Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-26 / 198. szám
Augusztus 26., kedd Napkelte: 5 óra 55 perckor Napnyugta: 19 óra 36 perckor Holdkelte: 0 óra 44 perckor Holdnyugta: 15 óra 08 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 290 cm volt. A Tisza Szolnoknál -73 cm, Szegednél pedig 127 cm magas volt. Közlekedés Az 5-ös út 114-115. km-e közt körforgalmú csomópont építésének előkészületeit végzik. Az 53-as út 38+852. km-ében jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet építenek. Kaszálnak az 51-es út 185-192., az 53-as út 68-76. és az 54-es út 62-70. km-ei közt. Az 51-es út 119-126. km-ei közt szélesítik az útburkolatot. Traffipax Ma délelőtt Kecskemét lakott területén, Baján, délután Vas- kúton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Egy amerikai meghal, és a mennyországba kerül. Itt aztán nagy hangon dicsérni kezdi hazája természeti szépségeit. Az egyik mennylakónak a Niagara fenségességét, egyedülálló nagyságát magyarázza.- Ugyan - mondja a kis öreg hát a maguk Niagarája is valami?- Miért? - hökken meg az. amerikai. - Uraságod látott már valaha nagyobb vizet is?- Azt meghiszem!- No ne mondja! Ha szabad érdeklődnöm, kicsoda maga tulajdonképpen?- Noé vagyok. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 315,95 Francia frank 32,06 Japán jen (100) 166,79 Német márka 108,03 Olasz líra (1000) 110,67 Osztrák schilling 15,35 Svájci frank 131,13 USA-dollár 197,06 ECU 212,29 Westel 900 GSM akció Nokia 1611 telefon: 19.900 Ft + áfa Kiskunmajsa, Kálvária út 2/5. Tel.: 06-30/4 1 4-31 4 (27876) Sok napsütés A Nyugat-Európa feletti, hosszan elnyúló, hullámzó frontrendszer egyelőre nem éri a kontinens belsejét. Tehát ez nem veszélyezteti időjárásunkat. Északkelet felől azonban egy felhőörvény közeledik. Emiatt ma az északkeleti országrész felett már többször megnövekszik a felhőzet, ott néhol zápor, zivatar is lehet. Másutt sok napsütésre van kilátás, s csapadék sem valószínű. Általában gyenge lesz a légmozgás, erős széllökések csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő. Délután 26, 31 fok valószínű. Folytatódik az igazi nyári idő. Ma is sok lesz a napsütés, inkább csak délután növekedhetnek meg a go- molyfelhők. Csapadék azonban nem valószínű. A változó irányú szél mindvégig gyenge marad. A hőmérséklet gyorsan emelkedik, délutánra eléri a 29,31 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 24 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 23 Tisza: 20-23 Duna: 19-22 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 29 Kecskemét: 30 Jászberény: 29 Baja: 31 Tiszafüred: 29 Kiskőrös: 30 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: 20-30 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 20-30 Szolnok: 20-30 Kecskemét: 15-25 Jászberény: 20-30 Baja: 20-30 Tiszafüred: 15-25 Kiskőrös: 15-25 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Fronthatás ma sem várható. Az erős felmelegedés miatt azonban lassulhatnak reflexeink, figyelmetlenebbé válhatunk. A hosszú úton lévők időnként tartsanak pihenőt. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 34. heti nyeremények a következők: Ötös lottó 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatot 66 játékos ért el, nyereményük egyenként 315 735 forint, a 3-asokra 4507; a 2- esekre egyenként 292 forintot fizetnek. A Joker játékban nyertes szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 10 126 908 forint. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó halmozódó nyereményösszeg 293 058 513 forint. Hatos lottó 6 találatos szelvény nem volt. 5 plusz 1 találata 4 játékosnak volt, nyereményük egyenként 2 291 347 forint, az 5-ösökre 72 992; a 4 találatos szelvényekre 999 forintot, a 3 találatos szelvényekre 300 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó halmozódó nyereményösszeg 48 237 486 forint. Kirabolták a postást Kirabolták a Komárom-Esz- tergom megyei Bajna község egyik postai kézbesítőjét. Két ismeretlen férfi a bokrok mögül kiugorva teperte földre a 61 esztendős férfit. Táskájából kitépték a lánccal beleerősített és riasztóval ellátott pénztárcát, amelyben mintegy félmillió forint volt. A rablókat a tetthely közelében járó motorral várta egy feltehetően fehér színű Volkswagen Golf típusú személygépkocsi, amellyel pillanatok alatt eltűntek a helyszínről. Az ellentétek vonzzák, de legalábbis segítik egymást. Mint ahogyan ez az amerikai katona lesegítette a harckocsiról a pityergő szöszi kislányt. fotó: galambos Sándor Japán szambatáncosok A szamba megfertőzte a japánokat is. Annyira, hogy közel ötszázezer ember vett részt a tokiói szambafesztiválon. FOTÓ: FEB-REUTERS Új ünnep: anyósok napja Miért ne lehetne megülni az anyósok napját is? Ezzel a komoly javaslattal állt elő Peruban egy parlamenti képviselő asszony, bizonyos Susana Diaz. Javaslata szerint az anyósokról évente, szeptember második napján kellene országszerte megemlékezni. Indoklásul azt hozta fel, hogy az anyósok túlságosan gyakran élcelődés és gúny tárgyai. Valójában azonban Peru egyes falvaiban már évek óta megemlékeznek az anyósokról családi összejöveteleken, azok azonban - egyesek szerint - csak ürügyként szolgálnak arra, hogy bőséges alkoholfogyasztás mellett nagy lakmározást csapjanak. Susy egyébként azzal vált híressé az 1995-ös választási kampány során, hogy képviselő-jelöltként úgy jelent meg választási gyűléseken, hogy fedetlen hátsójára jelölési sorszámát, a 13-as számot festette... Boldogok a sterilizáltak? Nagy-Britanniát 2010-re hétmillió kóbor macska áraszthatja el, hacsak a lehető legrövidebb idő alatt nem ivartalanítják a cicuso- kat - figyelmeztetett a napokban a macskák védelmére alakult brit liga. A macskainvázió veszélye állítólag oly nagy, hogy a liga országos sterilizálási kampányt indít a közeljövőben - közölte a hivatal egyik munkatársa. Nagy-Britanni- ában jelenleg mintegy 7,5 millió macska él, s közülük legalább egymilliót nem ivartalanítottak. Egyetlen cicusnak ugyanis számítások szerint akár húszezer ivadéka is lehet öt év leforgása alatt. „Évente tízezerszámra születnek a kiscicák és kényszerülnek éhesen az utcákon kóborolni, védtelenül a rájuk leselkedő betegségekkel szemben” - állítja a liga, szerencsésnek és egészségesnek nevezve a sterilizált macskákat. FELHÍVÁS A kecskeméti Katona József Gimnázium 1997. szeptember 15-étől nappali tagozaton számítástechnikai szoftverüzemeItetffi képzést indít gimnáziumi érettségivel rendlekező (18-22 év közötti) fiatalok számára. Az egy tanéves képzés az MKM által előírt követelményeknek megfelelően folyik. Az év vizsgával zárul, az OKJ-ben szereplő számítástechnikai software-üzemeltető szakma elsajátítását igazoló bizonyítványt ad. A képzés ingyenes, a képzésben résztvevőket a szakmai vizsga kölétségei terhelik. Jelentkezési határidő: 1997. szeptember 10, Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon Reiter István tanár úrnál. A KJG címe: 6000 Kecskemét, Dózsa György út 3. I33023) Tel.: 76/481-583, 76/327-436, Máról holnapra » expressz apróhirdetések 50 órás SZÁMÍTÓGÉPES tanfolyam szept. 8-ától 14.000 Ft/fő. TORDAI Számítás- technika. 76/412-738. Kétműszakba, takartó és mosogatónőt azonnal felvesz a Libertó Kávéház, Kecskemét, Szabadság tér 2. Kecskeméten, Március 15. utcában, II. emeleti, 2,5 szobás, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni: este, 76/497-088, vagy 76/325-010, egész nap. 1982-es és 1978-as óvj. dízel Golf 195 E, ill. 185 E forintért'eladó. Tel.: 30/639-361 2 db magyartarka bikaborjű eladó. Tel.: 78/346-259 500 hl-es álló, üvegszálas, borostartályok eladók. Tel.: 20/394-112 82-es Lada eladó. 20/236-123. 88-as évj., 2 ütemű Wartburg, 1999. 05. hóig műszakival eladó. Tel.: 78/411-286 A LORD BÖNGÉSZDÉBE extra áru érke- zett. Vállfás áru -40%! AKKUMULÁTOROK és TRIÓN kvarccsöves elektromos kályha, kedvező áron! Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 2105 Lada, 7 éves, 60 E Km-rel és szőlő- Akkumulátor, új, 55 A/h eladó. 30/389- daráló eladó. Tel.: 78/381-638 387. 25 q irsai szőlő eladó. Tel.: 78/413-565 Audi 80D, 88-as eladó. 77/420-884. 3 éves sodrott, hasas kanca eladó. Tel.: 78/426-794 4 éves, heréit, fekete-deres igásló eladó. Érd.: 78/445-280. 88-as VW Passat TD kombi, fehér, 690.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/530-731 Aug. 12-én, éjjel behatoltak a Kecskemét, Pillangó u. 10. sz. alatti házba, ahonnan 1 millió Ft készpénzt, 700.000 Ft értékű arany ékszert, Zsolnay, Herendi porcelánokat, Sony videót és nagyobb értékben parfümöket elvittek. A nyomravezető nagyobb összegű jutalomban részesül. Bejelentés: 76/493-318. Billencs LIAZ eladó. 30/453-159. Bontott vasváz 25x20 és 12,5x20-as eladó. Érd.: 78/413-826 és 78/413-291. Búza eladó. Érd.: Tázlár, Soltvadkerti u. 1. T.: 78/355-162, 60/387-793. Búza és kölesszalma eladó, Kméten. 06- 20/415-540. Cement kedvezménnyel! 30/438-950. Csengőd központjában családi ház eladó. Tel.: 06-30/458-028 Dalmata kiskutyák eladók. Érd.: este, 78/312-138. Eladó 90-es 126 PF. Irányár: 210 E. Suzuki Swift Sedan 1.3 GLX 94-es. Irányár: 1 M 90 E Ft. Tel.: 06-20/567-314 FIAKER, 5 tonnás, fixes német pótkocsi, 1 db fajtiszta póni eladó. Tel.: 78/464-204 HOLLAND BÁLÁSRUHA ELADÓ. 06-20- 290-066. Műanyagtartály, 25 m3-es és Kemper 2/10-es fűkasza eladó. T.: 78/381-831, 19 h után. Hoffman centrírozógép eladó. Tel.: 20/240-345 Jamaha TZR 250 R eladó. Tel.: 78/346- 259 Japán robogók eladók. 76/378-280 Kecskemét, Vacsi közben, Nagy Lajos király krt-i 48. tsz. 2. sz. alatti 71 m2-es, egyéni gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: napközközben 76/411-392,19 h után 76/411-090 Kecskemét, Irinyi u. 27. III/8. sz. alatt 54 m2-es, 2 szobás, felújított lakás, tágas konyhával eladó. Érd.: 76/493-380 v. a helyszínen, 18-20-ig. A Kodály-iskola (Kecskemét, Dózsa Gy. út 22.) felvételre keres népművelés és magyar-történelem vagy ének szakos tanár munkatársat és takarítót. Lada 1200S, 82-es eladó. Érdeklődni lehet: 76/378-300-as telefonon. Lada 2107. 90. évj. friss műszakival sürgősen eladó. 30/375-668 Mercedes 240D 1979-es óvj., felújított motorral, áron alul eladó. Tel.: 30/452-940 Mélyhűtőpult 1000 l-es, polcok 70 méter, pénztárgép eladó. 76/461-615. Parancsnoki UAZ 86 eladó. 78/456-184. Samara, gázos, 5 ajt. eladó. 30/389-387. Sarok ülőgarnitúra, dohánybarna, ágygépes, 3+2+2 fotel eladó. T.: 78/355-003. Seat Terra 1,4D, 93. óvj. kisáruszállító, fehér, 2 óv műszakival eladó. Kiskunhalas, Bajza u. 10. 77/423-623, 06-30/639-079. Skót fajtiszta kölykök eladók. Hó végén elvihetők. 79/354-321. Suzuki Samurai felújítva, extrákkal eladó. 06-20/217-633. Suzuki Swift Sedan GLX 94-es extrákkal, kevés km-rel eladó. Tel.: 06-20/366-696, 79/421-971 Szalma eladó. Kis bála 60, nagy 850 Ft. 06-20/415-540. Szeged belvárosában 2 szoba, összkomfortos, gázfűtéses lakás 2-3 diáklány részére kiadó. Érd.: 62/314-759, 78/321-279. Új utánfutók eladók. Tel.: 79/321-167 VW Jetta 85. óvj. 1,6D eladó, cserélhető. 30/287-132. VW Passat 95.11. havi évj., Magyarországon vásárolt, eladó. Érdeklődni lehet: 06- 20/563-419-es telefonon. VW Passat 1,6TD, 87. évj. eladó. Tel.: 77/495-169 Wartburg 10 éves, friss műszakival eladó. 77/460-932, este. Wartburg kombi, 2 ütemű, padlóváltós, 87- es évjáratú, 1 óv műszakival eladó. 78/407- 373. ZBC-300 jó állapotú zúzó-bogyózó és serleges felhordó eladó. Érdeklődni lehet: 06- 20/625-667-es telefonon. Értesítjük a lakosságot, hogy a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. (Kecskemét, Béke fasor 71/A) az amerikai szövőlepke irtását az alábbi helyeken végzi. 1997. 08. 25-26.: Kecskemét város közterületei; 1997. 08. 26.: Nagykőrös város közterületei; 1997. 08. 27.: Kiskőrös város közterületei. Alkalmazott vegyszer: FENDONA 10 EC, mely méhekre, halakra kifejezetten veszélyes. Esős idő esetén az időpontok változhatnak.