Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

II. Hétvégi Magazin 1997. augusztus 30., szombat Kecskemét főterén is láthatták az érdeklődők azt, amit eddig csak a Japánba látogatók. Az Aomoriban minden évben megrendezett „tűzünnepet” most a kecskeméti főtéren sétálók is élvezhették. Az aomori Nebuta-ünnepet az állam Japánban „fontos nemzeti kulturális kinccsé” nyilvánította, s minden évben augusztus 2-7. között rendezik meg. A nebuták óriási méretű lampionok, melyeknek figuráit a kabuki játékból, vagy a történelemből kölcsönzik. Az ünnep alatt a japán város dobpergéstől és furulyaszótól hangos. fotó: galambos Pusztulnak az élő nyelvek A nyelvek is pusztulnak. Nem is akármilyen ütemben. A nyelvtudomány ma még mintegy hatezer élő nyelvet ismer, ezeknek azonban több mint a felét a kihalás veszélye fenyegeti. A nyelvészek láza­san keresik a módját, hogy miként lehetne feltartóztatni ezt a folyamatot. Ha ugyanis nem történik semmi, akkor az elkövetkező évszázadban az élő nyelvek 95 százaléka holt nyelvvé változik. Michael Krauss, alaszkai nyel­vész például elhatározta, hogy megmenti az egyik „halálraítél­tet”, a tlingitet, amely Kanada dél-keleti partvidékének ma még körülbelül nyolcszáz ember által beszélt ősi nyelve. A men­tőakció első és legfontosabb fel­tétele az írásbeli rögzítés lenne, tlingit nyelven ugyanis még senki le nem írt egyetlen sort sem soha. A feladat nem könnyű, de azért nem lehetetlen. Ha sikerül is Krauss professzor terve, a nyelvek fogyásának világmé­retű tendenciáját feltartóztatni nem lehet. Európában is számos nyelv került végveszélybe. Hogy csak néhányat említsünk: ilyen a kel­ták ősi nyelve, a gael, és az észak-francia breton. Vagy a lapp, amely ugyan Finnország egyik hivatalos nyelve, csak­hogy a messzi észak rénszarvas­pásztorai valamikor ennek számtalan, ma már nem létező nyelvjárását beszélték. Egyre kevesebb változata él a cigány nyelvnek is, Afrikában pedig a busmanok és a hottentották anyanyelve juthat hamarosan ugyanarra a sorsra, mint Japán északi szigetének, Hokkaidónak egykori nyelve, az ainu. A telekommunikáció és az in­formációs forradalom korsza­kában a nyelvek pusztulási fo­lyamata jelentősen felgyorsult. A politikai és a gazdasági hatal­mat gyakorlók nyelve hódít vi­lágszerte, ma, legfőképpen az angol, amit csak elősegít a szá­mítógépek forradalma. Közis­mert, hogy a komputerek ango­lul „tudnak”, pontosabban az élő angol nyelv sokszínűségéhez képest rendkívül szegényes szó­kinccsel rendelkeznek. Az In­ternet, a műholdas televíziók, mind-mind az angolszász hatást erősítik. Igaz ugyan, hogy ma 726 millióan beszélik a manda­rint - a legnépszerűbb kínait - és csak 427 millióan élnek angol­szász nyelvterületen, de az ez­redfordulóra 1,5 milliárd ember, a Föld népességének egyne­gyede tud majd angolul (is). Ma már a levelek háromnegyede, az e-mail üzenetek 80 százaléka angolul íródik. Ez a világangol azonban meglehetősen leegy­szerűsített és primitív változata az eredetinek, Shakespeare nyelvének. A tudósok szerint az angolra ugyanaz a sors vár, mint a latinra. Miként a Római Birodalom hi­vatalos nyelvéből néhány száz év alatt létrejöttek az úgyneve­zett új -latin nyelvek, úgy fog kia­lakulni a már ma sem egységes angolból a neoangol nyelvek egész csokra. Indiai-osztrák jósnő a harmadik évezredről Jót is ígér az asztrológusnő Egy mágikusnak tetsző szám, a 2000. esztendő igézetében él a világ. Mit hoz a jövő, a harma­dik évezred? A választ ezúttal egy indiai-osztrák származású jövendőmondó, Indra Shiva adja meg. Az asztrológusnő, a csilla­gokban megírt jövő kutatójának jóslata az, hogy viharos változá­sok várnak ránk 2000-re virra­dóan. Mivel 2000-ben a Szatur­nusz bolygó válik uralkodóvá naprendszerünkben, számos mozgalmas változásra számít­hatunk. Éleződnek a többi kö­zött a politikai konfliktusok a nyugati világ és az iszlám kö­zött, de emiatt úagyobb háború nem fenyeget - nyugtatja meg a kíváncsiskodókat Indra Shiva. Sajnos, a gazdasági völgy­menetnek sem vagyunk még a végén, az új évezred kezdetén is tovább nő a munkanélküliség, annak ellenére, hogy addig vi­szont némi, de csak átmeneti ja­vulás várható. A Szaturnusz uralkodó hatása miatt a termé­szeti környezetet tekintve nem sok jó vár ránk 2000-ben - jó­solja Indra Shiva. Özönvízszerű esőzésekkel és minden eddigi­nél rettenetesebb viharokkal kell számolnunk. Más gond, hogy sokak életfelfogása meg­lehetősen negatív irányúvá vá­lik, s ezért például minden eddi­ginél több olyan tömeges szek- tatag-öngyilkosságra is sor ke­rül, mint amilyen nemrég Kali­forniában volt. A mágikus dä­mm, a 2000. év beköszönte ha­talmas embertömegek számára ugyanis üzenet, jelzésértékű - a világvégét hirdető szekták nagy örömére. Jót is mond a Németország­ban élő leghíresebb jósnő: ked­vező hatással lesz a Szaturnusz az orvostudomány fejlődésére. A kutatók fáradozásainak kö­szönhetően megtalálják az AIDS és az ugyancsak milliók életét megkeserítő szklerózisz multiplex ellenszerét is. A vi­szonylagos földközelben szá­guldó Hale-Bopp üstököst vi­szont egyáltalán nem tartja ve­szélyesnek Indra Shiva. Az Univer Szövetkezet díffltb áruháza szeretettel várja régi és új vásárlóit Kecskemét, Nyíri út (Vízműdomb mellett), ahol ingyenes parkolási lehetőséget és akciós árakat kínálunk: Megnevezés: Régi ár: Akciós ár: KRISTÁLYCUKOR, 1 kg 125 114 Ft/db FINOMLISZT, Halasi, 2 kg 128 108 Ft/db OLASZ FELVÁGOTT, Zalahús 564 522 Ft/kg ZALA FELVÁGOTT 625 579 Ft/kg TRAPPISTA SAJT 699 679 Ft/kg UNCLE BEN’S RIZS, 500 g 208 167 Ft/db UNCLE BEN’S KÍNAI MÁRTÁS, 350 g 227 204 Ft/db COMPLETA TEJPOR, 400 g 516 429 Ft/db MAGNUM JÉGKRÉM, 120 ml 162 135 Ft/db CANASTA JÉGKRÉM, 2 ízben, 1 I 332 249 Ft/db TWIX MULTIPACK, csokoládé, 3 db 144 130 Ft/db MINERALIS ÁSVÁNYVÍZ, 1,51 61 55 Ft/db SZOBI ROSTOS ŐSZIBARACK, 1 I 115 99 Ft/db OLYMPOS CITROMLÉ, 1 1 124 109 Ft/db SILAN ROSÉ ÖBLÍTŐ, UT. konc., 1 I 385 339 Ft/db SILAN FRESH ÖBLÍTŐ, UT. konc., 1 I 385 339 Ft/db CLOROX HYPO, 1 I 156 146 Ft/db CHAPPI KUTYATÁP, 1250 g 225 179 Ft/db Törzsvásárlóinknak további 2% engedmény. Univer étkezési utalványokat Nyitva tartás: hétköznap 8.00-19.00-ig is beváltunk. szombat 7.00-13.00-ig UNIVER, A SOKOLDALÚ! percdíja csak 12 Ft! Felejtse el az óráját és készüljön fel a hétvégi hosszú-hosszú, kötetlen beszélgetésekre! Mert a Pannon GSM elő­fizetőinek a belföldi beszélgetés percdíja az év végéig minden hétvégén csak 12 forint a szokásos 26 forint helyett. További részletekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 l 464 6020-as. a 06 20 200 200-as vagy mobiltelefonjáról díjtalanul a 030-as telefonszámon! A kedvezmény 1997. december 31-ig minden hétvégén PANNON szombat 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig érvényes. Az árak ÁFA nélkül értendők! ?▼▼▼▼ A* élvonal« ' GSM Ne törődjön az idővel!

Next

/
Thumbnails
Contents