Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-12 / 187. szám

1997. augusztus 12., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC III. Mennyit kerestél, haver? Amikor nagy dolgok vannak, és országos a probléma, énne­kem mindig Lajosmizse jut az eszembe. Tudniillik a nagy gond kicsiben mindig ugyanaz, csak le kell fordítani magyarra. Itt vannak például ezek a nagy fizetések. A miniszter, a privatizáció előtt álló bank ve­zérigazgatója, a tévéalelnök és a többiek javadalmazása kap­csán mindig az a lényeglátó kérdés jut az eszembe, amit mi már a hatvanas évek elején föltettünk egymásnak a főut­cán összefutva, húsvét hétfő­jén. Mi, gyerekek. Az egy­szerű kérdés pedig így hang­zott: mennyit kerestél? Ott ugyanis az volt a szo­kás, hogy a gyerekek kötele­zően elmentek locsolkodni húsvétkor. Ez nyilván egy szép néphagyomány tovább­élése volt a rideg szocialista körülmények között, de ezen­kívül még valami. Színezte az a fajta funkcionális közérzet, amely korokon és rendszere­ken ível át, és amit a Szovjet­unióban végzett közgazdászok hivatalból észre sem vettek. Ez az alapkérdés pedig - ismétlem Mennyit kerestél? A lajosmizsei locsolkodást és a jelenkori közpénzből fi­nanszírozott fizetések, végki­elégítések közötti összefüggé­seket pedig a következőkben kísérlem meg bizonyítani. Annak idején is megvolt a nagyon határozottan kialakí­tott és szigorúan betartandó ta­rifa. Akinek rokona volt a fa­luban, az húsz forintot kapott tőle, a szomszéd vagy ismerős tíz forinttal díjazta a locsolo- lást, idegenek meglocsolása esetén, amennyiben hagyták, két forintot volt szokás leszur­kolni. Tiszta ügy, semmi két­ség, kölni csurran, pénz a zsebben. Igen ám, de amikor a gye­rekek összetalálkoztak a főut­cán, húsvét hétfőn, kora dél­után, komoly társadalmi fe­szültségeket okozott az aznap létrejött jövedelmi differencia. Ugyanis akinek sok rokona lakott Lajosmizsén, az a fönt elemzett tarifák szerint sokat is markolt, akinek az apja meg külföldről nősült, annak szeme koppant. Nos, nem szívesen panasz­kodom, de igen hátrányos helyzetű gyerek voltam akko­riban, mivelhogy az egész ro­konság a Dunántúlon lakott. Maradtak a szomszédok, meg az ismeretlenek. Mármint pumpolás szemszögéből. Ke­vés volt a bevétel, igaz, a gát­lástalanságom se volt még ak­koriban kereskedelmi tényező. Kétforintosokból is össze le­hetett ugyan hozni egy na­gyobb summát, de azért a he­lyi rokonokkal rendelkező lo­csolóversenyzők abszolút nyerő pozícióból indultak. A nemrégiben lemondott közszolgálati tévéalelnök végkielégítése állítólag 22 millió forint. Pontosabban nem is végkielégítés, hanem lelépési pénz. Ennél nagyobb marhaságot már nyelvileg is nehéz kita­lálni, pedig a magyar nyelv - mint tudjuk - oly hajlékony. Erre az új kifejezésre gondo­lok, hogy lelépési pénz. Arról van ugyanis szó, hogy ezekkel az emberekkel úgy kötnek szerződést, hogy még akkor is kifizetik az elmaradt bérüket, ha saját maguk mondanak föl. Ha kirúgják őket, akkor meg pláne. Ebben az a szép, hogy qki a szerződést megköti, az is a mi adónkból kapja a fizeté­sét, és akivel megállapodik, az is ebből tömi majd meg a zse­bét. Tudják, olyan ez, mint amikor annak idején Brezs- nyev elvtárs elrendelte, hogy időszerű lenne egy Lenin-ren- det adni már Brezsnyev elv­társnak. Mondhatják erre persze, hogy huszonkétmillió nem is olyan sok (harmincad tocsik), egy akkora hatalmas televízi­ónál, mint a magyar. Mennyi sok munkát kell ott kifizetni, amit az alelnök távozása foly­tán nem végzett el! Hát igen. Beszéltem persze néhány olyan emberrel is, akik szerint nagyon sok pénz ez. De hagyjuk a tévét. Vagy ne nézzük! Ám ez utóbbi az ön­megtartóztatásnak nem is oly magas foka. Lényeg, hogy fi­zetünk. Illetve fizetnünk kell. Nos, hát pont ezért jut ne­kem mindig eszembe a lajos­mizsei gyermekkor, ha pénz­ről esik szó. Ott egymás között olyan őszinte volt a légkör. Föltételezem, az államtitkár, a kurátor, az elnök, s alelnök, meg az igazgató között most oly felhőtlen a kapcsolat, mint locsolkodók közt Lajosmi­zsén, húsvét hétfőjének napos délutánján. Sőt, ha a köz nehéz szolgá­latában megfáradt s onnan tá­vozó alkalmazottak helyzetét nézem még az alapkérdés is ugyanaz. Amit mi egyből föl­tettünk a szembejövő locsoló­nak akkoriban (nárcisz a gomblyukban): - Mennyit ke­restél? Én már csak azt kérdezem, hogy ezeknek a végkielégítet- teknek, vagy lelépetteknek mind van rokonuk ebben a nagy faluban, hogy ennyit kapnak? Hámori Zoltán Állami segítség a nonprofit biztosítóknak A gazdák többet is tehetnek Legutóbb az árvízkárok nyomán vetődött fel: még mindig kevés agrártermelő biztosítja gazdaságát a ter­mészeti károk ellen. Mintha abban reménykednének a gazdák, hogy nagy baj esetén az állam majd segít. Ma országszerte 23 szakosí­tott nonprofit biztosító egyesü­let működik, az általuk biztosí­tott mezőgazdasági vagyon ér­téke mintegy 6 milliárd forint lesz 1997-ben. 1995 novembere, azaz az új biztosítási törvény hatályba lé­pése óta a mezőgazdasági ter­melők profit és nonprofit ala­pon egyaránt biztosíthatják az általuk termelt növényi kultú­rákat, illetve állataikat. Ennek előmozdításához az állam egyesületenként félmillió fo­rinttal járul hozzá. A növénytermesztés biztosí­tási díjának 30 százaléka visz- szaigényelhető. Ezt a támoga­tást a Földművelésügyi Minisz­térium adja a termelők számára. A kedvezmények éreztetik u- gyan hatásukat a biztosítási piac mezőgazdasági szektorá­ban, ám még mindig sokan bíz­nak abban, hogy az esetleges kár elszenvedésekor az állam kisegíti majd őket. Ezt mutatja az a tény is, hogy a tíz évvel ezelőtti mintegy 4,5 milliárd forinthoz képest a me­zőgazdasági biztosítások ösz- szege ma alig 3-3,5 milliárd fo­rintra tehető. Sörtőkenövelés Július elsejével egyesült a Kő­bányai és a Kanizsai Sörgyár, és Dreher Sörgyárak Rész­vénytársaság néven közös alap­tőkéjű részvénytársaságként működik tovább. A fuzionált vállalat kezdő részvénytőkéje meghaladja a 13 milliárd forin­tot. A két vállalat igazgatótaná­csa az összevonásról június 11- én döntött, és ekkor határoztak 54 millió dollár tőkebefektetés­ről is. Ebből 29 millió dollárt a meglévő adósságok visszafize­tésére, 15 millió dollárt a to­vábbi eladási és marketing célú befektetésekre fordítanak, to­vábbi 5 millió dollárt költenek a cégen belüli információs technológia korszerűsítésére. A fennmaradó 5 millióval a mű­ködötökét egészítik ki. Irigylésreméltó harmónia, mesteri színek A TINTORÁMA számítógépes szín­keverőrendszer több ezer szín ki­keverésére alkalmas fémre, fára, kül— és beltéri falfelületekre. A kiválasztott színeket a kiváló minőségű LEVIS festékekből azonnal kikeverjük. TINTORÁMA BOLTOK CÍMLISTÁJA Em-Fix 6500 Baja, Dózsa Gy. u. 31. Tel.: 79/422-216 PIGMENT BT 6000 Kecskemét, Bajnok u. 1. Tel.: 76/495-659 E rendkívül sportos, nagy teljesítményű Ford-modell elérhető maximális sebessége 2U3 kilométer óránként. A kölni Ford gyár Pumája 1997 őszén kerül a piacra. Új pénzforgalmi szabályok A Magyar Nemzeti Bank el­nökének július 10-én kelt rendelkezése módosítja a pénzforgalom szabályait. A korszerűsítésre a bankrend­szer, a Magyar Posta Rt. és a hi­telintézeti elszámolóházak szolgáltatásainak fejlődése ré­vén nyílt lehetőség. Korábban, 1994 őszétől, a giro bevezeté­sekor már csökkent a bankközi átutalások lebonyolításához szükséges idő, és kiszámítha­tóbbá vált az átutalási forga­lom. Nagy jelentőségű lépés volt az országosan egységes, új bankszámlaszámrendszer be­vezetése is, aminek nyomán ta­valy negyedére csökkent a hi­bás átutalások aránya. A mos­tani rendelkezéssel tovább rö­vidül a pénzforgalmi megbízá­sok teljesítéséhez a hitelintéze­tek rendelkezésére álló idő. Csökkentik a posta pénzfor­galmi közvetítő szolgáltatására vonatkozó határidőt is, ami 1999. január 1-jével háromról két napra rövidül. Újdonság lesz október 3-ától a csoportos átutalás és a csopor­tos beszedési megbízás fizetési módok bevezetése. Ez elsősor­ban a munkabérek folyósítói, a közszolgáltató vállalatok, díj­beszedők, biztosítóintézetek, valamint a lakossági bankszám­lával rendelkezők életét köny- nyíti majd meg. Nyugati fajlagos bérköltségek Csökkennek Nyugat-Európában a fajlagos bérköltségek - írta a Wall Street Journal Europe. A visszafogott bérszerződések a termelékenység növekedésével együtt segítenek abban, hogy az európai vállalatok versenyképe­sek legyenek. A február végével zárult 12 hónapban 3,6 száza­lékkal mérséklődtek a fajlagos bérköltségek azokban az európai országokban, amelyek valószí­nűleg részt vesznek az EU közös pénzrendszerében. Nyugati elemzők megjegyzik, hogy a második világháború óta először vannak összhangban a bérmeg­állapodások, átlagosan, az inflá­ciós rátával. Üdítő be féláro szélgetések n. Nyáron. kedvezmény a percdíjakból! A Pannon előfizetőket ezen a nyáron a beszélgetések üdítik fel igazán. Mert ők a belföldi beszélgetésekért július 21. és augusztus 20. között* csak a szokásos percdíj 50%-át fizetik. Javasoljuk, hogy mostantól állandóan tartson a keze ügyében egy nagy pohár, hideg üdítőt arra az esetre, ha a sok beszédtől kiszáradna a szája. Kívánjuk, hogy üdítő beszélgetésekben legyen része nyáron — féláron. További információért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 I 464 6020-as, 06 20 200 200-as, vagy mobiltelefonjáról díjtalanul a 030-as számon, vagy keresse fel bemutatótermeink, területi képviseleteink, illetve hiva­talos viszonteladóink valamelyikét! * 1997. július 21.00.00 órától 1997. augusztus 20. 24.00 óráig. - élvonal. GSM

Next

/
Thumbnails
Contents