Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
Augusztus 18., Napkelte: 5 óra 44 perckor Napnyugta: 19 óra 51 perckor Holdkelte: 19 óra 46 perckor Holdnyugta: 5 óra 32 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 325 cm volt. A Tisza Szolnoknál 28 cm, Szegednél pedig 195 cm magas volt. Közlekedés Az 50-es úton az autópálya la- josmizsei déli kivezető szakaszától a régi Y-elágazásig teljes útzár lesz 7-12 óráig. A forgalmat az autópályára terelik, a pályának ezen a szakaszán nem kell fizetni. Az 54-es út 58+440. és az 53-as út 37+852. km-ében a gyalogátkelőhelyekhez jelzőlámpát telepítenek. Útszűkület és 30 km/órás sebességkorlátozás lassítja majd a közlekedőket. Az 51-es út 119-131. km-ei közt útreha- bilitációs munkálatokat végeznek, útszűkületre és 40 km/órás sebességkorlátozásra számítsanak az erre közlekedők. Trafíipax Ma délelőtt Kecskemét lakott területén, az E75-ös számú úton, Baján, délután Kiskunfélegyháza lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Névcsere Egyszer két vadász a hirtelen kitört vihar elől egy egy farmer özvegyének házába menekül. A következő évben találkoznak.- Mondd, ugye elcsábítottad tavaly az özvegyet? -kérdi az egyik.- Hát, megtörtént - feleli a haverja.- És az én nevemen mutatkoztál be neki, ugye?- Valóban. Csak nem született egy kisbabája?- Nem. csak meghalt szegény a múlt héten, és rám hagyta a házat és százezer dollárt.. Sok napsütés Ma az ország legnagyobb részén igazi nyári időre lehet számítani. Sok lesz a napsütés, és csak néha növekszik meg kissé a gomolyfelhőzet. Az Alpok fölött hatalmas felhötömb található, mely nyugati megyéink fölé is benyúlik. Ezért ou többször megnövekszik a felhőzet, és egy-egy zápor, zivatar is valószínű. A keleti, délkeleti szél általában mérsékelt marad, legfeljebb zivatarok környezetében erősödik meg átmenetileg. A csúcshőmérséklet 25, 30 fok között, nyugaton kevéssel 25 fok alatt alakul. A megyében ma is igazi nyári időre lehet számítani. Csupán néha növekszik meg a gomolyfelhőzet, alapvetően a napsütés lesz a jellemző. Eső nem várható. A délkeleti, keleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet csúcsértéke a sok napsütés hatására eléri a 27,28 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 24 Velencei-tó: 24 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 23 Tisza: 20-23 Duna: 19-23 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 28 Kecskemét: 28 Jászberény: 27 Baja: 27 Tiszafüred: 28 Kiskőrös: 27 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-35 Velencei-tó: 25-35 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 30-45 Szolnok: 20-30 Kecskemét: 20-25 Jászberény: 20-30 Baja: 20-25 Tiszafüred: 20-30 Kiskőrös: 20-25 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ország nagy részén nem várható fronthatás, ez alól a délnyugati megyék a kivétel. Ott melegfronti hatás kezdődik. A Dunántúl nyugati felén előfordulhatnak vizes, csúszós útszakaszok, másutt szárazak lesznek az utak. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Vadászati kiállítás nyílt Balotaszálláson a Rákóczi Vadásztársaság gyűjteményébe tartozó trófeák és erdei állatok kitömött maradványaiból. A művelődési házban a kicsik és a nagyok is testközelből csodálhatták meg az értékes trófeákat. fotó: pozsgai Ákos Baján a Tóth Kálmán-emlékmű a városi galambok pihenőhelyéül is szolgál. Harcos István építőmérnök ingyen elvállalta, hogy a szobrot vegyszerekkel megtisztítja és a következő 10 évre konzerválja. fotó: király László Ismét tízezer forintos ajándékcsomag a nyeremény Újabb nyertest sorsoltunk az „Ajánljuk magunkat - ajánljon ön is” című akciónkban, ezúttal az augusztus 10-éig beérkezett ajánlatok közül. Előfizetőink ismerőseik, barátaik köréből előfizetőnek ajánlhattak bárkit a lapban megjelent szelvény kitöltésével, levélben vagy akár telefonon is. Ha az ajánlott személy előfizető lett, a beküldő megkapta a kiválasztott ajándékát és részt vett a sorsoláson. A sikeres ajánlók szelvényei közül a Pest megyei Kocséron lakó Sárai Szabó József kedves előfizetőnkét húztuk ki, a tízezer forintos ajándékcsomagot házhoz visszük. Az akció folytatódik, szeptemberben újra sorsolunk! Mesterségek ünnepe a Várban Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Mesterségek ünnepe című program- sorozatát. A magyar népművészek találkozójának augusztus 20-24. között a Budavári Palota területe ad otthont. A Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódó rendezvénysorozatot augusztus 20-án a mesterek és a táncosok zenésdíszes menete, az aratófelvonulás nyitja meg fél egykor. Ezután a Mátyás-templom melletti színpadon ünnepélyes kenyérszentelést tartanak. Az ötnapos rendezvényen működő műhelyekben a legkiválóbb magyarországi kézművesmesterek: fafaragók, szövők, kádárok, kékfestők, nemezkészítők, kovácsok, csipkeverők, kosárfonók és fazekasok mutatkoznak be. A Várban felállított három színpadon magyar és külföldi zenekarok és táncegyüttesek lépnek fel. A Palota előtt vásári komédiások, artisták, utcaszínházasok és bábjátékosok szórakoztatják a látogatókat, gondoskodnak a vidám hangulatról. Az Év mestere díjat augusztus 23-án 18 órakor adják át a legjobbnak, utána pedig megtartják a Mesterek bálját. A Várba látogatókat hagyományos kirakodóvásár és esténként táncház is váija. Ha a nő nem megy a vízhez... Kérés nélkül is kapnak frissítőt. Az olasz Adrián sem lehet ség van. Ez a lovagias fia- állandóan napozni, mert az talember gondoskodik róla, nagyon egészségtelen. Egy hogy a hölgyek megkapják kis frissítőre mindig szűk- azt, ami a hőségben jár. A virsli atyja 225 éves lenne Idén 225 éve született Georg Lahner, aki feltalálta a virslit: azt a bélbe töltött, húsból készült, enyhén füstölt, megfőzni való valamit, ami mustárral vagy tormával fenséges. A nagy embernek születésnapja alkalmából születési helyén, a svájci Gasseldorfban emlékművet állítottak. A férfi az osztrák fővárosban 1804- ben alapított egy hentesboltot, s egy évvel később feltalálta, majd elkezdte gyártani a frankfurti virslit. Az új találmány gyorsan népszerű lett, hamarosan az osztrák császári család tagjai is szívesen fogyasztották. A finomság magyar neve is az eredeti találmányból ered: németül a virsli Würstchen, osztrákosan Würstel - ez utóbbiból lett a magyar virsli. Üzenetváltás palackpostával Szokatlan helyről érkezett palackpostára bukkant egy új-zélandi férfi egy Wellington közelében fekvő tengerparti strandon: az üveget sok ezer kilométerrel távolabb, Dél-Afrikában vetették a tengerbe. Mint az AFP hírügynökség beszámolt róla, a szerencsés megtaláló egy címmel ellátott üzenetet talált a műanyag üvegben. Azonnal írt a feladónak, aki hosszú válaszleveléhez - talán jutalomképpen - egy tízdolláros csekket is mellékelt. A feladó, a nyugalmazott pilótaként az- Egyesült Államokban élő George Ries egyébként tizenöt hónappal korábban, Fokváros környékén hajózva vetette a tengerbe az üveget. Ries nem először kísérletezett hasonló üzenetváltással. Az utóbbi hat évben összesen hatvanhárom palackot hajított a vízbe, ám próbálkozásait nem koronázta nagy siker, hiszen a mostanit leszámítva csak egyszer kapott választ. Grimasz a maszkok között Az alkotó is jó lenne kiállítási darabnak, feb-reuters Ez a tajvani művész kínai szellemmaszkok készítésével foglalkozik. Az elmúlt tíz évben mintegy 1250 darabot alkotott, ezekből nyílt most múzeum. Lottó A 33. heti nyerőszámok a következők: Ötös lottó 10, 11, 21, 54, 63. A Joker-szám: 279316. Hatos lottó 1, 3, 18, 25, 26, 43. A pótszám: 34. r- P0LIKARB0NÁT N törhetetlen műanyag lapok építését, szerelését, forgalmazását, teraszok, télikertek, bevilágítók- LAKATOS szerkezetek gyártását, szerelését- HORGANYIemez és csatornarendszer építését, forgalmazását- HŐSZIGETELÉST épületek külső-belső felületén- RIGIPS lap építését, szerelését vállalja: P0ZSÁR és TÁRSA Kft. v Tel./fax: 76/471-338; 30/639-974 (32313) ^