra (mintegy 4,2 milliárd dollár). Kolbászfesztivál p Kolbászvasárt rendeznek az ősszel Békéscsabán. Az I. Csabai Kolbászfesztivál a vi- p lághírű csabai készítmény be- | mutatásával a helyi állattenyésztési és élelmiszer-feldolgozási hagyományokra, értékekre kívánja felhívni a figyelmet október 24-26. közt. Szerkeszti: A. Tóth Sándor AMF A GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA NULLADIK ÉVFOLYAMOS OKTATÁST indít. A képzés matematika, fizika oktatására irányul. A tanév során a hallgatóknak - felvételi esélyeiket növelve - lehetőségük van a felvételi dolgozat három részletben történő megírására, amelyet több felsőoktatási intézmény (műszaki egyetemek és főiskolák, egyes tanárképző főiskolák) elismer. A képzésben részt vehetnek az 1997/98-as tanévben érettségizők és a korábbi években érettségizettek. Jelentkezési lapot és bővebb tájékoztatást a főiskola Tanulmányi Osztálya ad (6000 Kecskemét, Izsáki út 10). Telefon: 76/481-003, 481-291 (29443) Legkedvezőbb áron a BA-NI-D0 Bt.-től BS3 Tisza konyhabútorok teljes választéka, beépíthető Zanussi, AEG készülékekkel, OTP-hitelre is. Konyhai mintafalak 20-30% árengedménnyel. Bőrgarnitúrák, szekrénysorok, bársarkok, étkezők. Cím: Kecskemét, Géza fejedelem krt. 51. sz. (44-es főút mentén, a Szőlőfürt vendéglőtől balra, 200 méterre) Tel./fax: 76/486-990 (28287) CB BRÓKER Értékpapír Forgalmazó és Befektetési Kft. Kecskemét, Korona u. 2. (a műv. ház mögött) Tel.: 76/505-700, 505-701, 505-702 CSAK A HELYÜNK VÁLTOZOTT! Mi ugyanazzal a megbízhatósággal, szolgáltatásainkkal várjuk régi és új ügyfeleinket: • Tőzsdei megbízás • Határidős kereskedés • Tőzsdemonitor • Állampapír-forgalmazás • Tőzsdén kívüli részvények adásvétele • Törzsügyfeleknek kedvezmény 1