Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-23 / 196. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1997. augusztus 23., szombat Ollóval csillapított vérzés Kutyaharapást szőrével - ezen az ősi elven működik az az új­fajta, elektromos sebészolló, amelyet jelenleg tesztelnek a brit kórházakban. A különleges műszer nagymértékben meg­könnyíti az operáló orvosok munkáját, mivel a betegen ej­tett vágás után azonnal elállítja a vérzést. A PowerStar nevű ollóban lévő kisfeszültségű áram hőt fejleszt, ami felgyorsítja a vér­alvadást, pillanatok alatt el­zárva a sebet. A kísérletek so­rán az operációk időtartama több mint 4 órával, a betegek vérvesztesége pedig 90 száza­lékkal csökkent. A hatásos eszköz vizsgálata fél éven belül befejeződik, s a szakemberek szerint rövidesen mindennapos eszköz lesz a műtőkben. Vicces belga villamosszék Hátborzongató mókával szó­rakoztatják az üdülőket Belgi­umban. Bárki „meghalhat” a villamosszékben, miközben belekóstolhat a saját kivégzé­sébe. Utána írásos igazolást kap arról, hogy kiállta a sok ezer voltos áramütést. A villamosszéket egy ten­gerparti üdülőhely vidámpark­jában helyezték üzembe. Aki­nek éppen kedve támad a saját kivégzésére, az beleülhet az eredeti amerikai villamosszé­kek pontos másába. Miután kényelmesen elhelyezkedett, választhat az erős vagy a gyenge változat között, majd bedobja az automata nyílásába a „kivégzés” árát. Abban a pil­lanatban elkezdődik a „halá­los” mutatvány. A „halálra­ítélt” nem is tudja talán, hogy - miután a villamosszék fából van, és a fa nem vezeti az elekt­romos áramot - végül is nem a nagyfeszültségű áramtól re­meg minden porcikája, hanem egy mechanikus szerkezet idézi elő a „halálos” vibrálást. Az EBM-ekhez is jó lesz a Microsoft szoftver Az amerikai IBM cég azt ter­vezi, hogy képessé teszi üzleti számítógépeit a Microsoft Windows NT szoftverének fut­tatására, így próbálva csapást mérni a konkurens számítógép- gyárakra, amelyek gépei a nép­szerű Microsoft rendszerrel működnek. Az AP jelentése szerint az IBM AS400-as és AS400e gé­peihez a jövő év elejétől kezdve árulja majd a kiegészítőt, amellyel a masinák képesek lesznek az NT program futtatá­sára is - természetesen az IBM szoftverei mellett. Az AS400e géppel egyébként a cég hétfőn rukkolt elő. Ez a komputer csaknem ötszörte nagyobb fel­dolgozó kapacitással szolgál, mint azonos árú „kollégái”. Ara 8 ezer és 1,2 millió dollár kö­zött van. Tevék a Brandenburgi-kapunál. Huszonöt fős tevecsapat érkezett az Egyesült Arab Emirátusokból, ahol múlt vasárnap versenyen vettek részt. Európában ilyesfajta viadalt még nem rendeztek. fotó: feb-reuters Szemfüles Mickey Az Egérbirodalom tovább ter­jeszkedik: a Disney vállalat bejelentette, hogy az Egyesült Államokban országos rádióa­dót kíván indítani. A célcsoport - akárcsak a rajzfilmek és az azokhoz kapcsolódó játékok esetében - az 5-9 éves kisgyere­kek köre, de a műsorokat úgy ál­lítják össze, hogy a szülők is él­vezhessék. Az adásidő 90 száza­lékát popzene teszi majd ki. Eladó! Kecskemét, Petőfi S.u. 12. szám alatti 2 szobás lakás. v Érd.: tel.: 76/441-362 m, PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FIGYELEM! Háziasszonyok NE DOBJA KI használt ruháit rongyszőnyeget készítessen belőle. Hozza el hozzám és én elkészítem. Cím: Tiszakécske, Táncsics M. u. 26. Tel.: 76/442-019 (32348) A Vinexport Rt. Kiskőrös, Sárkány J. u. 9. gyakorlattal rendelkező azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a 78/311-132 számú telefonon lehet. § A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA 1997. AUGUSZTUS 25-31-ig Herczeg Kata értelmezi a csillagok állását KOS (III.21.-IV. 20.) OROSZLÁN (VII. 22.-VIII. 22.) NYILAS (XL 23.-XII. 21.) Szerelem: Az utóbbi időben mind gyakrabban gondol arra, hogy csalá­dot kellene alapítania. Ha már túl van egy váláson, alaposan fontolja meg, hogy belevág-e újra. Ha igen, most itt van a kedvező alkalom. Hivatás: Kedvező az időszak arra, hogy nyil­vánosság elé lépjen ötleteivel, tervei­vel! Segítőtársakat, protektorokat is talál célja valóra váltásához. Szerelem: Ne legyen bizalmatlan! Van ön körül néhány olyan ember, aki nem érdekből, hanem érzelmi alapon közeledne. Hivatás: Ameny- nyiben új vállalkozásba kezd vagy új munkahelyre törekszik, több támoga­tója is akad, mint amennyire szük­sége lenne. Bízzon bennük! Egyedül aligha lesz képes céljait valóra vál­tani. Elkél a segítség! Szerelem: Már az új kapcsolat lehető­ségétől is teljesen kivirul. Új érzésekre vágyik, most alighanem úgy érzi, ka­litkában él, ahol mindene megvan ugyan, de rab. Hivatás: Ha a közel1 múltban váltott munkahelyet, esetleg szakmát, akkor most teljes erőbedo­bással próbál bizonyítani. Ha maradt a régi helyén, akkor mind erőteljeseb­ben foglalkoztatja az újítás. BIKA (IV. 21.-V. 20.) C71I7 (VIII. 22.-IX. 23.) BAK (XII. 22.-1.20.) Szerelem: Nehéz időszak ez a párkap­csolatban. Elsősorban a partnere mi­att. Most többször is olyan vita kere­kedik kettőjük közt, amelyet a társa provokál. Hivatás: Kellemesen csa­lódik közvetlen munkatársaiban. Se­gítőkészségük meglepi, az új helyzet új reménnyel tölti el, s még önmagát is képes felülmúlni, hogy előttük is bizonyítson. Szerelem: Érdemes volna leülnie a partnerével, hogy megbeszéljék az elmúlt időszak eseményeit, így nem halmozódna egyikükben sem a fe­szültség! A társa mind gyakrabban érzi úgy, hogy háttérbe szorítja. Hi­vatás: Végre nemcsak erkölcsi sikert arat munkájával, hanem anyagi elis­merésre is joggal számíthat a közel­jövőben. Szerelem: Próbál menekülni otthon­ról, mert a család egyre nyomasztób­ban hat egész gondolkodásmódjára. Szép kilátása van arra, hogy valaki a munkahelyén nem csak kollégaként fogja kezelni. Hivatás: Olyan felada­tot kap, amihez kedvet érez ugyan, de nincs hozzá elég felkészültsége. Ha ennek ellenére elvállalja, igen­csak beleizzad, mire teljesíti. IKREK (V. 21.-VI. 21.) MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) VÍZÖNTŐ (1.21.-n. 20.) Szerelem: Feledi az elmúlt időszak összes búját-baját, sőt örömét is, mert a most bontakozó kapcsolat arra ösz­tönzi, hogy szakítson eddigi életével. Ne feledje, nem is olyan régen még érte lángolt ugyanígy! Hivatás: Felet­tesei előtt próbál a legjobb színben fel­tűnni, ők azonban gyorsan felismerik erényei mellett a hibáit is. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Hiába próbál új színt vinni a kapcsolatába, a partnerét most va­lami egészen más foglalkoztatja. Nem feltétlenül új kaland. Esetleg munkahelyi gondok nyomasztják. Hivatás: Elsősorban szellemi mun­kára alkalmas napok következnek, a fizikai tevékenység egyébként sem önnek való. A héten megír minden elmaradt levelet. Szerelem: A következő napok sok meglepetést tartogatnak. Az elsőre talán már hétfőn számíthat. Ne le­pődjön meg, ha olyasvalakitől kap ajánlatot, akiről álmodni sem mert. Hivatás: Kellemetlenül érzi magát a munkahelyén. Most kicsit minden összejött, de azért nem kell rögtön a felmondást fontolgatnia! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: A szakítás nem törvény- szerű, de ha a régi partnere mellett ma­rad, akkor vállalnia kell a színjátszást, márpedig ahhoz se kedve, se tehet­sége. Új kapcsolatát még sokáig titok­ban tudja tartani. Hivatás: Anyagi helyzete egy váratlan esemény miatt igencsak meginog. Családja azonban nem veszi tudomásul, és továbbra is költekezik! Szerelem: A közeljövőben többször is az lesz az érzése, hogy a partnere nem érti meg önt. Ha ez így lenne, feltétle­nül gondolja végig, mi változott kettő­jük között. Lehet, hogy túl önző lett, vagy a munka foglalja le annyira, hogy nem jut idő a társára? Hivatás: Az utóbbi időben túlhajtotta magát. En­nek ugyan megvolt az anyagi haszna, de ki fog merülni! HALAK (II. 21.-III. 20.) Szerelem: A bolygók kedvezően hatnak érzelmi életére, s még inkább arra, hogy törvényesítse eddigi kapcsolatát. A há­zasság terve ezúttal nemcsak önben me­rül fel, hanem apartnere is szorgalmazni fogja! Hivatás: Bizonytalan helyzete abból fakad, hogy akikre korábban számított, most nincsenek a közelében, egyedül pedig képtelen dönteni. Nyárlőrinc község önkormányzata pályázatot hirdet falugondnoki állás betöltésére. Pályázati feltételek:- erkölcsi bizonyítvány- rövid önéletrajz- legalább 8. ált. iskolai végzettség- gépkocsivezetői jogosítvány- állandó nyárlőrinci lakhely- 2x5 napos bentlakásos tanfolyam vállalása. Bérezés: a közalkalmazotti törvény besorolása szerint. A pályázat beadási határideje : a megjelenést követő 15 napon belül, az önkormányzat polgármesteréhez. Bővebb felvilágosítást az önkormányzat polgármesterétől vagy jegyzőjétől kaphatnak az érdeklődők. (32516) MOL-IP-KER Kft. Fürdőszoba-Műszaki Kisáruház Tiszakécske, Szolnoki út 11. Tel.: 76/443-540 A megyében a legolcsóbban! Csempe* és padló burkolólap-vásár Tiszakócskén a Fürdőszoba-Műszaki Kisáruházban Gránitlapok 1.300 -1.700 Ft Padlóburkoló lapok 1.050 -1.500 Ft Csempe 1.100 -1.400 Ft Fürdőkád 9.000 Ft-tól Továbbá kaphatók: szaniteráruk, csaptelepek, fürdőszobai kiegésztők, vízszerelési anyagok, kerti bútorok, előszobabútorok, elektromos kisháztartási gépek, villanyszerelési anyagok. OLCSÓ vasanyagok, betonvas és zártszelvények minden méretben. Cégünk a FÉG termékek hivatalos márkaképviselője, teljes választékával állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. FÉG termékeket díjtalanul beüzemeljük és vállaljuk karbantartását, garanciális és garanciaidőn túli javítását. Várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva: hétfőtől-péntekig: 8-16.30-ig (32445) szombaton: 8-12 óráig Pályázati felhívás Lakitelek Önkormányzat, mint tulajdonos értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait: a. Ingatlan megnevezése: Szolgáltatóház ingatlan helye: Lakitelek, Ifjúság u. 687/2 hrsz. Irányár: 4.500 E Ft + áfa Fizetés módja: egyösszegben és készpénzben Birtokbavétel időpontja: 1998.februári. b. Ingatlan megnevezése: Lakóépület Ingataian helye: Lakitelek, Széchenyi krt. 100. sz. 1155 hrsz. Irányár: bruttó 4.300 E Ft. Fizetés módja: egyösszegben és készpénzben Birtokbavétel időpontja: szerződést követő 30 napon belül Az ajánlattevők az ajánlattétellel - melyet-zárt borítékban ingatlan értékesítés, A, B fel­irattal ellátva - egyldőban az ingatlan meg­hirdetett áfa nélküli Irányárának 2,5 %-át kö­telesek bánatpénzként megfizetni a Polgár- mesteri Hivatal pénztárába. A pályázatokat Lakitelek Polgármesteri Hivatalba 1997. szeptember 15-én déli 12 óráig lehet benyújtani. A pályázatokat a Képviselő-testület 1997. szeptember 26-ig bírálja el. A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot sikertelennek minősítse. (32446) TTam-ker MŰSZAKI DISZKONT Tiszakécske, Szolnoki u. 21. T./fax: 76/443-377 Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 2. T./fax: 76/463-146 NYÁRI VÁSÁR RENDKÍVÜLI ÁRENGEDMÉNNYEL! TV-k, videók 8-14.000 Ft-tal Hűtők, fagyasztók 4-11.000 Ft-tal Gáztűzhelyek 5- 7.000 Ft-tal Automata mosó- és és mosogatógépek 10-14.000 Ft-tal kaphatók olcsóbban! Továbbá számos HÁZTARTÁSI KISGÉP és SZÓRAKOZTATÓ ELEKTRONIKAI cikk kapható 10%-35%-os ÁRENGEDMÉNNYEL! Vásárlásaikat a legkedvezőbb hitelekkel segítjük! 32453 A KER-KONTIR Kereskedelmi és Számviteli Kft. Számviteli Üzletága ÖNNEK és társaságának \ teljes körű könyvvezetési lehetőséget kínál. KÉR 0M =7 Ellátja képviseletét a társadalombiztosítási, adóigazgatási szervek felé.- Részvénytársaságok,- kft.-k, bt.-k,- tőzsdei brókercégek jelentkezését várjuk. Jöjjön el hozzánk a Tiszakécske, Tiszabög 159. sz. alatti irodánkba, vagy hívja a KER-KOI\ITIR Kft.-t, a 76/441-493, 441-556-os telefonokon! tn

Next

/
Thumbnails
Contents