Petőfi Népe, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-12 / 187. szám

2. oldal 1997. augusztus 12., kedd Megyei Körkép Naptár Augusztus 12., kedd. Névnap: Klára. Névnapozóknak Klára: latin eredetű név, jelentése: ra­gyogó. Gratulá­lunk a névnapjukat ma ünneplő Hilda, Hiláriusz nevű olvasóinknak is! Évforduló 1781-ben született és 1848-ban e napon hunyt el George Stephenson angol mérnök, a vasúti szállítás és a gőzmozdonyépítés út­törője. Első, folyamatosan haladó gőzmozdonyát 1814-ben alkotta meg. 1821-től a Stockton-Dar- lington közötti vasútsza­kasz építését irányította, amelyet 1825-ben nyitot­tak meg. 1823-ban ő alapí­totta meg a világ első mozdonygyárát. Ökumenikus naptár A Klárák védő­szentje az 1253-ban elhunyt Assziszi Szent Klára szűz. Az ortodox és gör. kát. naptárban ma Szent Fótiosz vértanúra emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Mától augusztus 15-éig min­dennap délelőtt 10-től 12 óráig, illetve délután 13.30-tól 15.30- ig lesznek szünidei játékkészítő foglalkozások gyerekeknek a kecskeméti Szórakaténusz Já­tékházban. • Szerdán 14.30-tól lesz gyerekeknek kézműves­foglalkozás a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban. • Augusztus 19-én, délután 15 órától a kecskeméti planetá­rium tart bemutatót Kecskemét főterén. A Nap távcsöves be­mutatója után kezdődik a főtér­ről induló naprendszertúra. • Augusztus 19-én, este 19 órá­tól vetítik Kecskemét főterén a Honfoglalás című filmet. • Augusztus 20-án reggel 9 órá­tól lesz ünnepi műsor Kecske­mét főterén. Fellépnek kecske­méti, kalocsai és olasz együtte­sek, csoportok. Tárlat tárlat után a helyőrségi klubban Losonci Lilla festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Kiskunhalason a helyőrségi klub­ban. A tárlat képeit augusztus 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A művésznő ars poeticá­ját a következőképpen fogalmazta meg: legkedvesebb képem - a következő. fotó: p. á. A szemtanúk nem egyformán emlékeznek a bajai balesetre Még vizsgálják a tragédia okát A bajai rendőrségen még folyik a vizsgálat annak érdekében, hogy pontosan kiderüljön: mi okozta múlt hét keddjén a Su- govica-hídról vízbe ugró fiatal­ember halálát. Az egyébként minden évben megszokott lát­vány a városban, hogy diákok fejeseket, talpasokat ugranak a hídról. Az első tragédia azon­ban idén történt. A kapitányságon hétfőn megtudtuk, hogy a boncolás so­rán kiderült, a fiú második nyakcsigolyája kificamodott. Ez azért lényeges, mert volt olyan szemtanú, aki állította, hogy egyik társa ráugrott a sze­rencsétlenül járt fürdőzőre. A vizsgálatok most arra irányul­nak elsősorban, hogy a ficam és a fulladásos halál között van-e - és ha igen, milyen mértékű - összefüggés. A szemtanúk va­lamennyien másképp emlékez­nek a történtekre.-géczy­Nagyboldogasszony ünnepére Országos ima és engesztelő vir­rasztás lesz Budapesten, a Szent István Bazilika Szent Jobb-kápolnájában 1997. au­gusztus 14-én, csütörtökön éj­szaka 20 órától augusztus 15. hajnal 5 óráig. Éjfélkor kezdődik a menny­be fölvett Boldogságos Anya miséje, ezt követően a hívek a Kútvölgyi-kápolnában folytat­ják a virrasztást. Azok a hívők, akik részt vennének az eseményen, ked­den (augusztus 12.) jelentkez­hetnek a 76-328-029-es telefo­non vagy személyesen a kecs­keméti Piarista Rendház portá­ján. Augusztus 13-án, szerdán, Ballószögben 18 órakor kezdő­dik a szentmise a Fatimái Szűz­anya tiszteletére. 15 millióba kerül az elektromos hálózat Villamosítják a tanyákat Szánkon rövidesen megkez­dődik a környék 24 tanyájá­nak villamosítása. A telepü­lési önkormányzat által koor­dinált munkálatok 15 millió forintot kóstálnak. Ennek a pénznek a háromnegyed ré­szét a Démász állja, a Terület- fejlesztési Alap 4,5 millióval, míg a szanki önkormányzat 1 millió forinttal szállt be az építési költségekbe. A tanya­tulajdonosoknak 20 ezer fo­rintot kellett befizetniük a há­lózat bővítéséért. A szanki úthálózat fejlesz­tésének keretében 500 méte­res aszfaltúttal gazdagodik a település. A beruházást kizá­rólag önkormányzati pénzből fedezik, mintegy 3,2 millió forint értékben. Mint azt Zaka László polgármestertől meg­tudtuk, rövidesen pályázatot nyújt be az önkormányzat, hogy további útszakaszok is szilárd burkolatot kaphassa­nak. Mivel a pályázatokat csak ősszel bírálják el, az esetlegesen ebből származó pénzt csak jövőre lehet útra váltani. A szanki ivóvízhálózat karbantartásának keretében a helyi vízmű üzemeltetője ki­cseréli az úgynevezett szaka­szoló tolózárakat. A csere 1 millióba kerül, s ezt az ön- kormányzat a koncessziós díjból finanszírozza. Nemere István: Szabadok szerelme krimiregény 17. Fél lépéssel ment Paul mö­gött a lépcsőn, és rászakadt az érzés. Az idegenség érzése. Ki ez az ember? Ki ez, akit úgy szeretett ma éjjel a tengerpar­ton, félig a vízben heverve, és hajnalban az ágyban, ahogyan még soha senkit? A barátja, a szerelme... vagy az árulója? A reggeli közben alig szól­tak egymáshoz. Mindketten el­foglalták magukat saját gondo­lataikkal. A panziós felesége - kistermetű, mosolygós asz- szonyka - sürgött-forgott, többször is rákérdezett, ízlett-e a kávé, kémek-e még a dzsemből? Paul mindannyi­szor mosolyt erőltetett az ar­cára. így kell viselkedni, így tanították gyermekkora óta. Igaz, nyilván ugyanezt tanulta Tina is, de most inkább hallga­tott. Amikor befejezték, Paul el­nézést kért és elment a recep­cióba. Tina egy percig töp­rengve nézett maga elé, aztán gyorsan felpattant és követte. A férfi akkor már a bejárati kis mini-haliban volt, háttal neki, és telefonon beszélt valakivel. Tina nem mehetett közelebb, különben a férfi észreveszi. No és ott volt kis pultja mögött a panzió tulajdonosa is, valami­lyen számlákba mélyedt. Tina hát nem sokat hallott. De az a pár szó is elgondolkoztatta. „Telefonon, igen... Nem először... A pasas semmit sem mondott? Kár... Majd vigyá­zok...” Ettől nem lett igazán oko­sabb. Gyorsan megperdült, fel­szaladt a lépcsőn, kinyitotta szobájukat. Határozatlan volt. Paul, Paul. Miért nehezíted meg a dolgunkat? - mondta félhan­gon, és kilépett az erkélyre. A parkolóban állt odalent né­hány autó. Távolabb, a kis tér fái alatt egy furgon, félig nyitott aj­tóval, biztosan rakodtak. A lány szeme csak regisztrálta azt is, és tovább fordította tekintetét. Fé­lig nekidőlt az ajtófélfának. Mi­lyen kellemesen süt a nap. Va­jon ma is mennek strandra? Vagy itt kellene napoznia? Ez az erkély nem is olyan kicsi. Éppen megmozdult, hogy visz- szamenjen a szobába, elfor­dult... Egyszerűen nem fogta fel, mi történt a következő négy má­sodpercben. Valamilyen süví- tést hallott, vagy csak úgy tűnt neki, később...? Amikor már tudta? De mintha tényleg elsü­vített volna mellette valami, a levegő mozgását is érezte az ar­cán, ugyanakkor irtózatos csat­tanás zaja hatolt a fülébe. A csattanás nagyon közel volt, jobb fülre talán meg is siketült egy percre. Ugyanakkor érezte, hogy valami hullik róla, millió kis test bombázta a jobb arcát, nyakát, vállát. Talán sikoltott is. A félelem elemi erővel tört ki belőle, magáévá tette azonnal, béklyóba verte, nem voltak már szavak és képek, csak a halálo­san sötét rettegés. Még annyit érzett, hogy térdre esik és valahol belül mérhetetlenül nagy lett a fé­lelme az ismeretlentől. A jövő­től. Mi történik körülötte? Paul. Paul már ott volt, talán ő rántotta le? Megmentette? Nem tudta, nem tudta. Csak a férfi erős karjait érezte, és va­lahonnan nagyon távolról hal­lotta a kiáltását is:-Maradj a padlón! Ennyi elég volt, parancs és élet egyben, a megmenekü­lés... A padlón maradni. Nem értette, miért, de ott maradt. Paul már csak annyit látott, hogy az a sötétkék furgon ab­roncscsikorgással indul el a fák alól, vagy negyven mé­terre volt tőlük. Reménytelen lett volna üldöznie, mire le­érne a ház elé a saját kocsi­jukhoz, amazok már öt utcá­val odébb lesznek, ráadásul nem is tudhatja, merre men­nek... Lihegve ugrott a tele­fonhoz, tárcsázta ugyanazt a távoli számot, amit már éjjel hívott. Szerencsére ott mindig van valaki. (Folytatjuk) Nézőpont Szabadulni a terméstől? A. Tóth Sándor írása Nem tudom, megcsordult-e tavaly Vince. Tény viszont, hogy tele lett a pince. Sőt még most is tele van. Megtermett a sok jó nedű, de ahelyett, hogy jóféle pörkölteket öntözné­nek vele hűvös spriccerek formájában, ott áll a hordókban. Nemhogy elűzné a gondot, inkább szaporítja. Mármint a bo­rászokét. Azt mondják, az olcsó műborok uralják a piacot. Gyanítom, hogy a gabonatermesztők jó kedve sem jön meg ezekben a hetekben mégoly finom fröccstől sem. Mert ők sem tudnak szabadulni a terméstől. A szabadulni szót nem véletlenül írtam le. Nálunk az agrártermelők megszabadul­nak a produktumuktól. A normális az lenne, ha értékesíteni tudnák. Vagyis ha akkor adhatnák el, amikor - legalább megközelítőleg - a legjobb árat kaphatnák érte. Hogy tisztes haszon is származzon a munkájukból, amivel meg lehet ala­pozni a következő gazdasági évet. Uram bocsá, az sem lenne szentségtörés, ha jutna a bevételből a gazdaságuk fej­lesztésére is. De nálunk megszabadulni lehet a terméstől. Mert nincs ga­rancia arra, hogy idén és jövőre és azután rendes, a termelő költségeit és munkáját elismerő áron felvásárolják. Még ak­kor sem lehet ezt biztosra venni, ha keresleti piac a jellemző. (A szerződés sem ér semmit. Idén a gabonafelvásárlók azt is visszacsinálták, akivel lehetett.) így aztán a termelők közül sokan, ha viszik, adják az első ajánlatra. Ha nem adják, meg­történhet, hogy a nyakukon marad - bor, búza, krumpli, ku­korica, sertés, akármi -, vagy később kénytelenek lesznek még olcsóbban megszabadulni árujuktól. Egy múlt heti fórumon a földművelésügyi miniszter azt ta­nácsolta a búzatermesztőknek, hogy aki tud, várjon az el­adással. Ugyanis a hazai tőzsdén épp felfelé mennek az árak. És egyes nagy búzatermelő országokban elmarad az idei termés a várakozástól, tehát föltételezhető, hogy magas exportárakat lehet majd elérni. Csakhogy! A felvásárlók árai egyelőre - fölfelé - nem köve­tik a budapesti gabonatőzsde ármozgását. Amikor a tőzsdén 24 ezerért jegyezték az étkezési búzát, a hagyományos ke­reskedelemben 20-22 ezer forintos tonnánkénti árakról lehe­tett hallani. Mit tegyenek akkor a gabonatermelő gazdák, szövetkeze­tek? A saját vagy a bértároltatás csak kevesek számára jár­ható út egyelőre. Érdemes kivárni, vagy jobb a terméstől mielőbb megszabadulni? A manipulált hazai piaci viszo­nyok közt szakértő legyen a talpán, aki tévedhetetlenül tudja a választ. Nem emlékszem, idén megcsordult-e Vince. Viszont jó bor­termés ígérkezik. Az a kérdés, lesz-e hová tenniük a gaz­dáknak? HMiimtm-mié- 9.900 Ft,* és már telefonálhat! (MX 3000-sel)- Pannon-előfizetés: 9.900 Ft*-11 -féle készülék 20-80% engedménnyel Pl. d160:10.000 Ft* * + áfa PANNON *’•'**'» ÄX élv«nal7* V3 J Im Hivatalos viszonteladó EXTRAFON Területi képviselet és szerviz Kecskemét, Munkácsy u. 19. Tel.: 20/33-33-77, 76/416-159 Nyitva: H-P: 9-18; Szó: 9-12 óráig. (31529) MINDEN SZERDÁN AKCIÓ a Szil-f uuy BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Akciós árak 1997. augusztus 13-án: Sertéslapocka 739 Ft/kg helyett 689 Ft/kg Sertésoldalas 619 Ft/kg helyett 579 Ft/kg Marha szegy-oldalas 350 Ft/kg helyett 326 Ft/kg Pulykaalsócomb 280 Ft/kg helyett 232 Ft/kg Pulykafelsőcomb 528 Ft/kg helyett 434 Ft/kg Pulykamellfilé 967 Ft/kg helyett 764 Ft/kg Csirke far-hát 153 Ft/kg helyett 116 Ft/kg Lecsókolbász 355 Ft/kg helyett 271 Ft/kg Virsli 399 Ft/kg helyett 341 Ft/kg Párizsi 355 Ft/kg helyett 289 Ft/kg Trappista sajt 749 Ft/kg helyett 685 Ft/kg Hajdú ivójoghurt, 175 g 42 Ft/db helyett 32 Ft/db Milli gyümölcsjoghurt, 150 g 50 Ft/db helyett 42 Ft/db Szegvári vajkrém, 250 g 122 Ft/db helyett 99 Ft/db Mackó snack sajt, 140 g 128 Ft/db helyett 99 Ft/db Tejföl, 20%-os, 0,2 lit. 43 Ft/db helyett 37 Ft/db Kávétejszín, 10db-os 78 Ft/db helyett 65 Ft/db Karaván kávé, 250 g 307 Ft/db helyett 293 Ft/db Dreher pils és lager sör, 0,5 lit. 75 Ft/db helyett 68 Ft/db Taft styling hajzselé, 4-fajta, 150 ml 293 Ft/db helyett 271 Ft/db Donett öblítőkonc., 1 lit. 286 Ft/db helyett 262 Ft/db Pur mosogató, 500 ml 129 Ft/db helyett 119 Ft/db Akciós áraink érvényesek:- SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki u. 2.- SZIL-COOP Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros)- SZIL-COOP Áruház Kerekegyháza, Fő. u. 68. ~- SZIL-COOP Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. s Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő akciós hirdetéseinket! ^

Next

/
Thumbnails
Contents