Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-02 / 179. szám
Tommy Lee Jones és Will Smith a Sötét zsaruk című produkcióban kergetik a rakoncátlan idegeneket. A marsi siker táplálta amerikai űrőrületben két űrfilm került a kasszasikerlista élére. Bemutatója első három napján 30,5 millió dollár bevételt hozott a mozipénztáraknál a Men in Black (Sötét zsaruk) című film, amelyben Will Smith és Tommy Lee Jones titkosrendőrként védi a Földet űrgengszterek ellen. E film két hete megy az amerikai mozikban, eddig 140 millió dollár volt a bevétele. A második helyezett a Contact című film volt, amelyben Jodie Foster űrlényekkel kapcsolatot kereső tudóst alakít. Ezt most, a hét végén kezdték vetíteni és rögtön 20,5 millió dollár bevételt hozott. A tízes listára csak egyetlen másik új film került fel, a kilencedik helyre 2,6 millió dolláros induló (levétellel, az a Simple Wish című gyerekfilm, amelyben Martin Short és Kathleen Turner játszik huncut varázslót. A tízes lista harmadik helyezettje a harmadik hete vetített Face/Off című film volt, 12,3 millió dolláros háromnapi bevétellel. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a nyár eddigi abszolút csúcstartója mégiscsak Steven Spielberg filmje, az Elveszett világ, amely 230 millió körüli bevételnél tart. Az újság lapjairól videóra Lina Maggure, a Penthouse néhai sztárja volt az egyik első modell, aki nem elsősorban a népszerű lap, hanem annak videokiadványai révén vált ismertté. Kutyák intelligenciája Beverly Cuddy állatpszichológus megállapítja, hogy a kutyák intelligencia-szintje igen változatos lehet. A kutatások szerint a legokosabb fajták listájának élcsoportját a Border Collie-k, a németjuhászok, a dobermanok, az uszkárok, a rottweilerek és a spánielek vezetik. A legbutább, finomabban fogalmazva legkevésbé okosak pedig az ír szetterek, az afgán agarak, a dalmát terrierek, a beaglek, a boxerek és a bulldogok. Édesapja nyomdokaiban jár a hároméves Deion tían- ders. Minden évben egy alkalommal a híres baseballjátéko- sok gyerekei is fellépnek egy ütés erejéig a Cincinatti Reds csapatában, mint idén az Atlanta Braves ellen. feb-fotó Jackson hanyatlás közben MAGAZIN-HÍREK Michael 50 ezer néző előtti koncerten, Bázelben. FEB-Foto Néhány éve még a közönség bálványa volt, ma már csak leghűségesebb rajongói tartanak ki mellette. Michael Jackson hanyatlása, úgy tűnik, megállíthatatlan. Nem elég, hogy pedofil botrányai világszerte felháborodást váltottak ki, de legújabb albumai sem fogynak úgy, ahogy azt a menedzserek szerették volna. A Blood on the Dance Floor című felemás remix-CD-n mindössze öt új dalt hallhat a Robotboltosok Különleges kiszolgálás várja a vásárlókat egy újonnan nyílt japán áruházlánc üzleteiben. A Robo Shop Super 24 nevű boltokban ugyanis kizárólag robotok dolgoznak. A vevő a polcokon látható 2000 mintából választhatja ki a számára megfelelőt, majd beírja a kódját a billentyűzetek valamelyikén. Ekkor a raktárban szorgoskodó robot megkeresi a kiszemelt portékát és a pénztárhoz vezető csúszdára teszi. Ott egy másik masina megállapítja az árát és elintézi a piszkos anyagiakat. A bolthálózat komoly sikert aratott a vevők körében. Sophia Loren es Robert de Niro legutóbb a moszkvai filmfesztivál sztárvendégei voltak. Nem csoda: mindketten életműdíjban részesültek. fotó: feb-reuters nagyérdemű, a többi felvétel bizony nem más, mint a régiek újrakevert változata. A régi meg már egy kicsit unalmas... Tarzanok. Nagyon rámozdultak a régi jó Tarzan-té- mára Hollywoodban. Már forgatják az új mozi változatot, mely leginkább E. R. Burroughs eredeti regényéhez akar hasonlítani. A majomember párducbőr alsógatyáját Caspar Van Dien ölti magára, aki é nyáron a Starship Troopers (Csillaghajó harcosok) című monumentális sci-fiben játszik majd. Jane szerepében pedig Jane March tetszeleg, az a hölgyemény, aki Bruce Wil- lisszel olyan jól megértette magát az Ej színe című erotikus thrillerben. 1998 nyarán aztán egy egész estés Disney-rajzfilmben bukkan majd fel megint a dzsungel fia. UFO-k után Godzilla. A jövő év végén tervezik bemutatni Roland Emerich és Dean Devlin (A függetlenség napja szerzőpárosa) új szuperprodukcióját, a Godzillát. A régi szömyfilm újrafeldolgozásában valószínűleg Jennifer Ariston, Matthew Broderick és Jean Reno (Leon, a profi) kapnak majd szerepet a pikkelyes dinószerűség mellett. Swarci, a legenda. Az éppen 50 éves sztár máris új szerepben mutatkozik Mr. Freeze után. Az I am le- gend-ben egy biológiai háború következményeinek felszámolásáért harcol a mutánsok ellen. Állítólag ebből komédia lesz!